Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-29 / 25. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. január 29. Lí ÜLPOLITIKAI c .. ORKEP IRGENIlHI, II MUNDIÁL ORSZÁGI Negyvenöt év alatt tizenöt elnök Labdarúgó eltűnéséről egyelőre nem érkezett hír a világbajnokság színhelyéről, Argentínából. Az eltűntek lis­táján - ha a hosszú névsort egyáltalán össze lehetne állí­tani - szerepelne viszont ügyvéd, kommunista párttag, tiszteletbeli amerikai konzul, parlamenti képviselő, szak- szervezeti vezető, rendőrfőnök, újságíró, személyi testőr, külföldi nienekült, sőt apáca is. „Eltűnt” - ez legtöbbször azt jelenti, hogy az áldozat már nincs az élők sorában, csak éppen nem tudni, hogy ki, hol és mikor végzett vele. „Eltüntetéssel” vádolható fegyveres szervezet több is működik az országban. A legnagyobb a Montoneros, a perónista mozgalom fegyve­res szárnya. Kisebb, de hírek szerint szervezettebb az áltá­ljában trockistjának mondott ERP, a Nép Forradalmi Had­serege, és ugyancsak a szél­sőbaloldalhoz tartozik a mao ista „Munkáshatalom” szer­vezet. Velük szemben áll a három A betűvel jelzett- Ar­gentin Antikommunista Szö­vetség. És beavatkozik a had­sereg is, de szerepe koránt­sem egyértelmű. II tábornokok mégis visszajönnek Argentínában az államfői palota, a Casa Rosada lakói nem egyszer érkeztek vagy távoztak már szokatlan mó­don. Negyvenöt év alatt ti­zenöt elnöke volt az ország­nak, s köztük olyan is, aki­nek hatalma mindössze hu­szonnégy óráig tartott. 1973- ban pedig példátlan megle­petés volt, hogy a tábornok- elnök, Alejandro Lanusse ön­ként adta át a hatalmat de­mokratikusan megválasztott utódjának, aki aztán lemon­dott a száműzetésből diadal­masan visszatérő Juan Do­mingo Perón javára. Perón a második világháború után tíz évig állt az ország élén. és amikor megbukott a gazdasá­gi nehézségek még nem vál­tak észrevehetővé. A gon­dokkal az egymást követő katonai junták és konzerva­tív polgári kormányok sem tudtak megbirkózni, és ez magyarázza Lanusse önkén­tes távozását is. Akkor Bue­nos Aires utcáin a katonák­ról azt skandálták az embe­rek: „Se van, se van y nun- ca volverán”, vagyis: elmen­nek és soha nem is térnek vissza. Mégis bekövetkezett, amit mindenki lehetetlennek tartott: a helyzet még rosz- szabb lett, különösen Perón halála után, amikor második felesége, az egykori táncos­nő, az Isabelita néven ismert Maria Estella Perón az el­nök. így történhetett, hogy a polgári hatalom alig három éve után mindenki szinte várta a katonai hatalomát­vételt, amely — megint szo­katlan módon — késett, mert a tábornokok nagyon nem szí­vesen vették át a csődtöme­get. 1976 márciusában a kor­mányhivatalnokok elkezdtek csomagolni, az aktákat és a képeket hazavitték az irodá­ból, és vártak. A hangulatot jelzi egy külföldi napilap szalagcíme a hatalomátvétel másnapján: „Megtörtént a katonai puccs Argentínában”. Katonák katonák ellen A junta egy eredményt máris femutathat: a helyzet nem lett rosszabb. Elsőszámú ígéretét, a terrorizmus meg­fékezését azonban nem tudta beváltani. Főleg azért nem, mert inkább csak a baloldali szervezetek ellen indult’ had­járat, és a módszerek csak elkeseredettebbé tették a szélsőséges városi gerillákat. „Legfeljebb hat óránk van, hogy egy fogolyból informá­ciókat csikarjunk ki, külön­ben nem tudjuk elfogni a társait. Hát így állunk ...” — mondta a különítmények egyik tisztje. Azt mondják, hogy erről csak részben tehet a junta vezetője, Rafael Videla tá­bornok, akit így hívnak: „La Huela”, a csont. Nem azért, mert olyan kemény katona, hanem mert olyan sovány. Ö a „nemzeti-liberálisnak” mondott, mérsékeltebb tisz­tek közé 1|artozik, csakúgy, mint a szárazfödi erők vezér­kari főnöke, Viola tábornok és az elnöki iroda vezetője, Villareal. A „három V” el­érte, hogy jónéhány' tisztet nyugdíjaztak azok közül, aki­ket jellemző módon „pino- chetistának” neveznek. A helyi parancsnokok' között azonban ,még sok ilyen van. Egy eset a sok közül: egy be­folyásos apa magát Villareal tábornokot értesítette fia el­tűnéséről. Nyomozás indult, rábukkantak egy házra az Első Hadsereg főhadiszállá­sának közelében és másfél órás szabályos tűzharcot vívr tak a fiú kiszabadítására. A sebesült védők között a had­sereg két őrnagya is ott volt, mert az „eltűnteket” nem ge­rillák tartották fogva, hanem a tisztek a szomszédos főha­diszállásról. A titkos kínzó­központokban Hitler-képeket és horogkereszteket találtak, így aztán nem meglepő, hogy a fegyveres csoportok száma a zsidók védelmi szervezeté­vel is gyarapodott. Egyelőre az erőszakhullám becsléseken alapuló mérlege szerint az eltűntek száma húszezer körül lehet, a bör­tönökben pedig tizenkétezer politikai fogoly van. Furcsa diktatúra Nemcsak a terroristák elleni fellépésben vannak nézetkü­lönbségek a „három V” és a pinochetisták között. „Először fordult elő Argentínában, hogy egy puccs után az első intézkedés nem a kommunis­ta párt betiltása volt. Ezek a katonák már nem a régiek” — mondta a párt egyik veze­tője. A csendes hatalomát­vétel után a kommunista pártot — a szélsőjobboldali csoportoktól eltérően — nem tiltották be, csak „felfüg­gesztették”,. éppen úgy, mint például a Perón híveit, a polgári radikálisokat, vagy a kereszténydemokratákat. A pártoknak arra is van lehe­tőségük, hogy tanácskozáso­kat tartsanak. Vezetőik nem­régen sürgettek párbeszédet a juntával az erőszakhullám megfékezéséről és a gazda­ságpolitikáról. A párbeszédet korábban Videla is felaján­lotta, de — nyilván a pi­nochetisták befolyása miatt — ebből eddig semmi sem lett. Annyi tehát eddig bizo­nyos, hogy ez a katonai rendszer nem olyan diktatú­ra, mint amilyen a szomszéd­ban, akár Chilében, akár Brazíliában működik. Ami viszont klasszikusan jobboldali, az a gazdaságpo­litika. Az infláció egy év alatt többszáz százalékos, és az áremelkedést a bérek nem követik. Lelkes szurkolók Bármilyen is a közbizton­ság és a gazdasági helyzet, a beszédtémák között tovább­ra is a legfontosabbak közé tartozik a foci. A stadionok­ban a szurkolók természete­sen latinos temperamentum­mal biztatják csapatukat, de az ütemes tapsba nem egy­szer politikai jelszavak is ke­verednek. Tavaly, amikor a córdobaiak Rosarióban ját­szottak, és a vendég szurko­lók a rendőrökre támadtak, azok pedig a tömegbe lőttek, az egész stadion egy ember­ként a baloldali gerillákat kezdte éltetni. Azt mondják, a „régi szép időben” még Perón nevét kiáltották üte­mesen a lelátókról. Változnak az idők és ennek jele, hogy az egykori kitűnő telefonhá­lózat ma már szinte használ­hatatlan. Nem csoda, hiszen a telefonközpontokban is gvakran robban bomba, sőt — bármennyire hihetetlen is — a földből egyszerűen ki­lopják a kábeleket. Világ- bajnokságot viszont nem le­het rendezni telefon nélkül. A kormány, amely presztízs­kérdésnek tekinti a nagy ese­ményt, gyorsan több millió dollárt juttatott az állami telefonvállalatnak, hogy a Mundial idején a sajtó jól dolgozhasson. Bedő Iván A Pergamon Press angol­amerikai kiadó Londonban megjelentette az L. I. Brezs- nyevről szóló „Rövid élet­rajz" című könyvet, angol nyelven. A kötethez maga Brezsnyev írt bevezetőt. Képünkön: az érdekes ki­advány London egyik könyvkereskedésében Megszűnt a viszálykodás Érdekes közvéleménykuta­tást végeztek bolgár szocio­lógusok a Duna-menti Orja- hovo földrengés sújtotta tér­ségének lakói között, amely­nek eredményét nemrég tet­ték közzé. Az emberek egyrészét in­kább csak meglepte, mint megijesztette a váratlan ese­mény. Mindannyiukban szin­te azonnal a hozzátartozókért való aggodalom merült fel. Régi haragosok békültek ösz- sze, viszálykodásokat egycsa- pásra feledtek az egymáson segíteni akaró emberek. A kérdésekre adott válaszok összegzéséből kiderült, hogy a fiatalok érzelmi labilitása végletes hatásokat váltott ki: egyesek kinevették a fel­nőttek aggodalmait, félelmét, mások pedig súlyos stressz­hatás alá kerültek. Élénkül az idegenforgalom A Karib-tenger zöld szige­tén, Kubában élénkül az ide­genforgalom. Rendszeresen szállnak le a repülőgépek, fedélzetükön a szocialista or­szágokból és Nyugat-Európá- bóll érkező turistákkal. Sű­rűn futnak be a havannai kikötőkbe az Észak- és Kö- zép-Amerikából érkező ha­jók. Kuba 1972 óta átfogó programot valósít meg az idegenforgalom fejlesztése érdekében. Üj hotelek, üdü­lőközpontok épültek Varadé­ra, Santa Maria del Mar, Trinidad festői strandjainak közelében. Havanna Miramar nevű városnegyedében szál­lodaóriás emelkedik az ég fe­lé, amely a mai, modern Ku­ba egyik jelképe. Bizonytalan választások Talán még soha nem volt olyan választás Nyu- gat-Európában, amelynek ennyire bizonytalan kilá­tásai lennének. A bizony­talanság nem is annyira a győztes pártokkal kap­csolatos, mint magának a választásnak megrendezé­sével. Az előzetes döntés alapján ugyanis 1978. jú­niusában közvetlen szava­zással kellene megválasz­tani a Közös Piac parla­mentjének tagjait. Az Európai Gazdasági Kö­zösségét létrehozó „alapító atyák” két évtizeddel ezelőtt az úgynevezett „Római szer­ződésben” megfogalmazták azt az elképzelésüket, amely szerint az Európai-parlament az idők folyamán egyfajta „nemzetek feletti” szerepet vesz fel, s elvezeti a Közös Piac országait a szorosabb UNIÖ-hoz, a korábbi politi­kusok által már oly sokszor megálmodott „Európai Egye­sült Államokhoz.” Ez az el­képzelés azonban mind ez- idáig nem jutott el még a megvalósulásnak küszöbéig sem. A „hatok”, majd a „ki- lencek” viszonyában nem a „nemzetek feletti” vonások uralkodnak, s a döntésekben az egyes államoknak tovább­ra is összehasonlíthatatlanul nagyobb szerepük van, mint a közös szerveknek. így az­tán a Közös Piac parlament­je is csupán konzultatív tes­tület, amelynek nincs tör­vényhozási joga. Az Európa-parlamentet egészen mostanáig az egyes tagországok törvényhozásai­nak küldötteiből alakították, az egyes nemzetgyűlésekben képviselt pártok arányában. Ezt a jelenleg is érvényes ál­lapotot azonban ideiglenes­nek tekintették, s már 1962- ben megfogalmazták azt a követelményt, hogy közvetlen választásokat tartsanak a Közös Piac országaiban. Vé­gül is 13 év telt el, mire a „kilencek” vezetői döntést hoztak arról, hogy 1978. jú­niuséban megrendezik az ed­dig még soha nem volt vá­lasztásokat az Európa-parla- lamentbe.” Két éve folyik már a kü­lönböző szintű vita arról mi­képpen, milyen rendszer alapján rendezzék meg a 78 júniusi választást, mennyi mandátumot kapjanak az egyes tagországok. Ugyanak­kor, mint erre a megfigyelők rámutatnak a parlament po­litikai, hatalmi kompeten- ciájiának kérdését általában megkerülik. Lapvélemények szerint a „kilencek” kormá­nyai azért szorgalmazzák az EGK politikai integrációját, mert ebben látják a válság által megrendített gazdasági integráció eredményei meg­óvásának biztosítékát. A nyugat-európai politikai egység egyik legtóarcosabb híve Tindemans belga mi­niszterelnök 1976-ban több dokumentumot terjesztett az EGK tanácsa elé. Ezek egyi­kében megfogalmazta azt a követelményt is, amely az Európa-parlamentnek kez­detben kezdeményező, majd törvényhozó jogkört is szán. A Tindemans-javaslatok vi­haros politikai vitát váltottak ki, az egyes országokban. A polémia tárgya mindenek­előtt a nemzeti szuverenitás kérdése volt. A belga kor­mány javaslatai Franciaor­szágban és Nagy-Britanniá- ban találtak leghevesebb el­lenzőkre. Párizsban a kom­munisták és -a gaulleisták egyaránt visszautasították a francia nemzeti döntések korlátozásának lehetőségét, Londonban pedig a parla­ment nem járult hozzá, hogy a brit szigeteken elfogadott többségi választási rendszer helyett a Brüsszelből javasolt arányos módszer szerint ren­dezzék meg a júniusi válasz­tásokat. A képviselői helyek orszá­gonként elosztásáról végül is sikerült megegyezniük. Esze­rint a 410 parlamenti hely­ből a „nagyok” (Nagy-Bri- tannia, az NSZK, Franciaor­szág és Olaszország) egyen­ként 18-at kapnak. Hollan­dia 25, Belgium 24, Dánia 16, Írország 15, Luxemburg pe­dig 6 képviselőt választhat. A megválasztott képvise­lők a jövendő parlamentben nem országaik, hanem párt­állásuk szerint szerveződnek frakcióba. Ez a folyamat már a jelenlegi helyzetben meg­indult: megalakult már az úgynevezett „Európai - Nép­párt”, azaz a kilenc közös pi­aci ország kereszténydemok­ratáinak szövetsége. 1976. márciusában zászlót bontot­tak a liberálisok is. Valami­vel korábban még 1974-ben létrehoztáK az „Európai Kö­zösség szociáldemokrata pártjainak szövetségét”, amely a Szocialista Interna- cionálé kereteiben működik. Már a jelenlegi Európa-par- lamentben is tevékenykedik az olasz és francia képvise­lőkből álló kommunista frak­ció. amely méltán számíthat arra, hogy a júniusi válasz­tásokon tovább erősödik. A szocialisták és a kom­munisták előretörése magya­rázza elsősorban, hogy kon­tinensünk nyugati felének konzervatív erői ma már ko­rántsem oly lelkes hívei a politikai integrációnak, mint a 60-as években. Az egyik leglelkesebb „európai” Tin­demans így nyilatkozott er­ről: „A legégetőbb kérdés az, hogy vajon együttműködné­nek egy szocialista-kommu­nista többségű parlamenttel azok a kormányok, melyeket más politikai erők vezetnek? Én a magam részéről kétel­kedem ebben”. M. G. B úesújárás zajlott le a minap az egyesült ál­lamokbeli Memphis városában, ahol Elvis Pres­ley, a roók and roll tavaly augusztus 16-án elhunyt ko­ronázatlan királyának ham­vai nyugszanak. A családi sírbolt körüli nagy forgalom oka: Elvis január 9-én lett volna 43 esztendős; minden korosztálybeli rajongóit (az ötvenes években hódított roch and roll most reneszán­szát éli) hiánytalanul kiszol­gálta az Elvis-ipar. Néhány példa csupán; sír­ja közelében harminc tonna Presley-szuvenír kelt el:. harminc órán át vetítették egyfolytában a különféle Presley-filméket; harminc dolláros áron ismét piacra dobták a Moody Blue című lemezalbumát... És hogy le­gyen még egy . harmincas: mintegy harmincezren írták alá az amerikai kormánynak címzett beadványt, amelyet Presley Newportban élő egvik rajongója szerkesztett abból a célból, hogy a rock­király születésnapja legyen az USA második nemzeti ün­nepe, A Presley-üzlet Amikor Elvis váratlanul elhunyt, Háziorvosa, dr. Ge­orge Nichopoulos kezelésbe vette a halottat, hogy a rava­tala mellett elvonuló sok tíz­ezer rajongójában kedvező kép maradjon a sztárról. De csak emlékkép! A fényképe­zést ugyanis a család megtil­totta, annak ellenére, hogy sokak állították: Elvis a sár­garéz koporsóban legalább tizenöt esztendőt fiatalodott. A fotózással mégis igen so­kan megpróbálkoztak!, főleg lányok és asszonyok, akik mini kamerát a melltartó­jukban rejtették el, s a ko­porsó mellett elhaladván kí­sérleteztek az exponálással. A képek persze nem sikerül­tek. Legalábbis a nőknek. Sikerült viszont, a Presley família egyik távoli sarjá­nak meglehetősen közel fér­kőznie a ravatalhoz. Az ered­mény: 48 órával a rocksztár halála után a világ nagy képügynökségeí (és. nem utolsósorban a fotós rokon) bombaüzletet csináltak Elvis ravatali képéből. Állítólag kétszer annyiért kelt el az el­ső napon, mint annak idején Mao ravatali képe. Mondjuk azt, hogy ez mind semmi ?! Mondhajtuk.iugyan- is a Persley-házba a szomo­rú órákban újságíró nem tehette be a lábát; az édes­apa és a legközelebbi hozzá­tartozók kerülni kívánták az Amerikában egyébként ke- rülhetetlent — a nyilvánossá­got. A memphisi halottas­házból keltezvén mégis öt­száz szavas riport jelent meg a temetés napján a Rolling Stone című magazin külön­kiadásában. A szerző: Caro­line Kennedy, a tragikus kö­rülmények között elhunyt amerikai elnök 19 éves új­ságíró-gyakornok lánya. A Kennedy lány riportjá­nak fő informátora a házior­vos volt, aki — miután a Presley család a szemére ve­tette a pletykálkodását — így védekezett: „Egy Caroline Kennedytől senki sem tagad­hatja meg a felvilágosítást!” Presley a halála után is gondoskodott szenzációkról: néhány bűnöző el akarta ra­bolni a sztár földi maradvá­nyait, hogy váltságdíj ellené­ben bocsássa szabadon „tú­szát”. A rablási kísérlet két héttel később megismétlő­dött, miután Elvis már az édesanyja mellett pihent a családi sírban. Az még csak hagyján, hogy Presley' temetésekor rajon­gói — 400 ezren zarándokol­tak el a végső tiszteletadás­ra — egy-egy fűszálat akar­tak emlékül magukkal vinni a temetőből. Az igazi attrak­ció akkor kezdődött, amikora születésnapi tisztelgéskor a halott eszménykép iránti szeretetük kifejezéseként a i-ajongóg hozzáláttak Presley sírjának széthordásához. Ha a rendőrség nem érkezik meg A Kennedy lény, aki 500 sza­vas riportot küldött a mem­phisi halottasházból perceken belül a memphisi temetőbe, - az imádók rögön­ként elviszik a sírhantokat. (Kulcsár)

Next

/
Thumbnails
Contents