Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-17 / 14. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLÁf* 1978. január 17. II belgrádi finis A leírásokból és képről világszerte ismert belgrádi konferencia-palotában, a Száva-központban ma újra összeülnek a delegátusok. Sportnyelven azt mondhatnánk, elérkezett a finis, valahol már felűnt a célegyenes. Az eddig eltelt időszakban valamennyi megvitatott kérdésről számos javaslat hangzott el, most pedig megkezdődik az összegezés, a fogalmazás ideje. A résztvevők előtt az a távolról sem könnyű feladat áll, hogy valamennyi témacsokorban, „kosárban” integrálják a konferencia során eddig elhangzott véleményeket. Ebből a bizony most még nem egyszer aggasztóan gomolygó masszából kell kikristályosodnia egy olyan, valamennyi fél által elfogadható szövegnek, amely valóban szolgálja a tanácskozás célját: azt, hogy a világ közelebb kerüljön a helsinki záróokmányban elfogadott ajánlások teljes megvalósításához. Ez lenne a most induló szakasz tartalmi feladata. Ami a dolog formai részét, mikéntjét illeti, a közös szöveg csak az úgynevezett konszenzussal, teljes egyhangúsággal érhető el. Itt tehát az álláspontok össze- szikráztatása és a szavazással született eredmény nem elegendő, ez a munka tehát még a diplomáciai élet általában oly bonyolult tárgyalásainál is jóval nehezebb. A feladat mégsem megoldhatatlan. A témák elvi pillérei ugyanis — hála a helsinki záróokmánynak — adottak. Talán egyszerűsítésnek hangzik, de a megoldás útja mégiscsak az, hogy valamennyi megjelentnek hűnek kell maradnia Helsinki betűjéhez és szelleméhez. Ez az igény számos nyugati ország számára eddig sajnos nem bizonyult magától értetődőnek. Pedig hisztérikus hangok és hamis ürüggyel folytatott hecdkam- pányok helyett a Helsinkiben általánosnak bizonyult magatartás, a tapintat, kölcsönös jószándék és minden kérdés konstruktív megközelítése hozhat csak eredményt. Az viszont biztosan. Sokat segítene az általános légkör további javulásában, ha Belgrádban sikerülne elfogadtatni az úgynevezett bizalomépítő intézkedésekkel kapcsolatos szovjet javaslatokat. Ezek jelentőségét jól érzékelteti, hogy az egyik közülük szó szerint így hangzik: „A záróokmányt aláíró államok szerződésben mondjanak le a nukleáris fegyverek egymás ellen elsőként való bevetéséről...” Harmat Endre Gyűri Imre Berlinben Győri Imre, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának meghívására vasárnap este Berlinbe érkezett. Kíséretében van dr. Mona Gyula, a KB agitációs és propaganda osztályának helyettesi vezetője, és Kurucz István, a budapesti Oktatási Igazgatóság vezetője. Az MSZMP KB titkára a Német Demokratikus Köztársaságban tanulmányozza az NSZEP tömegpolitikai munkájának tapasztalatait és a tömegtájékoztatást, s eszmecserét folytat a két testvérpárt munkakapcsolatairól, együttműködéséről az agitáció és propagandamunka területén. Ciprus—Waldheim Nem született megegyezés Nem sikerült megegyezni a ciprusi görög és török közösség újabb közvetlen tárgyalásainak megkezdéséről. Kurt Waldheim ENSZ-főtit- kár kétnapos látogatása a szigetországban, amely tegnap ért véget, csupán annyi' eredményt hozott, hogy Ma- kariosz érsek halála óta első ízben sikerült közös tár-, gyalóasztalhoz ültetni Kip- rianu elnököt és a ciprusi törökök vezetőjét, Rauf Denktast. Új utasokkal Leszállt a Szojuz-26 MOSZKVA Elutazott Moszkvából az Olasz Kommunista Párt küldöttsége, amely január 6-a és 15-e között tartózkodott a Szovjetunióban Giovanni Cervetti-nek, az OKP KB titkársága tagjának vezetésével. A küldöttséget fogadta Andrej Kirilenko, az SZKP KP tagja, a KB titkára, valamint Borisz Ponomarjov, a KB póttagja, a KB titkára is. LUANDA Az Angolai Népi Köztársaság bizonyos feltételek mellett kész újra kezdeni a tárgyalásokat, hogy rendezze kapcsolatait Zaireval. — Jelentette ki az angolai fővárosban Agostinho Neto, 'a köztársaság, valamint az MPLA-Munkapárt KB elnöke. BELGRAD Huari Bumedien algériai elnök vasárnap délután elutazott Jugoszláviából, ahol Tito köztársasági elnök vendégeként szombat dél óta tartózkodott hivatalos baráti látogatáson. LISSZABON A Portugál Szociáldemokrata Párt hajlandó támogatni Mario Soares ügyvezető miniszterelnököt a kormány- alakításban, ha a kommunistákat nem veszik be a kormányba. Soares az államfőtől szerdáig kapott haladékot kormányalakításra. BUKAREST Tegnap ünnepelték a román—bolgár barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 30. évfordulóját. A román és bolgár párt- és állami vezetők a jubileum alkalmából táviratot váltottak. PRÁGA Luis Corvalánt, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát, aki a csehszlovák testvérpárt meghívására Prágában tartózkodik, tegnap fogadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára. Földet ért a Szojuz—26 űrhajó, fedélzetén Dzsanibe- kovval és Makarovval. A moszkvai rádió tegnap délután, röviddel négy óra előtt jelentette be, hogy az űrhajó a programnak megfelelően levált a Szaljut—6 űrállomásról és az azzal egybekapcsolt Szojuz—27 űrhajóról és a megadott pályára tért. Itt végrehajtották a fékezési manővert, szétkapcsolták az űrhajó visszatérő egységét és az ellátó részt, majd a visszatérő egység megkezdte a leszállást. A megadott ponton kinyíltak a fékező ejtőernyők, majd közvetlenül a föld felszíne fölött működésbe léptek a fékező rakéták is, így az űrhajó teljesen sima leszállást hajtott végre az előre megadott körzetben, mintegy 310 kilométerre Celino- grad városától, nyugati irányban. Ma nyílik meg — a tervezettnél egy nappal később — a jeruzsálemi külügyminiszteri konferencia, amelyen az egyiptomi, az izraeli és az amerikai diplomácia vezetője vesz részt. Tegnap délutánra világossá vált, hogy a viták, az izraeli és az egyiptomi részről egymást bíráló nyilatkozatok után a tárgyalások megkezdését az tette lehetővé, hogy Egyiptom olyan kompromisszumos formulát fogadott el napirendként, amely Izraelt semA jó látási távolság következtében a fogadó csoport helikopterei már akkor észlelték a leszálló űrhajót, amikor az kibújt a felhők közül — mintegy két kilométerre a Föld felszínétől, rádiókapcsolatot azonban már ezt megelőzően is teremtettek velük. A leszállás a legteljesebb rendben ment végbe, Dzsa- nibekov és Makarov már el is hagyta a leszálló egységet, amikor melléjük érkezett az első helikopter. Mint Beregovoj altábornagy, az űrhajósok kiképzésének vezetője elmondotta, az űrhajósok kísérleti jelleggel hajtották végre az „űrhajóscserét”: a kísérlet egy része arra irányult, hogy a világűrben hajtsák végre a szükséges szerelési munkákat, a „testre szabott” ülések áthelyezését. mire sem kötelezi az általános rendezést illetően. A napirend a következő: 1. nyilatkozat kidolgozása a további megbeszélések „elveiről”, 2. irányelvek a Judeáról, Szarnariáról (Ma Ciszjordá- niáról) és a Gazai övezetről folytatandó tárgyalásokhoz 3. a BT 242-es határozata alapján Izraél és arab szomszédai között kötendő békesze- ződések alapelemei. Az amerikai külügyminiszter tegnap megérkezett Jeruzsálembe. Berliniek tízezrei emlékeztek meg Rosa Luxemburg és Kari Liebknecht halálának 59. évfordulójáról. A német és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom két kiemelkedő alakját 1919-ben gyilkolták meg Ma kezdődnek a jeruzsálemi megbeszélések Kormányválság a válságban? A döntés órája Rómában Olaszországban közeledik a döntés órája. Tegnap lemondott a kisebbségi kereszténydemokrata kormány, Andreotti miniszterelnök azonban az új kabinet megalakulásáig ideiglenesen hivatalban marad. Azt, hogy ezután mi történik Olaszországban, senki sem vázolhatja fel pontosan. Csak két dolog világos. Az egyik az, hogy az 1977 júliusában aláírt hatpárti megállapodás leglényegesebb pontjait a kormányzó kereszténydemokraták elszabotálták. A másik az, hogy mind egyértelműbb az Egyesült Államok beavatkozása az olasz belpolitikába. A hatpárti megállapodás Ami az első kérdést illeti: emlékezetes, hogy a júliusi megállapodás hátterében a kommunista pártnak a választásokon elért rendkívüli előretörése állott. A választások megmutatták, hogy az Olaszországot harminc éve gyakorlatilag egyedül kormányzó kereszténydemokraták a gazdasági és politikai csőd szélére sodorták Itáliát. A választások után a parlamentben a kereszténydemokratákkal csaknem azonos erejű kommunista párt állott szemben, oldalán politikai szövetségesként egy lényegesen gyengébb, de így is 1 a szavazatok 10 százaléka felett rendelkező szocialista párttal. Ilyen körülmények között Andreotti keresztény- demokrata kisebbségi kormánya csak úgy maradhatott hatalmon, ha a parlamentben a kommunisták — rendkívüli mértéktartást tanúsítva — tartózkodnak a kormány leszavazásától. A Olasz Kommunista Párt ebbe csupán úgy egyezhetett bele, ha határozott garanciákat kap egy reformprogram végrehajtására. Ez volt a hatpárti megállapodás elvi alapja. Júliusban a programot a kereszténydemokrata és kommunista párt képviselőin kívül a szociáldemokraták, a szocialisták, a republikánusok és a liberálisok is aláírták. A programmegállapodás mindenekelőtt erőteljes gazdasági intézkedéseket irányzott elő. Nemcsak a válság megoldására, hanem az olasz gazdaság régóta időszerű szerkezeti átalakítására is. Emellett előírták a rendőrség és a titkosszolgálat átszervezését, valamint a közbiztonság megszilárdítását is. Már december utolsó nap„Forró drót” mesterséges holdakkal Hétfőtől mesterséges holdakkal tartják fenn a közvetlen kapcsolatot a Kreml és a Fehér Ház között: a Moszkva—Washington közvetlen kapcsolatot szovjet Molnyija és amerikai Intelsat típusú mesterséges holdak biztosítják. Az 1973-ban erről született megállapodás megvalósítását a kozmikus kapcsolat felvételét egyidejű sajtókonferencián jelentették be Moszkvában és Washingtonban. Az úgynevezett forró drót, a két állam vezetői közötti közvetlen kapcsolat, amelynek célja, hogy rendkívüli események bekövetkeztekor haladéktalanul biztosítani lehessen az érdekelt vezetők közvetlen megbeszélését, 1963 óta áll fenn. Az első ilyen kapcsolat Moszkvától Londonig földi, kábeles vezetékeken onnan New Yorkig és Washintonig tengeralatti kábelen vezetett. A kapcsolat biztonságának növelésére, korszerűsítésére jött létre 1973-ban szovjet— amerikai megállapodás - a mesterséges holdak segítségével kialakított kapcsolat megteremtéséről. A szovjet fél a Molnyija típusú mesterséges holdakat alkalmazza az amerikai az Intelsa holdat. jaiban világossá vált, hogy a kereszténydemokraták gyakorlatilag szabotálják a megállapodást. Ekkor az Olasz Kommunista Párt a korábbinál határozottabb és erélyesebb hangot ütött meg. Szükségprogram létrehozását sürgette és azt, hogy ennek végrehajtására szülessen demokratikus egységkormány a kommunisták részvételével. Január 4-én a hatpárti programot aláíró pártok tanácskozásán a szocialisták és a republikánusok egyaránt támogatták ezt az igényt. Sőt, a szociáldemokraták is elismerték, hogy növelni kell a baloldal tényleges felelősségét és szerepét a program végrehajtásában — anélkül azonban, hogy az Olasz Kommunista Párt részt venne *a kormányban. Amerikai nyomás Voltaképpen ekkor éleződött ki Washington beavatkozási kurzusa. Hazarendelték a Rómában állomásozó nagykövetet, akivel előbb Vance külügyminiszter, majd a világkörüli útjáról éppen hazatért Carter elnök is tárgyalt. Ugyanakkor Olaszországba küldték Perry hadügyminiszter-helyettest. Hivatalosan azért, hogy NATO- ügyekről tárgyaljon, valójában azzal a nyilvánvaló céllal, hogy az olasz hadsereg csúcsain meglevő ellenállást, megerősítse a nemzeti egységkormány megalakításával szemlben. Ezt követte az amerikai külügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozata, amely immár nyíltan is kimondotta: az USA „nem híve annak, hogy a nyugateurópai kormányokba kommunista politikusok is békeHelmut Schmidt nyugatnémet kancellár a Der Spiegel című hamburgi hetilapnak adott interjújában pozitívan értékelte a szovjet—nyugatnémet viszony alakulását és bizakodóan szólt Leonyid Brezsnyev tervezett bonni látogatásáról. Arra a kérdésre, hogy milyen kézzelfogható megállapodások megkötését tervezik a szovjet—nyugatnémet csúcstalálkozón, Schmidt kijelentette: „Sajtónak meg kell szabadulni attól a képzettől, hogy politikusok csak akkor találkozhatnak, ha az újságok szalagcímeibe kívánkozó eredmény várható ettől. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának a novemberi 35. kongresszuson megválasztott végrehajtó bizottsága a hét végén ülést tartott és megválasztotta a párt új tisztségviselőit. A vezető posztokon általában nem történt változás: a párt főtitkára továbbra is Gordon Mclennan, elnöke pedig Mit chael Mcgahey, a skót bárüljenek”. Ilyen háttérrel kell értékelni az Olasz Kereszténydemokrata Párt vezetőségének január 12-re virradó éjszaka hozott határozatát, amelyben ismét elutasította a kommunista részvétellel létrehozandó egységkormány gondolatát. Elkerülni a választást • Az idő és a tényleges gazdasági-társadalmi feszültségek azonban másfajta döntést igényelnek. Olaszország gazdasági válsága mélyül, a terrorakciók mindennaposak. Ilyen körülmények között az ország gyakorlatilag kor- mányozhatatlanná vált, a politikai bomlás folyamatát tehát az eddig alkalmazott módszerekkel nem lehet fel. tartóztatni. Ilyen helyzetben a kereszténydemokratákra és a kommunistákra rendkívül súlyos és felelősségteljes döntések várnak. Egy esetleges új választás most igen komoly politikai feszültség- növekedést eredményezne, s egyben hónapokra lehetetlenné tenne minden gyakorlati reformintézkedést. Ez egyben az egyik fő oka annak, hogy a kommunista párt miért részesíti előnyben a jelenlegi parlamenti erőviszonyok alapján létrehozandó nemzeti egységkormányt. (A szakszervezetek hasonló okokból ugyancsak ellenzik új választások kiírását.) Várható tehát, hogy a belpolitikai harc a következő napokban éleződni fog. A megoldás körvonalai még nem látszanak — csak any- nyi bizonyos, hogy az eddigi módszerekkel nem lehet tovább kormányozni Itáliát. —i —e Az NSZK kancellárja Leonyid Brezsnyev várható bonni látogatásáról Tisztújítás a brit KP-ban Sokan egyáltalán nem értik, hogy gyakran nagyon elégedetten térünk haza ilyen megbeszélésekről — .csupán’ azért, mert kölcsönösen és közvetlenül, nem pedig harmadik személyen, vagy más közegen keresztül, intenzíven tájékoztattuk egymást. Az ilyen találkozóknak nagy jelentőséget és értéket tulajdonítok. Nem is beszélve arról, hogy a Brezsnyev-látoga- tás mindkét fél számára lehetőséget bztosít majd, hogy a partnert az enyhülési politika folytatásával kpacsolat- tos készségéről biztosítsa — nemcsak személyesen, hanem a nyilvánosság előtt is.” nyászszakszervezet elnöke. Az ipari osztály élére — nyugalomba vonult Bert Ramel- son utódjaként — Michael Costello került. A Politikai Bizottságnak három új tagja van: Peter Coughlin, a párt észak-nyu- gatj területi bizottságának titkára, Michael Costello és Martin Jacques, a Marxism Today című folyóirat szerkesztője. v Andreotti miniszterelnök a sajtó képviselőit tájékoztatja. (Telefotó - KS)