Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-07 / 6. szám

1978. január 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mi terem a pedagógusok földjén? „Inkább írjon valami másról! Az illetményföld már any- nyi bosszúságot okozott, hogy nem szívesen beszélek róla. Van, de minek? Haszon alig származik belőle, s előfordult már az is, hogy a pedagógusok ráfizettek.” Herczeg Imre, a tiszakürti körzeti általános iskola igazgatója így próbál eltéríteni szándékomtól. Az illetményföld szót kiejteni azon­ban nemcsak a tiszakürti tantestületben népszerűtlen. Vajon miért okoz ekkora bosszúságot a legtöbb falu pedagógu­sainak ez a „természetbeni juttatás?” (nevelési Főiskola a közelmúltban ünnepelte megalakulásának í alomból az Elnöki Tanács egyetemi rangra emelte. Az intézmény FILMJEGYZET A Csillagszemű Ki művelje a földet? A 12/1968. (III. 16.) MÉM számú rendelet megalkotói nyilvánvalóan nem bosszan­tani, hanem segíteni akarták a kis- és nagyközségek peda­gógusait az illetményfölddel. S mégis az lett belőle, hogy sok településen a nevelők in­kább lemondtak róla, mint például a tiszakürtiek a szán­tóterületükről. — Pontosabban visszavette tőlünk a tanács, mint meg- műveletlen földet, — helyes­bít Herczeg Imre — s odaadta a termelőszövetkezetnek. A visszavétel jogos volt, hiszen ezt a rendelet is előírja. De hogyan műveltünk volna meg olyan földet, amin semmit sem lehet termelni? A tsz is csak legelőt tudott odatelepí­teni. A szőlőnk pedig már megérett a kivágásra. — Mekkora illetményföldje van a tantestületnek? — A szántóval együtt 28 katasztrális hold és 1077 négyszögöl lenne. Ezen osz­tozunk harminchatan. Kértük a termelőszövetkezet vezetőit, hogy műveljék meg a földün­ket, vegyék be a vetésforgó­jukba. A rendelet előírja, hogy „az illetményföldet részes művelésre, vagy haszonbérbe kiadni nem szabad ... Az il­letményföld megműveléséhez a munkáltató, illetőleg az állami gazdaság vagy a ter­melőszövetkezet térítés elle­nében segítséget nyújthat. „Ennek ellenére a föld meg­művelését négy évvel ezelőtt mégis vállalta a tsz. — Egy évre valóban, — mondja Barta Mihály, a Ti­szazug Termelőszövetkezet elnöke — de nem folytatjuk tovább, mivel ezt tiltja a rendelet. — Ha pedagógus lenne, mit kezdene a. földjével? — Természetesen megmű- • vélném; 600 négyszögöl sző­lőből ki lehet hozni 30—40 ezer forintot. A tiszakürti pedagógusok nem művelik meg. Egyrészt idejük sincs rá, másrészt a szőlőjük már olyan állapot­ban van, hogy nem is érde­mes. De van egy harmadik ok is: a tantestületbe 8 év alatt 42 nevelő érkezett, il­letve távozott el. Az újabbak A technika vívmánya, az "ipari fejlődés, a több­termelés és gyárüze­mek századában születtem, s mindig rajongtam a modern, nagy gazdasági elv eszmé­nyeiért, minél kisebb erőpa­zarlással, minél nagyobb munkasiker! Az olyan talál­mányok, melyek ezt az esz­ményt valósítják meg, gyer­mekkorom óta izgatták kép­zeletemet. Ceruza, aminek a másik végén törlőgumi van, hogy mindjárt ki lehessen, törölni, amit az ember ír. Zsebkés, amit dugóhúzónak is lehet használni. Zsebóra, ami villanylámpának alkal­mazható. Tőrös bot, ami eső­ben esernyő, eső- után köpö­nyeg. És így tovább. Hogyne vágytam volna, amióta az eszemet tudom, e műfaj legkimagaslóbb, leg­régibb és méltán legnépsze­rűbb klasszikus példájának, a Schöberl-ágynak egy pél­dányára! A csodálatosan egy­szerű alapötlet, hogy „Nappal szék — éjjel ágy!” akkor is mintaképe lett volna szememben a prakti­kus gondolkozás módszeré­nek, ha a műszaki tudomány soha nem tudja megvalósíta­ni gyakorlatban a géniusz képzeletét. De tudjuk, hogy azt sem tudják, hogy a ha­tár melyik részén van a föld­jük. Herczeg Imre igazgató sem tudja. Pár éve dolgozik Tiszakürtön, s a Tiszasason, az előző munkahelyén töltött éveket idézi: — Volt olyan év, hogy