Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-15 / 13. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. január 15. BARKACSOTLET „SZÖGES" GUMI 7o3&\ CSILLAGGARAZS SZÖVEG NÉLKÜL JEGESEDÉS Ezen nevet az ország — Azt álmodtam, hogy a hegyek között jártunk, és te valahol elvesztél — mondja a férj feleségének. — És hogy találtál meg? — Miért gondolod, hogy kerestelek? * * * Két barát találkozik, az egyik mankóra támaszkodva sántikál. — Mi történt veled? — Karambol. — Rettenetes! És valóban nem tudsz mankó nélkül járni? — Fogalmam sincs róla. Az orvosom szerint járhatok, az ügyvédem pedig épp az ellenkezőjét állítja. * * * — Mama, miért hordanak a nők az esküvőn fehér ru. hát? — Mert ez életük legszebb napja. — És a férfiak miért öltöznek feketébe? * * * — Képzeld, tegnap a televízióban láttam a féleségemet. — ö is látott téged? — Nem, mert a szobában sötét volt. * * * Az asszony meglátogatja férjét a börtönben, s megkérdi: — Minden rendben volt a reszelővei, amit belesütöttem a kalácsba? — Igen, holnap operálnak. * * * A reggeli kávénál így szól az asszony a férjéhez: — Holnap lesz a .házasságunk 25. évfordulója. Nem kellene ebből az alkalomból csirkét vágnunk? — Még mit nem! Az a csirke semmiről sem tehet! * * * Feleség: Doktor úr, ön az előbb megvizsgálta a férjemet ... Van legalább valami remény? Orvos: Attól függ, hogy ön miben reménykedik, kedves asszonyom?! A z alább következő művészhistóriák születési helye a Szolnoki Művésztelep. Szereplői az 1900-as évek első negyedében ott élt művészek. Kléh János festőművésznek hirtelen Budapestre kellett utaznia, s egy egész napot töltött ott. Kora reggel indult a vonatja, s miután későn ébredt fel, majdnem lekéste. A nagy sietségben még a műtermi ajtaját is elfelejtette bezárni kulccsal, de ez csak a vonaton jutott az eszébe. Nagyon ideges lett, ám csakhamar megnyugtatta magát azzal, hogy két jóbarát kollégája — Tibor és Iván — majd észreveszik a nyitott műtermet, s vigyáznak, hogy valami baj ne történhessen. A délelőtti órákban fedezte fel Iván a nyitva hagyott ajtót, és azonnal szólt Tibornak. Azt tudták, hogy Kléh Pestre utazott, s valamit kellene tenni, hogy idegen be ne mehessen. Iván azt javasolta, hogy a gondnokot kellene valahonnan előkeríteni, vele becsu- katni. Tibor azonban közbevágott: — Hogy képzeli maga (mindig magázták egymást), hogy majd össze lótjuk-fut- juk a várost a godnokért! Sokkal egyszerűbben is meg lehet oldani a kérdést. — Nos, hogyan? — kérdezte kíváncsian Iván. — Hát úgy, hogy most rög. tön nekifogunk és telepakoljuk székekkel meg padokkal a műteremajtót Belül, A hírnév két oldala Az újságíró újságot ír. Az olvasó levelet. Az újságíró olykor kellemetlen dolgokról ír. Az érintett felháborodott hangú levélben válaszol. Aztán születnek olyan cikkek, amelyeknek minden sora simogat. A válasz ilyenkor dalra fakasztja a riportalanyt. Álljon itt két levél szemléltetésül. KEDVES SZERKESZTŐ ÜR! Ha két lelkem volna, egyiket önnek adnám A másikat magamnak hagynám Mert ha az antropológiával mérek, ön úgy nagyon kedves, nemes lélek. Nem egy' materialista hideg elem Egy mélytüzű nagy szellem. önben irántam sok a szimpátia Miért kell az ilyennek meghalnia? Elsőrendű reális, jó riporter Csekély személyemben nagy hatást ért el. Lelkem szinte átreformálta Jobbra, szebbre inspirálta. Ezért önről egy jó képet festek Köszönetét jóságáért ezzel teszek. Csekélységem fény elé tette Emberségem magasra emelte. Addig is önt dús áldással áldja Isten Nemes útjára sok-sok sikert hintsen. TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! A Szolnok megyei Néplapban megjelent sporteredményekhez szeretnék egy pár szót hozzáfűzni. A Néplapban megjelent tudósítás a rólunk megjelent pár sort gúnyolódva közölte. Azt írta, hogy a falunk fuballpályája egy valóságos oroszlánbarlang. Ez a község lakosságát nagyon felháborította, nem tudom elképzelni, hogy lehet egy 1800 lakosú kis községet oroszlánbarlangnak nevezni. Minálunk még ez- idáig egy vendégjátékost sem faltak fel az oroszlánok. Tisztelt Szerkesztőség! Az ilyen újságírót ki kell a szerkesztőségből zárni, nem méltó arra, hogy tollat adjanak a kezébe. Ki kell telepíteni a Hortobágyra, birkák mellé, most úgyis van felvétel, ott lesz ideje megfogalmazni a juhok viselkedését. Tisztelt Szerkesztőség! Aki ezt a cikket írta vagy részeg volt, vagy bolond. Szeretném, ha levelemet az újságba leközölnék és megindokolnák eredetét. A válaszok alapján a megjelent cikke- j két bárki elképzelheti. p. b. E lkéstem a munkából. Belépek a műhelybe, hát éppen a főnök jön szembe, Haszan Mehtijevics. Zavaromban elpirultam. — Hm, hm — köszörülte komoran a torkát Haszan Mehtijevics. aztán jeges hangon megszólalt: — szép kis munkaerő, mondhatom. Majd a föld alá süllyedtem szégyenemben. — Hány óra? — Nyolc óra múlt tíz perccel — feleltem csöndesen. — És hánykor kezdődik a műszak ? — Nyolckor — suttogtam még halkabban, szememet bűnbánóan lesütve. — Látom, nem vagy fajankó. Jól tudod, hogy létezik a világon munkafegyelem, amely mindenkire egyformán kötelező. Rendnek kell lenni. Minden perccel takarékoskodni kell... Haszan Mehtijevicsből ömlött a szó. Hosszasan fejtegette a percek fontosságát. Meggyőzően és szívélyesen, hevesen és oktatóan, szavainak időnként széles mozdulatokkal adott nagyobb nyomatékot. Hol csöndesre fogta a hangját, hol meg úgy dübörgött, akár a hegyi patak. Utalt egy bizonyos értekezlet bizonyos előadásának bizonyos kitételére, idézAdil Rahimov Legfőbb kincsünk az idő te egy bizonyos tekintélyes újság bizonyos cikkének hosszú és okos mondatait, hivatkozott egy bizonyos brosúrára, amelyben arról esik szó, milyen kárt okoz. nak a termelésnek esyes lelkiismeretlen dolgozók. Már egészen elzsibbadt a lábam. Irigykedve néztem a gépük fölé hajló szakikat. Az enyém is ott állt két lépésnyire, fémesen csillogva, mozdulatlanul. Éreztem, hogy kiszáll belőlem minden erő. A szemem előtt elsötétült a világ. A főnök atyáskodó vállveregetése térített magamhoz. — No, világos minden? Mosolyfélét erőltettem az arcomra. Nyilván igen gyászosra sikerülhetett, mert Haszan Mehtijevics azt mondta: — Látom, hogy furdal a lelkiismeret a ballépésed miatt. Jegyezd meg, hogy tíz perc a termelésben nagy dolog. Tíz perc alatt műhelyünk például kétszáz munkadarabot készít, gyárunk pedig... Azt hittem, rögtön elájulok. — Vésd jól az eszedbe, hogy becsülni kell minden másodpercet! Amikor befejezte, rogyadozó térddel kullogtam a géphez. Ebben a pillanatban megszólalt az üzemi rádió: — Elvtársak, ebédszünet. Most hallgassák meg Haszan Mehtijevics Kalantarov előadását, a „Legfőbb kincsünk az „idő” című sorozatból. Elveszítettem az eszméletemet. Fordította: Zehemszky László ezekből van elég a telepen; ekkor aztán az ajtón lélek se be, se ki! A gondolatot azonnal a tett követte, s dél felé úgy el volt torlaszolva a műterem az ajtón belül, hogy csak légy szállhatott volna be. A műteremajtót behúzták, s most már nyugodtan hazamentek. A sok elintéznivaló miatt csak az esti vonattal érkezett meg Kléh. Szívszorongva fogta meg a műteremajtó kilincsét és csendesen kinyitotta. Amint belépett, mindjárt a pad- és széktorlaszokba ütközött, s ijedten hátrált ki az ajtón. Nem tudta elképzelni a sötétben, hogy mi a helyzet. Gyufát gyújtott, s úgy lesekedett be az ajtónyíláson. A látványtól majd sóbálvánnyá meredt. Nem tehetett mást, mint nekilátott, hogy kirakja az akadályt. így is majdnem éjfél körül került az ágyba, s amíg csak el nem aludt, átkozta, szidta Pólya Tibort, mert azzal rögtön tisztában volt, hogy az ö műve a lakás eltorlaszolása. * * * Még ugyanezen a nyáron Pólya Tibornak kellett Pestre utazni, hogy némi pénzelőleget csikarjon ki a műkereskedőjétől, mert igen csehül állt pénz dolgában. Indulás előtt gondosan bezárta műtermének az ajtaját. mert biztosra vette, hogy Kléh Jancsi visszaadja majd a kölcsönt. Valóban ez történt. Kléh sörözési ígérettel rávette Ivánt, hogy Tibor műtermének ajtaját kinyissa. Még arra is sikerült Ivánt megnyerni, hogy segítsen a székeket, padokat berakni Tibor műtermébe. Pontosan úgy, mint az ő műtermében csinálták. Utána boldogan mentek a Nemzetibe sörözni, s csak délután kerültek haza. Iván ajtaján egy távirat feküdt a kilincsre akasztva a következő szöveggel: „Baleset ért, késő délutáni vonatnál orvossal, kocsival várj! Tibor!” Ivánnak a lélegzete is majdnem megállt, úgy megrémült. Szeme az első szón akadt meg — baleset ért — s rémületes gondolatok kergették egymást benne. Vajon mi történhetett? Autó, villamos ütötte el talán szegény Tibort? Azonnal orvost, kocsit kell szereznem, suhant át agyán, de ezzel egyidejűleg, egy nyilallást érzett a szíve körül. Ekkor jutott eszébe a székekkel, padokkal eltorlaszolt műterem. Éreztenincs vesztegetni való idő. Azonnal átrohant Kiéhhez, egy árva szó nélkül átnyújtotta a táviratot. Kléh Jancsi megdöbbenve olvasta a szomorú hírt, Ivánra nézett, s anélkül, hogy egy szót is szóltak volna egymáshoz, nekiláttak a székeket, padokat kihordani. Végre ez is meglett, de Iván kétségbeesve nézett órájára, bizony lekéste a pesti vonat érkezését. Lelki szemei előtt megjelent Tibor sápadt, beteg arca, aki talán gipszkötésekkel bepólyálva várja őt, a kocsit s az orvost az állomáson. Éppen rohanni akart az állomáshoz, mikor egy közeli vidám füttyszó állította meg, mely az utcáról a műterembe vezető ösvényről hallatszott. A jövevény egy divatos Zerkovitz-slágért fütyüli. Nem kellett sokáig várni, mert az illető akkor már kilátszott a bokrok mögül:' Iván nem hitt a szemének.- Tibor volt a füttyös, s miköz. ben frissen lépdelt feléjük, már távolról kiabált nekik: — Halló fiúk! Remélem idejében megkaptátok a táviratomat, s volt időtök kipakolni a műteremből a cuccot! Gecse Árpád MŰVÉSZANEKDOTÁK Eltorlaszolt műtermek
