Szolnok Megyei Néplap, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-25 / 303. szám
Áro l50-Fl SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! JCeJhmes íuuiepeket klmhumk kedae$ ohmminknuk ! Békében és közösségben Olyan rohanó az élet, s bármily szép is, felemelő is az alkotás, a munka hevében tenni, gyarapítani, jobbra változtatni azt, ami van. bármilyen jó érzés célba érni, a sikerek nyugalmát élvezni, s a kudarcok áramütésétől újra nekilendülni: valljuk be, hogy az utóbbi napokban már nagyon vártuk a karácsonyi ünnepeket. Vártuk, hogy megpihenhessünk egy kicsit, hiszen fáradságos esztendő van mögöttünk. De nemcsak emiatt, hanem azért is, hogy az ajándék-titkokat „leleplezhessük" a fenyőfa alatt, hogy meglátogathassuk az édesanyánkat, hogy a családi fészek melegében együtt füstölhessünk, borozgathas- sunk apánkkal, hogy megölelhessük rég nem látott testvéreinket, rokonainkat. Vártuk a béke és a szeretet ünnepét, a ritka alkalmak egyikét, amikor ráérősen beszélgethetünk. játszhatunk a gyerekeinkkel. Még az otthonunk is barátságosabb, mint egyébkor, pedig talán csak nyugodtabb, mert nem vibrál benne a sietség. Furcsa talán, hogy az jut most eszembe, hogy sok-sok karácsonyon kevesebb volt a gyerek a mostaninál,, s ezért örömből a kevesebbeknek jutott. Most, hogy népesedünk — ennek gondjaival együtt, melyek az országot és a családokat is terhelik — a boldog ember is több. Szülők és nagyszülők is több ajándékcsomagot készítettek, de a kacagás is erősebb, sokszínűbb, a boldogság is teljesebb. Ahogy nő a családban a gyermekáldás, úgy nő a felelősség is, hiszen még fontosabbá válik a számunkra, hogy utánunk mi lesz, hogy mit hagyunk rájuk örökül. Nem arra az örökségre gondolok, mely után adót kell fizetni, nem. Arra az örökségre, melyet az egész ország népe hoz létre, s gyarapít a számukra, s melynek forrása a szellem, a tudás, a teremtő, alakító erő. A munka. Én hiszem, s milliók vezérlője ez, hogy csak hazát gyarapító ember szereti igazán és jól a családját, a gyerekeit. Az, aki értelmet, szívet és erőt egybevet, hogy helytálljon a ma dolgaiban, a ma céljainak megvalósításában a jövőt készítse, elő. Csak mindannyiunk fáradozása, a nagy család boldogság akarása vezet célhoz, csak a többség erejére támaszkodva válhatunk tehetségessé, válthatjuk valóra egyéni törekvéseinket, gondoskodhatunk szándékaink szerint a gyermekeinkről ma és holnap is. Bármilyen jól is dolgozunk egyenként, akármennyire is jó szülőként neveljük a gyerekeinket, be kell látnunk, mert így igaz: mire jutnánk a társadalom segítsége nélkül? (anyagiakat, s a nevelést tekintve is). És önmagunkkal, az önmagunk megvalósításával és a közös munka révén jutunk előbbre. A viszonyaink, a társadalom, az élet átalakításával formáljuk magunkat, mi is, a felnőttek. Nekünk a fejlett szocializmus felépítése a legfőbb közösségi ügyünk, ezért emberi voltunk és értékünk mértéke: mit teszünk érte, milyen eredménnyel dolgozunk egymásért. De ezt csak a közösség képes lemérni, csak a közösségben bontakozhatnak ki képességeink, mérhetjük meg reálisan önmagunkat. Meglehet, ha az iskolás gyerekünknek is alá kellene írni a mi személyes bizonyítványunkat, talán még jobban dolgoznánk, hiszen nem szívesen szégyenkeznénk egy közepes miatt. Nem a pihenést, a családi nyugalmat szeretném megzavarni azzal, hogy a munkára terelem a figyelmet, ám elkerülhetetlen nélküle a békéről, az elmulóban levő •esztendőről, a jövőről beszélni. A mi társadalmunkban a termékenység istennője a munka, s az ember lényege is az, ezért nehéz kitérni a tennivalóink megemlítése elől. ' A munka az élet anyja — írta Juhász Gyula, a költő, s ezt tapasztalja a napi valóságban a munkás, a mérnök, a tanító, és iskolában a kisdiák. Dolgozni nem könnyű, akadályokat, nehézségeket leküzdeni sem. s lehetnek időszakok, amikor a külső körülmények. s a belső gondok az átlagosnál is nagyobb erőfeszítéseket követelnek tőlünk. Most is így van, s ez az esztendő eredményeivel tanúsítja, képesek vagyunk megfelelni a nehezebb viszonyok között, tudunk tervszerűen haladni, célokat elérni. És persze javítanivalók is akadnak, a jövő év terhei is növekednek, lesz dolgunk tehát bőségesen. Igyekezetünk, ügyszeretetünk nem öncélú, hiszen jobbat, szebbet, emberibbet akarunk mindenkinek, hogy nekünk is akként alakuljon a sorsunk. A szeretteinkért cselekszünk: a gyermekeinkért, a családért, a hazáért. A szocialista közösséghez való tartozás, a barátság ezernyi szála fokozza a biztonságérzetünket, s felelősség- tudatunkat egyaránt, mint ahogy e népek szeretetét és megbecsülését is érezzük. Az élet harc; a béke, a szocializmus, a nép. a család, az egyén boldogsága küzdelemben születik. S amikor a meleg szobában játszadozó gyermekeink örömében, vidámságában osztozunk, el ne feledjük, hogy helytállásra, közösségi magatartásra kell nevelnünk őket. Az élethez, a szocializmushoz tudás kell, hozzáértés kell és szükséges az elkötelezettség. a fegyelem. Tehát a család is ilyen emberekké nevelje őket, ne csak adjon nekik. hanem követeljen is tőlük. Enélkül nincs igazi, őszinte szeretet. A béke és a szeretet ünnepnapján szinte belefutunk 1978-ba. Már viszik a postások az újévi jókívánságokat. Boldogságot, sikereket, jó egészséget kívánunk — írjuk a szeretteinknek, a barátainknak küldött üdvözlőlapokra. S ők hasonlókat írnak másoknak — végül is az egész ország levelez, az egész ország lakossága kellemes ünnepeket, boldog új évet akar. Min múlik a boldogság? Ahány ember, annyi válasz várható, de gondolom abban teljes egyetértés lenne, hogy a szocialista haza felvirágzásán — tehát mindannyiunk értelmes, jó munkáján. Igaz. egy-egy ember életének ‘lehetnek boldogtalan időszakai, hisz nem mindenki birtokolja az egészség kincsét, s lehetnek nagy, pótolhatalan veszteségei — de bízhat abban, hogy a kisebb és nagyobb közösségben támaszt talál. S a közösség segítsége enyhíti a megpróbáltatást, a fájdalmat. az élet nehézségeit. Az ünnepnapok nyugalmát a hétköznapok rohanása váltja fel. bár erről is jó most egy kicsit elfeledkezni. A pihenés után mint mikor szabadságról tér vissza az ember — megújult kedvvel, tervekkel, vágyakkal látunk munkához. Így emberi. S ha ezekben a napokban sokat gondoltunk egymásra, jobban éreztük a szerete- tet és az örömszerzés vágyát, ne feledjük, hogy ezekre nemcsak ünnepi alkalomkor van szükségünk, s másoknak sem. Egymásért, a gyermekeinkért dolgozunk, egymásért akarjuk a jobbat, a szebbet, a teljesebbet, az értelmes emberi életet, a békét. Tegyük meg mindazt, amire képesek vagyunk, s tegyünk meg mindent, hogy még többre legyünk képesek. A TARTALOMBÓL: Kádár János kötetéről— Gazdálkodó tanácsok, emelkedő életszínvonal — Nélkülük semmire se mennék — A rizs kálváriája — Édesanyák és pótmamák — Gyermek született — Elmondom az álmomat — „Széjjel való népek” — Egy csapat révbe ér — Tanár a világűrben Fábián Péter