min­den pedagógus 9 ezer forin­tot vehetett fel. Átlagosan évente megvolt az 5—6 ezer forint, mint tiszta haszon. A tiszakürti kollégáim elbeszé­léséből úgy értesültem, hogy ők 500 forintnál többet nem tudtak sohasem elérni annak idején a szántóföldjükből. Tiszasason elégedettség he­lyett ismételten gondokról esik szó: — Tavaly lemondtunk a földünkről — tájékoztat Dé­nes Lászlóné, az általános iskola igazgatónője, — ko­rábban valóban jó hasznot hajtott a föld, abból fedez­tük az otthonunk nagyobb beruházásait'*, kiegészítette a fizetést. Évente szerződést kötöttünk a termelőszövetke­zettel, bevették a földünket a vetésforgójukba. Amióta viszont egyesült a termelő- szövetkezet a csépaival, meg­változott a helyzet. Ott adták kj a földet, ahol a telek­könyvben szerepel. Nekünk nincs időnk, hogy megmű­veljük, szinte egész nap az iskolában vagyunk, tanítunk, szakköröket vezetünk, így inkább visszaadtuk. Jobb ha nincs — Jobb, ha nincs? — Az évi 5—6 ezer forint természetesen hiányzik. Az is fejtörést okoz, hogy hogyan csábítsunk a faluba pálya­kezdőt, ha még földet sem tudunk adni. Mégis jobb ta­lán, hiszen a termelőszövet­kezetek egyesülése óta csak gondunk volt vele. A tiszasasi, a tiszaugi és a csépai termelőszövetkezet há­rom évvel ezelőtt egyesült. Mindhárom településen kü­lönböző módon kezelték a pedagógusok földjét. Csépán- a nevelők maguk művelték, Tiszaugon a termelőszövetke­zet, s a tiszta hasznot-kifizet­ték a pedagógusoknak, Tisza­sason pedig a háztáji földdel azonos módon kezelték. Az egyesülés után a tiszaugi pél­megvalósította, és én gye­rekkorom óta irigyen és vá­gyakozva álldogáltam a ki­rakatok előtt, ahol ilyen pi­ros plüssel borított csodabú­tort mutogattak. Sajnos, hányatott életem, anyagi gondjaim közepeit sokáig nem juthattam odáig, hogy vegyek magamnak egy Schöberl-ágyat. Nagyon iga­zuk van azoknak, akik a sze­génység legnagyobb hátrá­nyát abban látják, hogy a szegény ember mindenhez sokkal drágábban jut, mint a gazdag, hogy a gazdaságos­ság fent jelzett nagy élvét (kis erővel nagy eredményt) soha nem tudja megvalósíta­ni: s alapjában véve helyes az a paradoxon, hogy a sze­gény ember kénytelen fény- űzőbDen élni, mint a gazdag, mert nem jut hozzá ahhoz, amj egyszerű és olcsó és gaz­daságos. Magam is hosszú dára művelik az illetmény- földeket. 1976-ban nem ho­zott hasznot a pedagógusok­nak, sőt ráfizettek, tavaly viszont igen. A tiszaugi tan­testület 13 nevelője például összesen 20 ezer 710 forintot kapott. — A mezőgazdaságban könnyen előfordulhat ilyen, — jegyzi meg Gazsi István, a Tiszamenti Termelőszövetke­zet elnöke — az egyik év jó, a másik kevésbé. Nem adha­tunk többet a pedagógusok­nak, mint ami a tényleges tiszta haszon. A termelőszö­vetkezet semmit sem nyer a nevelők földjén. — Ök sem sokat. — Ha a rendeletet megfe­lelően kezelnénk, akkor talán még ennyit sem, hisz mi az előírásnak megfelelően csak segíthetnénk a föld megmű­velésében. Szerintem rendbe kellene tenni az illetmény- földek ügyét. Ha én pedagó­gus lennék, lemondanék ró­la. Még egy mezőgazdásznak is nehéz eldönteni, hol, mi­kor, mit érdemes termelni. A tanítóknak, tanároknak ép­pen elég munkájuk van az iskolában, nem csoda, ha nem futja energiájukból még a földre is. A panaszokat helyben kell megoldani — Rendet kellene teremte­ni a pedagógusok földjén. — Valóban ráférne — így vélekedik Szurgyi István, a Pedagógusok Szakszervezete megyei bizottságának titkára is. — Szinte mindenütt a ren­delet paragrafusait figyel­men kívül hagyva művelik. Az egyik településen a neve­lő 8—9 ezer forintot felvehet évente, s azt sem tudja, hol a földje, másutt — mivel an­nak idején elmulasztották a telekkönyvezési — az illet­ményföldet hol itt, hol ott jelölik ki, rendszerint a leg­rosszabb földeken. A tízéves rendelet megjelenése óta vál­tozott a tantestületek létszá­ma is. Amekkora területet 9 pedagógus kapott, most 13-an osztoznak rajta, hiszen a ren­delet előírja, hogy ^ „újabb föld nem igényelhető.” — Sokan úgy vélekednek, hogy az illetményföld idő­szerűtlenné vált juttatás. — Az illetményföldet csak úgy lehetne megszüntetni, ha a pedagógusok cserében megfelelő összeget kapnának .kárpótlásul. Központi intéz­kedés ebbep még nem tör­tént. A panaszokat egyelőre helyben kell megoldani, s ha a tantestület és a termelőszö­vetkezet között megfelelő kapcsolat alakult ki, akkor megtalálják rá a lehetőséget, hogy megfelelően „kezeljék” az illetményföldek ügyét. Tál Gizella éveken át aludtam olyan ágy­ban, ami nappal is csak ágy volt s így teljesen hiába töl­tötte idejét az én költségem­re — és ültem olyan széken, amelyik éjjel hasznavehetet­len széki minőségben henyélt és lopta a pénzemet. Végre rájöttem a megol­dásra: Kolumbusz tojása az egész, ha megmondom, azt fogják felelni rá: ezt én is tudtam volna! Hát persze, tetszett volna megtenni ak­kor. Na, mit gondolnak? Hát megmondom: eladtam az ágyamat meg a székemet és vettem egy Schöberlt az árá­ból. Bevallom, kicsit heveseb­ben dobogott a szívem, mi­kor a rejtelmes bútordarabot begurították a szobámba. Ott állt, tömören és komolyan, a nagyon elfoglalt emberek szófukar szerénységével vár­Már a Népszínház lászladányban ősbemutató Megszületett a Népszínház — az Állami Déryné Szín­ház és a 25. Színház össze­vonása révén. Január 1-től az ország legnagyobb szín­házaiként 400 dolgozóval — köztük 180 színésszel — mű­ködik.’ Prózai és operatár­sulatai, tánc- és gyermék- színháza a legszélesebb nép­rétegek művelődését, szóra­kozását szolgálják. Az első bemutatókat vi­déken tartják: január 27-én Magyarországon először — Jászladányban Jevgenyij Swartz: Hétköznapi csoda című művét, Achard Bolond lány c. komédiáját február 3-án Pásztón, Örkény István Macskajátékát Brigitte Sou- beyrand NDK-beli vendég- művész rendezésében feb­ruár 10-én viszik színre Kecskeméten. Az esti előadá­sokon kívül a helybeli isko­lákban, művelődési házak­ban irodalmi műsorokat is tartanak. Új szobor Tatabányán Üj köztéri szobrot állítot­tak fel Tatabánya egyik leg­forgalmasabb pontján, a Tu­rul filmszínház előtt. Brém Ferenc szobrászművész al­kotása — a „Vízbe lépő fia­tal fiú” — már a 30. művé­szi alkotás Tatabánya park­jaiban, terein. va, hogy rendelkezzem vele. Megnéztem az órámat: dél­után öt óra volt, szóval nap­pal. Odaugrottam az íróasz­talhoz, leültem rá és dolgoz­ni kezdtem. öt perc múlva kellemetlen, kínos rossz érzés fogott el: izegni, mozogni kezdtem, se- hogyse találtam a helyemet. Hátradőltem, nyújtózkodtam, nagyot ásítottam. A gyom­rom émelygett, pislogtam, leragadtak a szemeim. Aztán nem tudom, mi történt: mi­kor magamhoz tértem, ko­romsötét volt, karom és fe­jem tehetetlenül lógott le a karfáról. Megnézten az órámat: ti­zenegy óra volt. Teringette, hiszen már éjszaka van — le kell feküdni. Büszkén és ön­érzettel elmosolyogtam ma­gam: szétbontottam jó Schö- berlemet, levetkőztem és le­feküdtem. Uiknr *esz már benne "IÓUÍ valami jó? —hal­lom mellőlem egyre gyak­rabban a méltatlankodó gye­rekhangot. Majd reményei­ben csalódva türelmetlenül kérdezgeti: — Mikor lesz már vége? Ez bizony szigorú ítélet. De el kell fogadnom. Bírál­hat vagy lelkesedhet a kriti­ka, keresheti a „magasabb” szempontokat, esztétikai nor­mákat emlegethet, egy me­sefilm sorsáról úgyis a gye­rekek döntenek. Leveseik vállunkról ezt a terhet, csak csatlakoznunk kell, és ki­mondani az ítéletet Markos Miklós új filmjéről, „A Csil­lagszeműről”. De mesefilm ez egyáltalán? A történet va­lamikor régen játszódik, amikor "egy szempillantás alatt született a szerelem és mindig győzött az igazság. Élt ekkor egy legényke, Ki­csi Jankónak hívták, Szegény volt, de talpraesett, furfan­gos kópé, megbabonázott mindenkit, akire csak nézett, ő volt a Csillagszemű ... így megy hát a mese, de valami gyanús: a levágott, véres fül ijesztő látványa, a fedetlen keblek villanása és minde­nekelőtt az eseménytelenség már inkább nekünk, felnőt­teknek szól. Dehát kinek is szánta film- ját a rendező? Ezt feltehe­tően nem akarta — vagy nem tudta — eldönteni. Mindenkinek akart egy kis csemegét, így aztán senkinek sem ízlik igazán a főztje. öt perc múlva fel kellett ülnöm: egy csöppet sem vol­tam álmos. Brómot vettem be és veronait. Hiába. Egész éjszakámat az ágy szélén ül­ve töltöttem, lelógatva a lá­bamat, tehetetlenül és ébe­ren. De állapotom nem javult. Éjszakáim álmatlanságban teltek el, nappal nem tudtam dolgozni, folyton aludtam. Egy hét múlva visszavit­tem a Schöberl-széket, mi­után úgysem használhattam semmire. A kereskedő, aki­nek elmondtam a betegsége­met, hitetlenkedve csóválta a fejét — aztán hirtelen a homlokára csapott. Odaro­hant a székhez, belenyúlt, kifordította. Bedugta a fejét, kerekeket csavart rajta, rán­gatta. Aztán kivörösödve egyenesedett fel és a vál­tamra ütött. — Uram, önnek kivételes peche van! Mióta a Schöberl- gyár fennáll, ilyen eset még nem történt. Nem önben van a hiba, hanem a székben, — ön egy hibás darabot kapott, amit valamelyik munkás el­fuserált. Ez a Schöberl nap­pal ágy és éjjel szék — hagy­ja itt, majd eladjuk egy szál­lodai portásnak, Igaz, az író szándéka is az volt (a film Kolozsvári Grandpierre Emil regényé­ből készült): „Ezt a regényt, mint csaknem valamennyi könyvemet úgy írtam, hogy nyolcéves kortól nyolcvan- éves korig mindenki talál­jon benne valamit, ami ér­dekli, elfoglalja, szórakoz­tatja, elgondolkoztatja.” El is éri ezt, mert meri vállal­ni a mesék tiszta egyszerű­ségét, őszinte naivitását. Per­sze az írót nem befolyásol­hatták még — a regény 1954-ben született — ki­agyalt tévésorozatok. Nem sújtotta olyan megvalósítha­tatlan feladat, mint esetünk­ben a rendezőt. Marko? Mik­lós filmjének ugyanis nem­csak a filmvászon, de a te­levízió igényeit is ki kell elé­gítenie. Ezért gyúrták Jankót nép­meséink és tv-sorozataink jól ismert figuráiból. Ó a népi hős, a szegényék vé­delmezője, aki hol bájos csa­lafintasággal, hol tenkesi gyermekséggel bosszút áll a nagyurakon. Nem mintha er­re alapos oka lenne, hiszen egy éléskamrában fogják el, amint lekvárosüvegeket és disznócsülköt dézsmál. A jo­gosan elszenvedett botüté­sek után fájdalmas arccal csikorogja el a kinyilatkoz­tatást: „Szemet szemért, fü­let fülért!” És mi rögyest a bibliai Lúdas Matyi mellé állunk,, mert megjelenik az ellenség, a gonosz püspök, azaz Madaras József, aki nagy élvezettel forgatja sze­meit és pedri félelmetes ba­juszát. Várjuk Jankó vála­szát, ami — csak legyen elég türelmünk — el is hangzik a film végén. Csattanós, szel­lemes válasz, de a tv-soro- zatok példájánál maradva csak egyetlen folytatásra ele­gendő Ügy 25—30 percre. A többi üresjárat, bevezetés, rákészülés, • csevegés ... Nem hátrány ez az irodalomban, de a filmre ültetett kényel­mes anekdotázás kényelmet­len' terjengösségbe fordíUl. A film nem tud társalogni, itt az események, legalábbis a tények képei beszélnek. Ppfiín a főmben helyén '*•♦**“ van minden: igazi magyar tehenek és rackaju- hok, bajszos magyar paraszt (Bánhidy László remeklése), középkori hangszerek és táncok, mesebeli szép tá­jak... Csak a mellettem ülő gyerekek kívánsága nem akar teljesülni. Nem jön va­lami jó, azaz a fordulatos cselekmény. Ehhez határozot­tabb főhős is kellene, Jurij Durdiak bizony félszeg, bá­tortalan, gyámoltalan. Nem hisszük el, hogy túljárhat­na bárki eszén is. És talán — bár ezt a gyengébb nem döntheti csak el — még csillagszeme sincs ... Bérezés László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents