Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-01 / 27. szám

1978. február 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Közgyűlés Jászapátiban Csak úgy, mint a tömegsportban Akár példaszerűnek is lehetne mondani a Jászapáti Szö­vetkezeti SE közgyűlését. Hétfőn este a nagyközségi műve­lődési ház nagytermében legalább kétszázan gyűltek ösz- sze a beszámoló meghallgatására. Csak az elnökségben többen foglaltak helyet, mint néhány községben a közgyű­lésen összesen megjelentek. Ott volt a tanács elnöke, el­jöttek az iskolák igazgatói, testnevelői. Az idős és fiatal sportbarátok szinte megható érdeklődéssel figyelték, miről ad számot Juhász Ferenc sportegyesületi elnök, alapos, körültekintően összeállított beszámolójában. Egyszóval akár példa is lehetett volna a Jászapáti Szövetkezeti SE közgyűlése mindaddig, míg az eredmé­nyek ismertetésére nem ke­rült sor. Ekkor viszont kide­rült, hogy az egyes szakosz­tályok bizony adósak a ma­radandó sikerekkel. Hiányoztak a megyei bajnokságról Az asztaliteniszezők kap­ták a legtöbb dicséretet és nem érdemtelenül. Jászapáti régi melegágya a tehetségek­nek ebben a sportágban. A serdülő, ifjúsági és újonc versenyeken gyakran hallat­nak magukról. A női csapat megnyerve a megyei első osz­tályú bajnokságot, részt vett az NB II-be jutásért kiírt osztályozón, ám szereplését nem kísérte szerencse. A férficsapat a megyeiben a negyedik helyen végzett, az ifjúsági leánycsapat viszont szintén megyei bajnok lett. A felnőtt korosztályban már közel sem ilyen eredménye­sek a jászapátiak. A megyei bajnokságon — ahol az iga­zi rangját megkaphatta vol­na a szakosztály — hiába kerestük a felnőttek között a nagyközség versenyzőit. A megyei szakszövetség véle­ménye szerint nem volt sze­rencsés a középiskola és a Szövetkezeti SE szakosztá­lyainak különválása. Néhány figyelemre méltó sikert könyvelhettek el az atléták is, de kár lenne ma­gukat azzal áltatni, hogy a házuk táján már minden rendben van. Nincs a helyi Végleges döntés: Magyar- ország férfi kézilabda-válo- gotottja csak 9—12. helyért játszhat a dániai világbaj­nokságon. A vasárnapi 22:21- es román győzelemmel vég­ződött csoportselejtező-mér- kőzés után a magyar csapat- vezetés — arra hivatkozva, hogy a győztes román gól időn túl esett — fellebbezett. Ezt elutasították, majd a má­sodik beadvánnyal hétfő éj­szaka foglalkozott a Nemzet­közi Kézilabda Szövetség (IHF) elnökéből, elnökhe­lyetteséből és főtitkárából álló különbizottság. A három vezető még hét­főn éjszaka felhívta telefo­non azt a dán időmérőt, aki­nek első állásfoglalása ér­telmében a román gól való­ban a 60. perc letelte után esett. A beszélgetés tanúsága A megyei labdarúgó szak- szövetség elnöksége a játék­vezetői bizottság javaslatára tavaly „Dr. Magyar Béla” emlékserleget alapított, ame­lyet a legjobb átlagteljesít­ményt nyújtó fiatal játék­vezető kap meg. Az első át­adási ünnepségre szombaton, az évzáró-évnyitó játékve­zetői megbeszélésen került sor. Szántó József, a megyei játékvezetői bizottság főtit­kára ismertette, hogy a bi­zottság javaslata alapján a szakszövetség elnöksége az emlékserleget. Tombor Jó­zsef szolnoki játékvezetőnek, a megye I. osztályú keret tagjának ítélte oda. A gerle­rendezvények lebonyolításá­ra alkalmas versenypálya, pedig ennek építésén már évek óta fáradoznak, első­sorban a középiskola tanulói és pedagógusai. A pályaépí­tésben sokkal következete­sebb szervezésre és nagyobb összefogásra van szükség a tanács irányítóival. A bir­kózószakosztály is zárt már sikeresebb esztendőt. Nem­rég a Lehel Kupán például pont nélkül az utolsó helyen végeztek a jászapátiak. Ügy látszik, a sportágban rtem sikerült megtalálni a néhány éve elhunyt Bécsi Antal utódját. Nyitrai Lászlón kí­vül igazán számottevő ver­senyzőt jelenleg nem tud felmutatni a szakosztály. A sakkozók „mattot kaptak" A sakkozók a megyei má­sodosztályban jól szerepeltek, aztán szállítási gondok miatt átmeneti visszaesés követke­zett be, de hogy mennyire életképes a sakkozók gárdá­ja, bizonyítja: nemrég meg­nyerték a Szabad Föld Ku­pát. A labdarúgók az 1976— 77-es bajnoki idényben do­bogóközeiben végeztek és mindenki jó folytatásban bi­zakodott. Csalódni kellett, je­lenleg a kiesés elkerüléséért küzd a futballcsapat. Maradéktalanul csak a tö­megsportmunkát lehet di­csérni. Az Edzett ifjúságért mozgalomban több mint há­romezer fiatal vett részt Jász­apátiban. A nagyközség és a hozzátartozó Jászivány sportlétesítményeinek fej­lesztésén négyezer társadal­szerint ez az időmérő „meg­gondolta” magát s most azt mondta: nyelvi nehézségek miatt ő meg sem érthette, mit reklamálnak a magya­rok, majd határozottan kije­lentette a bizottság tagjai­nak, hogy a 22., a magyarok búcsúját jelentő „találat” szabályos mérkőzésidőben született. Sportból A Szolnoki MTE hagyományos műsoros sportbálját szombaton este hét órakor rendezi a Tisza Szállóban. A műsorban fellép Radványi Barna humorista, va­lamint Harangozó Teréz és Dél­húsa Gjon táncdalénekes. A Szolnoki MÁV sportbálját feb­ruár ll-én rendezik az Arany­lakatban. get dr. Magyar Béla özve­gye adta át. Az aktív játékvezetéstől több évtizedes eredményes működés után visszavonult Almási Jánost, Bállá Gyu­lát és Dobos Györgyöt „Arany síppal” jutalmazták. Hamar Antal, a megyei JT elnöke 15 illetve 10 éves já­tékvezetői működések után járó ezüst- és bronzj el vénye­ket adott át. Ezüstjelvényt kapott Füzessy Gyula, Szán­tó József, bronzot pedig Csík László, Tajthi János, Török Gábor, Terenyei Joac­him, Kovács Zoltán és Tren- csényi József. Többen tárgy- jutalomban részesültek, mi órát dolgoztak a fiatalok, de ott voltak a megye szinte valamennyi tömegsport ren­dezvényein. A megyei spar- takiádon ők nyerték el a me­gyei tanács elnökének 20 ezer forintos különdíját, amit a megyei Testnevelési és Sport- hivatal tízezer forinttal meg­toldott. Lesz-e úszószakosztály? A nagyközség lakosainak ragaszkodását és segítő szán­dékát jelzi, hogy bár a tag- d.íják fizetésével nem volt minden rendben, így is mint­egy 8 ezer forinttal járultak hozzá az egyesület tevékeny­ségéhez a pártoló tagok és a sportolók. A bázisszervek tá­mogatása is kielégítő, hiszen az egyesület az elmúlt esz­tendőben több mint 300 ezer forinttal gazdálkodott, és ez az összeg az idén sem lesz kevesebb. Sokan és szívesen bábáskodnak a szakosztályok körül —■ viszont sokkal job­ban kellene élni azzal a le­hetőséggel, amit a nagyköz­ség oktatási intézményei nyújthatnak. A testnevelők­nek nagyobb részt kellene vállalni a sportmunka minő­ségi színvonalának emelé­séből. Végre szóba került az úszószakosztály megalakítá­sa,; régi igény ez a nagyköz­ségben, kíváncsian várjuk, sikerül-e megszervezni a szakosztályt, hiszen a jász­apáti úszó- és vízilabdaélet hagyományai közismertek. Talán egy tágas, impozáns épülethez hasonlítható legin­kább a Jászapáti Szövetke­zeti SE, amelyik jelenleg nincs megfelelő komforttal berendezve. A tanács jelen­legi vezetői közismertek sportszeretetükről. Érdeklő­désük a testedzés iránt szer­vezettebbé teheti Jászapáti­ban a sportéletet, s végre a nagyközség olyan részt vál­lalhat a Jászság sportmoz­galmából, amilyenre nagy községi rangja kötelezi. — Pb — László a Lehel kapusa A Lehel SC labdarúgó-szakosz­tálya és a Volán Se vezetői megállapodtak, hogy az idei baj­noki évre február elsejétől át­igazolják László László kapust. A Lehei SC szakosztálya köte­lezettséget vállalt hogy a fiatal labdarúgót a bajnokság befeje­zése után visszaigazolják a Vo­lán SC csapatába. * * * LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzés: Szolnoki MTE—Mező­túri Honvéd, Szolnok, Tiszaliget 14. SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház Mezőtúron este 7 órakor: Az öreg hölgy látogatása. MOZI Szolnok Vörös Csillag: Dübörc gő csend, A kis sün és a bocs (Külön ovimozibérlet műsora fél helyáron), Tisza: Robinson Crusoe, Tallinn: A fekete rák ollójában. Vegyiművek: Rzünnap. Reptér: szünnap. Szandaszőlős Terv: szünnap. MÁV: szünnap. Abádszalók Petőfi: szünnap. Jászapáti Táncsics: szünnap. Jászberény Lehel: Archív film­előadás III. Karcag Déryné: szünnap. Kisújszállás Ady: szünnap. Kunhegyes Szabadság: szünnap. Kunszentmárton Körös: szünnap. Mezőtúr Béke: szün­nap, Dózsa: szünnap. Szabad­ság: Ök ketten (14). Tiszafüred Tisza: szünnap. Törökszentmik- lós Dózsa: Komédiás (16. film­barátok műsora). Dugó, a cso­dacsatár (Általános iskolai mo­zibérlet műsora) Hunyadi: szün­nap. Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Hírek. — Sanzonok. — Az öntözés jövője. Riporter: Balogh György. — Zenei össze­állítás. — Három év tapasztala­taiból. Beszélget dr. Tóth Ká­rollyal. a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatójával Riporter: Farkas Péter. „Szolnok megyei summásdalok". A zagyvarékasi népdalkört Kávási Sándor mu­tatja be. — 17.S0: Farmer és nyakkendő. Szerkesztő: Gulyás Ferenc. (A tartalomból: Az első pofon. Én olvasok, te olvasol, ő olvas. Tavaszvárás. Pillanat­kép a klubból.) — 18.00—18.30; Koppenhága Véglegesen elutasították a magyar óvást Átadták a „Dr. Magyar Béla" emlékserleget Most! Húzd! A 35 mázsás, 3300 négyzetméteres takarót népes sereg teríti szét: A Kenderszövő és az AÉV munkásai. Vigyáznak: a ponyva 800 ezer forintot ér L ezajlott a Damjanich uszoda lefe­désének leglátvá­nyosabb epizódja: áll a sátortető, amely a téli idő­szakban otthont nyújt az úszóknpk, vízilabdázóknak és a közönségnek. A közel ötmilliós vég­összeget a Víz- és Csatornaművek, az Országos Vízügyi Hivatal és a me­gyei sporthivatal fi­zeti ki, a Szolnok megyei ÁÉV-nek és a szegedi Kender­szövőipari Vállalat­nak és aki nyer rajta, az az úszni szeretők népes tá­bora. A ragyogó citromsárga lepei szétterülését a vízben sportolók segítik: a plusz egy-két fokos „melegben” ez egészséges időtöltés. A sárga szín szép világossá teszi a lefedett uszodát, így csak 6 kandelláberre lesz szükség a belső világításhoz Ali a sátor: beférne alá a teljes fedett uszoda. Ha betonból épült volna, karbantartásának egyévi költsége is nagyobb lenne, mint a ponyva ára. És február közepétől: nagyüzem A „hurka” lassan megtelik leve­gővel Dolgoznak a ventillátorok: órán­ként 18 ezer köbméter levegőt fújnak a tető alá. A meleg vízzel 25—29 Celsius-fokra hevített le­vegő gyakorlatilag ingyen fűti az uszodát Kőhidi Imre képriportja Alföldi krónika. — A tegnap slágereiből. — Richard Anthony énekel. — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Szocialista brigádok aka­démiája. — 8.57: Labirintus. — 9.12: Beszélni nehéz. — 9.24: Rose Bampton és Kim Borg énekel. — 10.05: „Nyitnikék”.— Kisiskolások műsora. — 10.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.55: Zenekari muzsika. — 12.35: Tánczenei koktél. —13.20: Bornemissza Péter: ördögi kí­sértetekről. Könyvszemle. — 13.30: Népdalok. — 13.50: Macs­kák könyve. T. S. Éliot versei. — 14.25: Csajkovszkij: Hegedű­verseny. — 15.10: Iskolarádió. — 15.50: Mai dalok. — 16.10: Farkas Ferenc műveiből. — 16.44: Mindenki iskolája. —17.07: Megéri a pénzét? — 17.32: Mon- teverdi-kórusok. — 17.58: Mo­zart: A-dűr zongoraverseny K. 414. — 19.15: Gondolat. — 20.00: Nótaest. — 20.53: Kis magyar néprajz. — 20.58: Prokofjev:A három narancs szerelmese. — 22.20: Mit fújt el a déli szél? — 22.30: Az operaközvetítés foly­tatása. — 23.32: Maurice Andre trombitán játszik. — 0.10: Né­meth Gábor láncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Mezők, falvak éneke. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) — 8.33: Városról — városra. — fl.30: Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.33: A Szabó család. — 12.00: A Lipcsei Rádió fúvószenekara játszik, — J-3.33; Schubert; Rq­samunda — kísérőzene. —13.33: Mackóébresztő. — 14.00: Jó utat! A Csúcsforgalom magazinja. A műsor telefonszáma: 331-171. — 14.30—14.35: Hírek. Körzeti idő­járás. — 14.45: A beat kedvelői­nek. — 15.30: Hírek. _ 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: Könyv­ről könyvért. Irodalmi rejtvény­műsor tíz percben, az Altiami Könyvterjesztő Vállalat budapes­ti Arany János könyvesboltjából. Játékvezető j Czigány György. — 15.46: Dallamról dallamra. — 15.46: Nancy Wilson énekel. — 15.58: David Alexander Winter felvételeiből. —• 16.06: Gino del Vescovo mandolin együttese ját­szik. — 16.14: Mátrai Zsuzsa éne­kel. — 16.33: Grieg: Peer Gynt. II. szvit. — Közben: 16.30—16.33: Hírek. — 17.00: ötödik sebes­ség. ifjúság, politika, kultúra. Munkatársak: Sóskúti Márta, Demjén Erzsébet. Pogány György. — A mikrofonnál Barát József: Telefon: 130-020. Hívható az adás ideje alatt. — 18.00: Mit vállal a vállalko­zó? — 18.10: Barangolás régi hanglemezek között. — 18.33: Nvolc rádió nyolc dala. —19.03: Blaháné. Részletek Polgár Ti­bor daljátékából — 19.30: Bön­gészde. — 20.33: Kíváncsiak klubja. — 21.25: Népzenekedve- lőknek. — 21.55: Könnyűzene Bágya András szerzeményeiből. — 22.33: Lehár operettjeiből. — 23.30: Dzsesszfelvételekből TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.29: Idősebbek is elkezdhetik. — Tévéto^na (ism.) (színes!) — 8.35: Iskolatévé — Nyelvi to­vábbképzés orosz szakos taná­roknak. Irány az óceán! (szí­nes!) — 9..05: Fizika ’78. — To­vábbképzés fizikatanároknak. Hőjelenségek. — 9.45: Francia nyelv (középisk. Hl. oszt.) En Francais C’est en forgeant. — 10.00: Delta — Tudományos hír­adó (ism.) (színes!) — 10.40: Kurtizánok tündöklése és nyo­morúsága. Magyarul beszélő francia tévéfilmsorozat (színes!) IX/8. rész (ism.) — 11.40: Most mutasd meg! — Társasjáték (ism.) — 14.30: Iskolatévé. Nyel­vi továbbképzés orosz szakos tanároknak, (ism.) (színes!) — 14.50: Fizika ’78. (ism.) — 15.25: Ahol mindenki felfedez. Mate­matika továbbképzés pedagógu­soknak. í. osztályban tanító ne­velőknek — Számtan, algebra I. — 16.13: Hírek. — 16.20: AlDesi Sí VB — Férfi óriásműlesiklás, (színes!) Közvetítés Garmisch- Partenkirchenből. felvételről. — 17.40: Tudomány a termelésért. Forró drótok — Riportfilm. — 18.00: Rólunk van szó — Ifjúsá­gi vitaműsor. — 18.40: Reklám­műsor. — 18.45: Szépen, jól ma­gyarul. — 18.55: A Közönség­szolgálat tájékoztatója. — 19.00: Rek'lámműsor. — 19.10: Esti me­se. (színes!) — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. — Tévétorna (színes!) — 19.30: TV-híradó; 20.00: A bunker — Tévéjáték (színes!) III/l. rész. — 20.55: Az én apám — Dokumentumfilm. — 21.10: Műkorcsolya EB — Páros (színes!) Közvetítés Strasbourg- ból, felvételről. — 22.25: TV­híradó 3. BUKAREST: 15.05: Iskolatévé. — 15.35: Né­met nyelvoktatás. —■ 16.05: Nép­művészet. —• 16.25: Úttörőhíradó. — 16.45: Román és svéd liga­csapatok kézilabda-mérkőzése. — 18.20: A legkisebbeknek. — i8.30: Tv-híradó. — 19.05: Lányok asz- szonyok. — 19.50: „Giordano Bru­no”. Olasz tv-film. — 21.35; Ty? híradó.

Next

/
Thumbnails
Contents