Szolnok Megyei Néplap, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-10 / 290. szám
1977. december 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Január 9-én kezdődik... Felkészülés a VB-re Az MLSZ intéző bizottsága legutóbbi ülésén kiegészítéssel elfogadta az edzőbizottságnak a követelmény- rendszer 1974. június—1977. december közötti szakasza elemzéséről szóló jelentését. Részletei és a további munka napirenden lesz az NB I-es edzők december 19-i továbbképző tanfolyamán is. Ennek a témának a megvitatásánál került szó arról, hogy a válogatott játékosok klubjaikban január 9-én kezdik a világbajnoki felkészülést s ez három szakaszból áll. Az első szakaszban az eddigieknél magasabbak lesznek a felkészülési követelmények, február közepétől a sűrített bajnoki küzdelmek segítik a VB légköréhez „igazodást”, végezetül speciális felkészítés zárja az előkészületeket, ennek keretében kerül sor tavasszal a Csehszlovákia elleni válogatott mérkőzésre, majd közvetlenül az Argentínába utazás előtt Londonban, az Anglia elleni találkozóra. Elfogadta az IB dr. Garai Vilmosnak, a bizottság tagjának a Frankfurt Am Mainban az NSZK Labdarúgó Szövetsége szervezésében megtartott értekezletről, valamint az Európa-bajnokság római sorsolásáról készített jelentését. Az érdekeltek az alapelvekben megegyeztek, csapataikat január 15-ig kell kijelölni. Az MLSZ négy magyar együttest kíván indítani a „hézagpótló” eseményen. Mint ismeretes, Magyar- ország Finnországgal, a Szovjetunióval és Görögországgal került egy csoportba az EB-n. A finnek elleni időpontok már véglegesnek tekinthetők: 1978. szeptember 20. Helsinki, és 1979. szeptember 26. Budapest. A Szovjetunióval és Görögországgal még nem véglegesek a dátumok, de ezeket is hamarosan rögzítik a mérkőző felek. Döntött az IB az 1977/78. évi NB I. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi, december 26-ra előrehozott első fordulójának a programjáról. Ez a következő: Diósgyőr—MTK VM, Vasas —Dunaújváros, Ferencváros —Csepel, Ü. Dózsa—Kaposvár, Pécsi MSC—Békéscsaba, Rába ETO—-Bp. Honvéd, Székesfehérvári MÁV Előre —Haladás, Tatbánya—SZE- QL AK, Zalaegerszegi TE— Videoton. Baráti Lajos szövetségi kapitány beszámolt a Bolívia elleni, utolsó világbajnoki selejtezőről és ismertette a VB-re történő felkészülés alapelveit. A tervek részletes kidolgozása már folyamatban van. Az MLSZ intéző bizottsága köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik gratulációikat és jókívánságaikat küldték az argentínai VB 16-os döntőjébe jutott együttes szakvezetőinek és játékosainak. Gyógyszerek nélkül Jó erőnlét= 12 perc alatt három kilométer A legtöbb embernél előbb- utóbb bekövetkezik a gyógyszeres időszak. Hiszen kellemetlen dolog a fejfájás, a megfázás, vagy éppen az álmatlanság. Bizonyos korban érezzük, hogy megdobban szívünk, rendetlenkedik, ami régebben nem fordult elő. Ha elromlik a lift, s felmegyünk gyalogosan a negyedik emeletre, elakad a lélegzetünk. Vagyis jelzéseket kapunk, hogy a szerkezet más nem a régi. Persze azonnal megpróbáljuk a hibákat kiküszöbölni. Többnyire öntevékenyen, s főleg a legegyszerűbben. Elővesszük a tablettákat. Hiszünk, mert hinni akarunk a pilulákban, azok csodatevő erejében. Ha mégsem jelentkezik a várt eredmény, akkor másik tablettával kísérletezünk, mert bízva bízunk, hogy végül megtaláljuk az igazit. Valamikor minden jórava- ló falusi patikusnak megvolt a maga csodakenőcse. Ártalmatlan szerek voltak ezek, hiszen vazelinból keverték, majd pirosra, zöldre színezték. hogy kelendőbbek legyenek. Tehát, ha nem is használtak, legalább nem ártottak. Ugyanezt nem mondhatjuk el korunk népszerű tablettáiról. Legtöbbjüknél jelentkeznek az úgynevezett mellékhatások, s orvosi ellenőrzés nélküli használatuk károsíthatja a szervezetet. Könnyű dolog a gyógyszerek ellen beszélni. De amikor jön a frontátvonulás, s vele együtt a migrén, akkor mit csináljunk? Ilyenkor az orvos is felírja a receptre a karilt, az andaxint és társait. Okosabb dolog tehát inkább a lényeggel törődni. A legtöbb embernél az életmód okozta a panaszokat. Tablettaszedés helyett inkább ezt vegyük tüzetes vizsgálat alá. Lássuk tehát a főbb problémákat. A legszembetűnőbb, hogy fizikailag gyengék vagyunk. Ha ezt nem hisszük el, tegyünk egy próbát. Aki 12 percig tud futni, s ezalatt megtesz legalább három kilométert, az jó erőben van. Persze ezt nem lehet erőltetni, s ha nem megy, hagyjuk abba az első percben. A testi gyengeség nemcsak azt jelenti, hogy az izmok nem teherbíróak. Vonatkozik ez a tüdőre, a szívre, s a vérkeringésre is. Ezek okozzák jórészt a problémákat, az idegességet, a fejfájást, a vérnyomás változásokat. Vagyis megrontják az életünket. A másik probléma a túlsúly. Nem elég, hogy nem vagyunk elég erősek, még olyan felesleges ballasztokat is cipelünk, mint azok a tetemes zsírpárnák, melyek testünk különböző részein domborodnak. Azt hisszük, hogy büntetlenül ehetünk többet, és al- hatunk kevesebbet a kelleténél. Nem vesszük észre, hogy egyre kevesebbet mozgunk, hogy túl sokat dohányozunk, nem járunk rendszeresen friss levegőre. Aztán a következmény alól felmentést keresünk a tablettákban. Pedig inkább a megfelelő következtetést kell levonnunk. Vagyis kezdjük el a rendszeres testedzést. Minden kezdet nehéz. Tehát eleinte ne erőlködjünk, ne rohanjunk ajtóstól a házba. Csupán végezzünk naponta kétszer néhány légzőgyakorlatot, s válasszunk ki öt olyan gimnasztikái gyakorlatot, amelyek végrehajtása jóleső terhelést jelent. Két- három hét után fokozhatjuk a terhelést, vagy erősebb gyakorlatokkal, vagy az ismétlések számának növelésével. Két hónap elteltével kezdhetünk óvatosan futni. Legjobb a szabadban, de ha másként nem megy, akkor a szobában is végezhetünk helybenfutást. Először csak egyetlen percet fussunk. Se többet, se kevesebbet — de minden nap. Hetenként emeljük az időtartamot, legfeljebb 20 másodperccel. Ha betartjuk ezt a fokozatosságot, elérhetjük, hogy megerőltetés nélkül tudjuk teljesíteni majd a 12 perces futást. Ezután már csak az a dolgunk, hogy megnézzük, milyen távot tudunk ennyi idő alatt teljesíteni. Aki három kilométernél többet tud futni különösebb fáradtság nélkül, azt nem fogják gyötörni a civilizációs károsodások, s lecsökkennek azok a panaszai is. amelyeket a kor hoz magával. így nem szorul rá a tablettákra, derűsebb lesz az élete. Ez bőven megéri a befektetést. Táblázatok ASZTALITENISZ NB II FÉRFI A Gárdos-csoport végeredménye 1. DÉLÉP 2. Dec. 4. Drót. 3. Nagyk. SE 4. Telefongy. 5. MEDICOR 6. Szó. Vízügy 7. Lehel SC 8. Sze. Volán 9. Betonút 10. MAFC 11. SBTC 12. H. Fésűs 16 16 — 299:101 32 16 11 5 221:179 22 16 10 6 210:190 20 16 1^ 6 203:197 20 16 10 6 248:152 20 16 .7 9 190:210 14 16 8 8 216:184 16 16 7 9 198:202 14 16 7 9 189:211 14 16 5 11 160:240 10 16 5 11 165:235 10 16 — 16 101:299 — Az utolsó három helyezett kiesett az NB H-ből. RÖPLABDA, NB II KELETI CSOPORT FÉRFIAK 1. Szó. Vegyim. 2. Borsodi B. 3. DEAC 4. Nyh. VSSC 5. K. KFSE* 6. MEAFC 7. MAFC 8. DASE 9. Szó. TTTASZ 10. Kazincb. 11. Hejőcsaba 12. Nyh. Mg. F. 13. Testvériség 14. Hortobágy 26 24 2 75: 9 50 26 21 5 65:33 47 26 20 6 66:22 46 26 19 7 61:30 45 26 18 8 58:42 93 26 17 9 55:37 43 26 14 12 53:44 40 26 12 14 48:54 38 26 10 16 42:58 36 '26 9 17 43:58 35 26 6 20 29:65 32 26 6 20 26:66 32 26 5 21 28:70 31 26 1 25 14:75 27 KÖZÉP CSOPORT 1. Dunaújv. Ép. 2. Bp. Harisnya. 3. Bács m. Ép. 4. D.-varsány 5. Bp. Ép. 6. Bcs. El. Sp. 7. Szeg. Kender 8. Kalocsai SE 9. Tipográfia ICL ’Tatab. Pötőfj 11. SZMTE 12. Tokodi Ép. 13. MAFC 14. Z. Danuvia 26 23 3 75:23 49 26 22 4 72:33 48 28 21 5 69:29 47 26 20 6 67:36 46 26 17 9 60:39 43 26 15 11 57:44 41 26 14 12 53:50 40 26 12 14 50:45 38 26 11 15 49:52 37 26 10 16 43:56 36 26 7 19 29:62 33 26 8 16 30:64 32 26 3 23 23:69 29 26 — 26 3:78 26 Az első helyezettek NB I-be jutottak a két utolsó kiesett. Területi labdarúgó-bajnokság Szászberek vezeti a mezőnyt Befejeződött az őszi idény a területi labdarúgó-bajnokság átszervezett jászsági csoportjában. Az elmúlt bajnoksághoz viszonyítva a színvonal csökkent, nagy tudásbeli különbségek mutatkoztak egyes csapatok között. Bizonyítja ezt a Jász- fényszaru—Jászfelsőszent- györgy 13:0, a Jászjákóhal- ma—Jászalsószentgyörgy 11:0 és még több más, nagy gólkülönbségű eredmény. A legkiegyensúlyozottabban az elmúlt bajnokságban is az élcsoportban végzett Szászberek szerepelt, s teljesen megérdemelten végzett az első helyen. Meglepetés az elmúlt évben még a megyei bajnokságban szereplő Jászlad, ány gyenge teljesítménye. Jászjákóhalma a kezdeti megtorpanás után rendezte sorait, végül is egy pont különbséggel maradt le Szászberek mögött. A Jászberényi Vasas II. rapszodikusan szerepelt, a csapat, játékosállományát tekintve, sokkal jobb teljesítményre lenne képes. Az őszi fordulóban sok volt a sportszerűtlenség. Több ifjúsági és három felnőtt mérkőzés maradt el az ellenfél késése vagy meg nem jelenése miatt. A területi szövetség fegyelmi bizottsága példásan torolta meg a sportszerűtlenségeket : Zagyvarékas, Puszta- monostor és Jásztelek csapatától 3—3, Jászszentandrás és Alattyán csapatától 1—1 büntető pontot levont. Végeredményben négy csapat maradt versenyben a bajnokság megnyeréséért. Ha Jászladány rendezi sorait, még beleszólhat a bajnokság végső kimenetelébe. A téli pihenő után március A váratlanul gyorsan bekövetkezett télelő ellenére lejátszották a Tiszai csoport két elmaraadt mérkőzését: Tiszabő hóviharban, sáros, mélytalajú pályán 4:3 arányban nyert a derekasan helytálló vendég roffiak ellen, majd Tiszaszőlős csapata Roffon is igazolta jó hírét és a játékosok által a hótól tisztára takarított pályán jó játékkal 1:0 arányban győzte le a vendéglátókat, két bajnoki ponttal erősítve meg őszi elsőségét. 19-én folytatódik a bajnokság. AZ ŐSZI VÉGEREDMÉNY 1. Szászberek 15 11 2 2 57:16 24 2. Jászjákóh. 15 11 1 3 59:14 23 3. Jb. Vasas II. 15 9 5 1 39:17 23 4. Jászfénysz. 15 10 1 4 47:23 21 5. Jászladány 15 8 3 4 38:23 19 6. J.-boldogh. 15 7 3 5 44:19 17 7. Alattyán* 15 7 4 4 35:27 17 8. j.-szenta.* 15 7 2 6 56:35 15 9. Jánoshida 15 6 3 6 27:25 15 10. Jászdózsa 15 5 3 7 32:35 13 ll. Zagyvar.*** 15 4 5 6 14:33 10 12. Pusztám. 15 5 2 8 22:37 9 13. J.-alsógy. 15 3 3 9 20:44 9 14. J.-felsőgy. 15 3 1 11 19:70 7 15. J.-telek*** 15 3 3 9 24:49 6 16. Jászágó 15 — 1 14 6:66 1 Alattyán—Jászszentandrás 1—1. A csillaggal jelölt csapatoktól büntetőpontot vontak le. AZ ŐSZI VÉGEREDMÉNY 1. Tiszaszőlős 13 9 4 — 35 : 8 22 2. Tiszabura 13 8 4 1 28:12 20 3. Abádszalók 13 7 3 3 38:13 17 4. Karcag II. 13 7 3 3 34:17 17 5. T.-sztimre 13 8 1 4 24:20 17 6. Tiszagyenda 13 4 8 1 16:10 16 7. K.-madaras 13 6 4 3 27:21 16 8. Tiszaroff 13 4 4 5 20:19 12 9. Tiszabő 13 4 2 7 20:31 10 10. Tiszaörs 13 3 3 7 18:28 9 11. Nagyiván 13 2 4 7 8:20 8 12. Tiszaigar 13 3 1 9 16:24 7 13. Bánhalma 13 3 — 10 17:48 6 14. Tiszaderzs 13 1 3 9 14:44 5 Zárszámadás a Tiszai csoportban Sporthírek Kézilabda Folytatódnak a terembajnokság küzdelmei Az elmúlt héten szombaton kezdődött és vasárnap folytatódott a Szolnok megyei Kézilabda Szakszövetség téli terembajnoksága. Szolnokon, a tiszaligeti sport- csarnokban hat felnőtt és hat ifjúsági férfi csapat vív helyenként látványos, küzdelmes mérkőzéseket. Egy héttel ezelőtt három fordulót bonyolítottak le. A mai mérkőzések előtt a csoportok állása. — LABDARÜGÖ-játékve- zetői tanfolyamot rendez Kunszentmártonban a járási sportfelügyelőség. A december közepén kezdődő tanfolyamra nevezéseket még elfogadnak. Várják a falusi fiatalok jelentkezését. — JÁSZBERÉNYBEN, a városi sakk szakszövetség villámtomáját meglepetésre Kelemen Ferenc nyerte Farkas Pál és Bujdosó János előtt, A vigaszversenyben Gedei Mihály győzött. Csapatversenyben a Lehel SČ I. (Kelemen, dr. Horgosi, Kasnya, Babusa) 59,5 ponttal győzött a Vasas I. és a Lehel vezér Gimnázium előtt. Egyéniben huszonha- tan, csapatban öten indultak. — KUNSZENTMÁRTONBAN befejeződtek a téli út- törő-lolimpia járási döntőig Helyezések asztaliteniszben. B-kategória, fiúk, I. korcsoport: 1. Tassi (Csépa), 2. Kalmár (Cibakháza), 3. Tóth (Öcsöd) és Czakó (Kunszent- márton). II. kcs.: 1. Mészáros (Csépa), 2. Csató (Öcsöd), 3. Nuskov (Kunszentmárton). Lányok, I. kcs.: 1. Abonyi (Öcsöd), 2. Czibulya (Csépa), 3. Klancsik (Kunszentmárton). II. kcs.: 1. Kiss (Cser- keszőlő), 2. Berényi (Csépa), 3. DecZky (Öcsöd). — TOLLASLABDA-baj- nokságot írtak ki a kunszentmártoni járásban. Nőknél: 1. Kardos K., 2. Kardos E. (mindkettő Kunszentmártoni TE), 3. Szabó (B VM). Férfi: 1. Zsíros, 2. Bállá, 3. Murányi, 4. Várszegi (mind Kunszentmártoni TE). Moszkva, Becs Csaknem hat hónapos versenysorozat után befejeződött az a rádiós sakkverseny, amely Moszkva, valamint az északi és déli sark között került sorra — immár 28. alkalommal. A győzelmet 21:17 arányban a Szovjetunió fővárosának sakkozói szerezték meg. * * * A bécsi nemzetközi terem labdarúgó tornán Budapest öregfiú válogatottja a 7. helyért játszhat a Vienna ellen. Nem sikerült a Rapid elleni találkozó: 9:4 arányban vereséget szenvedtek. Góllövők: Flögel (5), Bjerre- gard (3), Wolny, illetve Men- czel, Sípos, Fenyvesi dr. és Rákosi. Események Kézilabda. Téli terembajnokság. Szolnok, tiszaligeti sport- csarnok. 14. Városi terembajnokság. Törökszentmiklós. Bercsényi Gimnázium, 15. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki MTE cselgáncsozói Baján. az országos ifjúsági bajnokságon. súlyemelői Budapesten, az országos serdülőbajnokságon. SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház este 7 órakor: A Nap gyermekei (Berky bérlet). MOZI Szolnok Vörös Csillag: Zsaru történet (lj3. 20%-os felemelt helyáron) Tisza: A cigánytábor az égbe megy (14), Szivárvány (Külön ovimozibérlet műsora), Tallinn: Zsaru törénet (16, 20%- os felemelt helyáron). Vegyiművek: szünnap, Reptér: szünnap, Matiné: Púpos lovacska. Szandaszőlős Terv: Magamra vállalom, MÁV: Neveletlenek. Abádszalók Petőfi: A pofon (14). Jászapáti Táncsics: Piedóne Hong-Kongban (50%-os felemelt helyáron). Jászberény Lehel: A vád (14), A tizenöt éves kapitány (Általános iskolai mozibérlet műsora). Karcag Déryné: Nyugtalan év. Kisújszállás Ady: Ki látott engem?, A kis hableány (Külön ovimozibérlet műsora). Kunhegyes Szabadság: Gyilkosság az Orient expresszen (14. 50%-os felemelt helyáron). Kunszentmárton Köröst Vidám gazfickók. Mezőtúr Béke: A kincses sziget. Dózsa: öngyilkosság vagy gyilkosság (14). A kis malac meg a farkasok (Külön ovimozibérlet műsora). Szabadság: Fehér hajó. Tiszafüred Tisza: Pillangó I—II. (18. 50%-os felemelt dupla helyáron). Törökszentmiklós Dózsa: A szerelem rabja. Hunyadi: Chaplin revü. Túrkeve Vörös Csillag: Kiváló ^holttestek (14). RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00—18.30: Rádióvíkend (A tartalomból: Ritmusrodeó. Szerkeszt«: Zenitai Zoltán. Hétvégi kaleidoszkóp — Információs félóra. Szerkesztő: Dalocsa István. KOSSUTH: 8.30: Lányok. asszonyok. — 8.55: Tipegő. — 9.30: Mindenki iskolája. — 10.05: Zenekari muzsika. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva .. . — 12.45: Melódiakoktél. Közben: — 13.30: Ami még kell a munkakedvhez. — 13.40: A Melódiakoktél folytatása. — 14.20: Egy nagykunsági hangszeres népművész: Rab István. 14.30: A mezőgazdasági beruházásokról. — 15.05: Űj Zenei Üjság. — 15.40: A Lokomotív GT együttes felvételeiből. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Wühelm Fürtwángler Beethoven-műve- ket vezényel. — 18.45: Világszínház. — 20.49: Magyar operaénekesek. — 21.39: A Magyár Rádió népi zenekara játszik Boros Lajos vezetésével. — 23.00: A Juilliard vonósnégves felvételeiből. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI: 8.05: Jánoska. Részletek Jaco- bi Viktor—Martos Ferenc operettjéből. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Győri Szabó József. László Annié .Kiss Károly. Jákó Vera nótákat énekel. — 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.43: Fúvószene. — 10.00: Szabad szombat. —12.00: Darina Cesnakova és Pavel Barton énekel. — 12.33: Csajkovszkij : D-dúr vonósnégyes. — 12.57: Tizenháromezrek . . Dokumentumműsor. — 14.00: Kör- kapcsolás bajnoki labdarúgómérkőzésekről. — 14.55: Fiataloknak! — 15.40: A vonal két végén: Tampere — Miskolc. A Finn és a Magyar Rádió közös gyermekműsora. — 16.33: Sportkrónika. — 17.00: Éneklő Ifjúság. — 17.10: ötórai tea. — 18.23: iBalla Zsófia versei. — 18.33: A Rádió Dalszínháza. — 19.40: Az év legjobb tánczenei felvételeiből III. rész. — 20.38: Csárdás muzsika. — 21.01: Levél egy soha meg nem született gyerekhez. Oriana Fallaci regénye rádióra alkalmazva. — 22.00: Pécsi Zenei Hét. Kapcsoljuk a pécsi Ifjúsági házat. Dzsessz-est TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 1. MŰSOR: 9.03: Idősebbek is elkezdhetik — tévétorna (ism.) (színes!) — 9.10: Nyugalmunk érdekében — A tűz megelőzése, a tűz oltása, (ism.) — 9.35: Volt egyszer egy ház — magyarul beszélő csehszlovák filmsorozat (színes!) V/5. rész: Barikád a mellékutcában (ism.) — 10.45: Színházi Album (ism.) — 12.55: Zalaegerszeg —Rába ETO bajnoki labdarúgó- mérkőzés. Közvetítés Zalaegerszegről. — 14.55: Művészek a porondon — francia film (ism.) (színes!) — 16.15: Reklám. — 16.25: Jövőbelátók klubja. — 16.55: Hírek. — 17.00: Reklám.— 17.10: Filmszem. Számvetés az év magyar és külföldi filmbemutatóiról. — 18.00: ,.Terülj asztalkám nélkül. . .” — riportfilm. — 18.25: Lírai riport Ladányi Mihállyal. — 18.45: Reklám. — 18.55: Egymillió fontos hangjegy. A Televízió könnyűzenei sorozata (színes!) — 19.10: Cicavízió (színes!) — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik — tévétorna (színes!) — 19.30: TV-híradó. — 20.00: Gusztáv komplexusa — magyar rajzfilmsorozat (színes!) — 20.05: Kojak — magyarul beszélő amerikai filmsorozat (színes!) 18 óra rettegés. — 20.55: ..Vasasok” kérték, mi teljesítjük. — 22.30: TV-híradó 3. — 22.40: Vörös rekviem — magyar film (14 éven felülieknek!) 2. MŰSOR: 20.00: National Gallery — angol filmsorozat (színes!) XU/10. rész: Barokk festészet Francia- országban és Itáliában. — 20.25 • TV-híradó 2. — 20.45: Rendezte; Felsenstein. Offenbach: Hoff- man meséi — fantasztikus opera. — 23.25: Doktor tojáshéj — magyarul beszélő angol film- sorozat. Ugrasd a jó nénikédet. BUKAREST: 12.00: Téli koncert. — 12.40: Tudományos adás. — 13.10: Zene és költészet. — 13.25: Riportműsor. — 13.45: Fesztivál. — 14.25: Stadionműsor. — 15.30: Ifjúsági klub. — 17.35: Stan és Pan. — 18.30: Pártkongresszus. — 19.10: Tv-enciklooédia. — 19.50: A Román Televízió műsora a függetlenségi hareról. — 20.45: Tv-híradó. — 21.05: Szatíra és humor. — 21.40: Románcok, melódiák, dalok,