Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-19 / 43. szám

1978. február 19. SZOLNOK MEGYfci NÉPLAP 5 A hazafias honvédelmi nevelést segíti Látogatás egy csapatmúzeumban Tessék? Katonai alakulataink erő­feszítéseit számos olyan si­ker koronázta a Magyar Nép­hadsereg megszervezése óta, amelyek megőrzésre méltók, hagyományteremtő erejűek, s ezért nagyszerűen felhasznál­hatók a fiatalok hazafias, in­ternacionalista nevelésében. Joggal vallja ezt az MN 1929 alakulat (vezető-parancsnoki állománya is. Nemcsak vallja, hanem a csapatmúzeum létesítésével megteremtette a lehetőségét annak is, hogy hagyományte­remtő, lelkesítő erővé váljon a szorgalmas munkával ösz- szegyűjtött anyag. A csapat­múzeum alapítása Csankó Miklós alezredes nevéhez fű­ződik. Tisztekből, tiszthe­lyettesekből és sorkatonákból álló bizottság segíti munká­ját, a csapatmúzeum rend­szeres fejlesztését. Holler Jánostól, az alaku­lat parancsnokától sok segít­séget és támogatást kapnak. Ez tette lehetővé, hogy rövid időn belül, saját erőből olyan múzeumot hoztak létre, amely képet ad az alakulat munkájáról, és tájékoztatja a látogtókat a katonaélet sok­oldalúságáról. A szemnek is tetszetős tab­lókon, vitrinekben elhelyezett fényképek, fegyverek, pla­kettek és serlegek segítségé­Üzemi utak, fedett tározók Jobb minőség, nagyobb vá­laszték, tüzelő- és építőanya­gokból az árukészlet biz­tonságos és gazdaságos táro­lása. Ezt a célt szolgálja a Jászsági Egyesült Áfész-nek a jászárokszállási tüzelő- és építőanyagtelepen tervezett több mint 2 millió forint költségű fejlesztése. Másfél millió forintot köl­tenek a telephez vezető és a telep területén az üzemi utak felújítására, építésére. Mint­egy félmillió forintért pedig a tüzelő, s az értékes építő­anyag minőségének megóvá­sát szolgáló fedett és kárt raktárakat építenek. Magyar tv-film sikere A monte-carlói nemzet­közi tv-film fesztiválon a Magyar Televízió „Segítsetek, segítsetek” című produkciója (rendezője Nemere László, főszereplői Carla Romanelli és Madaras József) nagy si­kert aratott: a film elnyerte az UNDA (nemzetközi kato­likus zsűri) nagydíját. vei a szemlélődő előtt meg­elevenedik az alakulat múlt­ja. A tanulótól a nyugdíjasig mindenkire jó hatással van a látnivaló, bár az életkortól fügően más-más érzelmeket vált ki. Annak a fiatal tiszt­nek emléke például, aki az­ért áldozta életét, mert nem engedte elromlott gépét a városra zuhanni1, ismerősei számára szomorú, de a fiata­lok előtt lelkesítő példa lehet. Buzditó hatással van a fia­talokra az is, hogy gazdag ta­pasztalatokkal rendelkező alakulathoz kerülhetnek, mint hivatásos vagy sorállo­mányú katonák. Az alakulat polgári látogatói ugyanis többnyire azokból a körze­tekből érkeznek, ahonnan a fiatal katonák. Így aztán a bevonulok jó része előtt nem ismeretlen sem a katonaélet, sem ez az alakulat. Többsé­gük már az egyenruha fel­vételekor tudja, hogy itt több alegység rendelkezik kiváló, élen járó, esetenként több­szörösen kiváló címmel, ami kötelezi, az elődökhöz méltó helytállásra ösztönzi a kato­nafiatalokat. — Ez megkönnyíti az ifjú­sági szervezetek nevelömun­Százesztendős lett Kenderes legidősebb lakója, özv. Rácz Ist­vánná. Amikor népes családja körében szü­letésnapját ünnepel­ték, mások sem feled­keztek meg róla. Fel­keresték a párt, a ta­nács, a Vöröskereszt képviselői és a legif­jabbak nevében az út­törők. Virággal, aján­dékokkal kedvesked­tek, szíves szavakkal köszöntötték az idős asszonyt. A hajdan búzavirágkék szemek zavartan repkednek ide-oda. ismerős arcot ke­resve. — Jók az én gyerekeim... ez itt a legkisebb fiam, Lu­kács. Meghatottan hajol édes­anyja kezére a hatalmas ter­metű férfi, maga is nagy­apa már. Tőle kapta a ma­ma a száz szál szegfűt, díszkosárban. A többiek is ott vannak körülötte. Nyolc­vanéves lánya párnát iga­zít a háta mögé, Antal Pi­roska, a hetedik osztályos dédunoka megsimítja az öl­be ejtett ráncos kezeket. — Elfáradt, édesanyám? — Bözsi lánya, Becsvádi Jó­káját is —, vallja Szalontai Sándor, a KISZ-bizottság tit­kára. — Sok fiatalt már a polgári életből ismerünk, hi­szen több társadalmi szerve­zettel tartunk szoros kapcso­latot, tudjuk, milyen tisztsé­get, milyen feladatot bízha­tunk rájuk már bevonulásuk napjától kezdve. A csapatmúzeumban jelen­tős számban találhatók a ka­tonai díszszemléken, honvé- * delmi napokon, a területi szerveknél végzett társadalmi munkák során megérdemelt plakettek, serlegek és okle­velek. A KISZ KB vándor­zászlajának többszöri elnye­rését is az eredményes mun­kának köszönhetik. A csapatmúzeum egyik szögletében egy futószalag működő modellje és a csa­patzászlót adományozó üzem munkáját, eredményeit szem­léltető tablók sora bizonyítja a jó kapcsolatot az üzemi dolgozókkal, s azt, hogy a hadsereg a békés alkotómun­ka védelmére jól felkészült. S. B. zsefné, lesimítja hófehér ha­ját. ö a gondozója, negyven éve együtt laknak. — Beszél­jen az életéről a fiataloknak — biztatja. — Azt mondják, nagyon szép lány volt a mama — adja a szót egyik unokája. ­— Kétszázan voltunk nap­számoslányok itt, Kendere­sén, de engem választott ki a kulcsár, el akart venni. Nekem csak a Bótlik Tercsi kell — azt mondta — olyan az, mint a nyíló rózsa. De nekem ő nem kellett. Ti­zennégy éves voltam, és na­gyon boldogan éltünk a testvéreimmel. Zsuzsa, Jul- csa, én meg István, az egyet­len fiú. De sokat dolgoz­tunk! Parasztember volt az apám. írni, olvasni nem ta­nított meg... Az én gyere­keim mind tanultak. Tizen­kettőt hoztam a világra, de négy, alig hogy megszületett, meg is halt, egy fiam, a leg­nagyobb pedig, az első vi­lágháborúban odaveszett... Borzasztóan szeretett az uram. az volt a baj! Azt szerette volna, ha mindig a közelében vagyok, mert na­gyon féltett. Nem volt sza­bad ránéznem senkire. Húsz­Új szakbolt épül, bővül az ABC Műszaki KERAVILL szak­bolt épül Jászárokszálláson az Egyesült Jászsági Áfész beruházásában. A mintegy négymillió forint költséggel létesült, háromszáz négyzet- méter alapterületű szakbolt­ban kap majd helyet az ABC-áruház földszintjének jelentős részét elfoglaló mű­szaki KERAVILL osztály. Létrehozásával tehát csak­nem kétszeresére nő az ABC- áruház élelmiszerosztályá­nak eladótere. Az alapozási munkálatok már az elmúlt év decemberében elkezdődtek az építkezés jó ütemben ha­lad. A kivitelező a jászárok­szállási tanács költségveté­si üzeme az év végére ígéri az új szakbolt átadását. Már a kétkedők is hisznek Jól haladnak az új étterem építésével Jászalsószentgyör- gyön és a szorgos munka lát­tán már a kétkedők is bi­zakodnak abban, hogy az eredeti tervnek megfelelően az év végére korszerű új vendéglátó egységgel gyara­podik a község. Az új étterem hétmillió forintos költséggel épül az Egyesült Jászsági Áfész be­ruházásában, a helyi alap­egység kivitelezésében a ré­gi étterem helyén. Az áfész dolgozói, hogy meggyorsít­sák az építkezést, vállalták, hogy társadalmi munkában lebontják a régi épületet. Az új vendéglő korszerű­en