Szolnok Megyei Néplap, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-10 / 290. szám

1977. december 10. ""P SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Az Októberi Forradalomról Felolvasó emlékülés Szolnokon Pártmunkások, propagan­disták, felsőoktatási, közok­tatási, közművelődési intéz­mények vezetői, MSZBT- tagcsoportok tagjai vettek részt azon a felolvasó em­lékülésen, amelyet tegnap délelőtt rendezett Szolnokon az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának Oktatási Igaz­gatósága, valamint a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza az igazgatóság székházá­ban. Az emlékülést a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulója alkal­mából tartották. Az ülés megkezdésekor Szigeti László, az Oktatási Igazgatóság igazgatóhelyet­tese köszöntötte a megjelen­teket: Majoros Károlyt, a megyei pártbizottság titkárát Bodó Károlyt, a Központi Bizottság agitációs és propa­ganda osztályának munka­társát és Golubevá Velentina Ivanovát, a Szovjetunió ma­gyarországi nagykövetségé­nek másodtitkárát, a közgaz­dasági tudományok kandidá­tusát. Majd átadta a szót Ma­joros Károlynak, aki meg­nyitotta az emlékülést. A rövid megnyitó után dr. Ungor Tibor kandidátus, az Oktatási Igazgatóság vezető­je tartott előadást. „A Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom világtörténelmi jelen­tősége és mai aktualitása” címmel. A szünet után Erő­viszonyok a szocializmus gazdasági és tudományos eredményeinek tükrében című előadást Bede László az igazgatóság tiszteletdíjas taná­ra tartotta. Bárdi Imre. aki szintén tiszteletdíjas tanár — előadásának címe „A szo­cializmus a sokoldalú szemé­lyiség kibontakoztatásáért.” Az emlékülés utolsó előadá­sát Golubevá Valientina Iva- novától hallhatták a részt­vevők „A szocialista demok­rácia új alkotmánya a Szov­jetunióban” címmel. A felolvasó emlékülés Ma­joros Károly zárszavával ért véget. FILMJEGYZET Dulszka asszony erkölcse gyertyák, PÍSlákOlÓ karcsú gyer­----------------- tyatartók, d íszesen faragott bútorok, öreg, szúette faliórák, hatal­mas süppedős fotelek, tágas szobák, suhogó bodros ruhák, villanó ékszerek, feszes ba­juszkötők ... Egyre fontosabb kellékei ezek a legújabb fil­meknek. Hozzájuk tartozik a hajnali csillogású, macska­köves utca, a kóbor konflis, félrecsúszott csokomyak- kendő, réveteg tekintet és már vissza is ugrottunk egy­két emberöltőt. Divatba jött a filmben a századforduló! Vajon mi mozgatja a ren­dezőket, hogy itt a jelentől látszólag távol keressék mondanivalójukat? Döntő a válasz, mert a témaválasztás azonossága még nem feltét­lenül jelez hasonló Szándé­kokat. Lehet ösztönzőjük a megszépítő emlékezés, a kellemesen bizsergető nosz­talgia, az újra felfedezett szecesszió érdekessége, de le­het ez őszinte alkotói érdek­lődés is: megismerni egy vi­lágot, megfejteni- az üzene­tét és keresni a választ az örök kérdésre: milyen az ember? Jan Rybkowskit, a Dulsz­ka asszony erkölcse című lengyel film rendezőjét megkísértette az utóbbi le­hetőség. Filmjében elő- elő­csillan a pontos, kemény tár­sadalombírálat és emberáb­rázolás szemérmes szándéka. De az igazi mélységek előtt azonnal megtorpan, és ijed­ten bújik a felszínes komé- diázás mögé. Megelégszik a mulatságos felhangokkal, nem szólaltatja meg a zen­gő, mélyen rejtőző dallamo­kat. Pedig nyilvánvaló tehet­sége és a téma lehetőséget adnának erre. Közép-európai társaihoz hasonlóan ő is nemzeti irodalmi kincset vá­laszt filmjéhez, Zapolska egyik drámáját. Gabriela Zapolska, ez a különös sorsú színésznő-írónő a zolai na­turalizmus és a korabeli víg­játékok érdekes ötvözetét te­remtette meg művében. Lát­juk, amint egy átlagos pol­gári család békésen ringató­zó hajója viharba keveredik, de aztán Dulszka asszony mesterkedései és persze a komédia szabályai eligazít­ják a hullámokat, mindenki révbe jut. Közben megtu­dunk egyet-mást Dulszkiék- ról és környezetükről. És ki tudja hányadszor döbbe­nünk meg a korabeli lengyel —magyar viszonyok hasonló­ságán, amikor a századfor­duló Krakkójának teljes pa­noptikuma felvonul: a ház úrnője, a zsarnok „nagyasz- szony” és férje a tehetetlen, megszólalni is képtelen, há- lósipkás polgár, a megejtett cselédlány, a finom városi előkelőség, a hivalkodó, ti­tokban síró kokott, és kísé­rői: a nyálas öregúr és a délceg katonatiszt... Szám­talanszor lelepleződnek egy­más előtt, mindent tudnak egymásról, de betartják rom­lott társadalmuk játékszabá­lyait, közösen hazudnak és őrzik a csaló látszatot. Az emberi gyengeségek konjunk­túrájában könnyen megtörik - az is, aki mégis dacolni mer: a cselédlányt megfizetik és szélnek eresztik, a gyámolta­lan lázadására készülő ifj. Dulszkinak pedig egy-két anyai és női mesterkedés elegendő, hogy belássa: őbi­zony mégiscsak egy nyárs­polgár. Tovább üldögél majd a kopott kávéházban, hall­gatva az egykedvű zongoris­ta kalimpálását és a fáradt dizőz lemondó énekét: „ .. .Az egy-két perc, míg lázad­tunk, mint tűzijáték, ki­hunyt.” Kétszer is felhangzik ez a dal, a film mégsem tudta ér­zékeltetni ezt a kihunyó lá­zadást, ezt a mélységes, fáj­dalmas reménytelenséget. Rybkowski ugyanis nem tu­dott — vagy nem mert — lemondani a szalonvígjáték társalkodó stílusáról, túl nagy teret engedett a ma már kevésbé csattanós dia­lógusoknak. A szereplők kel­lemesen és főleg hosszasan csevegnek. Az ehhez járuló színpadias gesztusok, „ráját­szások” is mind azt sugallják a nézőnek: nem kell ezt olyan komolyan venni, ez csak egy komédia. így viszont a tör­ténetnek nincs huzatja. A szereplők megválasztása sem segít ezen. Alina Janowska, a címszereplő inkább ügye- fogyott, mint erélyes; az if­jú Dulszkit alakító Kazi- mierz Witkiewicz pedig egy jámbor és tisztességtudó fia­talember, akiről nehéz el­hinni, hogy éjszakáit nem a meleg paplan alatt, hanem füstös lebujokban tölti. mutatták be a Nemrég mozik Makk Ká­------------- roly szép film­jét, az ugyanezt a kort és ezeket a figurákat idéző „Egy erkölcsös éjszakát.” „Vállalkozásának és megöl-; dúsának igényessége bizo­nyítja a bevezetőben leírta­kat, az azonos témaválasztás még nem jelent azonos szán­dékokat. Makk nem elégedett meg a múlt pávatollas egzo­tikumával, ugyanakkor Ryb­kowski filmjének üresjáratai éppen ezzel ékeskedtek. Ez elég volt egy könnyed, szó­rakoztató filmhez. Egy iga­zi, értékes műalkotáshoz vi­szont kevés. Bérezés László Klubok a moziban A megyei moziüzemi vál­lalat jelenleg tíz filmklubot és nyolc filmbaráti kört mű­ködtet a megye városaiban és néhány nagyközségében, bár ezek fenntartása nem csupán a moziüzemi vállalat kiváltsága. A művelődési központok, a KlSZ-szerveze- tek és az iskolák is működ­tethetnének hasonló csopor­tokat. Az utóbbiak annál is inkább, mivel a középisko­lákban néhány évvel ezelőtt megkezdődött a filmesztéti­kai oktatás. A moziüzemi vállalat Szol­nokon, a Vörös Csillag Film­színházban indította be kö­zépiskolai bérletes sorozatát. Egyelőre — a lehetőségek széles skáláján belül — tan­anyaghoz kapcsolódó filme­ket mutatnak be. Jobban mondva a középiskolai törté­nelem és irodalom tanköny­vekre támaszkodva a kötele­ző olvasmányok filmadaptá­cióit nézhetik meg az isko­lák hallgatói. Ez a sorozat már meglévő ismeretekre alapoz. A filmklubok és a filmbaráti körök egyik lé­nyeges feladata azonban a tudás bővítése, a látókor szé­lesítése. a helyes világszem­lélet kialakítása lenne. Saj­nos a moziüzemi vállalatok a Filmtudományi Intézet „kor­látáit” kénytelenek tudomá­sul venni. A rendelkezésre álló filmanyag sem mennyi­ségben, sem minőségben nem elégíti ki az igényeket, lehe­tetlenné teszi a filmklubok reportoárjának bővítését. Gyenge a filmklubok kap­csolata az új magyar film- művészettel. A helyzetet bo­nyolítják a technikai nehéz­ségek is. Gyakori az olyan helyiségben működő klub és baráti kör, amely csak kes- kenyfilmek vetítésére alkal­mas. Ez pedig eleve kizárja a modern technikával készült filmek bemutatását. A Szolnok megyei Mozi­üzemi Vállalat éves progra­mokat készít filmklubjai és a filmbarát körei számára. A programok összeállítását — mint már említettük — a Filmtudományi Intézet film­állománya kényszeríti korlá­tok közé. A megyében emi­att — a meglévő igények el­lenére — nem létesülhetnek újabb klubok. Pedig lenne rá igény, példa erre, hogy Szol­nokon, a Tallinn filmszín­házban mintegy négyszáz ta­got számlál a filmklub. A 222 méteres hullámhosszon Régi idők, múló mesterségek Régi idők. múló mestersé­gek — ez a címe a holnap este műsorra kerülő egyórás anyagnak a szolnoki stúdió hullámhosszán. Sok olyan mesterség van, amely már csak egy-egy mesterember munkájában él. Ki tudja ma már, hogyan dolgoztak ré­gen például a szitakészítők, a kékfestők vagy a rétessü­tők. Néhány idős mesterem­ber még most is dolgozik helyenként múzeumba illő műhelyében. Őket keresték meg a rádió szolnoki stúdió­jánál^ riporterei, hogy vallo­másaikat, emlékeiket a las­san feledésbe menő szakmák utolsó lélegzetvételeit hang­szalagra rögzítsék. Megszólal a műsorban a ceglédi szitakészítő Udvardi Károly né, Jakkel Sándor jászapáti kékfestő és Boris- ka néni, a Galgavölgyében fekvő Bér község rétessütő asszonya. Idős kötélgyártó, kovács és faszénégető is be­szél a ma este 18 órakor kez­dődő műsorban, amelyet a szolnoki stúdió 222 méteres középhullámon hallhatnak. Riporterek: Gulyás Ferenc, Zentai Zoltán, a műsor szer­kesztője: Zelman Ferenc. Megújul az emlékmű Csaknem félszáz éve, azaz a húszas évek végén készült el a budapesti Andrássy út (a mai Népköztársaság útja) városligeti lezárásaként az úgynevezett Millenniumi (az­az Ezredéves) Emlékmű. És most — ahogy képeink mu­tatják — folyik az ugyancsak leromlott állapotú szobor- csoport helyreállítása. De hiszen az ezredévi ün­nepségek és a vele kapcsola­tos építkezések 1896-ban mentek végbe! Az történt, hogy a főváros tanácsa már 1881-ben javasolta az or­szággyűlésnek egy nagysza­bású emlékmű felállítását a jubileumra, de a honatyák meglehetős lassan határoz­tak: 1894-ben született meg a döntés, és a megbízott Za­la György szobrászművész — az ő műve a 36 méter magas oszlopon álló Gábor arkan­gyal és a hét vezér Árpádja — és Schickedanz Albert építész csak Ha millennium évében kezdhette el a mun­kát az egykori Gloriette he­lyén, s az 1929-ben készült el mai formájában. Azaz, hogy ez šem egészen helytálló. Mert a két ívala- kú oszlopsorban elhelyezett István, László, Könyves Kál­mán, II. Endre, IV. Béla. Ró­bert Károly, Nagy Lajos, Hunyadi János és Mátyás alakja, a mű mai formájának is díszei, míg a Habsburg I. Ferdinánd, III. Károly, Má­ria Terézia, II. Lipót és Fe­renc József a felszabadulás után kénytelen volt átadni helyét Bocskai István, Beth­len Gábor, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos szoborképmásának. Az idősebbek egyébként emlé­kezhetnek a Bocskai és a Bethlen szoborra — Holló Barnabás, illetve ifj. Vastagh György művére —. mert ezek korábban a Köröndön állot­tak, míg az újabb keletű Rá­kóczi és Kossuth szobor Kis- faludi Stróbl Zsigmond alko­tása. Tegyük még h9zzá, hogy az oszlopsorok, azaz kolon- nádok sarokpillérein a Há­ború és a Béke „szekere”, illetve a Munka és Jólét, va­lamint a Tudás és Dicsőség jelképes bronzszobor-csopor- tozatai láthatók, amelyek ugyancsak Zala György mű­vei. Az oszlop és a vezérek csoportja előtt pedig a Nem­zeti Hősök emlékköve, ame­lyet a vendégként érkezett államférfiak, diplomaták rendre megkoszorúznak. Az egész mű építészeti ér­tékéről lehet, hogy megosz­lanak a vélemények, de any- nyi tény, hogy Zala György, aki a századforduló legke­resettebb, főleg a neobarok­kot kedvelő emlékműszobrá­sza volt, társával egyetemben hallatlanul nagyszabású fel­adatot vállalt és azt színvo­nalasan, a tér épületeivel összhangban valósította meg. Mára pedig már amúgysem a művészi mérlegelés ered­ménye a döntő, hanem sok­kal inkább az, hogy — akár­csak a párizsi Eiffel-toronv — az emlékmű nemcsak ösz- szeforrott a főváros képével, hanem annak egyik jelképé­vé nőtt. Így aztán meg is szerettük, avagy fordítva: megszeretve avattuk jelkép­pé. B. J. S zerda Lázár az öreg bútorokkal beren­dezett lakásában a bim-bam órát szerette. Egyik nap műszak után ha- zamenve leheveredett, szendergett egy órácskát, felébredt, azt hitte nem lát jól: az óra — pihenésének, alvásának, szerelmeskedé­seinek holt és mégis élő ta­núja — visszafelé járt. Szerda Lázár felugrott fektéből. megdörzsölte sze­mét és újból az órára né­zett. A bim-bam nagymu­tatója előbb öt óra ötven percről negyvenkilencre, majd negyvennyolcra, hét­re, hatra, ötre ugrott. Szer­da Lázár kiment a konyhá­ba, ivott egy pohár szódát, visszatért a szobába és megnézte — mostmár félve — az órát. Bim-bam — a szörnyű tébolya folytató­dott. Szerda Lázár megbűvöl- ten bámulta a mutatók el­Szüts Dénes: képesztő játékát, s közben riadtan v'étte észre, hogy gondolatai is visszafelé jár­nak. A tegnap elolvasott könyv táblájára nézett, a könyv tartalma kirepült a fejéből. Aludt, most álmos. Dolgozott, most meg megy a vállalathoz befelé, arról töpreng, lesz-e a büfében kedvenc sajtja, az eidámi. Előző este randevúzott Mi- ci-Macival (Ilonkával a könyvelésből) -szeretett... szerelemre sóvárgott. ,.Jajj! Álljon meg ez a zuhanás!" — kiáltotta. Ám hipp-hopp az intézményben termett, ahol minden tücs- köt-bogarat mondott kollé­gáira, főnökére, akit iKrn- sokára leváltottak. Szerda Lázár arca lángvörös lett, szégyellte magát. Aztán ba­rátja vigyorgott rá, aki raj­takapta, amint pénzt foga­dott el egy ügy elintézésért. Nők érkeztek, Klári, Beá­ta kellemes konyakgőz közben kapott egy óriási pofont. — „Hát ez meg kinek a férje volt? ...” Szerda Lázár közelebb lé­pett az órához, hogy jól be­olvasson neki, amiért cser­benhagyta. Közben a tükör­be pillantott, látta magát érettségi ruhájáéban, be­hunyta szemét, kinyitotta, rémülten tapasztalta, hogy rövid nadrágban van, mat­róz felsőben, hajacskája felborzolva. Az órához tipegett. Na­gyon mérgesen akart ki­abálni, de már csak arra futotta erejéből, hogy pu­ha, rózsaszínű fintort vág­jon és bőgjön: — Oáá ... oááá ... oáá . !

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents