Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-24 / 20. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. január 24. 4Téli Tárlat a Damjanich Múzeumban Képzőművész Szövetség Zagyva-partot idéző CsonaKözépmagyarországi kok munkája. Itt a visszafo- Területi Szervezetének gott, „intimebb” Bárányét idei Téli Tárlata para- élvezhetjük, mély, sötét szídox módon az elmúlt év ki- nei, égő vörösei kisebb felállításait idézi emlékezetünk- letre szorulva sűrítettebb be. Ismét előtérbe kerül a hangsúllyal közvetítik a hanmár többször felvetett gon- gulati élményt. A művésznél dolat; mennyivel érzéklete- ez a Bényivel való érintkesebben, erőteljesebben tájé- zési pont az alsó határ; inkoztat egy-egy művész alko- nen robbannak színei, fortó szándékairól több'munká- mái a nagyméretű, nagyforjának együtt-látása, mintha mátumú, sokszor centikre csupán egy, jobb esetben két felrakott színekkel kompoművel szerepel valamely tárlaton. Igencsak jószemű és memóriájú műélvezőnek kell lenni ahhoz, hogy az évek során látott képzőművészeti bemutatók anyagából különválasztva, egymásutániságában követhesse az egy-egy művészre vonatkozót. A Damjanich Múzeum földszinti helyiségében rendezett Téli Tárlat ezt a tanulságot kínálja mindjárt az első képeknél. A Szolnoki Művésztelep vendégművészeinek elmúlt évi bemutatkozásán, láthattuk; izgalmas, egyéni stílusú művész Simsay Ildikó és Szili Géza. A Városi Tanács dísztermében több festményük bizonyította munkásságuk fő vonalát, mutatta az utat képeik lényegének felfogásához. Ezen á kiállításon bemutatott egy-egy festmény magában, azok számára, akik nem ismerik a két fiatal művészetét — alig megközelíthető. A kevésbé elvontan fogalmazó alkotókra nem olyan mértékig érvényes ez. Szili Gézára sem vonatkozik, amikor a Tabán, a vártemplom látványhű tusrajzával lep meg. Ugocsai Antal két pasztell tája köny- nyedebb vonalvezetéssel, Benke László tárnái hídja konkrétabb fogalmazással viszi be a kiállításra megyénk tájainak egy-egy részletét. Ezüst György stiláris-íartal- mi elképzeléseiről már szükséges a Vendégművészeink kiállításon látottak szép anyagának felidézése, nem is beszélve Bokros László bemutatott alkotásairól, amit teljes értékűen egyéni kiállításának ismeretében tudunk értékelni. Többi művésztelepi alkotóinkkal jobb helyzetben vagyunk, hiszen ha átsétál a látogató a Szolnoki Galéria jubileumi tárlatára, elégséges módon kiegészítheti az itt látható anyagot. Fazekas Magdolna Öregember munkája amellett, hogy a kiállítás egyik legszebb műve, a művész oeuvrejében is kiemelkedő /helyen áll. Az a gazdag skínskáűa, bmelynek jelenléte/ variánsai tájain, kertrészletein már-már felszívja a formát, itt mértékletessé szelídülve belülről élteti az idős ember karakterisztikus portréját. A Téli Tárlat ismét bizonyítja, művészeinknél milyen jelentős a „festőiség”. Ezt Rútjuk a félszázada itt dolgozó Chio- vini Ferenc vörösarany ra- gyogású Esti napsugarak, képén éppúgy, mint a vendég- művészként ide kötődő Bőd László színpompás Zagyva munkáján. De ezt igazolja az alattyáni Gecse Árpád Itatása, Októberi napsütése, és a , jászberényi Sáros András kékesben tartott őszi táj munkája. A festői közelítés, a színekkel való hangulatközlés elsődlegességén túl művészi alkatának megfelelően minden alkotó a rá jellemző egyéni úton jár. Jó összehasonlítást kínál a Zagyva témája, amely ezen a tárlaton több művész ecsetjét megihlette. Bényi László Alföldhöz kapcsolódása éppen ebben a festői szempontú valóságközelítésben rejlik. S hogy milyen kifejezőerejű munkásságában a színek felhordásának, együttélésének szerepe, azt kitűnően bizonyítja szug- gesztív Vízparton este képének valőr gazdagsága. Felfogásához meglepően közel áll Baranyó Sándor szintén a nált festményekig. A festőiség másik végletéhez közelít Meggyes László fátyolosra finomított színvi- lágú Vízparti házak képével. A napszakok különböző fényviszonyait, hangulatát vallató képe; közül a sötéttől világosig variált lilákban ragyogó Alkonyat munkája most a legmegragadóbb. Ugyancsak vízpart inspirálta Chiovini Ferenc Zagyva-kanyar képét. Lágy átmenetekkel egymásba olvadó kékek- zöldek, körötte a part barnásvörös növényzete a jól ismert kiszögellésekkel, emberi környezettel érzelmileg hozzák közelünkbe a művész al • kotását. A vízpart téma azonos, de a művész közelítése más Bokros László bemutatott munkáinál. Nála fontos a formák szerkezete, a formák kontúrokkal hangsúlyozott súlya, a dekorativitás. A színek ezen belül, ezzel együtt töltenek be funkciót. Példaként említsük Esti itatás vásznát. A vízi élet, a partok világának elvontabb formákkal közelített mikrovilága jelentkezik Bokros László utóbbi években festett több képén. Ezek közül láthatjuk a Láp virága kompozícióját. A Téli Tárlat plasztikai anyagából hasonló tanulság vonható, mint a képanyagból. Szabó László Kubikosa láthatóan a készülő Solymo- si Ignác kubikos szobrának alakulása közben született. Papi Lajos szimbolikus, nyújtott Lófeje a Vazul, a Kikötött közelségében kapja meg igazi jelentőségét, mint ahogy Nagy István kitűnő humorú és plaszticitású Hal munkájának a hasonló invenciójú Elefánt a párdarabja. Gyur- csek Ferenc eredeti megoldású, több alakból komponált Parasztlázadása sürgeti önálló bemutatkozásának szükségességét. Donáth Gyula a Vendég- művészek kiállításán, néhány esztendővel ezelőtt a Damjanich Múzeumban rendezett tárlatán minden oldaláról bemutatkozott. Balladai hangvételű linóleummetszeteire ismerünk lírai, Fiat ád az Isten lapján. Sáros András Miklós a Stúdió Galériában rendezett önálló kiállításáról válogatta az itt bemutatott négy művét. Tökéletes technikai kivitelezésű, precíz tényközlő stílusáról, általános érvényességű gondolatköréről kitűnő információt adnak kiállított lapjai. Szabó Ágnes két munkáján jól ötvöződik az érzelmi és a tartalmi-gondolati szféra. a általánosságban igaz H is, hogy egy-egy művésztől egyidejűén bemutatott több alkotás többet mond, akad kivétel is. A Téli Tárlaton Berényi Ferencet Asszonycsoport című 125x250 cm méretű olajképe kéoviseli. Ebben az esetben egy mű elégnek bizonyul. A képben azonban benne van mindaz, ami Berényi művészetét élteti, mindaz a festői probléma, amit pályáján keresztül képein megoldani próbál, s mindaz a szándék, amelynek kifejezésére törekszik, amelyet a képen esztendők óta érlelt. Az Asszonycsoport minden kétséget kizáróan Berényi Ferenc művészetében mindig is egyik legfontosabb műve lesz. Egri Mária Sebőék és a Bartók együttes Szolnokon Csattant a taps a munkásszállóban Péntek este a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat munkásszállodájában nagy sikerű folklór műsort láthattak a vállalat szocialista brigádjaiban dolgozók. Nem volt könnyű dolga a Sebő-együttesnek és a Bartók néptáncegyüttesnek, az est szereplőinek. Cigányzene mellett vacsoráló-sörözgető közönséget kellett megnyerniük egy rossz akusztikájú, színpad nélküli teremben. Dicséretükre legyen mondva: sikerük anélkül lett siker, hogy könnyítettek volna műsoruk fajsúlyán. Nem éltek a jól bevált „valami ismertet, népszerűt az elejére, nagy poént a végére” módszerrel. Ehelyett gondosan felépített, rész a részhez harmonikusan illeszkedő produkcióval léptek a székekkel határolt, félköralakú színre. Csillogó darabok helyett, teljeset, egészet, ötvösművet adtak, nemes alapanyagokból : hangszeres és énekelt népzenéből, néptáncból, megzenésített versekből. Az ugróstánc után egy megzenésített Weöres Sándor versekre komponált tánc következett, majd Sebestyén Márta, a Népművészet Ifjú Mestere énekelt, Sebőék kíséretével. Ezután két, rádióból és hanglemezről jól ismert népdalt adott elő a Sebő együttes, az „Aki dudás akar lenni” és a „A barátok” kezdetűeket. Megcsodálhattuk a zenekar virtuóz hangszeres játékát, énektudását. Időben körülbelül a műsor felénél voltunk. Ekkor táncolták el a „bartóko- sok” — előzetes bemutató előadással ajándékozva meg a közönséget — a Vistai le- gényes-t, amellyel az idei zalaegerszegi fesztiválra készülnek. A szám után, késve csak, de annál nagyobbat robbant a taps. Békés megyei román táncok, mezőségi tánc, népdalok és versek Sebőék előadásában, majd a Szatmári táncokkal ért véget a műsor. A szereplőknek természetesen ráadást is kellett adniuk. Zajlanak a viták a népi kultúráról, a folklórról, a hagyományápolás, a hagyományteremtés szerepéről, gondjairól. A Sebő-együttes, amely idestova tíz éve alakult, az elismerésekben és félreértésekben egyaránt bővelkedő elméleti és kevésbé elméleti cikkek állandó szereplője. Nem csoda, hiszen ez az az együttes, amely az első táncházat megalapította, mozgalmat indítva ezzel útjára. Hazai és külföldi népszerűségük vitathatatlan. Az általuk játszott zene — az eredeti hangszereken, eredeti hangzásban előadott népzene — iránti érdeklődés tömeges. Sebő Ferenccel az előadás után beszélgettünk. Többek között az érdekelt, hogyan vélekedik a működésük nyomán kibontakozott mozgalmat boncolgató írásokról. — Sajnos, a megjelenő cikkek között bőven akad megalapozatlan is. Siklós László könyve — tavaly jelent meg Táncház címmel — viszont az eddigi leghűségesebb képet adja. — Többször hallottam muzsikálni a Sebő-együttest. Táncházban, falusi művelődési házban, koncertteremben. Sohasem éreztem, hogy „kívülről”, lélek nélkül, hogy „rutinból” játszanának. Mindig átéléssel. — Szeretjük, amit csinálunk. A közönség — akár táncol, akár ül — érintésnyi közelben van. Ezt a zenét nem lehet csak teljes odaadással játszani. — A Sebő-együttes 1975- ben megjelent nagylemezén kívül nem jelent meg táncházas együttesnek önálló lemeze. Nem volna vásárlója az újabb lemezeknek? Vagy miért ez a mély „hallgatás”? — Ami az első kérdést illeti: azt hiszem tömegigényt elégítenének ki az újabb lemezek. Ami a másodikat: nem tudom... Sz. J. Napvilágra hozott tanulmányok Megjelent a Levéltári füzetek 4. száma Doráti Antal: Variazioni per pianoforte sopra un téma di Béla Bartók Doráti műve „Hommage” tiszteletadás Bartók Béla szellemének. A variációk témája Bartók Mikrokozmoszának egyik darabja. (1/15) Meggyőződésünk, hogy Bartók — talán nem is tudatosan — zeneszerzés iskolának, mintának is szánta a Mikrokozmoszt. Régi mesterek szokása volt, hogy a zenei forma kibontakozását saját műveik — kiegészítésével, szólamok hozzáadásával, variálásával — tanították. Doráti variációi ezt a ked.ves régi szokást prezentálják — magas- művészi szinten. Harminc változatban bontakozik ki a bartóki ötlet. A téma izgalmas továbbszövése óhatatlanul eszünkbe juttatja Bartók műhelymunkájának gondosságát, csiszolóalakítgató készségét. Doráti azonban nem imitálja Bartók hangját — talán csak az első és záró variációk némelyikében, és bizonyára tudatosan. Doráti különféle metrumokban — közöttük bolgá- ros asszimetriákban — alakítja át az alaptémát. Néhol eljut a tonalitás feloldásának határáig. A téma egyszerűsége pedig virtuózzá fokozódik. A zongoradarab a Zeneműkiadó gondozásában a napokban jelent meg. A Szolnok megyei Levéltár Tóth Tibor szerkesztésében adta ki — a Levéltári füzetek sorozat 4. közleményeként — a Szolnok megyére vonatkozó helytörténeti témájú disszertációk, szakdolgozatok, pályamunkák jegyzékét. A hézagpótló munka különböző témák több mint 300 forráshelyét jelöli meg. Számba veszi a különböző egyetemek, főiskolák intézeti könyvtáraiban fellelhető forrásanyagként számon tartott dolgozatokat is, nagy segítséget- adva ezzel a helytörténeti és tudományos kutatásoknak egyaránt. Még többet érő lenne ez az így is értékes munka, ha a tudományosság igényének megfelelően az egyes címleírásokat bővebben részletezte volna. Kétségtelen, hogy e teljességre törő megoldás időigényessége nagyságrendekkel hosszantartóbb munkát igényelt volna. Talán nem tűnik naiv óhajnak, ha a többi, a történettudománnyal „határos” tudományok területéről készült munkák címleírását is szorgalmazzuk még akkor is, ha netán ezek nem kapcsolódnak szorosan a levéltár működési területéhez. Td- domásunk van arról, hogy a különböző egyetemek, főiskolák, kutató intézetek könyvtáraiban több száz szakdolgozat, pályamunka stb. úgyszólván „elhever”; néprajzi, földrajzi-földtani, mezőgazdasági, közgazdasági témájúak. Nagy szolgálatot tenne a levéltár a megye megismerése — egyébként meglehetősen lassú — folyamatának, ha ezeket is számba venné és publikálná. Az ésszerűség — a „profil” ellenére is — ezt kívánná, hiszen a levéltári kutatócsoportnak erre kialakult gyakorlata van. Nagyobb ösz- szegző munkák a részpublikációk ismerete nélkül aligha, illetve lényegesen nagyobb erőfeszítések árán készülhetnek el. Bár teljes mértékben igazat adunk az ismertetett füzet szerkesztőjének abban, hogy az egyetemi és főiskolai dolgozatok, más pályamunkák csak kritikai analízissel használhatóak, a további kutató munkához mégis nélkülözhetetlenek. Egy-egy korról — a szűkebben értelmezett történeti munkákra gondolunk — ugyanis a tévedések, tudománytalan következtetések láncolata is sok mindent elmond. De a felsorolt munkák döntő és túlnyomó többségére szerencsére nem ez a következtetés a jellemző. — ti — Erzsébet A csütörtökön esté elhangzott dokumentum játék teljes címe: Erzsébet más, mint a többiek. A témát László Lajos dolgozta fel, — eddigi érdeklődési körének bővülését bizonyítva. László Lajos ugyanis inkább írt regényt és riportot a munkáséletről, a bányászsorsról, mintsem a falu világáról. Erzsébet, a falusi lány és a falu társadalma új az író szempontjából is. Nyilvánvalóan ezért dolgozta föl nagy alapossággal a megtörtént esetet. Erzsébet, a falusi lány érettségi után otthon marad anyjával a faluban. Miközben dolgozik a téeszben és kis háztáji gazdaságukban, verseket ír, rajzol, arról álmodozik, hogy továbbtanul. Az álmodozás és a szokásoktól eltérő viselkedése zavarja a falut, a lány szóbeszéd tárgya. Mindent felrónak neki, — rövid szoknyát és magányos sétákat, leeresztett hosszú haját és kis barátkozásait is. A falu változó világába mégis beleillik Erzsébet. Sokan becsülik is, amiért saját útján akar járni — mégis, nagyobb az ellenzéke, mint a megértő baráti köre.. Ezért tör ki a botrány, amikor Erzsébet falusi virtus- kodó részeges legények áldozata lesz. A történet mindössze eny- nyi. László Lajosnak azonban jó alkalom, hogy bemutassa a falut. A falut, ahol a legnagyobb forgalma a kocsmának van, ahol az emberek házat építenek, aztán kocsit vesznek, — s ha minden megvan, aranyat. Kép a változásról, hites melléállás a haladásnak, az értelmes életnek. Ez a dokumentumjáték, s az író érdeme. A rádióé még valami. Ezt a játékot a békéscsabai Jókai Színház művészeinek tolmácsolásában hallgattuk meg. Jó, hogy nagy érdeklődésre számottartó művekben egyre több „nem fővárosi” művész kap fórumot az ország nagy hang-színházában. Pofonok Vasárnap d.élelőtt a pofonokról szólt a Szivárvány jól szerkesztett műsora. A gyerekkori, anyámadta pofonokkal kezdték, s végig - vitték a témát az élet pofonjaihoz. Érdekes - volt, megmutatta a mostani gyerekek érzéseit és véleményét — egy-két szomorú gyereksorsot is — s megmutatta az anyai pofonokra emlékező felnőttek gondolatvilágát is. Talán a legemlékezetesebb a műsorból Bajor Nagy Ernő vallomása. Az. anyai pofonokról szólt, s olyan nagy szeretettel rajzolta meg anyját, mintha minden pofona simogatás lett volna. Röviden Érdekes volt Szalay Zsolt műsora kedden, a Kossuth adón. Kanadát mutatta be érthető közelről, helyszíni tapasztalatok és beszélgetések közreadásával. A rádió koncertjei iránt egyre nagyobb lehet az érdeklődés Csepelen. A Csepeli Munkásotthon ad ezeknek jó ideje otthont. A műsorszerkesztők a héten Sup- pé-estre hívták __ a hallgatókat. A míves muzsika a Magyar Rádió szimfonikus zé- nekara és énekkara tolmácsolásában hangzott el. Jó, hogy a bevezetőben és a zeneszámokat összekötő szövegekben a rádió az ismeretterjesztést, a zenei műveltség növelését is szolgálja. (SJ)