felszerelt villanyfőzőkkel, hűtőkamrával ellátott há­romszázadagos konyhából, szépen berendezett három­száz személy befogadására al­kalmas étteremből és presz- szó részből áll. Az építkezés kezdése előtt az áfész a köz- étkeztetés folyamatos bizto­sítása érdekében ideiglenes étteremmé alakította át egyik régi épületét. Brigádvezetői értekezlet a KÜTIVIZIG-nél Tegnap délelőtt tartották Szolnokon, az Aranyiakat étteremben a Közép-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság szocialista brigádvezetőinek idei összevont értekezletét. A mintegy 160 résztvevőt Nagy Illés igazgató tájékoztatta az igazgatóság idei terveiről, majd közösen megvitatták az idei teendőket. éves sem voltam, amikor összekerültünk, mondtam is a lányaimnak, ne siessenek a férjhezmenéssel, de nem hallgattak rám. . . A vasút­nál dolgozott az uram, so­kat volt szolgálatban. Volt úgy, hogy ötkor megszültem a gyereket, hatkor már fel­keltem, mert a jószágnak enni kellett adni... Világ­életemben sokat dolgoztam! Beteg nem voltam sose, és nem bántottam senkit. Most is jó egészségben vagyok, csak már nem látok jól... Amilyen nehezen kezdte a beszédet az emlékek idézése úgy oldotta fel a feszültsé­get. Mosoly fut át az arcán, amikor említi: harmadéve lehet, mikor az utcasarkon beszélgetett és valaki össze­tévesztette a lányával. — Még udvarolt is. Azt mondta: bizony szép asszony lehetett a néni... Hát ami­kor még hosszú, fekete ha­jam volt... Istenem, de ré­gen volt, hiszen már száz- esztendős lettem. Sok ez egy embernek. Harminckét éve özvegy vagyok, de nem ma­radtam magamra. Mindig jönnek látogatni. Tizennégy unokám van, meg déduno­K edvenc töltelékszava­ink, az izé, a ja, az ál­lati. a naná erős ver­senytársat kaptak. Köznapi beszédünk oen unosuntalan ott cseng ez a gépies kérdés: tessék? Vele és rokonaival, a durvább mi?-vel, he?-vel, a választékos hogyan ?-nal, a finomkodó franciás pardon­nal tele vannak tűzdelve be­szélgetéseink. A hallgató minden harma­dik mondatnál megállítja a beszélőt: tessék? A beszélő­nek minden harmadik mon­datát meg kell ismételnie, néha kétszer-háromszor is. Rohanó korunkban nemhogy gyorsulna, hanem éppen aka­dozik a kommunikáció, a be­széd-kapcsolat, mert az em­ber „mindent kétszer mond, kétszer mond”. Aggasztó jele ez annak, hogy. egyre kevésbé értünk szót egymással. A megértés­re egyszerre két veszedelem tör, kétfelől: süketülünk és motyogunk. A civilizáció vo­nulását követő ragadozó ma­dár, a zajártalom a fülünket támadja: dobhártyánk las- san-lass-an a légkalapácsok, az erősítők, az .autók zajához hangolódik. Vannak, akik a környezeti zajok s a tompu­tó hallás ellenében küzdenek a megértésért, úgy, mint ál­talában a nagyothalló embe­rek, vagy a hajszárító búra alatt ülő nők: hangosabban, tagoltabban kezdenek beszél­ni. Mások viszont mintha föladnák ezt a harcot, mint­ha megelégednének azzal, hogy magukban beszélnek, éppen leveszik a hangerőt, s hagyják, hogy adókészülékük recsegjen, percegjen, sípol­jon: motyognak, hadarnak, mormognak, zárt szájjal be­szélnek, csorba magánhang­zókkal, elnyelik a mondat végét. S válasz helyett jön és újra jön az udvaris vagy tü­relmetlen, vagy gépies kér­dés: tessék? Mulatságos és szomorú kí­sérője ennek a jelenségnek — bárki megfigyelheti a csa­ládban, a munkahelyen, üz­letben, utcán —, hogy néha már akkor is visszakérde­zünk. gépiesen, ha értjük a mondatot. De az sem ritka, hogy a közlő akkor is ismé­tel, ha senki nem kérdezi, annyira