Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-17 / 41. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. február 17. SZOLNOK MEGYEI Néplap Előkészítő Egyetemre, főiskolára 1978. FEBRUÁR 17. PÉNTEK DONÁT NAPJA A Nap kél 6.47, nyugszik 17.10 órakor. A Hold kél 12.15, nyugszik 2.45 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: délnyugat felől fokozatosan megnövekvő felhőzet, az éjszakai, hajnali óráktól kezdve délnyugatról lassan továbbterjedő havazás. Északkeleten valószínűleg nem lesz havazás. Élénk, a Dunántúlon időnként erős keleti, délkeleti szél. Északkeleten helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet Ó fok körül. Újra megjelent az Egészség Két évvel ezelőtt szűnt meg a magyar ismeretterjesztő lapkiadás nagymúltú folyóirata, az Egészség. Megszűnése után úr támadt az egészségügyi ismeretterjesztésben, ezért — megszépült köntösben — a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat ismét megindította a lapot. dr. Buga László főszerkesztő irányításával, Az új évfolyam első száma idén februárban jelent meg. A lap szándéka: tájékoztatni az olvasókat mindenről, ami egészségügyi vonatkozásában érdeklődésre tarthat számot, az orvostudomány legújabb eredményeiről, a természetvédelemről, az emberek közötti kapcsolatokról, gyógyszerekről, orvos- történeti érdekességekről, az egészséges életre nevelésről, a pálya- és párválasztás egészségügyi követelményeiről. Ezt a törekvést tükrözi a már kapható első szám is. Többek között cikket olvashatunk a hazai rákkutatás és a ráksebészet mai állásáról, a szemsebészetről, a sport egészségvédő szerepéről, a kondicionáló tornáról, az öregedésről, továbbá színes hírrovat- is található a lapban. Az egyetemen, főiskolán továbbtanulni szándékozó dolgozóknak felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamot szervez a karcagi Déryné Művelődési Központ. Matematika, fizika és politikai gazdaságtan tantárgyakból a Gábor Áron Gimnázium pedagógusai foglalkoznak a hallgatókkal. A díjmentes tanfolyamra február 20-ig fogadnak el jelentkezőket. II Fertő-tónál Tavaszt jeleznek a pacsirták Megérkeztek a tavaszt jelző vándormadarak első csoportjai a Fertő-tóra. Ott azonban zord idő fogadta őket. Néhány meleg forrás által táplált kisebb szabad vízterületre csoportosulnak a madarak. A vendégek közül nagy számban találhatók a Fertőn a récék. Megérkeztek a nyári ludak első csoportjai és néhány kócsag is feltűnt. A partmenti szikes területeken és a nádasokban szép számmal láthatók már mezei pacsirták. A nyári ludak, a kócsagok és a pacsirták jelenléte a közelgő tavaszt jelzi. A ragadozó madarak közül a kékes réti héják telelnek szép számmal a Fertő-tón. II növekvő Prága Néhány évtizeddel ezelőtt Prága nem egészen ISO négyzetkilométer helyet foglalt el. Területe ma már 500 négyzetkilométerre nőtt, és mintegy 1 millió 170 ezer lakosa van. Prágában 72 622 lakóépület található, 83 mozi, 23 színház, 22 múzeum, 7 galéria és 13 kórház. Segítenek a biztonsági övék Svédországban 1975. január óta kötelező a biztonsági övék használata. Azóta 30 százalékkal csökkent a közlekedési balesetekből adódó súlyos sérülések száma. Benedek László hegedűkészítő mester 1922 óta készít hegedűket. Munkássága során negyven kiváló hegedűt készített. Kiváló hangszereit határainkon túl is jól ismerik. A szakma családi hagyománnyá vált, mivel lánya, Benedek Noémi folytatja a hetvenöt éves mester munkáját. Képünkön: Munkában a mester Tizenhét cukrász négy-négyféle vegyessütemény es tálából és dísztortáiból kellett a zsűrinek kiválasztania a legjobbat. A szolnoki Pelikánban Fantáziatál, lángoló palacsinta és társai A hidegkonyha-művészek legjobbjának a szolnoki Centrum étterem Major Irén - Piros Csaba kettős bizonyult. Fantáziatáluk őzgerincből és sonkából készült, a körítés ananász, körte, zölddió és fekete ribizke. (Kép és szöveg: T. F.) B ékés, Bács, Borsod, Heves és Szabolcs megye, valamint Miskolc és Szolnok város legjobb szakácsai, cukrászai mérték össze gasztronómiai tudásukat tegnap. Nagyanyáink konyhaművészetét felidéző régi receptek alapján, mai, korszerű táplálkozási kultúránknak megfelelő új ízekkel készítették a farsangi finomságokat: az asszonyhűségle- vest, a jércekocsonyát, a gesztenyés lángoló palacsintát. Kettő híján a maximumot, azaz 298 pontot kapott munkájára - s első lett a fiatal szolnoki mestercukrász, Móra László Husuetra Két vagon húsáru Kunhegyesről Kodály Kórus Hangverseny a stúdióban Rádiószereplésre készül a szolnoki Áfész Kodály Kórusa: a hetvenöt tagú együttes február 25-én nyilvános hangversenyen szerepel a Magyar Rádió VI-os stúdiójában. Műsorukat felvételről február utolsó napjaiban közvetíti a rádió. A tatabányai szénbányák 12/a aknájában csütörtökön 12 óra 40 perckor sújtólégrobbanás történt. A bányamentők azonnali beavatkozással, gyors és jól szervezett műszaki intézkedésekkel, 19 bányászt kimentettek. Őket a tatabányai kórházba szállították, öten elsősegélynyújtás után hazatérhettek. 14 Ki miről álmodik? A szczecini műszaki egyetem kibernetikai laboratóriumának munkatársai számára ez nem költői kérdés. Kutatásokat folytatnak az álom teóriáival kapcsolatban. Tanulmányozzák az álom különböző fázisait, a külső tényezőknek az álom ideje alatt az agyra gyakorolt hatását. Így nincs kizárva, hogy a laboratórium munkatársainak hamarosan az lesz a feladatuk, hogy munka közben aludjanak. Meteoriteső A Szovjetunióban kiadták azoknak a meteoritoknak a katalógusát, amelyeket az ország területén találtak. Ez a világon az első ilyen katalógus. 149 objektumot ír le. A legrégebbit Krasznojanszk mellett találták meg 1974- ben. A legnagyobb meteoriteső (nemcsak a Szovjetunióban, hanem az egész Földön) 1947, január 12-én hullott. A híres tunguszkai meteorit, amely 1908. június 30-án esett le, nem szerepel a katalógusban, mivel becsapódásának környékén nem találtak semmilyen maradványt. Az idei húsvéti ünnepekre is elegendő füstölt és pácolt húsárut ígér vásárlóinak a Középtiszai Állami Gazdaság, a kunhegyesi és az abádsza- lóki termelőszövetkezet, a Középtiszavidéki és a Szolnok és Vidéke Áfész közös vállalkozásában működő kun- hegyesi húsüzem. Másfél va- gonnyi tarja, darabolt comb, bányászt kezelnek, állapotuk nem súlyos, várhatóan néhány napon belül elhagyhatják a kórházat. A szerencsétlenségnél életét vesztette 17 bányász, 9 sorsa ismeretlen. A mentési munkálatok tovább folynak. A robbanás keletkezésének okát szakértők bevonásával vizsgálják. K nagyvárosok zajártalmai A nagyvárosok zajának hatására csökken az emberek hallóképessége. A kutatások megállapították, hogy a civilizált országok nagyvárosi lakosságának hallása az évek múlásával egyre inkább romlik. Egy 70 éves afrikai olyan jól hall, mint egy 17 éves nagyvárosi lakos. A zajos zene is károsan hat a vegetatív idegrendszerre, a szívre, a légzőszervekre és a vérkeringésre. Halálos baleset Tószegen Szerdán este 18 órakor Tószeg külterületén, a Petőfi Tsz központi telepére vezető úton Perlaki János (Tószeg, Hunyadi u. 12. sz. alatti lakos) kerékpárjával — feltehetően ittas állapotban — féktávolságon belül balra elébe kanyarodott a Bubosi József (Tószeg, Abonyi út 18. szám alatti lakos) által vezetett gépkocsinak. A baleset következtében Perlaki János olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. kötözött sonka, fehér pecsenye, csülök vár elszállításra, és 30 mázsa csontos-csülkös combot, azaz közismert nevén parasztsonkát is készítettek. A két vagon húsárun kívül 30 mázsa kocsonyának valót is szállít a húsvéti ünnepek előtt az üzletekbe a szövetkezeti húsüzem. Orvosi ügyelet SZOLNOK A rendelőintézetben körzeti orvosi ügyeletet minden nap este 7-től reggel 7 óráig tartanak. Szombaton 13 órától hétfő reggel 7-ig, munkaszüneti napokon egésznapos ügyelet van a megyei rendelőintézetben (Hősök tere 2—4. Telefon: 12-198.). A körzeti gyermekorvosi ügyelet szombaton 13 órától hétfő reggel 7 óráig áll a járóbetegek rendelkezésére. Nappal a megyei rendelőintézet oldalbejáratánál, éjjel a főbejárattól balra jelentkezhetnek a beteg gyermekekkel. Fekvőbeteghez a körzeti orvosi ügyelet veszi fel a hívást. Fogorvosi ügyelet működik a város lakói részére minden nap 19 órától reggel 7 óráig, szombaton is, a Ságvári krt. 39. szám alatti orvosi rendelőben. (Ság- vári krt.