Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-15 / 13. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. január 15. BESZÉLNEK A FÁK A z enyhet adó árnyék; gyümölcsöt ''érlelő ágak; susogó, meséket mondó lombok; sejtelmes éjszakai árnyékok; melyekben az ember ráismerni vélt elképzelt rémekre; s a tűz, amely megemésztette ' a fát, melegítette az embert, és szerszámok készítésére ösztökélte . . . Kedves, ősi társunk a fa, az erdő. A szeszélyes tekergőző, göcsörtös ágakba belelátjuk a híres Laokoon szoborcsoportot és saját fájdalmainkat, a fenyegetően meredő természet-alkotta kompozícióba < a hétfejű sárkányt; s az ég bőrét finoman befutó ágak látványa a testünket befutó vérerekre rímel. Hallgatjuk a szék reccsenéseit is, ugyan mit üzen az erdő? Mit üzennek a természet alkotásai? — körmendi — fotó: Nagy Zsolt Építők télidőben Szerelnek, csatornáznak, falaznak Keményre fagyott a föld, zúzmara mindenütt. Hétfő, január kilencediké, reggel hét óra. Az Ady Endre úton, ahol húsz család szövetkezeti lakóház készül, fények villód- zanak az udvaron. A kis felvonulási barakk előtt fekete puli vigyázza a portát. Bent — látszik a kisablakon — sűrű cigarettafüstben emberek üldögélnek. Szandi István művezető a gazda nyugalmával állja el az ajtót. — Tíz szakiparos várja, hogy megmelegedjen az anyag, mindjárt kezdik a munkát. Válaszfalakat raknak. Szűkszavú gazda. Azt javasolja, menjünk az építők szövetkezete irodájába, ott kérdezősködjünk. Itt csak „dolgoznak” az emberek. A munkaidő hétkor kezdődik, persze. Majdnem fél nyolc, amikor elköszönünk. Az emberek még mindig melegednek. Az anyag is kint, a lobogó lángok mellett. Ötödször temetésre Tüzek barátságos fénye hívogat a Széchenyi lakótelepen is. Jó, hogy rakták, mert a reggeli szürkületben könnyen eltéved az ember. Mint például mi. A lakótelep egyetlen boltjánál áll meg kocsink. A bolt oldalában vagy tíz-tizenöt ember félre nem érthető, még a szürkületben is látható mozdulattal hajtogat. Féldecis pálinkásüveget. Csakhogy ahogyan mi látjuk őket, ők is a kocsit. És már indulnak is, irdatlan úton, be az épülő házak közé. Bukdácsolva, utánuk. A tűzhöz értünk. Ök előbb. — Melegedjen — mondta a fekete hajú ember. — Nem szokta maga se ezt a hideget. Itt csíp is, azannyát... Körülvesszük a tüzet, hívják a régebben itt dolgozó Kovács Mihályt, meg Szabó Gábort is. Mondják, egy kis baj van, mert nincs áram, s emiatt állnak a szennyvíz- csatorna fektetésével. Mutatják a mély árkot, — telefutott vízzel — a vastag csöveket. Ilyen időben nem gyerekjáték a csőfektetés. — A szerelés se, — mondja Deme József építésvezető. — Nyolc óra, most állapítja meg, hogy a 3-as számú főépítésvezetőségen háromszáz, nyolc ember kezdte a hetet. Bérelt buszok hozzák Jászberénytől Tiszaburáig a munkásokat. Igyekszik a sofőr is, mert tudja, fél hétkor a művezetők, építésvezetők kiadják a munkát, mindenki felkészül szerszámmal, anyaggal, s héttől dolgozni kell. A lakótelep bal oldalán kicsit borzongató a hajnali szürkeségben a látvány: vagy 9 emeletnyi magasságban emberek mozognak. A daru jelez, beemel egy-egy elemet. Deme József építésvezető a létszámellenőrzés után elnéző mosollyal hallgatja a tapasztalatokat. — Igen, van valam; benne. Jobbára azért csak olyan anyag van a szabad ég alatt, ami egykönnyen nem vihető el. Különben ezek az anyagok nem is kapósak. Inkább a lakásokban lévő fényes, csillogó ez-az tűnik el. Van, aki azt mondja, csak azt viszik el, ami belefér a táskába. Persze, vicc ez, szerencsére. Van például egy cigány szállító brigádom. Mága Emil a vezetőjük, ók épületbútort szállítanak a házakhoz. Az olyan rendes társaság, hogy évek óta egy rossz szót nem lehet rájuk mondani. Az építésvezető optimista. Azt mondja, még ezen a nagy Széchenyi lakótelepen is kevés a tekergő, lógós ember. Különben is, inkább szólnak, ha dolguk akad. — Van köztük .azért olyan is. aki feledékeny, ötödször jött a minap, hogy temetik az anyját, engedjem el. SZABAD ÉG, SZABAD TÉR? Megmérgesedik Kiss József művezető a megyeszékhely impozáns művelődési házának tövében. — Pontosan hét órakor, mint mindig elkezdtük a munkánkat, tessék bármikor jönni, itt nem talál lézengő embert. Még a CSŐSZER embereire is ránézek, mert ha ők nem dolgoznak, nekünk is nehezebb a dolgunk. A tíz csőszeres ember ül most csak az öltözőben, mert ott melegszik nekik az anyag. Mihelyst kezdhetnek, ők is teszik a dolguk. Különben hibás gondolkodás, ha azt hisszük, hogy az építkezéseken mindenki azt csinál, amit akar. Ha kell, nyomban megmondom, mit csinál éppen most és ma harmincnégy emberem. Téves az a vélemény rólunk, hogy mert mi szabad területen dolgozunk, megyünk, amerre akarunk. Elmennék én néhány gyárba, s rákérdeznék a mászká- lókra, hány nap a világ? Forró teával indul egy asszony a munkásokhoz. A városközpontban a Skálát, a művelődési házat és az olajosok irodaházát építőinek szép ebédlőt, öltözőt, fürdőt csináltak. Az ebédlőben meleg étel várja minden délben a hidegben fagyoskodó dolgozókat. KEDDEN SE KÖNNYEBB Kedden se enyhült az idő. A növényolaj gyár építésvezetője, Vajó Imre mégis nyugodt. — Százharminc emberünk dolgozik, téliesítettük nekik a munkahelyeket. Az irodaépületnél, a 3050 vagonos silónál1, meg a cellás daratárolónál serénykednek. A betontelepet is téliesítettük, hogy a folyamatos munkát biztosítsuk. Az építkezés „két falu” között, nagy lakatlan területen terpeszkedik. Ennek is van előnye. — Busz viszi-hozza az embereket lakóhelyüktől az építkezésig és vissza. Még ha akarna is, hová mehetne akár egy féldecire is? Meggondolja az ember, — manapság ki szeret már kilométereket gyalogolni? Aztán egy héttel előbb kiosztják a munkát, tehát jóelőre tudja mindenki a dolgát. Azért van főművezető, meg négy művezető is, hogy tényleg kézben tartsák az irányítást, hogy fegyelem legyen. Nincs is semmi baj. — Hiszen nincs semmi baj — bizonygatja valamivel odébb, a tiszaföldvári óvoda friss, vakolt fala előtt a kis tűznél három ember. — Dolgozunk mi, nincs abban hiba. Dolgoznánk, mert épp azért ment el Martfűre a művezetőnk is, mert elfogyott az anyag. A homok is. Huszonöt ember. Látszik, közülük bent az épületben vagy öt. Hárman a tűznél melegednek. A többi? ... Az ÉPSZER-építkezés után ÁÉV következik, a mezőtúri óvoda, Beinschroth Mihály brigádvezető készséggel mondja, hogy kétszáz kisgyermek részére épül, s lesz egy nyolcszáz adagos konyhája is. Egyelőre az óvodából kevés látszik. Tíz ember falazna, — de szinte kezük alatt fagy meg a malter. A brigádvezető szerint gyorsan abba is hagyják, mennek segíteni a szomszédos lakásépítéshez. Csakhogy a határidő — az átadásra — az év közepén hamar eiljön... 1 JÖVŐ HÉTEN MÜSZIKI MODUS Karcag, Varró utca. Három húszlakásos házat épít a Nagykunsági Építőipari Szövetkezet. Szarka Bálint művezető örömmel mutatja a négyemeletes lakóházakat. — Most az első, teljesen téliesített házban dolgozik ötven szakiparosunk. Fűtjük nekik a házat éjjel-nappal. Igyekeznünk kel, ment ebbe, ezekbe a nyáron már költöznek a lakók. A szövetkezet Tiszafüreden is dolgozik. Pontosabban: felvonult. Nyomukat egy kis deszkaház, kimért alapok jelzik. Németh Pál elnök mondja: — Tavaly hatvan lakást építettünk Füreden. Ezt augusztusban kellett volna kezdenünk. Késett a tervdokumentáció, s a jó kubikosbrigádnak folyamatos munka kell, különben isten hozzád kapufélfa. Átszerveztük a munkát. A Phylaxia tekintélyes épületei messziről látszanak a karcagi határban. Dél van, amikor érkezünk. Nagy János művezető hallgatja a ko- lompot. Vassal jeleznek a szociális épület szerelőinek, a malomüzem pincéjében dolgozóknak, a földfeltöltöknek, hogy a Rózsa étteremből megérkezett a forró ebéd. Siet is mindenki, legalább addig is enyhül a jól bemelegített ebédlőben. A rácsok között kokszparázs ontja a meleget. Kunhegyesen, a BHG új, 2800 négyzetméteres csarnoka előtt már éjszakára készítik a parazsat. A nagy csarnok ugyanis majdnem teljesen kész, a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat január 19-én műszaki átadást tart. Munkára készek az alvállalkozók, akik műanyag- padlót fektetnek, s álmennyezetet csinálnak majd. Aztán jönnek a gépszerelők. — Mi meg folytatjuk az emeletes szociális épületnél a munkánkat — mondja Nagy János művezető. t Ezeket tapasztaltuk télvíz idején. Sóskúti Júlia
