Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-05 / 31. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. február 5. ívtársak, csoda törE tént — mondta az összvállalati termelési értekezleten a vezérigazgató, s egy könnycseppet törölt ki a szeméből. Már arra gondoltunk, hogy felszámoljuk a Léggömbhámozó Üzemet és ezt a rendkívül fontos iparágat kiadjuk a kezünkből. Tudják elvtársak, milyen áldatlan állapotok uralkodtak a munkahelyeken: ösz- szeférhetetlenség, 'fúrás, veszekedések. Nem beszélve a termelésről, amely any- nyira veszteséges volt, hogy fizetéskor még az ott dolgozó munkásoktól kellett kölcsönkérnünk egy húszast, hogy pénzt is lássanak a borítékban. S mi van mosü, kedves elvtár- spim? A ^éggömbhámozó Üzem elnyerte az Igenkönnyűipar Kiváló Micsodája kitüntetést, továbbá a szakszervezetek által kiírt „Adjunk a demokratizmusnak” pályázat első díját a jó munkahelyi légkör és az üzemi demokrácia megteremtéséért. Nincs szavam hozzá, nem tudom felfogni. Csoda történt. Üzemi csoda. Gratulálok akárkinek. Tapsorkán, díszlövés, a meghívott vendégek mosolyogtak az elnökség sírt, a lenti sarokban ülök tomboltak, s Rettegett István üzemvezető négy dolgozója vállán libegve vonult az elnöki asztalhoz, hogy átvegye a kitüntető címeket a még mindig könnyező igazgatótól. A kollektív örömmámor elültével Rettegett István szerényen meghúzódott egy sarokban, s szelíd, fátyolos tekintettel nézegette az imént kapott oklevelet. Ekkor mellé lépett a „Kis lap áll a nagy duma mentében" szerkesztőségének munkatársa és interjút kért tőle. — Drága kis bogaram — szólt Rettegett István nevét meghazudtoló szelídséggel — nem az én érdemem áh, dehogy! A hivatalsegédé Réz Armin bácsié, aki... de tudod mit cukorfalatom? Menj ki az üzembe és nézz utána. A hivatalsegéd mesélni kezdett: — A dolog úgy volt, hogy Rettegett István nem bírt a dolgozókkal. Mindennap előadást tartott a munkásoknak arról, hogy a munka mindenkinek személyes szükséglete és hogy az egyéni érdek egybe kell essen a társadalmi érdekkel. Ilyesmikről beszélt még, hogy fontos a jó munkahelyi közérzet, meg a közösségi szellem. Az emberek nem kerestek, mert nem értek rá dolgozni. Na erre áttért más módszerre. Verte őket, állandóan a sarkukban volt, rajtuk tartotta a szemét, de csak nem ment a termelés. A főnök tajtékzott a dühtől, hogy ebből baj lesz, mert ugye kellett a hámozott léggömb az országnak, de biz nem volt. Kihirdette a statáriumot. Aki nem dolgozik rendesen, bíróság elé áll. Szólt is nekem, hogy a vallatótermet rendezzem be tárgyalóteremnek, de jó nagy asztalt vegyek ám, hogy sokan elférjenek, mert ezt a csürhét tízesével küldi a vérpadra. Elmentem a bútorüzletbe, de nem jártam szerencsével, mind kicsi volt. Erre kínomban kitaláltam, hogy veszek egy pingpongasztalt. Halálos ítéletet annál is lehet hozni, gondoltam. Hát mit tesz isten a főnök nem akasztatott föl. Aszondja, Ármin bácsi tud maga pingpongozni? Nó elég az hozzá, hogy aznapra nem volt se kivégzés, de deres, de még a karikásostort is félretette, mert úgy belemelegedtünk, hogy nem ért rá lemenni az üzembe. Mit mondjak aznap száz százalékot teljesítettek, másnap, mert hogy aíckor is játszottunk, százhúszat, harmadnap százötvenet, és valahogy a dolgozók is megváltoztak. Egyszer még nevetést is hallottam, és már nem marakodnak össze, mert elfoglalják magukat a munkával. Olyan is előfordult, hogy egy férfi föladta egy nő kabátját. A fő- /nők meg teljesen odavan a boldogságtól, nagy végre van hámozott léggömb. Én meg csak pingpongoztam, pingpongoztam és sokáig nem tudtam, miért köszönnek előre a férfiak és miért csókolnak szájon minden reggel a nők. Sugdosni kezdtek: Armin bácsi a legmerészebb, megverte az üzemvezetőt. Ezt aztán valaki jelentésbe is vette és elküldte a szakszervezetnek, hogy nálunk aztán van üzemi demokrácia, mert ugye a hivatalsegéd meg a főnök... és még fegyelmi sincs belőle. — És Rettegett István ...? — Tegnap magyarosította a vezetéknevét Ibolyács- kára, és most írja munkapszichológiából a szakdolgozatát. „Hagyjuk békén a dolgozót, mert l/néha ö is tudhatja mit akar. avagy hogyan lettem jó vezető” címmel. No, isten áldja! — Hova megy? — Ide a szomszédba, a Kanyarfúró Művekhez. Másodállás. Van ott egy félelmetes igazgató. — Pingpongozni megy? — Nem sakkozni. Tudja, mindegy, mivel csak lefoglalja magát. Rohanok, mert nagy a hajtás. Megpályázták az élüzem címet. — izs — «Rí Nevelés Női dolgok Egy hölgy belép az üzletbe: — Olvastam a hirdetésüket, hogy önök kétezer pár, legutolsó divat szerint készült cipőt kaptak. — Színigaz, madame — válaszol az eladó és udvariasan meghajol. — Szeretném felpróbálni őket! Szöveg nélkül- Hogy a csirkék át ne szánjanak... Gólok és szemszögek Várom a tavaszt. Egyéni okokból. No, ne tessék elhamarkodni. .. nem, nem a rügyfakadás, az andalító holdfény, és miegymás... Prózaibb dolgok miatt. Akkor kezdődik ugyanis az üzemi kispályás labdarúgó bajnokság. A hétköznapok legragyogóbb színfoltja. Pihenni, füvet taposni kijárok a pályákra. Sose bánom meg. Az annyit szidott és hiányolt lelkesedés, hajtás itt még a régi. A gyárban menni alig bíró, megtört atyafi itt olyan vidoran rúgja telibe az anyagmozgató bal lapockáját, mintha erre külön felkérték volna. A délelőtt még tunya gépszerelő pedig olyan sprintet vág ki egy elrepült cipő után, mintha az még a reklamációs korát élné. De bolhaként ugrik a százhúsz kilós szerelő és ör- döngősen cseles az álmos kalkulátoij, pedig bütykére már kétszer is rátrafált egy csámpás vegyész. A női foci külön világ. Ott már finomabb esetek is előfordulnak. Hogy csak a két utolsó élményem említsem: a kapus Bözsj csak kesztyűbe maradt két percre, mert egy bizonyos ruhadarabjából kisurrant a gumi. Esküdözött, hogy Jasin is kesztyűben védett. Az átkozott ruhadarab olyan méltósággal csusszant alá, hogy még a szomszéd pályán — amúgy pazarul ügyködő — bíró is kiejtette sípját. Az élmények netovábbja a kis Ági volt, aki betanított munkásként úgy döntött, hogy legjobbja lesz csapatának, sok gólt rúg. Rúgott is: már az első félidőben négy bomba-dugót! Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy mindezt a saját kapujába. Mert úgy tudta, mindegy. Kapusa olyan nevetőgörcsöt kapott, hogy attól meg kellett sértődni. Ági, a tisztaszív sportleány nem vette zokon, hanem — hallgatván az intelmekre — a másik kapura kezdett bombázni. Űjabb két gól! Megint egy szépséghiba. Ugyanis közben félidő lett és kaput cseréltek... — t. sz. e. — Afrikai futballörömök Ki meri azt állítani, hogy a fekete földrészen csak vadászni lehet? Az afrikai kontinensen is egyre kedveltebb játékszer a levegővel töltött bőrgolyó. Kedves ismerősöm, aki Afrika egyik országának labdarúgását istápolja, szinte hihetetlen történeteket ad elő az ottaniak futballszeretetéről. Véleménye szerint a legvadabb Fradi-szurkoló is csak szelíd perecárus lehetne egy-egy tartományi összecsapáson. Ö, akj trénere a nagyválogatottnak és másodállásban foglalkozik a rendőrválogatottal is, népszerűségében a kormányfővel vetekszik. Amikor a főváros főterén megjelenik bogárhátú Volkswagenje, a közlekedési rendőr azonnal minden irányból leállítja a forgalmat, és az elsőbbség valamennyi irányba „möszjö Lajosé”. Nemrég találkoztunk ismét, amikor is hosszasan patakzottak az afrikai futball- sztorik. A rendőrválogatott az egyik tartomány kompániájával mérte össze erejét. A tribün főhelyén természetesen a helyi rendőrfőnök trónolt, oldalán hatalmas colt- tal. Módfelett élvezte a küzdelmet, de egy pillanatig sem rejtette a véka alá kedvencei iránti elfogultságát. Valósággal szenvedett amikor csapata gólt kapott. Ügy érezte, nem bízhatja környékének presztízsét a játék szeszélyeire, így amikor 3:2- es vendégvezetésnél a bíró a találkozó végét jelezte, a rendőrfőnök kettőt a levegőbe durrantva adott hangot elégedetlenségének, és hosz- szabbítást rendelt el. A fiúk a századik percen túl is teljes odaadással űzték,' hajszolták a labdát, mígnem egy szöglet után kiegyenlítettek a hazaiak. Minden szem a rendőrfőnökre szegeződött, aki kegyesen bólintott, hogy igen, mostmár elégedett az eredménnyel, majd elhangzott a megváltó pisztolydörrenés. Természetesen a bíró csak ezután fújt hármat a sípjába. A nagyválogatott egyik olimpiai selejtező meccse sem volt kevésbé izgalmas. Az összeállítás pikantériájaként a balhátvéd posztját az egyik falu papja töltötte be, aki derekasan próbálta útját állni az ellenfél rohamainak. Nem sok sikerrel: a jobbszélső több ízben megtréfálta, mire a tréneri dorgálás természetesen nem maradt el. A hátvéd szívére vette a kritikát, fogadkozott, hogy újabb hiba nem fordul elő, majd letérdelt a futópályára, rövid imát mormolt az égiek- hez, aztán bement a játéktérre és az első adandó alkalommal akkorát rúgott az ellenfélbe, hogy a mentők nem győztek sürögni-forogni. Az akció után ismét letérdelt és hosszasan kérte a magasságban lakozók bocsánatát. Ök talán kiengesztelődtek, a bíró azonban nem: piros lappal méltányolta a mutatványt. T isztelt Szerkesztő Ür! Szíves elnézését kérem e pár soraim zavarása miatt. De régi olvasója vagyok a cikkeinek, történeteinek és egyéb folyóiratainak. Ebből úgy látom, ön egy intelligens önuralommal rendelkező, műkedvelő ember, aki szívesen vájkál a sebzett szivekben. Már régóta meg akartam írni ezt a levelet, de a rossz tanácsadóim visz- szatartottak. Most már azonban nem bírom fékezni magam a toliammal. Kérem, segítsen rajtam, adjon tanácsot, mert a szocializmust és a békét építő rendszer törvényei szerint akarok eljárni. Az öcsém elhamvasztásának a költségeiről van szó. Hatvannyolc éves, mások által csinos leány vagyok. Kis gerincferdülésem ellenére is vonzó külsőmet nem a véletlen adta. Mind a mai napig megerőszakoltam magam érte. Már húsz éves koromban akadt egy rendes kérőm. De kiadtam az útját, mert rá akart beszélni, hogy a nemi életet még a házasság előtt sajátítsuk el. Neki aztán nyoma veszett a háború vérzivatarában. Kacér tekintetem és szép, gyöngyházfényű bőröm miatt később is sokan udvaroltak, többek közt egy tánc- és illemtanár is. Én azonban nem engedtem a férfivilág unszolásának, mert az ideális lelkem kergetett. így maradtam egyedül, s lettem áldozata a családnak. Van egy kis megtakarított pénzem, szép bútoraim, az udvarban baromfi, disznó, kutya, galamb, minden, csak az igazi diszharmónia hiányzik. Jelenleg a súlyos beteg öcsémmel, Ga/sai Pongrác: I Segélykérő levél és annak 24 és 21 éves, két ronda vénkisasszony lányával élek együtt, ök teszik kálváriává az életem. A házat az öcsémmel ketten örököltük, így még az a szerencse, hogy a halála után csak az enyém lesz az élvezet. Az öcsém egy összeférhetetlen, erkölcstelen és primitív ember. Amikor a felesége elhunyt, állandó kicsapongásokra adta a fejét. Sokáig vad házasságot, illetve szerelmi epizódot tartott fenn a szomszédban lakó, rossz hírű özvegyasszonnyal. Én fél évig nyeltem. De aztán az árvákra való tekintettel tetten értem őket. Attól féltem, ha így megy tovább, az öcsémet előbb-utóbb nemi bajjal ruházzák fel. Megpróbáltam a nőt először szép szóval jó útra téríteni, majd amikor nem ment szépen, megpróbáltam csúnyán. Ezért az öcsém ellenszenvessé vált ellenem. Az a rossz emlékű asszony később elköltözött a szomszédból, valaki mással állt ös2- sze, egy új házasságnak vetette alá magát. Ezt nevezik szerelmi hűségnek? Az öcsém akkor a bánatában italozni kezdett, mint férfi- és női fodrász az üzletből egyenesen a korcsmába ment, gyakran beallumi- nált. Ilyenkor mindig csak zűrt és zavart engem. Én elhatároztam, hogy leszoktatom az italról. Már mindent elkövettem, amit csak mondtak. A kancsójába gyíkot raktam, de kidobta, és megitta a bort. Legyeket is fettem belé, de az sem használt. Most már azonban magától nem bírja a szeszt. Valami súlyos vesebaja van, a szíve is elégtelen, ötven kilóra fogyott. Hónapok óta föl sem kel az ágyból, enni se tud. Bármelyik nap elköltözhet az élők sorából. Az orvos szerint csoda, hogy idáig is húzta. A két lányról már szavakat sem találok. Az öregebbik ápolónő, a kisebbig portai) berakó- Üe| egyformán durva, szőrös lelkűek. Az autóbuszon általam ismeretlen, idegen férfiakkal csókolódznak, szidják a népi államot, meg a szakszervezetet, és este csak azért járnak haza, hogjr legyen hol lefeküdni. Jellemző, hogy az Öcsém fiókjában a múltkor egy Gerovit nevű antibébi injekciót találtam, műanyag kapszulában. Talán a szegény öcsém használja?A rádiót sokszor olyan hangosra állítják, hogy ne halljam, miről beszélgetnek. De én el tudom képzelni! Az sincs kizárva, hogy éjszaka, amikor alszom, idegen egyéneket fogadnak a lakásban. Tőlük minden kitelik. Alattomosságuk nem ismer határt! Már arra gondoltam, ha olyan gyógyszert kaphatnék, amitől ébren aludnék, vagyis álmomban fenn tudnék maradni, legalább egy-két hétig — De állítólag illyen gyógyszer nincs. A két ronda lány azt állítja, hogy ők tartják, gondoskodják az apjukat. Na, szép kis gondoskodás! Hiszen az öcsém 1200 forint nyugdíjat kap, s már hónapok óta csak tejen és tejbe aprított kenyéren él... Kedves Szerkesztő Ür! És most jönnék elő az én nagy problémámmal. Ha az öcsém elhalálozik, az SZTK 800 forintot ad a hamvasz- tásra, ami tudtommal nem fedezi az összes kiadásokat. Kérdésem: menynyibe kerül egy tisztességes elhamvasztás? Hány forintot kellene a saját erőnkből hozzápótolnunk? Négyszázat? ötszázat? A virágokról és egyéb költségekről ne is beszéljünk ... Az öcsémnek sohasem volt megtakarított pénze, amíg élni tudott, az összes nyugdíja lement a torkán. Azóta meg a lányok vették fel a járandóságait. A szúette, öreg bútorai nem érnek semmit, a Bizományi ingyen sem viszi el, s különben is a lányai akarják használni. Nekem van tíz—tizenötezer forint megspórolt pénzem. De nem erre a célra. És kérdéses, hogy az előzmények után, mint oldalági örökös, köteles vagyok-e a hamvasztás fönnmaradó költségeibe beszállni? Kérem Szerkesztő urat, ne a nyilvánosság előtt válaszoljon. Ugyanis visszatetszést szülhet, hogy szegény, magatehetetlen, nincstelen öcsém jelenleg még él. További jó egészséget kíván, és mielőbbi válaszát várja: Tobákovics Aranka (Pontos irányítószám, helységnév, lakcím)