—Hubay F. u. sarok.) JÁSZBERÉNY Az ügyeleti szolgálat a hét minden napján folyamatosan, szombaton délután pedig egy óráig, hétfő reggel 7 óráig tart. Az ügyeleti szolgálat helye: Mészáros Lázár út 1. Egészségház. Telefon: 71. MEZÖTÜR Szombaton 12 órától hétfő reggel 6 óráig tart az ügyelet a Kossuth L. út 7. szám alatt. Telefon: 65. Hétköznap: 18 órától reggel 6 óráig tartanak szolgálatot. TÖRÖKSZENTMIKLÓS Az ügyelet a hét valamennyi napján folyamatos. Az ügyeleti szolgálat helye: Kossuth L. út 126. Telefon: 19. KISÜJ SZÁLLÁS A körzeti orvosi rendelőben (Rákóczi út 8. Telefon: 118) szombaton 12 órától hétfő reggel 8 óráig tart az ügyelet. A hét többi napján az orvosok saját körzetükben látják el az éjszakai ügyeletet. TÜRKEVE A központi rendelőben megjelölt körzeti orvos lakásán szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig folyamatos az ügyelet. A napi ügyeleti szolgálatot a körzeti orvosok lakásukon látják el. KARCAG Az ügyelet a hét minden napján folyamatos, szombaton 13 órakor kezdődik és hétfő reggel 7 óráig tart. Helye: Vörös Hadsereg út 27. Telefon: 222. Valamennyi ügyeletes orvosi szolgálat kizárólag elsősegély jellegű, sürgős ellátás céljából vehető igénybe. Súlyos bányaszerencsétlenség Tatabányán Külföldön ünnepük a nőnapot A megye vállalatinál, üzemeiben és szövetkezeteiben dolgozó nők közül többen külföldön ünnepük az idei nemzetközi nőnapot. Az IBUSZ megyei kirendeltségének szervezésében százharmincán nagyváradi—kolozsvári kiránduláson vesznek részt március 5. és 10. között. Programjukban többek között Ady-emlékek felkeresése és egy magyar színházi előadás megtekintése is szerepel. A COOPTOURIST szövetkezeti utazási iroda szervezésében harminc szövetkezeti asszony és lány március elején Kijevbe utazik. A társasutazás résztvevői hat napot töltenek a szovjet nagyvárosban és ott ünnepük a nemzetközi nőnapot is. | BÉKE és barátság emlék- Unenpséget rendez holnap délután fél négykor a törökszentmiklósi Üttörőház a CIMEA megalakulásának 20. évfordulója alkalmából. ® ORVOSVENDÉGET várnak ma este Vezsenyen az öregek napközi otthonában. Dr. Hajdú Imre szolnoki főorvos az idős emberek egészséges életmódjára vonatkozó tanácsokkal látja el az érdeklődőket, és válaszol .kérdéseikre. g BÁL LESZ a javából! A kunszentmártoni járás amatőr néptáncosai farsangi táncmulatságát szombat este rendezi meg a járási művelődési központ. © KORAI, zsenge zöldborsót 56 hektáron termel az idén a jászszentandrási Haladás Tsz. A kelendő árut a Szolnok és a Borsod megyei Zöldértnek adják el, de jut belőle külföldi piacra is. I A MIMIKRI-TRIÓ közreműködésével Karsai János pantomimmíívész önálló estjét rendezi meg holnap 20 órai kezdettel a szolnoki helyőrségi művelődési ház. © VÉRADÓNAPOK. A szolnoki Ingatlankezelő Vállalatnál évente kétszer szervez térítésmentes véradónapot a Vöröskereszt üzemi szervezete. A napokban huszonnyolc dolgozó 12 liter vért adott. A fegyverneki Vörös Csillag Termelőszövetkezetben ugyancsak a közelmúltban hetvenhárman több mint 28 literrel nyújtottak segítséget a megyei vérellátó központ munkájához. ■ TOVÁBBKÉPZÉST tartanak ma a tiszafüredi járás népművelői részére a járási hivatal nagytermében, reggel nyolc órától. A közművelődés szakemberei a TIT elmúlt évi járási tevékenységét értékelik. S/01M0K MfGVfl a Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díj a egy hónapra 20,— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla