Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-01 / 27. szám
1978. február 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Itt van, végre megszületett a televízió új kulturális folyóirata, amelyet kétségtelen égető szükség hozott létre, s amely bárhogy is vesszük: új vállalkozás a maga nemében. Talán ezért is jött képernyőre oly nehezen, hisz alkotói már az elmúlt év tavaszán elkezdtek tűnődni rajta, leendő tartalmán és formáján, s nyár derekán ígéret is elhangzott, hogy megjelenése augusztusra várható, aztán újabb hónapok, míg végül is több mint egyéves vajúdás után bemutatkozott a nézőknek a Nézőpont. Nem véletlenül említem az alapos felkészülésre módot, lehetőséget adó időt. Nézőpont Érdi Sándor szerkesztői előszavában ugyan eleve óvott bennünket a túlságos várakozásoktól, műsorvezetői szerénysége és igyekvő szorgalma, hogy gondolatilag valamelyest egységbe fogja a kultúra különböző területeiről hozott riportokat, jobb esetben problémákat (a kettő nem mindig ugyanaz a képernyőn), nem okozott csalódást várakozásainkban, sőt rokonszenvet is ébresztett az új folyóirat iránt. De a riportok, a beszélgetések már ennél kevésbé ragadhatták magukkal a nézőt. Csak kérdem, vajon egy induló új televíziós orgánumban kell-e kipróbálni új munkatársakat, illetve riportereket? Akik bizony, tapasztalható volt, csupán a jó kezdő színvonalán látták el megkapott feladatukat. Hisz éppen a publicisztikus tartalom érdekében a leggyakorlottabb erőket kellett volna csatasorba állítania a televíziónak, legalábbis a kezdetek kezdetén, s nem kísérletezni az amúgyis sok kezdeti nehézséget felvonultató induláskor. Fiatal, új erők „bedobása” egyáltalán nem biztos, hogy fiatalos, friss hangvételt is jelent önmagában. Persze ez lehet nézőpont kérdése. De az kevésbé, hogy a magát publicisztikusnak megnevező kulturális folyóirat eseményszemléletű, vagy pedig problémaközpontú lesz-e. Az első adásból úgy tűnik, tartalmában inkább a jelenségek követése érvényesül, s kevésbé tükröződik még benne a problémafelvetés szándéka. Bár a kultúra és a vele kapcsolatos anyagi kérdések, illetve körülmények helyes következtetés igényével történő kö- rültapogatása egészen odáig, hogy Berend T. Iván végül is megfogalmazhassa, „a kultúra ugyan meglehetősen drága dolog, de egyáltalán nem luxus” — jóllehet még kissé bátortalan kísérlet volt, de jelzi, hogy Érdi Sándor és munkatársai jó irányba tapogatóznak, amikor az új arculatú folyóirat megteremtésén fáradoznak. Sok feladat vár a különböző művészeti magazinok testvéri társaságában felnövő Nézőpontra. Egyik talán épp az, s a legfontosabb, hogy a kulturális tevékenységek egy programon belüli integrációjának . megteremtésével erősítse a kultúra és a kul- turálódás korszerű tartalmát tudatunkban. Mert a Nézőpont nem irodalmi, nem képzőművészeti, nem színházi, nem zenei folyóirat: hanem egyszerre valamennyi orgánuma, a kultúra televíziós folyóirata. Hétvégi szórakozások Megszoktuk már, hogy a hét végét a könnyed szórakozás, illetve szórakoztatás idejévé nevezte ‘ki a televízió. Az utóbbi időben azonban arra is felfigyelhettünk, hogy ebben a szórakoztató funkcióban milyen jelentős szerepet tölt be az amerikai film, hogy milyen nagy számban jutnak szóhoz a kultúra nyugati piacain szerzett termékek. Különösen feltűnő a múlt szombat: Ko- jak, amerikai krimi, Jack Parnell és zenekarának műsora, angoi zenés film, Olyan, mint a többi szombat, angol tévéfilm, s még az Egymillió fontos hangjegyben is angol beat-együttes muzsikált. Ha közben nem lett volna egy kis Híradó, egy ici-pici Gusztáv és a Szólj, kisfecském című tévéjáték, könnyen hihette volna az ember, hogy készülékén valamelyik nyugati tévéállomás műsorát fogja. Sajnos a Szólj 'kisfecském, szólj! sem könyvelhető el televíziónk sikeres teremtményei között. Felemás hangvétele, szándékainak tisztázatlansága miatt, ugyanis kíméletlen szatírának indult, majd indokolatlanul átfordul érzelmes játékba. A burleszk paródiának is felfogható Verseny a javából — ugyancsak amerikai film, vasárnap — azt a meggyőződésünket erősíthette: még mindig inkább kisfilmeken a nagy nevette tők, mint egy rétestészta módjára nyújtott nagyfilmen kis nevettetés. Röviden Gyakran megesik, hogy olyan könnyűzenei programot láthatunk a képernyőn, amelyben idegen nyelven szól a nóta, s a néző nemcsak arról nem tud semmit, ami a dgl tartalma, ez még hagyján volna, hisz többségében a dalok szempontjából elhanyagolható a szöveg, de azt sem tudja a könnyűzene világában járatlan néző — mikénit szerda este, fő műsoridőben a San Remo-i dalfesztiválról adott műsorban —., hogy kiket hall, s még a Rádióújság szereplőket megnevező névsorából sem képes azonosítani a dalosokat. Vajon miért nem vesz fáradságot a televízió, hogy id<egen nyelvű zenés programok esetében, ha kell, mindig éljen a régóta jól bevált módszerrel, a feliratozással, megszabadítva ezzel a nézőt a tudatlanság szorongató érzésétől? Ügy, miképp Julié Andrews műsorában tette. V. M. Kíváncsi kamaszok Szolnokon, a Korrtarov- teremben az általános iskola felső tagozatos tanulói számára öt előadásból álló sorozatot indított a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ „Ez érdekel engem" címmel. A sorozat első előadásán az orvos állt a 13—14 éves gyerekek elé. A téma a szeretet, a szerelem volt. a kamaszfiúk, lányok kérdései alapján. „Baj az, ha valaki ilyen idős korában szerelmes? Miért haragszanak ezért a szülők? Nem merem megmondani a kislánynak, hogy szeretem. Mit tegyek? Miért nem nézhetünk szerelmes filmeket? A szülők miért csapják be gyermeküket, miért mondják, hogy a gólya hozza a kisbabát?” Mindezek a kérdések csak jelzik azt a kíváncsiságot, amellyel a kamaszok fogadták a témát. — Mindenre választ kaptatok? — kérdeztük a hallgatóság egy csoportját. — Azt hiszem igen — mondta a 7. osztályos Lőrinc Andrea. — Sok, eddig érthetetlen dolog is világossá vált előttünk. És hogy mit tanultunk? Azt, hogy az emberek őszinte érzéseit tiszteletben kell tartani. Nem szabad csúfolni, gúnyolni és kinevetni másokat, —- Az sem nevetséges, ha kézenfogva sétál egy fiú és egy lány, hanem természetes dolog, érzelmeik kifejezője — folytatta a 14 éves Boros Judit. — Az iskolában is volt már erről szó? — Persze — válaszolt Lengyel Zsolt. Osztályfőnöki órán külön a fiúknak és külön a lányoknak tartottak hasonló előadást. — Nem zavart benneteket, hogy itt együtt voltatok; fiúk lányok? — Sokkal jobb volt így — vélekedett Mätz Zsuzsa. Tudomást szereztünk egymás problémáiról. Ezután talán jobban megértjük egymást. Az előadássorozat házigazdája. Veresegyházi Mária népművelő: — Ismeretterjesztő célból indítottuk a sorozatot. A gyerekeket ebben a korban rengeteg olyan kérdés foglalkoztatja, amelyekre sem a szüleiktől, sem az iskolában nem kapnak választ. A művelődési központ ezért hirdette meg az előadássorozatot. A későbbiekben Hüse Károly ejtőernyős bajnokkal találkoznak a gyerekek, .farmer és bikini” címmel tanácsadással egybekötött divatbemutatón vesznek részt, majd ellátogatunk a művésztelepre, ahol Szabó László szobrászművész alkotó munkájával ismerkedünk. A sorozat „A keringőtői a shae- kig” című zenés, táncos rendezvénnyel fejeződik be. — TE — A jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium és Gépészeti Szakközépiskola szakközépiskolás tanulói az érettségi bizonyítvány mellé géplakatos szakmunkás oklevelet is szerezhetnek. A nagy múltú gimnázium alagsorában kialakított műhelyekben sajátíthatják el a tanulók a szakma nfesterfogásait Faragok, meri örömem lelem benne A tiszaroffi Aranykalász Tsz darálósa, az 53 éves Papp Sándor négy esztendővel ezelőtt érezte először, hogy keze alatt engedelmessé válik a fa. — Világéletemben mezei munkás voltam, soha eszembe sem jutott, hogy faragjak, rajzoljak, vagy ilyesmi. Idő se igen jutott volna rá. Pár esztendeje a nagyobbik lányomnál voltam látogatóban, aki Pesten tanár. Elmentünk a vejemmel múzeumokba. Gyönyörű szobrokat, faragásokat láttam, s rögtön elhatároztam, hogy megpróbálok én is faragni. A földeken talált kődarabból — kalapács és egy százas szeg segítségével — faragott egy asszonyfejet. Megörült, mert sikerült a százas szeggel kifejező arcot faragnia. Ettől kezdve esténként behúzódott a nyári konyhába, és fába faragta azokat a jellegzetes falusi alakokat, akikre gyerekkorából emlékezett. A juhászt báránnyal és kutyával, a dudáját fújó kondást, a favágásba induló fejszés embert, a morzsoló asszonyt. Fűzfagyökérből formázta — igen sikerültre — a zsákos ember alakját. Ez mostani munkáját idézi — a darálóban — vállra kell billenteni a teli zsákot. — A kész faragással ritkán vagyok elégedett, de munka közben igazán jól érzem magam. Pihentet, s örülök, ha tetszenek ezek a kis szobrok a szomszédoknak, a falubéli' rokonoknak, a gyerekeimnek, még a kisunokák is elsertepertélnek egyik-másik figura kedvéért körülöttem. Hát ezért faragok — az örömért. A tiszaroffi ház tornácán sorakoznak a kedvvel, s tehetséggel megalkotott faszobrok. Az udvaron hasábok, rönkök, gyökerek nagy halomban. Papp Sándor ezekre mutatva mondja ^ — Jól kiszáradnak, mire nyugdíjas leszek. Mert én a faragást már nemigen tudom abbahagyni. Sz. J. Diplomásokra várva Bokáig sárosán érkezem meg az iskolaudvaron át az igazgató irodájába. Kínosan szemlélgetem lábbelimet a tiszta szobában, mikor belép Feller Lajos, az általános iskola igazgatója.------o — így van ez mindig, ha felenged kicsit az idő, a tanács nem hajlandó megcsináltatni az udvarunkat, — legyint aggodalmamra: — Tavasszal meg nyáron viszont nagyon szép a mi falunk. Nézze meg majd akkor Ti.- szabőt! Egyébként mi járatban? — Úgy tudom, hirdetnek állást az idén. — Állásügyben jött? Hogyne. hirdetünk. Hatot is. Működő? — Nem. Pályakezdő vagyok. — Milyen szakos? —** Magyar—orosz. — Van ugyan ilyen szakosunk, de szeptembertől szülési szabadságra megy. Alkalmaznánk. S mit szólna esetleg a napközihez? — Nem nagyon örülnék, szívesebben tanítanék. — Ennek viszont én örülök. — Miért? — Ne bonyolódjunk ebbe bele! Van, aki a napközire, mások a tanításra esküsznek. Hadd mondjam el inkább, mennyit tudnánk fizetni. A személyi alapbér 2500—2600 forint lenne, plusz a 700 forint területi pótlék. — Lakás? — Azt is tudunk adni, még garázs is van hozzá. Ha két évre köt szerződést, akkor hétezer, ha négyre, akkor a dupláját, tizennégyezer forint letelepedési segélyt is kaphat, s természetesen még egy hold illetményföld is járna. Ha akarja, maga művelheti. Az egyik kolleganőm például krumplit rakott bele tavaly. Jól jövedélmezett. — Inkább lemondanék róla. — Azt ne tegye! Az enyémet a téesz műveli. Semmi dolgom vele, s év végén megkapom a tiszta hasznot, tavaly például háromezer forintot. Amint látja, anyagilag nem járna rosszul, ha idejön. — Miért mennek el mégis innen a pedagógusok? — Majd ha a kolléganőnk lesz, elmeséljük. Jelenleg tizenhatan vagyunk, öt nevelőnk képesítés nélküli. — S milyenek az iskola tárgyi feltételei? — Szaktantermünk ugyan nincs, de szemléltetési eszközökből nincs hiány. Épül majd egy új iskola a faluban, s akkor kedvezőbb körülmények között dolgozhatunk. — Hány diákjuk van? — Háromszáz. Bizony elég nehéz velük dolgozni, ugyanis 55 százalékuk cigányszármazású. Nem mindig a ma- karenkói elv érvényesül a nevelésben. De ne ijedjen meg hisz a felső tagozatban már kevesebb a cigánytanuló, negyedikes korukra általában elérik a tizenhat évet. Meglátja, jól érzi majd- itt magát. — Mégr nem tudom, hogy vállalom-e. — Gondolja meg, én mindenesetre felírom a címét!-----------o B ediktálom, elköszönünk egymástól, s egy félóra múlva már Kunosorbán próbálok ismét elszegődni. Az általános iskola igazgatója nem túl lelkesen fogad, pedig négy tanári s egy tanítói állást hirdetnek meg, köztük az én szakomat is. — Ha megpályáznám elfogadnák? — Van esélye rá. — Biztosan szeretném tudni. — Biztosat nem ígérhetek. Miért nem jött előbb, s akkor névre szólóan hirdetnénk meg a magyar—orosz szakos állásunkat. — Érdeklődtek már mások is? — Erre a szakra még nem. — Ha megpályáznám, elfo- pályázatom ... — A fizetése 2300—2600 forint lenne, 700 forint területi pótlékot kapna, igényelhetne letelepedési segélyt s „szolgálati férőhelyet” tudunk biztosítani. — Lakást szeretnék. — Azt csak házaspárnak adunk, de az illetményföldből ugyanúgy részesedne, mint mindenki. Gondja nem lenne vele, a termelőszövetkezet műveli. A haszna évenként változó. — Mi nem tudunk csodákat nyújtani — szól közbe az egyik nevelő — Kuncsorbán nem sok szórakozási lehetőség van. Igaz. nem is lenne ideje rá. Két este elmegy a dolgozók iskolájában, ott a sok füzetjavítás, szakkörvezetés, s ajánlatos lenne bekapcsolódni a közművelődésbe is. — Ezenkívül osztályfőnök lenne, s egyben csapatvezető is, de van még néhány tisztség az iskolában, amiből választhatna —-. sorolja tovább az igazgató. — Például? — Tűzvédelmi megbízott. — A főiskolán nem készítettek fel tűzvédelemből, — Nem baj az, majd megtanulja itt, úgyis le kell vizsgáznia munkavédelemből. — A helyemben megpályázná ezt az állást? — Én itt születtem Kuncsorbán. Hazajöttem, s ezt tenném most is. A tantestületben elkelne néhány diplomás. A szakos óráink aránya az idén 18 százalék. A pedagógusaink közül hatan képesítés nélküliek. — Mégsem biztos, hogy sikerrel pályáznék. — Próbálja meg! ——-o A pedagógusképző intézményekben márciusban közzéteszik az álláshelyeket, s várják a fiatal pályakezdő nevelőket Tiszabőn és Kuncsorbán is. S hogy hány betöltetlen állás talál majd gazdára, hány pályázatból születik frigy — egyelőre még megválaszolhatatlan kérdések. Az anyagi vonzerő önmagában még nem minden. A pályázó fogadása, a bizalom, az őszinte érdeklődés terveiről legalább annyira fontos beszélni mint a fizetés, s a különböző pótlékok. T. G.
