Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-10 / 35. szám

1978. február 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Három osztályban mintegy nyolcvanon sajátítják el évente a szűcs szakma alapvető munka- folyamatait a Pannónia kunszentmártoni tanműhelyében. A vállalat a közelmúltbán egymil­lió forintot áldozott arra, hogy a megyéből verbuvált szakmunkástanulók egészséges, szép környezetben tanulhassanak Régi farsangok, hajdani mulatságok fogva a vi- légtfil dámság, szó­rakozás, já­ték, tréfa és a bálok, lako­dalmak ideje a farsangi idő­szak. A farsang időszakában még a szigorú erkölcsű, hagyhatalmú középkori egy­ház is kénytelen volt utat engedni az emberi termé­szetnek, a fiatal , örömök­nek, s elnézni, ha fájdalma-i san is. hogy „ ___ezekben a n apokban hány keresztény ember fordul el a kegyelem világosságából a sötétség cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszákosság- hoz, a búj álkodáshoz.” Kunyhók és paloták népe ki-ki a maga módján ünne­pelt, ki-ki a maga szórako­zási alkalmait megteremtet­te. Csokonai már megírta „Dorottya, avagy a dámák diadala a Fársángon” című vígeposzában, hogyan ün­nepelt a polgári és kisneme- si nép hajdan, hogyan ér­keztek a csengés szánok, ho­gyan zajlott a tánc. Eleget láthattuk és hallhattuk Jo­hann Strauss „Denevér”-jét is a televízióban, hogy fo­galmat alkothassunk arról, mint ünnepelt a felső tíz­ezer a Monarchia idejében. Szóljunk most magunkról, múltunkról! Szolnok megye katolikus és református falvai között kü­lönbség volt: a katolikusok­nál a bálok ideje szigorúan csak a farsang, s utána semmi táncos alkalom, la­kodalom nem tartható hús- vétig. A református falvak­ban szabadabb és tágabb le­hetőség volt, mivel nem tar­tották a negyvennapos böj­töt. Mint Vezsenyben mond­ták „a bálák ünnepnapokon, vasárnap voltak. Tavasszal, nyáron, télen. A farsang nem volt fontos, mert itt refor- mátusság van. A nagyobb bálákat húsvétkor. pünkösd­kor tartották”. Persze azért itt is a tél volt a legjelen­tősebb időszak, s éppen a farsang környéki hetek. Csakhogy akkor nagyobb bálok helyett állandó vasár- nani tánc volt a kocsmák­ban. A vhsárnap délután ut­cán sétáló lányoknak egy­szerre csak bizseregni kez­dett a talpa, mert kihalla&i szott a muzsika, a legények mulatozása a kocsmából. A lányok egyre kisebbeket ke­rülve a kocsma körül ta­posták a havat és várták, hogy az óhajtott legény nagy hetykén kilépjen a kocsmaajtón, mert „aki le­gény el akart egy lányt hív­ni, kiment, oszt behívta: „Gyere táncolni!” Az be­ment”, s ha kitáncolták ma­gukat, kijött a lány s be­állt pajtásai közé. Abban az időben ugyanis „nem kí­sérte haza a legény, mert nem volt szeretője. De ha már szeretője volt, akkor sem, hanem este elment hozzájuk beszélgetni”. Kocsmai tánc volt far­sang idején természetesen a katolikus falvakban is, de farsang múltával berekesz­tették ezeket, míg a refor­mátus falvakban tovább él­ték a világukat a fiatalok. Másik nagy lehetőség volt a fiatalság számára a me- gyeszerte ismeretes citerás vagy padkaporos pál, amit a Jászság északi részén pendzsomnak is neveztek. Katolikus vidékeken ez is csak farsang idején volt. ez egyéb, mint Nem volt a mai „házi­bulik” őse. Tiszaföldváron „... vasárnap este csináltak egy citerás bált. Nem volt hely, csak egy konyha, ahol csinálták. Volt olyan hely, ahol né­gyen is laktak együtt. Ki-' tettek egy asztalt, a citerát rátették és verték. „Na ko­mám, gyüssz a macskaporos bálba?” Olyan por volt, hogy nem lehetett látni. Azért nevezték így. N^m volt nekünk még akkor tánciskolánk. Ott tanultunk táncolni”. Az ilyen bálokat aztán mindig más-más ház­nál rendezték, mert egy­egy helyen megunták volna, s a csizmasarkak hétről- hétre felverték volna a pad­ló tapasztását. Egy-egy ilyen bálba az egy környékbeliek jöttek jobban össze, s mivel nagyobb falvakban még va­gyoni megoszlás is van az egyes falurészek között, úgy is mondhatjuk, hogy azonos társadalmi csoport tagjai verődtek itt össze. A Jász­ságban, vagy Tiszafüred kör­nyékén, ahol még századunk húszas éveiben is voltak fo­nók, az eféléknek kevesebb szerepe volt, s a jászsági pendzsomok is inkább ta­nyákon voltak, mint a vá­rosokban. A fonók elmúl­tával azonban megnőtt ott is a citerás bálok szerepe. A kocsmákban, a citerás bálokon, a fonókon a fia­Farscmg - (vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak,) a bálok, mulat-’ sógok ideje. Ennek utolsó három napja. Farsangva­sárnap - farsang utolsó vasárnapja. Húshagyó kedd - a hamvazószerdát megelőző nap. (Magyar Értelmező Kéziszótár) talság maga között van, szabadabban nyilatkozhat meg, több helye van a tré­fának is. Itt, főként a kocs­mákban a leány táncra ké­rése is más volt, mint az igazi nagy bálokon. A ka­réjban álló lányok, a pit­varban ácsorgók ki voltak téve a legények tréfáinak is. „Nem úgy kérték fel őket, hogy szabad egy táncra, ha­nem a férfiak megálltak, ujjúkkal intettek alig ész­revehetően, aztán a lány vagy mozdult rá vagy nem. Ha valaki kilépett, de nem őtet hívták, visszaküldte. Nem te, hanem Erzsiké. Nagy szégyen volt.” Harag azonban még nem lett be­lőle, mert ilyen helyen nem volt nyilvánosság. Minden más volt azon­ban az igazi bálokon, ame­lyeket a vendéglőkben, ipa­ros körben, gazdakörben, kubikos kőrisen stb. rendez­tek, s ki-ki a maga társasá­gához tartozott. A bálba nemcsak a fiatalok, hanem a szülők is elmentek, tán­coltak is, vagy az asszonyok beszélgettek, a férfiak kár­tyáztak. Cibakházán a ven­déglőre bál alkalmával ki­tűzték a nemzeti zászlót, ez­zel hírelve milyen esemény van. A legény már bál előtt engedélyt kért, hogy elvi- hesse a lányt. Bál előtt fel­öltözve beállított, és elment a lánnyal a bálba. Befize­tett érte. A szülők a bálba külön mentek, de hazafelé már együtt. A legény ugyan hazakísérte kedvesét, de „ .. .mikor hazaértek, akkor osztán a lányt megfogta az anyja, és bekarította, hogy menjen befelé, a legény meg menjen hazafelé”. ilyen bálon, Akik egy farsang idei­jén. sokat tán­coltak együtt, már a közös­ség is párnak tekintette őket, nem háborgatta. S a szülők is elvárták. hogy lakodal­mat üljenek farsang farkán. A bál — ritkán — a csaló­dott szeretők, csalatkozott legény alkalma is volt a nyilvános szakításra. Ritkán esett meg azonban ilyesmi, s inkább a házasságokról, jókedvű bálokról nevezetes a farsang, mintsem a ke­serű csalódásról. Dr. Szabó László Az ötödik kerék © iztonságban érzem magam Laci ko­csijában. A fiú nyugodtan, ki­egyensúlyozottan vezet. Jól ismeri a Kreszt, tudja mikor előzhet bizton­ságosan, ura a kocsinak sí­kos, jeges utakon is. Mi­előtt hosszabb útra készül, átvizsgálja a járművet, csak akkor indul el, ha mindent rendben talál. Persze őt is éri néha meglepetés, ám ahová indulunk, mindig rendben megérkezünk. Még a múltkor sem késtünk el a megbeszélésről, pedig akara­tán kívül megállásra kény­szerültünk. Útközben ugyan­is egy mellékúton a bal hátsó kerék szöget szedett fel. Ám Laci nekiállt a kerékcseré­nek, negyed óra múlva már újra faltuk a kilométereket. Ekkor jutott eszembe a régi szólásmondás, amit a fölösleges, a másokat is csak hátráltató zavaró emberre mondott a régi idők magyar­ja: „amolyan ötödik kerék”. Ezzel a szólással illették azokat az egyébként baráto­kat, vagy barátnőket, akik a meghitten sétálgató párocs­kához csatlakoztak zavaró harmadiknak, azokat, akik téblábolásukkial feltartottak másokat a munkában, egy­szóval akik az adott helyen vagy helyzetben zavaróan fe­leslegesek voltak, mint a négykerekű lovaskocsihoz kö­tözött szükségtelen ötödik kerék. Nem is tudom miért mondta a pótkerékre