Szolnok Megyei Néplap, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-06 / 286. szám

1977. december 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Emelni a súlyt Kádár János látogatása a sakkbajnokságon V asárnap este az ólomsúlyúak küzdelmével véget ért a Magyar Súlyemelő Bajnokság. Az erős emberek seregszemléje alighanem úgy marad meg a szak­emberek emlékezetében, hogy a nagyok mögött örvendete­sen tömörült a mezőny. Egyrészt új neveket ismerhettek meg a nézők az indulók között a három napon át — más­részt csökkent a távolság a nagy esélyesek és a trónkö­vetelők közt. Egy-egy súlycsoportba a tíz legjobb ered­ményt elérő versenyzőt hívták meg a döntőre, így már a részvételnek is rangja volt, hiszen az ország 120 súlyemelő szakosztálya közül alig két tucat számára címeztek meg­hívót. A Szolnoki BTE öt versenyzővel képviseltette magát, és a számadásnál egy negyedik és egy hatodik helye­zést könyvelhetnek el. A sikeres helytállás azt bizonyí­totta, amit a megyei sportvezetés és az egyesület intéző bizottsága így nyugtázott nemrég: érdemes a sportággal magasabb szinten is foglalkozni! Az egyesület vezetői a közelmúltban megtartott ülésü­kön a szakosztály tevékenységét tűzték napirendre, és úgy határoztak — egyetértésben a megyei sporthivatal közép­távú fejlesztési programjával —, hogy a C-kategóriából megpróbálják egy osztállyal feljebb soroltatni a szakosz­tályt. Az országos bajnokság jó alkalom volt arra, hogy számba vegyük: reálisak-e a bátor tervezés feltételei? Nos, a verseny azt bizonyította, hogy igen. A sportcsarnokban elbeszélgettünk néhány ismert szakosztály irányítójával, és. kiderült, hogy egynémely B-kategóriás szakosztálynál már is jobban áll az MTE —< már ami az utánpótlásnevelést és az eredményességet illeti. A BKV Előre négy versenyzője volt ott az országos bajnokságon, a B-kategóriás szakosztály negyvenöt tagot számlál ám sem úttörő, sem serdülő teljesítményekben nem múlják felül a piros-feketéket. Van viszont Baczakó Péter személyében egy olyan klasszisa Pál József edzőnek, aki­nek személye köré bátran lehet egy egész szakosztályt épí­teni, hiszen amint a tréner elmondta, Péter egymaga több pontot gyűjt egy-egy év során, mint a klubtársai összesen! Sokan próbálták ellesni a leninvárosiak titkait is —• eleddig nem sok sikerrel. A borsodi súlyemelő bázis ereje a nagyszerű feltételekben van. Ecser Károly vezetőedző nem tud olyan kéréssel előállni, amit a Tiszamenti Vegyi­kombinátra épülő egyesület ne teljesítene, ötmillió forint­ból és megszámlálhatatlan társadalmi munkaórából épült az a „kacsalábon forgó” súlyemelőcsarnok, amelyben az érmek kovácsolódnak. Hogy hány versenyzőjük van a le- nlnvárosiaknak? Ecser Károly szerint harminc — de az mind „minőség”. Tatabányán más úton járnak: Hanzlik Jánosék az is­kolákkal kiépítve a kapcsolatot, hatalmas bázisra támasz­kodnak. Otthonuk a szolnokihoz hasonló sportcsarnok, ahol féltucat edző