Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-22 / 19. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. január 22. VIRÁGNYELV Romantikus történet Csendes, sötét éjszaka, a fiú és a lány egy parkban ülnek a pádon. A fiú hosszas fészkelődés után megkérdi: — Megölelhetlek? A lány hallgat. Végül a fiú már nem bírja, és türelmetlenül felkiált: — Megnémultál? — És te? Megbénultál? — kérdi válaszul a lány. Dluhopolszky László: Kardnyelő Egy csúnya téli napon a Hivatal szigorú főosztályvezetője hivatta Bing Beát, a Harántügyi Osztály fiatal és szép előadóját. — Kedves kartársnő! — mondta, alighogy asztala élé ért a beosztottja — nem először, de utoljára figyelmeztetem, hogy ha nem hagy fel az órák hosszat tartó magántelefonálgatásaival, létszámstop ide, létszámhiány oda, felmondom az állását. — Bocsánatot kérek, de a kolléganőim is ... — Hagyjuk ezt, kisasz- szony! — vágott közbe ingerülten a főosztályvezető. — Judom, hogy Zsebékné kartársnő minden pénteken két órás főzési tanácsadót tart a lányának, Hemekné naponta fél órát vitatkozik a férjével az esti programról, Kéz Antónia az anyukáját hívogatja, és a többi, és a többi Gelkának, Ikávénak, Tüzép- nek, meg a visszahívások ... Emberek vagyunk, megértem, de az egész osztály ösz- szes magánbeszélgetése nem tesz ki annyit, mint ameny- nyit -maga bonyolít le egyedül. Ezért — ezt komputer nélkül állapitottam meg — csak használni fog az ügyintézésünknek, ha az ön által igénybevett telefonvonalak felszabadulnak. Vagy így, vagy úgy! Értjük egymást? — Igen — rebegte könnyek között a szép kartársnő —, megígérem, hogy soha többé nem használom magánügyben a hivatali telefont. Bing Bea megtartotta, amit ígért. Ezután nem hallották őt Pistukával, Zsonival, Francimmal, meg a többi rajongójával bájcsevegni. Ugyanekkor a hivatalos beszélgetései (talán a felszabadult vonal jóvoltából) megszaporodtak. Nagy irigye, Kéz Antónia, akárhogy fülelt, csak ilyesmiket hallott: „Coll János ... Honnan? . . . Értem, a Jogérttől... Igen, emlékszem az ügyére... Nem, nem, legkorábban holnap tudom elővenni az aktát... Megvan az ‘iktatószám? Nagyszerű. Ötszáznegyvenöt? Nem téved, uram? Talán hatszá- negyvenöt? ... Az mindjárt más ... Ne tessék bejönni érte, majd kézbesítjük postán .. Mondom, postán ... Betűzöm: P. mint Piroska, o, mint Ottó, s, mint Simon ... Igen, Ottó — Simon ... Na végre, hogy meg tetszett érteni! A viszontlátásra! Antónia tehát nem is sejtette, hogy Beát Hosszú János (a Colos) joghallgató kereste randevú ügyben. Az előadónő másnapra ütemezte be, de nem 5 óra 45-re, ahogy a fiú szerette volna, hanem 6.45-re a Piroska presszóba, s egyben megnyugtatta, hogy Ottó már Simon, azaz nincs. A szigorú főosztályvezető alig egy hónap múlva már példaképp emlegette a megjavult előadónőt, aki megfogadta építő bírálatát, és még véletlenül sem haszpálja magáncélra a hivatalos telefont. Történt pedig mindjárt másnap, hogy egy szigorú női hang kereste Bing előadónőt. — Kartársnő — szólt ridegen —, Andrásig miniszterhelyettes elvtárs akar önnel beszélni. Mindjárt kapcsolom. Beának nagyot dobbant a szíve. Végre jelentkezik Andriska, á nagy szerelme, az igazi, akivel olyan ostobán szakított két hete. Ö szokta a húgával hívatni. Ügy látszik a kislány megfázott, mert bizony rekedt a hangja és,... és a bátyja is elkaphatta, de azért ő megismeri, különösen, hogy így kezdi: „két hetes ügy, talán korai még sürgetni...” — Dehogy korai, sőt... — vág közbe a előadónő spontán. — Magam is hibás vagyok, belátom — mondja a miniszterhelyettes. — Ezt hagyjuk most, miniszterhelyettes elvtárs — kedvesen ironikus Bing Bea hangja —, inkább szíveskedjék mondani az iktatószámot. — Ti-Li törve hétszáz- huszonhárom. — ' Nem ötszázhuszonhárom? — Nem, hétszáz, hetes- százhuszonhárom. — Oké!, azaz, hogy értettem, miniszterhelyettes elvtárs. Még ma tetszik kívánni az elintézést, ha jól értettem. — Ha nincs akadálya, megköszönöm. — Semmi akadálya — dalolja boldogan Bea. — A viszontlátásra ! Aznap este Bing Bea. hét óra húsz perctől kilenc óra harmincig ült a Tingli-Tang- li presszóban és várta, de hiába! várta nagy szerelmét, Andrist. — Így állt bosszút rajtam a pimasz — sziszegte hazafelé baktatva — de megér- demlem. Két nap, két éjszaka búsult, bosszankodott, még a harmadik napon is olyan minden mindegy hangulatban állt a dühösen tajtékzó szigorú főosztályvezető előtt. — Szóval emlékezik rá, hogy mit ígért tegnapelőtt Andrásik miniszterhelyettes elvtársnak? — üti meg fülét a nagy legorombításbó] ez a mondat. — Andrásik miniszterhelyettes ... — bámul a szigorú főosztályvezetőre az előadónő. — Hát van olyan? — Ne vicceljen kartársnő, mert ... mert — hápog szinte önkívületben a szigorú főosztályvezető. — Bocsánat. .. Igen, bocsánatot fogok kérni Andrásik elvtárstól, és Andrástól, és mindenkitől, de szíveskedjék engem olyan szobába helyezni, ahol nincs telefon — könyörög sírva Bing Bea. Solyom László Udvarias fiatalember Baráti társaságban a szépségre és a csúnyaságra terelődik a szó. — Én sohasem mondanám egy nőnek, hogy csúnya — így az egyik fiatalember. — Es mit mondana nekem? — teszi fel a kérdést egy hölgy, akivel a természet nem volt túlságosan nagylelkű. — Azt mondanám önnek: ön egy angyal, aki leesett az égből, és nem hibás benne, hogy az orrával érte először a földet. z uszodában meglepett hangon rámszólt egy sebészorvos barátom: — Béla bácsi, magának erős varicositása van. — Mi van nekem? — kérdeztem megijedve. A főorvos megismétli: — Varicositása, a combján. — Én azt hittem, hogy visszerem van — mondtam. — Persze, hogy az — így a főorvos —, de én latinul mondtam. — Tudom — feleltem én —, mert legalább 30 éve élek együtt ezzel a bizonyos varicositással. De egy kicsit. hogy úgy mondjam, már meg is szoktuk egymást. Főorvos barátom azonban nem nyugodott bele a dologba. — Ide hallgasson, Béla bátyám — szólt majdnem parancsoló hangon. — Maga befekszik hozzám a kórházba, s három-négy napon belül úgy megszabadul tőle, mint a pinty! A magam részéről még sohasem láttam varicosi- tástól megszabadult pintyet, de eszem ágában sincs a műtőkés alá feküdni. Főorvosom viszont erősködött, hogy sebészi semmiség az egész. — Csak nem fél? — kérdezte gúnyosan. — Nem félek — mondtam —, de ha egyszer nem fáj! Salamon Béla „Szépséghibám” — No de szépséghiba! — Az lehet, kérem — mondtam —, de én néha- néha végignézek magamon, és rájöttem hogy nem ez az egyedüli szépséghiba rajtam. Gondolom, egy szépséghibával több vagy kevesebb, nálam már nem számít. Meg aztán hadd mondjak el magának egy történetet ezzel a szépséghibával kapcsolatosan, és meg fogja látni, főorvos uram, hogy igazam van, amiért nem akarok soha megválni tőle: — 1944 október második felében plakátok jelentek meg a falakon, azzal a barátságos felszólitássdl, hogy minden 60 éven aluli, sárga csillag viselésére kötelezett férfi háromnapi élelemmel felszerelve jelentkezzék a Tattersallban. Mindjárt sejtettem, hogy nem valami látványos lovasparádéról lesz szó, de mindenesetre összecsomagoltam a hátizsákomat, és — nem mentem el a randevúra. Gondoltam, ha nagyon kellek nekik, majd értem jönnek. Jöttek is. — Egy szép napon (már szebbet is megértem), hajnali öt órakor becsengetett hozzám egy rendőr, az emberséges házfelügyelőnő kíséretében, és felszólított, hogy a szükséges felszerelésemmel csatlakozzam a kapu alatt összeterelt sorstársaimhoz, akik velem együtt arra hivatkoztak, hogy nem olvasták a plakátokat. Mit lehet tenni? Kimásztam az ágyból, és mint utolsó menekülési lehetőséget, fájdalmas képpel megmutattam a rendőrnek a lábamat. — Nézzen ide, biztos úr! Ilyen dagadt lábbal tíz lépést se tudok tenni. Engedje, hogy itthon maradjak. — Majd ott megvizsgálják az orvosok! — biztatott minden meggyőződés nélkül a rendőr. — Ha tényleg úgy van, ahogyan maga mondja, úgyis haza- kiIldik (de akkor már tudtam, hogy a féllábúaknak sem kegyelmeznek). Ekkor lépett közbe a kedves, és minden tekintetben jóindulatú Oláh Ilus házfelügyelőnő aki mamájával, Kasz nénivel ma is szerető gonddal ügyel a ház összes lakóira. De ő jobb diplomatának bizonyult, mint én. Egyből főtörzsőrmester úrnak nevezte ki a rendőrt. „Nézze aranyos főtörzsőrmester úr, ez a Salamon Béla bácsi annyi embert megnevettetett az életben, annyi jó órát szerzett mindenkinek . .. hát igazán rászolgált, hogy itthon felejtsék!” A rendőr (azóta is éveken át sikertelenül kutattam utána) engedett hivatalos mogorvaságából. — Mutassa csak még- egyszer a lábát! Ekkor már tudtam, hogy nyert ügyem van. Kifeszítettem a lábam, hogy még jobban lássék. — No, nem bánom — mondta —. feküdjön csak vissza, és borogassa mentül szorga Imasa bb an. És csak az ajtóból szólt vissza, elnyomott mosoly- lyal a bajúsza alatt: — Vagy talán ne is borogassa! Ezzel otthagyott. A többiek közül, akiket akkor a házból a Tattersallba hurcoltak, senki se tért többé vissza. — Hát látja kedves főorvos uram — fejeztem be elbeszélésemet —, engem ez a szépséghiba mentett meg. Olyan hálátlan embernek ösmer engem, hogy most én szabaduljak meg tőle? Soha! Amíg élek, már csak ö is velem marad. Miniatűrök Két italos férfi beszélget egy bárban: — Mondja, maga az a Joe Palmer, akinek hét gyereke van? — Nem, én csak a munkatársa vagyok... * * * — Engedje meg uram, hogy bemutassam a második feleségemet. — Ne fáradjon kedves barátom. Már ismerem. Én voltam ugyanis a harmadik férje ... * * * — Mondd meg nekem fiam — szól a tanító a kis Karel- hez —, hogy mi is az a gerincoszlop? — A gerincoszlop egy olyan oszlop a testünkben, melynek egyik végén ül a fejünk, a másik végén ülünk mi... * * * — Van magának szíve? ötven dollárt kér ezért a vacsoráért? Igazán adhatna valamennyi kedvezményt, hiszen kollégák vagyunk. — Miért, talán ön is vendéglős? — kérdi a tulajdonos. — Nem, uram — feleli a vendég —, én is rabló vagyok. A história szerint a svájci Szövetségi Bíróság döntése alapján éjjel nem szólhat a kolomp mely a tehenek nyakába van akasztva, ha az zavarja bárki nyugodt éjszakáját, álmát. A szokatlan ítélet előzménye a következő: egy ideges természetű svájci beperelte szomszédját, amiért tehéncsordája éjszaka is ko- lompolt, s a „szörnyű lármától” nem tudott aludni. Az alperes viszont arra hivatkozott, hogy ő éjjel is hallani akarja, megvannak-e a tehenei. A helyi bíróság hosszú tárgyalás után úgy döntött, hogy a csordában csak egy kolomp szólhat, s a kisborjak közül is csak minden negyedik nyaltában lehet csengettyű. Az elégedetlen panaszos ezután a lausanne-i Szövetségi Bírósághoz fellebbezett, és megnyerte a pert. Bevezető: A Magyar Jog - a Magyar Jogász Szövetség havonta megjelenő folyóirata, amely tele van tudományos igényű cikkekkel, de olykor nemcsak tudományos megalapozottsággal, hanem iróniával írt sorokat is találni benne. Tudományos megalapozottság A tudományos kommunikációnak van néhány alapszabálya. Ezek közül teszünk közkinccsé néhányat. 1 Szüntelenül juttasd ki- ■ fejezésre az olvasó iránt érzett megvetésedet. Ennek legjobb módszere: a.) gondolataid kiismerhe- tetlensége, b.) stílusod körmönfontsá- ga. Ne törődj azzal, hogy gondolataidat az olvasó nem ismeri meg. Ebből semmi baj nem lehet! Az olvasó nem méltó arra. hogy szellemi termékeidből csemegézzen. Gondolj arra, hogy írásaidat úgyis csak azok olvassák, akik ugyanerről a témáról írnak. Ha gondolataidat ők is megismerhetik, félő, hogy ellopják. Kerüld az egyszerű mondatokat! A közbevetett mellékmondatok mennyiségével egyenes arányban nő a publikáció tudományos értéke. Gondolataidat rejtsd el bonyolult mondatfűzéssel, idegen szavak gyakori használatával. Sőt! Ha nincs gondolatod, az sem baj. Tegyél úgy, mintha elrejtettél volna valamit! Példa a helyes stílusra: Kérdés: Hogyan fejezhető ki tudományosan ez a gondolat: ,.Nem az a fontos, hogy az ember hány éves, csak a szíve legyen fiatal!” Válasz: „A körülmények integrálódása mellett merőben irreleváns — noha teljesen nem elhanyagolható — az az objektivizáció, amely egyértelműen kifejezésre juttatja — bár pozitív érdeksérelem nélkül — a természetes személyek életéveinek summáját, mégis az eredmény oldaláról azt a maximát kell látni, hogy a fő, specifikus követelmény, amit támaszthatunk, sőt támasztanunk kell — anélkül, hogy egy túlfeszített helytállási kötelem realizálódásának Prokrusztesz ágyába kénysze- rítenénk magunkat, vagy az opportunizmus hibájába esnénk —; nos, a szív (cor) el- használatlansága, sőt időbeli fennállásának relative és alakilag szemlélt rövidsége: ez a döntő faktor”. 2 Publikációd tudomá- ■ nyosságának másik fokmérője: a lábjegyzetek száma. A tudományos jelzőt nem nyerheted el, ha a lábjegyzetek mennyisége — legalább szemre — elmarad a tanulmány terjedelmétől. A legjobb arány: egy oldalon 35— 55 százalék lábjegyzet, 65— 43 százalék szöveg. Gondolj arra, hogy azok a tudóstársaid, akik hasonló témakörből már publikáltak, csak a lábjegyzetet olvassák el, és csak azért, hogy az ő nevük szerepel-e ott. Nem szükséges, hogy a lábjegyzetben felsorolt forrásmunkákat el is olvasd! Egy forrás alapján 25—30 forrásmunkát könnyedén idézhetsz. Egy-egy angol, német, francia, olasz, svéd nyelvű forrás megjelölése kettőnek számít. Kínai, bushman, eszperente, lapp nyelvű lábjegyzetből egy: öt magyar nyelvűt pótol. Dr. Petrik Ferenc