Laci, hogy az ötödik, talán mert változóban van a kifejezés tartalma. Mert ma a moto­rizáció korában az ötödik kerék nem felesleges, ellen­kezőleg a gépkocsi tartozéka a gondos úti felkészültség része, amely biztonságéi’zetet kölcsönöz akkor is, ha nem kell használni. Mindennapjainkban több­nyire az előrehaladáshoz szükséges alapokról, az elen­gedhetetlen feltételekről vagy ha tetszik a négy kerékről beszélünk. De ki ne tudná, hogy az alapokon kívül szük­ségünk van más biztonságot nyújtó, gondos felkészültsé­get mutató tartozékokra is. Téved az az ember, aki pél­dául úgy véli, hogy saját út­ján, egyéni céljai eléréséhez elegendőek a feltétlenül meg­követelt alapok. A fiatal szakmunkás például, aki megszerezte szakmunkás-bi­zonyítványát, még éppen csak az alapokkal rendelkezik. De ha nem szerez hozzá megfe­lelő gyakorlatot is, ha nem képezi folytonosan tovább magát, ugyancsak lassan ha­lad majd saját útján. Ha el is indult rajta, hamar meg­előzik mások, olyanok, akik gyakorlati tudásukon kívül még egyéb tanulmányokat is folytattak, akik a világból szoros szakmájukon túlme­nően mást is. többet is lát­nak, akik egyéb irányú ta­pasztalatukat a maguk terü­letén is hasznosítani képesek. Az orvos még ugyancsak kezdő, hacsak a diplomáját tartja a kezében. Eredmé­nyes gyógyító munkát csak akkor tud- majd folytatni, ha szükséges ötödik kerékként állandóan figyelemmel kísé­ri tudományának fejlődését, ha újra és újra tanul. Ha keresi az új módszereket, ha olvassa a szakirodalmat. De sorolhatnám tovább a példá­kat az élet más területeire is, ahol nélkülözhetetlen az a bizonyos plusz. A gazda­sági vezetőnek például bár­mennyire is megvan a szak­mai tudása, ha nem ismeri az ország gazdasági tervei­ről a szakterületére vonat­kozó összes feladatot vagy nem látja át világosan a politikai-társadalmi célkitű­zéseket, azok miértjét — nem lesz igazi vezetője a reá bí­zott közösségnek. A tanár, ha csak annyit tud, ameny- nyit a tananyag ír elő, köny- nyen defektet kaphat diák­jainak egy-egy fogas kérdése következtében. © művész sem elé­gedhet meg soha az alapvetően szük­séges tehetségével, tanulnia, képez­nie kell magát, mert a tehet­ség csak ideig óráig viszi előre az útján. Nélkülözhe­tetlen ötödik kereke tehát mindenki szekerének a folya­matos önképzés, a tanulás, a tájékozottság. Van, akinek biztos haladásához nyelveket ' kell tanulnia, van akinek olvasnia, művelődnie kell megállás nélkül. Mert autót vezetni nehéz és felelősség- teljes dolog. Még akkor is, ha csak egyedül ülünk a kocsiban. Hiszen az egyén útja elválaszthatatlan a kö­zösség útjától. Nem keresz­tezhetik egymást, csak pár­huzamosan haladhatnak együtt. Aki viszont lassan halad.' bizonytalanul ül sa­ját volánja mögött, a többit a közösséget akadályozza a gyors előbbrejutásban. A közösség, a társadalom ugyanis, nem alacsony se­bességgel akar előbbre jutni célkitűzéseihez. Pontos út­jelző táblákkal szabályozza a tempót, és a magánautósok­nak ehhez a tempóhoz kell igazodniuk. Igen, vannak olyan útszakaszok is, ahol sebességkorlátozást írnak elő a táblák. Ilyenkor hasznos, ha egységesen, minden gép­kocsivezető csökkenti a se­bességet. Vannak előzési ti­lalmak is, s aki ott mégis előz, olyan akadályba üt­közhet, ahol mind a négy kereke kipukkad. Akkor pe­dig hiúba van egy ötödik a birtokában, mégis az út szé­lére kényszerül. A társadalmi fejlődés út­ján keletkezhetnek dugók is Tudjuk, sokszor előre lát­juk, hol lesznek az akadá­lyok. Ám ezek az akadályok — ha nem rendelkezik a biztonságot nyújtó tartalé­kokkal — megviselhetik a közös autót is. Mi lehet e közös autó szükséges tarta­lékalkatrésze? Mindenekelőtt a tervezés, az előrelátás. És a helyesen meghatározott sebesség mértéke. Méghozzá olyan sebességé, amelyet minden autó egyaránt tar­tani képes. Hogy ne nagyon legyenek olyan gépkocsik, amelyek túlzottan előreha­ladhatnának, míg másokat a nagy lemaradás veszélye fe­nyeget. Ilyen alapvető szük­séglet az ésszerű takarékos­ság vagy a törvények, a ren­deletek. A biztonságos elő­rehaladást szolgálják még azok a törvények is, ame­lyek az egyes autósok hala­dásának gátjait képviselik. És azok is, amelyek a mel- lékutakra való letérést tilt­ják. Nélkülözhetetlen al­katrésze a barátság, az együttműködés mozgatói is, azok amelyek más autósok biztonságos haladását is se­gítik, olyanokét, akik ugyan­oda igyekeznek, ahová mi. Ide sorolhatjuk még az új gépkocsivezetőkről az, után­pótlásról való gondoskodást is ugyanúgy, mint a meglévő akadályok felszámolásának akaratát, igyekezetét. És még egy, de talán a legfontosabb: tudni hová me­gyünk, és akarni eljutni oda. Másokat is biztatni, meg­győzni arról, hogy a fejlődés útján ez az egyedüli helyes irány. Elhivatottsággal vál­lalni az út nehézségeit, vál­lalni az akadályok okozta gondokkal való küzdelmet, segíteni a többi arra haladó­nak és megakadályozni azo­kat, akik lassítani akarják a többség tempóját, vagy azo­kat, akik visszafelé akarnak fordulni az útról. A jószán­dék, az akarat, a politikai hitvallás kerekei ezek. gépkocsinál az ötö­dik kereket pót­keréknek is nevez­zük. Ám az egyes emberek és a tár­sadalom haladásához szük­séges tartalékkerék nem pót- alkatrész, nem kerekeket he­lyettesítő mankó. Hanem el­engedhetetlen szerves hozzá­tartozója kocsinknak. Szük­séglet az, az emberi társa­dalmi haladás nélkülözhetet­len része. Mérő Miklós Magyar—NDK írószövetségi megállapodás Jászfelsöszentgyörgyön Segít a közös tanács Bővülő együttműködés, írók, költők, műfordítók iro dalmi- lapszerkesztők rend­szeres cseréje, tapasztalat- csere látogatást — egyebek között ezt tartalmazza a magyar és az NDK írószö­vetség 1978—80-ra szó­ló megállapodása, amelyet Garai Gábor, a Magyar Író­szövetség főtitkára és Eber­hard Scheibner, az NDK írószövetségének titkára írt alá tegnap Budapesten. Megfogalmazták: rendsze­resen megismertetik egy­mással az értékes új iro­dalmi alkotásokat. kölcsö­nösen lefordítják egymás nyelvére a legkiemelkedőbb műveket. Az NDK-ban az idén rendezik meg a szocia­lista országok irodalmi heti­lap főszerkesztőinek immár hagyományos találkozóját, amelyre az Élet és Iroda­lom és az Üj Tükör című hetilap szerkesztőit várják. Tanácstagi beszámolókon kérdezték nemrég aggódva a jászfelsőszentgyörgyi válasz­tópolgárok: vajon a három község, Jászfényszaru, Jász- felsőszentgyörgy és Puszta- monostor tanácsának össze­vonása után a „közös kasszá­ból” jut-e fejlesztésekre, 'fel­újításokra a társközségeknek is? A közös tanács idei első ülése megnyugtató választ adott e kérdésre. Jászfelső- szentgyörgyön ebben az év­ben mintegy 500 ezer forintot költenek felújításokra, a ko­rábban elkezdett fejlesztések befejezésére. Ez több annál, mint amennyit az elmúlt öt év alatt összesen felújítások­ra, fejlesztésekre költöttek. A lakosság kérését teljesí­tik a Szőlő utca felújításával, bitumenezésével. Tavaly 400 méternyi készült el, az idén 100 ezer forint költséggel be­fejezik a hátralévő 300 mé­teres szakaszt. Járdák építé­séhez a közös tanács több mint 30 ezer forint értékű építőanyaggal járul hozzá az idén. Egy újonnan nyitott utcá­ban 150 méter vízvezetéket építenek. A tanács 90 ezer fo­rint értékű anyaggal, a la­kosság társadalmi munkával, árkok kiásásával, a csövek elhelyezésével és befedésével segít. Tavaly kezdték el és az év első felében befejezik a rava­talozó építését. Több mint 100 ezer forintot fordítanak az idén a víz- és a villanyháló­zat bővítésére. Ezeken kívül több mint 150 ezer forint jut az állami lakások felújításá­ra, karbantartására.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents