Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-08 / 7. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. január 8. Utazgatunk — utazgatunk- • - uu&rfaf- *- Én aztán alaposan letértem a kettes útvonaláról. *■ Soha többé nem ülünk az 1-es buszra csúcsforgalomban doktor úr, ha most segít rajtunk I UU&Vti'Rl *- Most már látod faterkám, hogy a lábamon állsz? TUDÓSHUMOR Vizsgasztori A magyar tudomány egyik legnagyobb büszkesége — Eötvös Lóránd —, a világhírű fizikus. Vizsgáztatásaival kapcsolatban számos történetet meséltek. Egyik szigorlatozót ezzel a kérdéssel lepte meg: — Mije van annak a lánynak? — s az utca túlsó oldalán egy ablakból dekoltált blúzban mélyen kikönyöklő lányra mutatott. A hallgató zavarba jött. Ötölt-hatolt. Végre is a professzor maga oldotta meg a kérdést: — Helyzeti (potenciális) energiája, amely — ha le talál esni — átalakul mozgási (kinetikai) energiává. Szivarral — gyufa nélkül Lóczy Lajos, a kiváló geológus és földrajztudós életében sokszor adódtak komikus jelenetek. Történt, hogy tanítványaival s néhány fiatalabb barátjával kirándult a Déli- Kárpátokba, többek közt a Retyezátra is. A menedékház felé tartva Lóczy a meredekebb, kissé veszedelmes úton kapaszkodott fel, társait pedig a rendes turista útra küldte, s azon a társaság csak nagyobb kerülővel jutott fel. Mire a menedékházhoz értek, Lóczy már ott volt. Hatalmas máglyái rakott a házikó előtt. Az esteli szürkületben ez a pompás fény vezette a társaságot hozzá. Ott állt a tűz mellett, s barátai aggódva kérdezték, nem történt-e baja a veszedelmes úton? — Nincs semmi bajom, — szólt, csak szeretném a szivaromat meggyújtani, de az utolsó szál gyufát is elhasználtam, hogy tüzet rakjak. Sikerült is, de nem maradt gyufám, hogy rágyújtsak... Nem fejezhette be mondatát, mert hárman is tartottak szivarjához egy-egy égő faágat a máglyáról. Most már ö nevetett legjobban azon, hogy erre nem gondolt és boldogan szívta a szivarját. Az esernyő Apáthy István, a Kolozsvári Egyetem zoológus professzora nagyon szórakozott ember volt, mint a legtöbb tudóstársa. Mindig elhagyo- gatta hol a botját, hol az esernyőjét. Egyszer hosszabb európai útra indult, és hónapokat töltött Nápolyban. Valahányszor levelet írt Kolozsvárra az övéinek, soha sem felejtette odaírni — némi büszkeséggel — a levél végére, hogy az az esernyő, amelyet hazulról vitt magával, még megvan. Sőt, annyira volt az esernyőjével, hogy amikor már hazafelé tartott, a nagyváradi állomáson leszállt a vonatról és a pályaudvaron a következő táviratot adta fel Kolozsvárra: „Háromóra múlva hazaérkezünk, én és az esernyő”. Három óra múlva csakugyan meg is érkezett Kolozsvárra. Családja már várta a peronon. Mikor a kölcsönös ölelések, csókok után a tudós fel akarta mutatni nagy büszkén az esernyőjét, rémülten vette észre, hogy az sehol sincs. Ott felejtette a nagyváradi távíróhivatalban. Emberből majmot — Lehet, hogy ki sem jövök többet a kórházból? — Minduntalan ez a gondolat motoszkált a fejében. A homályos váróterem üres volt. Sarkaiban mintha lidérces árnyak lengtek volna. — Már képzelődök is —, dörmögte Mózes Mihály, s átment a restibe. Ivócimbo- rája, Csanalas darvadozott ott. — Hát te? — Megyek a kórházba, — legyintett Mózes. — Meg vagy te őrülve? Nem látod, mindenhová kiírják: legfőbb érték az ember. — Mit akarsz ezzel mondani? — kérdezte gyanakvóan Mózes. — Azt, hogy a kórházban kibeleznek. Ki bizony! — Tudom, kiveszik a vakbelemet, — adta a nagyvonalút Mózes. — Még ha csak azt vennék ki. Olyanok ezek, mint az órások. Am; használható, kiszedik az emberből, — bizonygatta Csanalas. — Bolondokat beszélsz, akkor meghalna a paciens. — Már miért halna meg? Van elég műanyag, a kolbászt is műbélbe töltik már, — kontrázott Csanalas. Mózes ijedtében lehúzott fél liter rizlinget. Spicces barátja szintén. — És minek kellene nekik az én testrészem? — Átültetnék egy kákabélű majomba. — Mire lenne az jó? — rőkönyödött meg Mózes. — Devizamegtakarításra. Ember van dögivei, a majmot meg importáljuk. PerSzolgálati emlék Ügy látszik, kedves emlékek fűzték a helyi börtönhöz az egyik amerikai városka ítéletvégrehajtóját, James George-ot. Mindenesetre, amikor elhatározták, hogy lebontják a börtönépületet, 100 dollárért megvásárolta a hatóságoktól az egyik börtöncellát. A cellát udvarában állította fel, remélve, hogy kellemes, hűs hely lesz, ahol esténként elüldögélhet. sze, csak ha kapunk, mert nagyon keresett cikk a világpiacon. A poharak gyorsan ürültek. Mózes hasából eltűnt a fájdalom. Megkönnyebbülve folytatta a vitát. — Nincs igazad komám! Magad mondtad, hogy kevés a majom, beteg ember meg sok van. Még ha tartalék alkatrészeket is tárolnak, akkor sem beleznek ki ezért mindenkit. — Miért ne? — vétózott Csanalas. — A szervátültetést devizaszerzésre is fel lehet használni. Mózes sandán pislogott. — Hogyan? — Vegyünk egy szemléltető példát. Látod azt a torzonborz alakot? — Látom. — Nahát! Szakálla átültetésével kiváló puli lehetne akármelyik korcs kutyából. — Mire volna az jó, van elég kutya Magyarországon. — A kelleténél is több van, de kevés az exportképes. Nagyon kevés! Mózes a szakállast figyelte. aki szintén jóval túl volt már a kóstolón. Mohón kap- dosott a poharáért, mint a puli a legyek után. Mózes nevetni kezdett, — Komám, ez a puli nem exportképes. Értékes tulajdonságok James Miller, egy kanadai cég igazgatója munkát ajánlott Gordon Liddynek, a Watergate-botrány egyik szervezőjének. A cég harcot indított az ügyfelek telefon- beszélgetéseinek lehallgatása ellen. A kanadai üzletembert Liddy két értékes tulajdonsága késztette az ajánlatra: az egyik, hogy gazdag tapasztalattal rendelkezik a telefonbeszélgetések lehallgatásának megszervezésében, a másik, hogy tudja tartani a száját. — Már miért ne lenne az? — Mert nem tud ugatni. Pillanatnyi töprengés után megszólalt Csanalas. — Gyere, tanítsuk meg. Négykézlábra ereszkedtek, s két oldalról megrohanták a szakállast. — Vakk, vakk, vakk! A szakállas először meglepődött, de aztán ő is visszaugatott. — Vakk, vakk, vakk! — Mégis exportképes ez, Mózsikám, csak tanítani kell. Nagy dolog ám a pedagógia. — Kifelé! — döntötte el a vitát a pincér, s Mózest galléron fogva segítette a távozásban. — Látod, komám, ebből a pincérből meg jó húzós lovat lehetne eszkábálni, — mondotta Mózes. Hosszú eszme- futtatásra azonban már nem maradt ideje. Hazaérve ismét megjött a hangja. — Nem engedem, hogy kicseréljék alkatrészeimet, — magyarázta a feleségének. — Belőlem nem csinálnak majmot. — Most már nem, — mondotta az asszony, s gyengéd mozdulatokkal segítette a fürdőkádig. Simon Béla A látogató Ivan Ivanovics! — szólítja meg a titkárnő az irodába belépő igazgatót. — Míg nem volt itt, érkezett egy elvtárs... Itt van, felírtam. Archiméd.esz. — Melyik üzemből?! — vágott a szavába az igazgató. Nem mondta — felelte zavartan a titkárnő —, de minden valószínűség szerint a - szállítási osztályról jött... Azt mondta, hogy adjunk neki egy támpontot, és fölemeli a Földet! — És adtak neki? — Hát honnan vegyünk?... A tervet már jóváhagyták, az alapok kimerültek, keret nincs... — És ő? — Azt felelte, hogy már 2000 éve ugyanezt hallja... A. Baranov Fegyelmezett beteg- Doktor úr, megtartottam a tanácsát, naponta tíz cigarettát szívok el, eggyel sem többet.- Mennyit szívott azelőtt?- Egyetlen egyet sem. Sherlock Holmes levelezése Még Colombo sem annyira népszerű, mint Cónan Doyle hőse — Sherlock Holmes. A híres detektív londoni címére már évtizedek óta szünet nélkül érkeznek a levelek, amelyekben, az emberek a híres Sherlockot új bűnügyi problémák megoldására kérik. Az angol magándetektív létezéséről szóló legendát Chris Barlinton segít fenntartani, aki azzal foglalkozik, hogy a beérkező levelekre válaszol.