megszokta: kétszer kell mondania, hogy egyszer megértsék. Sokan úgy vélik, a hanyag hangképzés, az ernyedt ki­ejtés — „rágógumis beszéd”, az ifjúság betegsége. Olyan külsőség, fiatalos szokás, mint a hosszú haj, a kinyúlt pulóver vagy a rongyos far­mernadrág. Devecseri Gábor­nak volt egy találó példája, gvakran mesélte: „Ha fölve­szem a telefont s hallom, hogy tagoltan, tisztán, érthe­tően mondja valaki a neve­met, tudom, hogy engem ke­res. De ha motyogva, hadar­kák, mennyi is, no... — se­gélykérőén néz körül. — Tizenhét, és van már egy ükunokája is — emlí­tik a legifjabb családtagot. — Jól megvagyunk itt hármasban, ugye lányom? Világot járt vejem is olyan, mint az édes gyerekem. Ha­jós volt, dunai hajós, de most már nem vándorol, nyugdíjas. Amíg úton vol­tak, én neveltem a fiúkat, most ők nevelnek engem. va, recsegve, valahogyan így: Dvcsri Gábrt krsm — csak a fiam barátjd lehet, már hí­vom is őt.” Lehet, hogy a fiatalok egy­szerűsített nyelve jobban kedvez a hanyag beszédnek, de sajnos a motyogás, hada­rás, tört beszéd — s vele a tessék? a mi van? járványa — a felnőtteket sem kíméli. Sőt, a minap Ígéretes példá­ját tapasztaltam annak, hogy éppen fiatalok sokallták meg ezt a járványt, legalábbis ők csináltak 'mulatságot belőle. Fölismerve és kicsúfolva tü­neteit. Egy középiskolánk ta­nulói azzal szórakoznak, hogy odafordulnak valakihez, osz­tálytárshoz, tanárhoz, járó­kelőhöz, a szemükbe néznek és elmotyognak egy haland­zsamondatot, belefűzve egy­két értelmesnek látszó szó­töredéket, például: Aizévera inedré széhettem. Kissé ha­darva, hanyagul, beszédre emlékeztetőén intonálva — ahogyan beszélni szoktunk. Mindenki, kivétel nélkül mindenki megkérdezi három­szor, négyszer, ötször is: tes­sék? mit mond? Ezen aztán, bábelségünk szegény áldoza­tain kegyetlenül nagyot ne­vetnek. A sajtóban és a nyelvmű­velő irodalomban gyakran bírálják hanglejtési, hang­képzési hibákért a hivatásos beszélőket, pedig ők viszony­lag szépen, tagoltan, érthető­en ejtik a szavakat. Színésze­ink, tévé- és rádióbemondó­ink, riportereink legtöbbje példásan beszél — az erős fertőzöttség inkább a közna­pi beszédünkben figyelhető meg. Egy-egy rádióriportban, rögtönzött! íévé-beszél Vetés­ben mintha nem is egy nyel­ven társalogna a riporter ás a riportalany. A nyelvtudósok ismerik, szóvá teszik a beszédnek, a megértésnek ezeket a beteg­ségeit- A „Beszélni nehéz” című rádióműsorok, a helyes kiejtés versenyei, az iskolai oktatás napirenden tartják e kérdést. Az az egészséges, jó vita is érinti, amely napja­inkban a Kortárs című folyó­iratban zajlik. De gyors és tartós javulásra csak akkor számíthatunk, ha mindannyi­an tudatosan védekezünk a járvány ellen. A süketülés ellen („fül- dugóval«”: lehalkítjuk a magnót, a rádiót, nem túráztatjuk az ablak alatt a motorkerékpárt, be­szélgetni nem zenés szórako­zóhelyre ülünk be. A motyo­gás ellen pedig tisztán kép­zett hangokkal, megértésre szánt mondatokkal — tagolt emberi beszéddel. Csak így tessékelhetjük ki fiá i-sa! ,<ásunkból a 'papagáj­módra ismételgetett tessék?- et. F. L. Néha megdorgál a lányom, azt mondja olyan vagyok, mint egy gyerek. Jövök-me- gyek. járkálok, aztán félt, hogy bajom esik. Kérdezgetik erről, arról és ő mesél, régmúlt története­ket idéz. Hol könnyet csal a szemekbe, hol mosolyt fa­kaszt. Csak a dédunokák csodálkoznak: — Mennyi minden történt száz esztendő alatt! — rónai — SZÁZ SZÁL SZEGFŰ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents