Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-22 / 19. szám
IO SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. január 22. Egyetem és munkakönyv smet érettségi előtt I áll egy évfolyam. A szabók már csattogtatják az ollót, férce- lik az új öltönyöket, szoknyákat, blúzokat. A diákok a másnapi órákra készülés mellett egyre gyakrabban forgatják az előző évek tankönyveit, pótolják az ismeretbeli hiányosságokat, vagy csak egyszerűen felfrissítik tudásukat. Közeleg az érettségi vizsga a „felnőtté avatás”. Hogyan tovább? Több száz negyedikes tanuló teszi fel a kérdést magának megyénk középfokú oktatási intézményeiben is. A választ nem lehet már sokáig elodázni, hamarosan ki kell tölteniük a továbbtanulási, jelentkezési lapot. Hogy felsőoktatási intézményeink közül melyik egyetem, főiskola lesz a címzett, a diákok többsége már eldöntötte. Sokan azért iratkoztak gimnáziumba, mert már általános iskolás korukban az orvosi, tanári, mérnöki pályát választották. A felvétel azonban még akkor sem biztos, ha a diákok tanulmányi eredménye megfelelő, s sikerül a felvételi vizsga is, hiszen az egyetemek, főiskolák csak meghatározott számú hallgató előtt nyithatják meg a kapukat. Nem újdonság ez a mostani negyedikesek számára sem, szá - mólnak ezzel az eshetőséggel, de azon nyomban hozzáteszik, „jövőre újra megpróbálom, s mindaddig, amíg fel nem vesznek.” Dicséretes ez az akarat, fiatalos lendület bár tapasztalatból tudjuk, hogy.csak kevesen jelentkeznek újra és újra, éveken keresztül ugyanarra, vagy má: sik egyetemre, főiskolára. Egyre több gimnáziumban nyílik lehetőség arra, hogy a diákok ' fakultatív tárgyként népművelést, könyvtárosi alapismereteket, gyors és gépírást, s hasonló tantárgyakat felvegyenek. Akik éltek ezzel a lehetőséggel könnyebb helyzetben vannak, lesz majd mihez nyúlni, ha nem sikerül a felvételi vizsga. Akár a szakközépiskolásoknak, nekik van szakmájuk. Az „index” helyett a munkakönyvét váltják ki. Hogyan döntenek viszont azok a diákok, akiknek tanulmányi eredménye már eleve reménytelenné teszi az egyetemen, főiskolán való továbbtanulást, s még csak fakultatív tantárgyat sem választhattak annakidején? Miközben a szakmunkásképző intézetek beiskolázási nehézségekkel küzdenek az olyan szakmákban is, amelyekre csak érettségizetteket vehetnek fel, a fiatalok eltűnnek valahol az íróasztalok mögött, vagy segédmunkásként helyezkednek el, netán férjhez mennek, mintha ezzel megszűnne a gondjuk. Az érettségizett ifjak ha csak tehetik nem mennek szakmunkás- képző intézetekbe. zinte érthetetlen miS ért ez az idegenkedés a gimnázium utáni szakmatanulástól. Ha az okokat keresnénk az egyik alighanem abból adódik, hogy a pályaválasztás az oktatási intézmények jelentős hányadában meglehetősen formális keretek között zajlik. Középiskolás diákoktól hallottam a közelmúltban; a pályaválasztás az általános iskolában, ahol végeztek de a gimnáziumban is úgy történt, hogy az osztályfőnök felolvasta hova mehetnek továbbtanulni. Ebből pedig nem tudhatják meg a fiatalok, hogy milyen pályára alkalmasak, melyikből meríthetnék a legtöbb sikerélményt, örömet. S ez nem közömbös a munkáltatóknak sem. A diákok a népgazdaság munkaerő-igényeihez igazodó pályairányítása, az egyéni és társadalmi érdekek összhangja csak akkor valósul meg, ha a fiatalok felkészítése egy-egy szakmára, hivatásra nem kampányszerűen, az utolsó pillanatokban történik. A pályaválasztásnak egyre inkább az oktató-nevelő munka szerves részévé kell válnia. T. G. Rákóczifalva, péntek este. A Napfény étterem szemérmesen függönyök mögé rejtőzik. Fiatalok gyülekeznek, odabenn Ignácz Kálmán — népszerű nevén Kadi — készülődik a discó műsorra. Az előtérben Nagy Péter üzletvezető — energikus, 34 éves fiatalember — veszi szemügyre az érkezőket. — Kell? — Nem árt. Átlagban százharmincán, száznegyvenen keresik fel discó napokon az éttermet. Jönnek fiatalok a környékről, Martfűről, Tisza- földvárról és Szolnokról is. Előfordul, hogy ki kell rakni a „megtelt” táblát. Jól megy az üzlet A szolnoki áfész II. osztályú éttermében 1976 tavasza óta tartanak rendszeresen lemezbemutatókat. — Miért épnen pénteken? — A községben amúgy is bő forgalmat jelent a hétvége, így esett a választás érre a napra, este 7—10 óráig. Beigazolódott, hogy jó az időpont. — Megéri.? — Feltétlenül. Kezdetben még bizonygatnom kellett a feletteseimnek, ma már önmagukért beszélnek a számok. A discón 8—10 ezer forintos forgalmat bonyolítunk le. Ez a legjobb napunk: háromszorosát hozza a hétköznapoknak, de a vasárnapi bevétel is csak háromnegyede a péntekinek. Ehhez jön még a tízforintos belépő, igaz, ennek a felét a lemezlovas kapja. Ö sem jár rosszul . . . — Látom, mindenfajta szesz kapható. — Igen. Nem volt még ugyanis olyan problémánk, hogy ki kellett volna hívnunk a rendőrséget. A legtöbben sört isznak. A csapoltból például két hektoliter is elfogy, Lehet vacsorázni is, de nem igen rendelnek. A műsor szünetében néhány rákóczifalvi fiatalt faggatok. — Vannak-e esvéb szórakozási lehetőségek a községben? — A kultúrházban — feleli Takács Tibor 21 éves szakmunkástanuló — havonta rendeznek komolyabb előadó esteket. A hétvégeken ott is van discó, a szolnoki Kovács István tartja, de kevesen járnak oda. Itt sokkal jobb. — Minden discón részt vesztek? — .Igen. Ki kell használni azt a heti egy táncolási alkalmat, — magyarázza a 19 éves Bozsó Anna, forgalmi ügyintéző. — Mindig jó a hangulat, és klassz számokat is hallhatunk. — Ha most nem lenne műsor, mit csinálnátok? — kérdezem Koháry Imrét és feleségét. Három éve ismerkedtek meg, egy discó esten. — Nem is tudom — lepődik meg a kérdésen a 21 éves férj.----Talán megnézném. m i megy a tévében. — Máshová is jártok táncolni? — Ritkán. — Én igen — mondja Bujdosó Anna, akj a fővárosban dolgozik. — A "munkahelyemen van ifjúsági klub, ott is jó a műsor. Igaz a pesti srác többet beszél, mint itt szokás, sokallom is. Én táncolni szeretek — azért megyek ... — Mennyibe kerül nektek ez az este? — Olyan 60—70 forint kettőnknek, — válaszolja Imre. — Nem tartom soknak. Máshol csak a belépőért elkérnek egy húszast. — Nem szoktak verekedni?" — Egy-két pofon elcsattan .. . Kadi kilenc óra után a történelemhez nyúl: Rock and roll lemezeket forgat, a meghirdetett táncversenyre öt pár jelentkezik. A zsűri az első szám után kiejti az egyik párost. A közönség fütyül, kiabál. A lemezlovas ért a fiatalok nyelvén: visszahívja a párost, cserébe nagy tapsot kap. Népszerűségét nyilván a győztes párnak felajánlott pezsgő is emeli. Hacsak nem néma... A discó elsősorban amerikai találmány, s alapvetően reklámcélokat szolgál. Nálunk — szórakoztat. A hazai lemezlovasok vagy egyáltalán nem, vagy ritkán forgatnak magyar felvételeket. De a fiatalok nem is a hazai számokért járnak a discó-klu- bokba, hanem a másutt nem hallható — a rádió jóval később mutatja be az új termékeket — együttesek lemezei miatt. És persze táncolni. A discózás tehát — eredetét tekintve — szakma. Nálunk nem az, holott a szórakoztatás is szakma. Igaz, a discó- zást sehol sem tanítják, sehol sem kell vizsgázniuk. A zenésznek ibizonyítania kell a tudását, különben nem játszhat, ám lemezlovas bárki lehet. Hacsak, nem néma. és legalább egy magnetofonja, meg két tizenöt wattos erősítője van. A működési engedélyt gyakorlatilag akárki megkaphatja. A vendéglátóiparnál Szolnokon ez például úgy megy, hogy írásos megállapodást kötnek a disc- jockey-val, (innen a név: di- dzsik) majd felkeresik a városi tanács művelődésügyi osztályát, ahol aláírják az Discó és a di-dzsik Akárki akármit csinálhat előre elkészített, stencilezett papírt (tárgy: vendéglátóipari műsorellátás engedélyezé- sep-és kész is. Amíg újak a számok Szolnokon ,mintegy tizenöten discóznak, de hogy a megyében pontosan hányán, azt nem lehet tudni, mert róluk nyilvántartás nincs. A jobb lemezlovas havonta megkeresheti a 8 ezer forintot is, amelynek minimum a fele tisztán megmarad. Akinek nincs nyugaton élő rokona az drágán jut a lemezekhez. Persze így is megéri. Nem csoda, hogy a köny- nyű pénzszerzés reményében sokan discóznak, elsősorban a vendéglátóiparnál. A baj az, hogy a többség félművelt fiatalember, akinek rossz a kiejtése, mert alig tud angolul, — így szakirodalmat sem tud olvasni, például a New Musical Express! — de szegényes a magyar szókincse is. Olyan is akad, aki hadar, vagy dadog és csak a zenét nem tudja elrontani. Persze amíg frissek a számok, nem nagyon érdekli a fiatalokat, ki forgatja a lemezeket. Talán ezért is gondolják azt a munkáltatók, hogy ami így is jó a fiataloknak, az jó nekik is. Pedig a discózásnak éppen emiatt nincs például ízlésformáló szerepe. Hogyan is lehetne, amikor olyan mérce sincs, amelyet meghatározna valaki, betartatna és ellenőrizne. Sokan és sokat tehetnek azért, hogy az ifjúság valóban kulturáltan, tartalmasán töltse el az estét, egy-egy discó műsoron. Népművelő barátom mesélte, hogy próbaképpen a sok menő sláger között leforgatták a Sebő együttes nagylemezét. A közönség meghökkent, de végighallgatta. Más alkalommal a diaporáma segítségével a zene hangulatához illő festményeket villantottak fel Az adott tömegszórakoztató forma így már más fajsúlyt, minőségi tartalmat kapott. Ez lehetne az egyik kivezető út, de csak akkor, ha valóban hozzáértő lemezlovasokat foglalkoztatnak. Jelenleg ugyanis dzsungel a discózás. Constantin Lajos Ők sosem unatkoznak — Apu! A tanító néni megkérdezte mindenkitől, hogy mit csinál az apukájuk, amikor otthon van. — És mit mondtál? — Azt, hogy te mindig sokára jössz haza és elalszol a fotelben. Meg azt is mondtam, hogy szeretsz barkácsolni, de soha, nem rakod el a szerszámokat. Meg hogy mostanában már behozod anyunak az olajat... Más nem jutott eszembe. Ezzel fogadta a hétéves Attila a hazatérő papát, Varga Istvánt, a cserkeszőlői Magyar—Román Barátság Termelőszövetkezet harminchárom éves főagronómusát. A szobában kellemes meleget ont a kályha. A magnó halkan szól, Vivaldi Négy év- szak-ja szórakoztatja a családot. — Mennyi most a szabad időd? — Szabad idő? — ízlelgeti a szót Varga István. — Talán mostanában már valamivel több, mint amikor dolgozni kezdtem. Ezt úgy értem, hogy télen az estéim nagy része szabad. Nyáron nehezebb bármire is időt szakítani. Ez is ritkaság, hogy ilyen korán itthon legyek, mint most. — Friss diplomával kerültél a szövetkezetbe, senkit nem ismertél. Hogyan tudtál beilleszkedni a falu életébe? — Mosonmagyaróváron végeztem a Mezőgazdasági Főiskolát 1966-ban, a feleségem is ott tanult. Nem egyszerre jöttünk a téeszbe, én egy évtermesztek szőlőt, zöldségféléket ... Felüdülést jelent már az is, ha csak egy órára, kiszabadulhatok a szobából. — Mozi, színház? — Azzal kezdtem, hogy Cserkében nincs egy rendes mozi. A film iránti éhségünket a televízió elégíti ki. A falunak nincs művelődési háza sem, ahol esetenként színházi előadást lehetne tartani. Úgy egyeztünk meg a feleségemmel, hogy bérletet váltunk magunknak és a gyerekeknek is valamelyik- pesti színházba. Nemsokára meglesz az autónk. Eljárogatok esténként a klubba pinpon- gozni, vagy ha jó az idő a focipályán rúgjuk a bői;t a munkatársakkal. A gyerekeket is mozgásszeretetre neveljük. Minden nap futok velük. Ha máshová nem, hát az utcasarokig meg vissza. — A polcon sok könyv sorakozik, közöttük angol nyelvkönyv nem is egy ... — Angolul tanulok. Még a főiskolán kezdtem. Itt nem volt lehetőségem a gyakorlásra, ezért Csongrádra jártam át a nyelvtanárhoz. Elég tűrhetően beszélek, de íoly- tatom a tanulást, már csak a gyerekek kedvéért is. Mindennap egy-két új szót megtanítok nekik. Az olvasással eléggé hadilábon állok. A mezőgazdasági szaklapokat, szakkönyveket olvasom, de a szépirodalmi műveket ritkán. Nálunk a feleségem a nagy olvasó. Ö szerettette meg velem a zenét. Vettünk egy magnót, esténként azzal szóvei korábban. Amikor idekerültem még nem volt agrár- szakemberük. Minden percem foglalt volt, a szabad időmben is a földeket jártam, hiszen a növénytermesztésben dolgoztam. Kora hajnalba^ keltem és csak későn este vergődtem haza. Nem jutott időm arra, hogy valakivel megismerkedjek, hogy képezzem magam a szakmában, hogy a családdal törődjem. Pedig volt rá igényem. Főiskolás koromban rendszeresen jártam színházba, moziba, sokszor összejöttünk a barátokkal. Erre itt nem volt lehetőségem. Amikor a kislányom megszületett akkor azért nem utazgattunk mert kicsi volt. Aztán jött a fiam is... Az itteni élet nem volt szokatlan, hiszen én is falun nőttem fel. — Most sincs lehetőség a szórakozásra, az utazgatásra? — Már említettem, hogy mostanában mintha több szabad időm lenne de... De amit most a házátalakítás tölt ki. A szolgálati lakásunkat megvásároltuk, de már kinőttük. Most készült el egy padlásszoba és a gyerekeknek, egy kis kuckó.* Apróbb munkák vannak még hátra. Azzal foglalkozom szombaton, vasárnap, hogy barkácsolok. Sajátkezűleg csinálom a faburkolatot. Aztán ott a kert, négyszáz négyszögöles. Az is ad mindig valami munkát. Mindenféle gyümölcsfám van, rakozom, hogy felvételeket készítek. Bach, Beethoven a kedvencünk, de a könnyűzenét is szeretjük. — Beszéltél a barátaitokról ... — Nagyon jól összebarátkoztunk két családdal. Fiatalok, rendkívül szellemesek, értelmesek, pedig nem az úgymond „felső tízezer” közül valók. Általában divatos, hogy a falun élő értelmiségiek az orvossal, a gyógyszerésszel, a pedagógussal barátkoznak ... Én tisztelem ezeket az embereket, de a barátainkat nem közülük választottuk. Minden héten találkozunk velük. Jókat beszélgetünk, nevetünk — hiányoznának, ha nem lennének. — Mik a legközelebbi ter- veitek? — Szeretnénk végre együtt, négyesben nyaralni. Eddig nem volt rá lehetőségünk. Azt tervezzük, hogy valamelyik szocialista országot megmutatjuk a gyerekeknek. Ideje, hogy kimozduljunk. A házigazda az órájára néz és megjegyzi: ,,A feleségem most indul a busszal, ugyanis Kunszenten a járási hivatalban dolgozik. Rövidesen hazaér, ideje rendet tenni.” A két gyerek — Gabi és Attila — seprűt, lapátot hoz és nekiáll a takarításnak. Szekeres Edit Attila, Gabi és a papa Discó a Napfényben Fotó: iárdány Ando