munkálkodik. A sikeres szakosztályok közül a Tatai AC-nái Szelőczey Bálint edző fanatizmusára épí­tenek — Oroszlányban szintén a kis műhely hívei. Szolnokon jelenleg Hollóy Tamás fél állásban, Szabó Pál viszont főhivatású edzőként tevékenykedik Az edző­termük jelenleg szűkös, ám a jövő év elejéin a bővítését tervezik. Arról is szó van, hogy újabb edzőt állítanak mun­kába, hiszen a gyerekek között a súlyemelés egyre nép­szerűbb. ma már hívás nélkül is jönnek a szakosztályba. 3 ó lenne, egy csalhatatlan receptet ismerni ahhoz, hogy a szolnoki súlyemelés rövid időn belül helyet kapjon az ország élvonalában. Jó lenne — de.ennek aligha van birtokában bárki is. Mindenesetre néhány dolgot tanulhatunk a többiektől: a BKV Előrétől azt, hogy milyen meghatározó szerepe van egy vezéregyéniségnek; a leninvá- rosiaktól azt, hogy remek feltételek nyomán születhet csak kiugró eredmény; a tatabányaiaktól a sportág megalapozását — a tataiaktól a megszállottságot. — Pb — Vasárnap a KGMTI-ben az 5. fordulóval folytatták az országos egyéni sakkbajnok­ságot. A versenyre ellátoga­tott Kádár János, az MSZMP KB első titkára, s nagy fi­gyelemmel kísérte az érde­kes játszmákat, a versenyzők színvonalas küzdelmét. Táblázatok LABDARÚGÓ NB II 1. S.-tarján 18 11 3 4 32-16 25 2. K.-barc. 18 9 5 4 34-18 23 3. V. Izzó 18 10 3 5 30-14 23 4, Vác 18 10 3 5 25-18 23 5. Eger 18 8 6 4 31-23 22 6. Volán 18 7 8 3 26-19 22 7. Dorog 18 9 4 5 22-16 22 8. SZMTE 18 7 6 5 29-19 20 9. Komló 18 8_ 4 6 25-23 20 10. B. TASK 18 T 6 5 18-19 20 11. Kanizsa 18 6 5 7 24-20 17 12. Fűzfő 18 8 1 9 30-35 17 13. K. KFSE 18 4 9 5 28-33 17 14. DVSC 18 7 3 8 14-23 17 15. BKV E. 18 6 4 8 21-25 16 16. Budafok 18 5 5 8 25-26 15 17. M. DAC 18 5 2 11 23-36 12 18. BVSC 18 2 7 9 18-29 11 19. Várpalota 18 4 3 11 22-41 11 20. Szekszárd 18 2 3 13 16-40 7 Eredmények: BKV Előre— Fűzfő 1:0, Volán—Dorog 1:1, Vác—Szekszárd 1:1, Kazinc­barcika—DVSC 6:0, Salgótar­ján—Budafok 2:0, Kossuth KFSE—Vasas Izzó 1:1, BVSC —Várpalota 3:2, Békéscsaba —Nagykanizsa 1:0, MÁV DAC—Komló 2:0. NB III, KELETI CSOPORT 1. Ózd 18 9 6 3 32-13 24 2. Szarvas 18 11 2 5 37-22 24 3. Sz. Dózsa 18 8 6 4 34-23 22 4. Leninv. 18 9 4 5 32-21 22 5. DMTE 18 10 2 6 27-21 22 6. Nylregyh. 18 7 8 3 15- 9 22 7. MVSC 18 10 1 7 43-27 21 8. Papp SE 18 8 5 5 32-22 21 9. Szabó SE 18 9 2 7 34-25 20 10. Gyula 18 7 5 6 23-24 19 11. Lehel SC 18 8 2 8 29-34 18 12. Kisvárda 18 6 5 7 26-30 17 13. HMSE 18 5 6 7 28-31 16 14. Szó. MÁV 18 5 6 7 30-40 16 15. Bors. B. 18 5 5 8 24-38 15 16. Recsk 18 4 6 8 22-30 14 17. S.-újhely 18 4 6 8 21-33 14 18. SZVSE 18 2 9 7 13-22 13 19. H.-szób. 18 2 6 10 20-36 10 20. Salg. Sík. 18 3 4 11 17-38 10 Szegedi VSE—Ózd 1:1, Kisvárda—Szegedi Dózsa 2:2, Hódmezővásárhely—Mis­kolc 2:0, Gyula—Hajdúszo­boszló 2:1, DMTE—Szarvas 3:2, Leninváros—Borsodi B. 3:1, Nyíregyháza—Papp J. SE 3:1. w ' / Változatos eredmények az NB lll-han MEZŐTÚRI HONVÉD—SÁ­TORALJAÚJHELYI SPAR­TACUS MEDOSZ MÁV 4:1 (3:0) Mezőtúr, 800 n. v.: Mile. M. Honvéd: Hegedűs — Molnár, Tihanyi, Dávid, Takács. Spa- csek, Papp, Kúposok, Gulyás, Bánfi, László. Edző: Bencsik Gyula. Sátoraljaújhely: Vak­les — Sütő, Lisovszki (Gás­pár), Halmágyi, Kiss. Pere- csi, Sztankó, Szűcs, Dutkie- vicz, Telekó, Suller (Butella). Edző: Cserépy László. A 22. percben született meg a hazaiak megérdelmelt ve­zető gólja. Nagy tömörülés után Dávid emelt a kapuba, 1:0. Tíz perc múlva, egy sza­badrúgást követően a védők­ről lepattanó labdát Bánfi vágta a kapuba, 2:0. A 38. percben ismét Bánfi volt eredményes. 3:0. Ügy tűnt, hogy nagyarányú győzelmet arat a Honvéd, amikor a 63. percben váratlanul gólt értek el a vendégek. Jobb oldali tá­madás végén Sütő labdáját Sztankó küldte a kapuba, 3:1. A 72. percben Kupcsok ügyes cselek után szerezte a 4. gólt, 4:1. A látottak alapján a Honvéd-együttes az utolsó hazai mérkőzésén helyzetei alapján akár nagyobb arány­ban is nyerhetett volna. Jó: Kupcsok, Bánfi, Dávid, Lász­ló. Tihanyi, ill. Vakles, Sütő. Sztankó, Telenkó. — sindel — RECSKI ÉRCBÁNYÁSZ- SZOLNOKI MÁV 2:2 (1:1) Recsk, 800 n. v.: Sütő. Recsk: Hegyi — Bálák, Hor­váth, Kiss, Maksó, Gáspár, Bercze, Tóth, Pócs (Racskó), Bódi II.. Szabó. Edző: Pé- czely Szabolcs. Sz. MÁV: Pelyva — Ábel. Árvái. Tóth Gy., Varga (Menyhárt), Deb- reczeni, Juhász, Papp, N. Sza­bó, Rózsavölgyi. Nász (Tóth A.). Edző: Sztancsek János. A kék-fehérek lendültek támadásba, s már az első percben gólveszélyt terem­tettek. A hazaiak a 8. perc­ben váratlanul vezetést sze­reztek: Tóth csípett el egy indítást, és két csel után a kapu közepébe lőtt, 1:0. To­vábbra is a MÁV támadott, s a 20. percben Páni' mesteri­en beívelt szögletét Juhász fejelta» a kapuba, 1:1. A 44. percben Papp rajtolt rá egy hosszú indításra, kapu felé robogott a labdával, amikor a partjelző lest intett — bár lesről szó sem lehetett! A lendületben levő csatár a ka­pura lőtt, majd nagy megle­petésre a labda elrúgásáért kiállították. A megfogyatko­zott vasutasok hallatlan aka­rással küzdöttek, s az 55. percben Árvái kitűnő labdá­val futtatta Nászt, aki 17 mé­terről védhetetlenül lőtt a léc alá, 1:2. Még egy perc sem telt el, amikor Pócs a 16-oson belül átesett a menteni aká- ró Ábel lábán, és a játékve­zető túl szigorúan 11-est ítélt, amelyet Racskó értékesített. 2:2. A végig nagyiramú, küz­delmes mérkőzésen a fegyel­mezetten és lelkesen játszó MÁV tíz emberrel is közelebb állt a győzelemhez. Jó: Ár­vái, Debreczeni, Rózsavölgyi, N. Szabó. ill. Tóth, Horváth, Kiss. — tamási — SALGOTARJANI SÍK­ÜVEGGYÁR—LEHEL SC 1:0 (1:0) Jászberény, 800 n. v.: Bo- dó. Salgótarján: Surányi — Nagy, Váradi, Varga, Radics, Angyal. Borsos, Krivanek L. (Kaibás), Ungvári. Tábori, Csőri (Krivanek R.) megbí­zott edző: Vertig József. Le­hel SC: Vasas — Karkusz. Hajdú, Bérezési, Lakatos, Szívós, Postás, Lukácsi, Sán- tha (Vágó). Kelemen, Bacher. Edző: Buchár László. Mintegy tíz percnyi hazai fölény után — amit mind­össze egy veszélyes Bacher szabadrúgás jelentett — ki­jött kapuja elől a salgótar­jáni csapat, és a 14. percben a vezetést is megszerezte. Tá­bori a balösszekötő helyén húzott kapura, és Karkusz kíséretében 5 méterről lapo­san gurított a hálóba, 1:0. Ezután mintegy 20 percig is­mét a Lehel szorongatott, a szórványos támadások azon­ban nem sok veszélyt jelen­tettek. A második félidőben szinte lekopírozták az első 45 percet. A hazaiak támad­tak, ám a vendégek védelme nagyszerűen rombolt. A Le­helnek a játék képe alapján arra sem volt esélye, hogy legalább az egyik pontot megszerezze. A nehéz pályá­hoz jobban alkalmazkodó és lelkesebb vendégek megér­demelten jutottak a két pont birtokába. Jó: Surányi, Vá­radi, Angyal, Tábori, ill. Lu­kácsi. Szívós. — Erdős — Üj nevek a bajnokok listáján Súlyemelés. A hár0™ -----í------------napon at t artó országos . súlyemelő­bajnokság győztesei között néhány új név is szerepel. Az erős emberek seregszemléjén a következők nyertek bajno­ki címet, lepkesúly: 1. Oláh Mihály (Oroszlányi Bányász), 205 kg (85, 120), ... 6. Pá- lóczi Gyula (Sz. MTE) 185 kg (80, 105), ... 8. Vallyon Já­nos (Sz. MTE) 175 kg (80, 95), légsúly: 1. Zombori János (Leninvárosi MTK) 222,5 kg (97,5, 125), pehelysúly: 1. Ko. vács István (Leninvárosi MTK) 265 kg) 117,5, 147,5), könnyűsúly: 1. Varga Lajos (Tatai AC) 290 kg (130,' 160), váltósúly: 1. Stark András (Tatabánya) 329,5 kg (145, 182.5) , Luzsányi Ferenc (Sz. MTE) 120 kg-os szakítás­nál kiesett, középsúly: 1. Baczakó Péter (BKV Előre) 337.5 kg (152,5, 185). Félne­hézsúly: 1. Varga László (Le­ninvárosi MTK) 342,5 (160 182.5) , kisnehézsúly: 1. Só­lyomvári János (Tatai AC) 342.5 kg (157,5, 185), nehéz­súly: 1. Szalai György (Tata­bányai Bányász) 352,5 kg (152,5, 200)... 4. Ulviczki Mi­hály (Sz. MTE) 315 kg (142,5, 172,5), ólomsúly: 1. Réti Ist­ván (Leninvárosi MTK) 330 kg (155, 175). Az egyesületi pontverseny­ben: 1. Leninvárosi MTK 41, 2. Tatai AC 29, 3. Tatabá­nyai B 27, 4, Oroszlányi B, 24, 5. Haladás VSE 16, 6. Csepel 14 ponttal. Kézilabda. A szeg®f városi Sport­csarnokban három napon át tartott a Volán Kézilabda Kupa versenysorozata. Az utolsó napon a magyar A- válogatott — Lengyelország mérkőzésen dőlt el az első hely sorsa. Bár válogatot­tunk négygólos vereséget Szenvedett a lengyel együt­testől, jobb gólkülönbséggel mégis megnyerte a tornát. Végeredmény: 1. Magyaror­szág „A”, 4, (79:64-eS gól- különbség), 2. Lengyelország 4, 69:62-es gólk.), 3. Svájc 3, 4. Magyarország „B” 1 ponttal. Asztalitenisz. A R^n" -------------------- nes-ben r endezett francia nemzetközi asztalitenisz bajnokságon a férfi egyesben Kreisz Tibor, a Kilián FISÉ versenyzője óriási szenzációt szolgálta­tott. A nyolcas döntőben 3:0 arányban győzött a fran­cia Európa-bajnok Secretin ellen. A francia bajnokság végeredményében kínai fö­lényt hozott; ázsiai verseny­zőtől szenvedett végül vere­séget a másik Európa-baj- nokot, Orlowskit is verő Kre­isz Tibor. A magyarok négy éremmel tértek haza Rennes. bői. Vízilabda. A Ferencvá­---------------- ros sikerét h ozta Milánóban az idei ví­zilabda KEK-döntő. Két győ­zelemmel és egy döntetlennel végzett az élen - a Ferencvá­ros a rangos tornán. A vízi­labda KEK végeredménye: 1. Ferencváros 5, 2. Kotor 4, 3. D. Recco 3, 4. Spandau 0-ponttal. Jobbak voltak a vendégek Eger—Szolnoki HTE 3:2 (1:0) A kihagyott helyzetek egyike - ezúttal Kolláthnak nem sikerült gólt lőni Szolnok, 3000 n. ».: Győri. Eger: Kakas - Antal (Martis a 23. percben), Zsidai, Patvaros, Csathó, Csuhay, Bartha, Zágonyi, Dudás T., Méhesi, Molnár. Edző: Bánkúti László. Sz. MTE: Szendrei - Kántor, Sebők, Simon, Kolláth, Porhanda (Kupeczky a 84. percben), Szakács, Boron, Szatmári, Dákay, Melis. Ed­ző: Friedmanszky Zoltán. Az első gólhelyzet a ven­dégek kapuja előtt alakult ki. A 3. percben Kolláth jobbról ívelte be a labdát, és a berobbanó Melis kö­zelről fölé fejelt. Nem sok­kal később Szakács szögleté­ből Szatmári fejelt mellé. A 31. percben csak a szerencse mentette meg az egri kaput a góltól. Dákay balszélről ad_ ta be a labdát, és a jó hely­zetben lévő Szatmári a kifu­tó kapus mellett a bal kapu­fa tövét találta el. A vissza­pattanó labdára rohanó Me­lis elcsúszott a jeges talajon. Négy perccel később Molnár elhúzott Sebők mellett, Si­mon megpróbált még men­teni, azonban Szendrei közben kifutott, és az egri csatár a kapu közepébe emelte a lab­dát, 1:0. Aztán Szatmári lőtt az oldalhálóba, majd Melist buktatták mintegy 14 méter­re a kaputól, de a játékveze­tő csak közvetett szabadrú­gást ítélt. A 48. percben Me­lis közelről Kakast találta el, egy perccel később vi­szont Molnár közeli lövése a kivetődő Szendreit érintve került a kapuba, 2:0. Az 56. percben Szakács jobb oldali beadására Kakas és Dákay egyszerre ugrott fel, a labda átszállt felettük, és az ellen­kező oldalról Melis a kapuba fejelte, 2:1. Két perc múlva Dákay emelt a kapu elé, de Szatmári óriási helyzetből a jobb kapufa mellé fejelt. Pár perccel később Szendrei tisz­tázott kifutva az egyedül ka­pura törő Méhesi elől. A 77, percben Melis átívelte a lab­dát a jobb szélre, Szatmári középre adta, és az előrelo­pakodó Sebők mintegy 12 méterről lőtt a jobb sarok­ba, 2:2. A győztes gól a 86. percben esett: Bartha balol­dali szögleténél Szendrei a kapuban ragadt és Csuhay közelről a kapu közepébe fe­jelt, 3:2. / A csúszós talajon mindkét együttes tagjai sok labdake­zelési és átadási hibát vétet­tek. Az első félidő közepes iramú játéka után heves küzdelem alakult ki. jobbára a piros-feketék fölényével, ám a szolnoki játékosok a döntő helyzetekben hibáztak. Ennek ellenére úgy látszott, hogy sikerül az egyik pontot megmenteniük, a mérkőzés hajrájában azonban újítani tudtak a vendégek, és így megszerezték a győztes gólt is. Jó: Patvaros, Csuhay, Zá­gonyi T., Molnár, ill. Kántor, Sebők, Simon, Baran. Verbók

Next

/
Thumbnails
Contents