Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-26 / 22. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. január 26. Francia választások Korai finis Korán megkezdődött Franciaországban a márciusi választási harc finise. Giscard d’Estaing államfő elnökletével január első hetének végén kétnapos tanácskozásra ült össze a kormánypárt, amely formába öntötte a választási akcióprogramot. Ez lényegében — mint Barre miniszterelnök egyik beszédéből kiderült — elsősorban közvetlen gazdasági célkitűzéseket tartalmaz. Mindenekelőtt az infláció csökkentését és a gazdaság ösztönzésével a munkanélküliség visszaszorítását. A program — s ez voltaképpen természetes — sem a francia gazdaságban, sem a bel- és külpolitikában nem irányoz elő szerkezeti változásokat. Oz erők polarizálódása Olyan helyzetben, amikor a francia politika baloldalán rendkívül nagy tömegerők sorakoznak fel, a kormánynak létfontosságú a viszály lecsillapítása a jobboldali táboron belül. Ismeretes: a választások március 12-én tartandó első 1 fordulóján tűnik ki, hogy az egyes pártok mekkora tábort képviselnek. A március 19-i második fordulóban azután a jobboldalon is a voltaképpeni mandátumokért folyik a harc. Ekkor az ország polarizálódik politikailag. Jobb- és baloldalon egyaránt attól függ a siker, hogy a gyengébb jelölt az általános politikai célok szolgálatában mennyire hajlandó meghajolni és visszalépni a versengéstől a saját politikai táborához tartozó, de a másik pártot képviselő jelölt érdekében. A jobboldalon ez úgy fest, hogy ha a választások első menetében Giscard emberei bizonyulnak erősebbnek és a gaulleisták viszonylag gyengébben szerepelnek, akkor Chirac szavazótáborának egy része lenne kénytelen a köz- társasági elnök pártjára szavazni. Hiszen csak a jobboldal tömörítésével lehet eltorlaszolni az utat a baloldal elől. Ha az első fordulóban a jobboldali pártok közül a gaulleisták bizonyulnak erősebbnek, akkor a köztársasági elnök támogatói kényszerülnek főhajtásra — ugyancsak a baloldal elleni hatásos gátépítés érdekében. Esélyes baloldal A francia helyzet különlegessége az, hogy ugyanennek a bonyolult versengésnek a tükörképe a baloldalon is megfigyelhető. Néhány hónappal ezelőtt a baloldal közös programja gyakorlatilag felbomlott. A közös program időszerűsítéséről folyó tárgyalások során ugyanis Mitterrand szocialista pártjának képviselői elutasították azokat a kommunista javaslatokat, amelyek az államosítások kiterjesztését és a tőke radikálisabb megadóztatását igényelték. Annak ellenére azonban, hogy e pillanatban nincs érvényes közös program — van esélyes baloldal. A közvéleménykutató intézetek jelenlegi adatai szerint a lehetséges szocialista és kommunista szavazatok együttesen biztosíthatnák a többséget a márciusi választásokon. Akárcsak a jobboldalon — itt sem mindegy természetesen, hogy az első fordulóban miképp alakul a belső erőviszony. Ezt világosan kifejtette Marchais, Francia KP főtitkára a párt vasárnap véget ért országos értekezletén. Miután a szocialisták 's közvélemény szerint 26—28 százalékos szavazati arányra számíthatnak, a kommunisták feladata az, hogy megnöveljék a jelenlegi 21 százalékos szavazat- arányt. A cél — ismételte meg Marchais a párt XXII kongresszusán már elhangzottakat — a 25 százalékos arány elérése. Másszóval: a francia kommunisták célja, hogy erőiket a március 12-1 első fordulóra összpontosítsák. így lehet elérni azt, hogy a francia baloldalon belül kiegyensúlyozottabbak legyenek az erőviszonyok. Ennek megfelelően a március 12. és 19. (tehát az első és második választási forduló) közötti héten a kommunista párt megerősödött pozícióból tárgyalhat a szocialistákkal a második fordulóban elengedhetetlen közös fellépésről. Ez egyben növeli annak az esélyét és lehetőségét hogy esetleges baloldali siker esetén tényleges társadalmi változások érlelődjenek. Baloldalellenes front Jóslatokra sem Franciaországban, sem másutt nem vállalkozik senki. Annál kevésbé, mert Giscard elnök mandátuma hét. évre szól. Ó tehát köztársasági elnök marad akkor is — noha nehéz, vagy csaknem lehetetlen helyzetben —, ha a jobboldal esetleg a választásökon vereséget. szenved. Rendkívül nehéz az esélyek mérlegelése azért is, mert a tapasztalt francia burzsoázia a Giscard —Chirac villongástól függet. lenül ösztönszerűen zárja majd sorait és frontot alkot a baloldallal szemben. Ugyanakkor Mitterrand szocialista pártjának tömegbázisa igen nagy mértékben azoknak a középrétegeknek a soraiból kerül ki, akik a frontok kiéleződése esetén a második fordulóban aligha hajlandók kommunista jelöltre szavazni. Ezért szükségszerű a Francia KP-nek az a stratégiai célja, hogy az első választási menetben nagy erőt mutassanak — s így a második fordulóban immár az egész baloldal győzelmének ügyét szolgálhassák. (—i—e) Lengyelország legnagyobb tengerparti Gdyniában konténer-pályaudvara épül a Csehszlovákia Óriás hengermű a Szovjetuniónak Az „évszázad megrendeléseként” tartották számon a Quarto 3600 óriás hengersort, amely — szovjet megrendelésre — 1971-ben készült a csehszlovákiai VITKOVICE kombinátban. A hengersor súlya 65 ezer tonna, éves teljesítménye pedig 1,75 millió 50 milliméteres acéllemez. Most a szovjet partner újabb feladattal bízta meg a gyárat. A Szovjetunió egyik legnagyobb kohászati központja részére készítenek újabb hengersort, amelyet a tervek szerint az ukrajnai Zsdanov kombinátnak szállítanak. Ez ugyan, mint a neve, a Quarto 3000, is mutatja, vékonyabb lemezeket hengerel, de egyéb műszaki paraméterei jóval meghaladják a Quarto 366-ét. — Évi teljesítménye 50 százalékkal nagyobb. A hengersor méreteire jellemző, hogy hosszabb, mint a prágai Vencel tér. Szállításához a vasúton száz, egyenként 56 vagonos szerelvényre lenne szükség. Havanna—tranzit A havannai Jósé Marti repülőtér egyike a nyugati félgömb legnagyobb közlekedési csomópontjainak. A repülőteret bővítik. Űj várótermeket, felszálló pályát építenek és gépesítik a poggyász rakodását. Ezzel egyidőben folyik a műszaki és navigációs szolgálat korszerűsítése. Automatizálják az információs központot. A munkálatok befejezése után a repülőtér 1600 utas befogadására lesz alkalmas óránként. A légi szállítás fejlesztésében nagy segítséget nyújt Kubának a Szovjetunió. A belföldi menetrendszerű járatokon a JAK—40 típusú repülőgépek, a nemzetközi útvonalakon pedig az IL—62- es gépek közlekednek. A pilótákat és a műszaki személyzetet speciális oktatási intézményekben képezik ki a Szovjetunióban. A „perui út” sorsa Egy tábornok Hololo latin-amerikai konn tinens társadalmi és politikai szempontból egyik legérdekesebb országában, Peruban két, szimbolikusnak is tekinthető esemény történt az esztendő fordulóján. 1977 utolsó hetében hosszú betegség után meghalt Velasco tábornok, Peru volt elnöke, akinek nevéhez az 1968-as katonai felkelést követő hétesztendős időszak reformpolitikája kötődik. Ezzel az eseménnyel csaknem egyidőben Velasco utódai — az 1975 óta hatalmon lévő, Bermudez tábornok által vezetett katonai kormány — 1978-ra választásokat hirdetett. Homályos ígéretek is hangzottak el arról, hogy „a katonák visszatérnek laktanyáikba” és polgári kormány veszi kezébe a hatalmat. Olyan helyzetben, amikor Dél-Amerika a jobboldali, katonai vagy félkatonai rézsűnek megszilárdulásának korszakát éli — az egész kontinens szempontjából komoly jelentősége van annak, hogy a perui katonai rendszer milyen irányban halad tovább. A már említett első szakaszban Velasco vezetésével kidolgozták Latin-Amerika egyik leghaladóbb társadalmi és politikai programját, az úgynevezett Inka-tervet. Ennek igen komoly nemzetközi politikai hatása is volt. Első ízben mutatta meg, hogy a sajátos dél-amerikai viszonyok között egy katonai vezetés haladó társadalmi programot is képviselhet. Ennek az időszaknak jelentős lépése volt a radikális államosítási folyamat, amelynek során 18 százalékról 48 százalékra nőtt az állami szektor részesedése a nemzetgazdaságban. A második nagy vívmány a földreform volt. Ennek során nyolcmillió hektárt osztottak föl és a felosztott földek zöme különböző típusú parasztkollektívák csoporttulajdonává Vált. Az első forradalmi fázis harmadik jellegzetessége a külföldi beruházások korlátozása és e^zel a külföldi tőke részesedésének csökkentése volt. (34 százalékról 13 százalékra.) Visszatekintve: ma már kétségtelen, hogy a forradalom első szakaszában jelentős hibák is történtek. így a túlságosan nagyratörő beruházási tervek miatt négy milliárd dolláros külföldi adósság halmozódott fel. Ugyanakkor a szociális reformok következtében — különösen a városokban — növekedtek a fogyasztói igények, s az ország gazdasága ezeket az igényeket nem tudta kielégíteni- Jelentős tényező volt, hogy a kormány reformprogramjára a bel- és külföldi tőke egyaránt visszahúzódással és beruházási szabotázzsal reagált. Mindehhez . a kedvezőtlen világpiaci konjunktúra is hozzájárult: mindenekelőtt a réz áresése és a sorsdöntő fontosságú perui hallisztipar válsága. Ez a helyzet idézte elő 1975-ben az újabb fordulatot: Velasco leváltását és a korábbi gazdasági- és pénzügyminiszter, Bermudez tábornok hatalomra kerülését. Ezt a fordulatot a katonai rendszer erőteljes jobbrato- lódása követte — anélkül azonban, hogy Velasco utódai másolták volna a reakciós argentin vagy brazil katonai modellt — nem is szólva a chileiről. Ez a meghatározott korlátok között végrehajtott kurzusváltás abban nyilvánult meg, hogy a kormány fokozatosan elfordult a radikális reformoktól, a ránehezedő pénzügyi kényszer súlya alatt élénkíteni igyekezett a belföldi tőke tevékenységét és kártalanította a külföldi monopóliumokat. 1977 folyamán voltaképpen két lényeges esemény történt. Az egyik az, hogy a kormány csaknem egy esztendős vita után elfogadta a Nemzetközi Pénzügyi Alap (IMF) „nadrágszíj szűkítő” gazdaságpolitikai követeléseit. (Az IMF a maga immár közismert nemzetközi gyakorlatához híven ehhez kötötte a nemzetközi bankkölcsönök folyósítását.) A második meghatározó jelentőségű esemény a júliusi demonstratív általános sztrájk volt, amely jelezte, hogyan növekednek a társadalmi feszültségek s egyben az ellenállás is az 1975-ben megkezdődött második szakasz gazdaságpolitikájával szemben. Az 1978-as esztendőben (akár megtartják a meghirdetett választást, .akár nem) várhatóan eldől majd az úgynevezett „perui út” sorsa. Ez az esztendő megválaszolja majd a kérdést: fenrynarad- hat-e a jelenlegi dél-amerikai környezetben egy olyan katonai rendszer, amely enged a nemzetközi tőke gazdasági nyomásának, de ugyanakkor el akarja kerülni az argentin, brazil vagy éppen chilei rezsimek brutális' elnyomó kurzusát. —i —e Földközi-tenger Ki kit fenyeget? INIITO vezető szerveinek nem minden döntése válik automatikusan valóra. A főparancsnokság egyik tisztviselője éppen a közelmúltban panaszkodott arról, hogy „gondosan figyelemmel kell kísérni, hogy a tagországok lelkiismeretesen teljesítsék kötelezettségüket, különösen ha azok a katonai kiadások növelésével függenek össze”. S rosszallóan hozzátette: „ez alól egyesek igyekeznek kibújni”. Most azonban haladéktalanul megkezdték a NATO legutóbbi ülésszakán hozott döntések végrehajtását. Ezek a Földközi-tenger térségével foglalkoznak. A tömb arra sarkallja a földközi-tengeri tagállamokat, hogy az Északatlanti Szerződés felső szerveinek határozataival összhangban növeljék katonai erejüket. Leber nyugatnémet hadügyminiszter például a közelmúltban azt fejtegette, hogy Portugáliának támogatásra van szüksége és rögtön javasolta is, hogy megfelelő hitelekkel növeljék a fegyverszállításokat Lisszabonnak. Egyidejűleg erőfeszítéseket tesznek, hogy Görögország visszatérjen a NATO katonái szervezetébe. Ezért is vizsgálják az utóbbi időben nagy figyelemmel Ka- ramanlisz miniszterelnöknek azokat a nyilatkozatait, amelyek kedvezően értékelik ezt a lehetőséget. Nagy figyelmet szentelnek Olaszországnak, amelyet szeretnének ismét a NATO „biztos bástyájának” látni. Ezért arra késztették Rómát, hogy gazdasági nehézségei ellenére ismét növeljék a katonai költségvetést. Itália területén olyan amerikai rakéták vannak, amelyeket a washingtoni stratégák neutronrobbanófejekkel kívánnak ellátni. A katonai tömb főparancsnoksága mindent megtesz, hogy megakadályozza az olasz politikai élet balratolódását, azt, hogy kommunisták részvételével alakuljon kormány. A NATO akcióinak fő színtere a Földközi-tengeren most mégis Törökország. A NATO-tanács téli ülésszakának befejezése után maga Haig tábornok tett villámlátogatást Ankarában. Milyen cél vezérelte a tábornokot, aki a Pentagon és a NATO képviselője is egyben. Ha a nyilvánosságra került hírekből ítélünk, Haig feladata is kettős volt. Először is meg akart győződni róla, mennyire helytállóak a New York-i lapok értesülései, hogy Törökország állítólag hamarosan kiutasítja az országban állomásozó amerikai egységeket (7 ezer katonát és tisztet) és be akarja záratni az országban működő 25 USA- támaszpontot. Másodszor az volt a feladata, hogy megígérje a török kormánynak — a NATO el fogja érni, hogy hatálytalanítsák az amerikai szenátus döntését, amely a ciprusi események miatt fegyverszállítási embargót léptetett életbe Törökország ellen. Haig nemcsak korlátlan fegyverszállításokat ígért. A NATO tanácsülése előtt egy másik amerikai tábornok a Giornale című olasz lapnak nyilatkozott. A tábornok egy „szovjet villámháború” fantasztikus képét rajzolta meg, amely szerinte a Földközitenger mentén lévő államok — Görögország, Olaszország, Jugoszlávia és Albánia ellen irányul és természetesen Törökország ellen is, amelynek sorsa azonnal megpecsételődik, amint a szovjet harckocsik betörnek a trákiai síkságra. A tábornok következtetése: „Törökországnak harckocsi elhárító fegyverekre van szüksége, de abból kevéssel rendelkezik”. Haig viszont már azzal a tudattal ajánlotta fel Ankarának ezeket a fegyvereket, hogy a szenátus feloldja a szállítási tilalmat. t , . , olyan nyílt Tulajdonképpen törekvések röl van szó, amelynek célja, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében tudatosan kiélezzék a helyzetet, bizalmatlanságot szítsanak két szomszédos állam, a Szovjetunió és Törökország között, hogy Görögországban pánikot keltsenek a török rivális várható megerősödése miatt és így bírják rá Athént az engedékenységre. Vlagyimir Jermakov
