Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-11 / 265. szám
1977. november 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Az út menti földön hajladozó férfiről még semmit se tudok. Annyit látok csupán, hogy a baltával kicsapkodott kukoricaszárat hordja csomóba. — Kovács Lajos, most éppen parasztizáló virágkertész vagyok, — kezdődik barátságosan az ismerkedés, és a kölcsönös bemutatkozás után így folytatódik. — Szolnokról? Ma este 6 órára nekem is odakéne mennem, a Ságvári Endre művelődési közoontba. Hogy miért? Gondolom azért, mert a verseimmel és a novelláimmal második díjat nyertem egy itteni, mezőtúri pályázaton. Ne vegye dicsekvésnek, de az első díjat ki se adták... Egyre inkább érdekel a borostásképű, szalmakalapos ember. — Hogy hogyan lettem én virágkertész, ráadásul olyan, aki írogat? Sora van annak ... A felszabadulás előtt kisbéresként tengettem az múlva azt vettük észre, hogy magunk maradtunk, a vezetőség. A többieket az erősebb téeszek elszipkázták. ök már tudtak adni valamit, mi meg még semmit se. — Akkoriban kint laktam peresi holtággal körülvett földemen. A tanyánkat csak csónakkal lehetett megközelíteni. De úgy látszik, a két- póiaknak ennek ellenére megfájdulhatott a foguk erre a hat holdra is, — így lettem én a Szabadság Tsz-ben kertészeti brigádvezető. Csakhogy a kétpóiak hamar rájöttek, hogy ezért a kis gyümölcsösért kár Mezőtúrra járkálni. Messze van. Megint egyéni lettem hát. Nem fájt a fejem, hiszen termeltünk mindent. — No addig-addig, amíg ismét, betagosítottak' ekkor a mezőtúri Szebb Élet Tsz- be. Alighogy beléptünk, máris a Vörös Októberben találtuk magunkat, mert akkoriban éppen nagy egyesülés volt. Hát itt aztán ismét csak a nevem volt kertész. Ha gazosodott a cukorrépa azt életem, majd a háborús hadsereget a demokratikus rendőrségre cseréltem. Hamar kiderült azonban, hogy ez az egyenruha se nekem való, úgyhogy az első adandó alkalommal kiléptem. így kezdtem el gazdálkodni hat hold juttatott földön, amelyből háromba gyümölcsfákat ültettem. Már akkoriban is sokat olvasgattam arról, hogy milyen jó dolog a közös. El is határoztuk néhányan, hogy csoportot alakítunk, összeálltunk húszan-harminean, mi voltunk a Dózsa Tsz. Engem elnökhelyettesnek választottak, de rövid ideig tartott az alkirályságom. Néhány hét kapáltam, ha aratni mentünk, ott zsákoltam... De még ezt se bántam volna, ha ... De a zárszámadáskor kijött a tsz szövetségtől egy ember és mutatta a táskáját: lapos. Ez azt jelentette, hogy nincs pénz, — „Majd lesz jövőre” — biztatta a társaságot. Négy gyerekem volt, kiléptem ... Alig telt el azonban egy kis idő, azon vettem észre magam, hogy állami gazdasági dolgozó vagyok. Az úgy történt, hogy a Vörös Október átadta a „túrós zacskómat”, a földemet a gazdaságnak. Na, akkoriban vettük a házat, de ezt még közben elmesélem. — Szóval beszélgettük mi már régebben az asszonnyal, hogy be kellene költözni a városba. Egyszer aztán jött az postás barátom, az is tsz- elnök volt valamikor, hogy tud nekem valamit. Soha nem akartam valami nagy házat, soha nem szerettem volna sarki házat, hát ahogy meglátom, egy hatalmas nádtetős sarki porta. „— Menynyiért adják” — kérdeztem. „Húszezerért, de csak a felét kell kifizethi.” „Hú, te jóisten, de hisz’ nehem csak húsz forintom van!” ... Aztán a szülők ideadták a pénzt, és beköltöztünk. — Visszatérve az állami gazdaságra, ott is kertészeti brigádvezető lettem. Szépen kiszámoltam még az ősszel, hogy miből mennyire van szükségem, pontosan 3500 forint volt a vetőmag ára. Jön a tél, pirkad a tavasz, az én főnökeim csak nem küldik a vetőmagot. Amikor szólok, csak hímeznek-há- moznak. Nem is maradtam ott... kiléptem. — Azóta magamnak kertészkedem. Eladtam a tanyát, 18 ezerért, vettem helyette földet. Gyümölcsfákat ültettem, virág is van minden fajta, és zöldségféléket is termelünk. Nekünk a boltba csak lisztért, zsírért, húsért kell menni, a többi itthonról kerül. A négy gyereket — egy fiút és három lányt — becsülettel felneveltük, egyikre se lehet panaszunk. Vagyonunk nincs, ha csak ez a 404-es Moszkvics nem az, de azt én inkább munka kocsinak nevezném. A három idősebb gyereknek már adtunk 20—20 ezer forintot, a negyedik se kap kevesebbet. Ennyire vittük a hat elemivel ... — Ja, hogy a verselés? Az csak amolyan időtöltés. A fronton kezdődött. Volt köztünk egy újságíró, aki mindig rímekbe szedett mondatokkal jelentkezett be a telefonba. Aztán én is megpróbáltam, és azóta nálam időről-időre előjön az írhatnék. Ebből aztán hol vers, hol meg egyéb sül ki. Van amikor másnak is tetszik, gondolom így kaphattam díjat az Életem története pályázaton a Szabad Földnél, van amikor csak magam lelem benne kedvem. De ha más esetleg csak nevetne rajtam, én akkor is írogatnék. Főképp telente, amikor van rá időm. Olyankor előveszem a jegyzeteimet, és órákig csak a papír és az írógép létezik számomra. Most is már al’g várom, hogy elmúljék az ősz... Braun Ágoston Három évé működik a kunmadaras! művelődési házban cigánygyermek - klub. A klubba járó gyerekek játékos foglalkozásokon bővíthetik ismereteiket: jól kiegészítik ezek a foglalkozások az iskolai órákon tanultakat is. Idén ősztől a klub két csoportra osztva működik: képünk a kicsik foglalkozásán készült — Czombos Sándorné klubvezető, gyermekkönyvtáros irányításával falevél-montázs ragasztásra készülnek a gyerekek Nyelvtanfolyamok — Szakkörök Igényfelmérés A Papírgyár több mint ezerszáz dolgozót foglalkoztat. A munkások 40 'százaléka a környező községekből jár be Szolnokra. Az iparág sok betanított és segédmunkást igényel, közülük kerül ki az a kétszázhatvan ember, akinek nincs meg a nyolc általános iskolai végzettsége. Az alapműveltséget nyújtó iskolai végzettséggel nem rendelkezők száma, annak ellenére, hogy évenként tíz- tizenkét dolgozó levizsgázik, nem csökken. Helyükbe újak jönnek. Aggasztó, hogy egyre inkább fiatalok. (A Köny- nyűipari Minisztérium adatai szerint hazánkban a papíripar 15 ezer munkása közül 6 ezer ember nem végezte el a nyolc általánost.) A gyárban már 25 éve működik a dolgozók általános iskolájának kihelyezett tagozata. Az elmúlt évben, a hagyományos általános iskolai képzést kiszélesítették a „Mindenki iskolája” rádió és tévé adássorozatára építve. Idén ismét új formával próbálkoznak. Százhatvan órás intenzív tanfolyamot szerveznek, konzultációs lehetőséget biztosítanak. A gyárban szakmunkásképzés is folyik, hetvennégyen tanulják a papírgyártó és feldolgozó szakmát az iskola esti tagozatán. A gyár kulturális vezetői szerencsére érzik a gondokat, s a jó igyekezetben sincs hiány. Czakó Gyula, az oktatási és személyzeti osztály vezetője: — A gyár kapuin belül a közművelődési bizottság megalakulása előtt is volt kulturális élet. A kőrábbi években olyan művelődési formákat alakítottunk ki, melyek ma is közművelődési tevékenységünk gerincét alkotják. A kiállítások, az íróolvasó, a színész-néző találkozók, vetélkedők, ismeretKÖZMÜVELŐDÉS A SZOLNOKI PAPÍRGYÁRBAN terjesztő előadások, bérletes színházlátogatások, kirándulások ma is nagy érdeklődés mellett folynak. Kétségtelen azonban, hogy a közművelődési bizottság, melyet az „üzemi négyszög” képviselői alkotnak, demokratikusab- bá, szélesebb körűvé teheti a gyár kulturális életét. Alkalmas a valódi igények érvényesítésére. Szabó Jánosné, a közművelődési bizottság tagja: — Kidolgoztunk egy 120 pontos ötlettárat. Ezen azokat a művelődési lehetőségeket,'' formákat tüntettük fel, amely véleményünk szerint érdeklődésre számíthatnak, ugyanakkor céljaink eléréséhez fontosak és nem utolsó sorban — gyáron belül megvalósíthatók. A visszaérkezett lapok tükrözték az igényeket, amik alapján összeállítottuk a munkatervünket. Tapasztaltuk, hogy nőtt a rendezvények látogatóinak száma. Változatos programokkal és jó propagandával szeretnénk minél több ember igényét felkelteni. Aktív és a gyár kulturális életének alakulásába „beleszóló” résztvevővé tenni. Baczuk Rozália, a szakszervezeti bizottság kultúrfelelőse: — A könyvtár ügye sajnos még „gyerekcipőben jár”. Az 1123 dolgozó mindössze 1350 kötet közül választhat, a szakszervezeti letéti könyvtárban. A beiratkozott olvasók száma évenként mintegy száz. Ennek okát abban látjuk, hogy sem megfelelő helyiség, sem hozzáértő és legalább alapfokú végzettséggel rendelkező könyvtárosunk nincs. Nem beszélve arról, hogy a heti két óra nyitvatartás sem elég. Szeretnénk megoldani a könyv- állomány gyakrabbi cserélését és gyarapítását is. Igaz, hogy a gyárban évi 125—130 ezer forintos forgalmat bonyolít le' az üzemi könyvterjesztő, de ez nem pótolhatja a könyvtár szerepét. Az ifjúsági klub szintén helyproblémával küszködik, negyven embernél több nehezen fér el benne. Programjai egyébként szorosan kapcsolódnak a gyári rendezvényekhez. Jól működő fotó- és bélyegszakköre van, és jónéhány sikeres rendezvény fűződik a nevéhez. Csak néhányat: a művésztelep 75 éves jubileuma alkalmából Szabó László szobrászművész kiállítását rendeztük meg, Berkesi Andrást író-olvasó találkozón láttuk vendégül, művészeti és TIT- előadásokat tartottunk, filmvetítéseken vettünk részt, tapsolhattunk a Mikroszkóp Színpad művészeinek is. ^ Pálinkás Györgyné, a közművelődési bizottság titkára: — A Damjanich Múzeum, az SZMT-könyvtár, a TIT, a megyei művelődési központ és a Moziüzemi Vállalat figyelemmel kíséri munkánkat. Sok segítséget, ötletet kaptunk tőlük, pl. a munkásakadémia előadásainak színesebbé, változatosabbá tételéhez. Ma már dia. és mozgófilmvetítések, hanglemezek, szemléltetőeszközök teszik vonzóbbá és érdekesebbé ezeket. A TIT német nyelvtanfolyamán jelenleg huszonhármán tanulnak. Dolgozóink német nyelvtudása könnyebbé teszi a gyár nagyszabású fejlesztésének munkálatait, amelyet az NDK-ból érkező szakemberek irányítanak majd. Török Erzsébet Négy év után C sak átutazol — csiíít- gatom saját nyugtalanságom úgy hajnál felé, közel a határhoz. — De hát megint a Kárpátok! Ugyanazokkal a folyócskákkal, mint négy évvel ezelőtt! Minden ugyanaz, az alagutak, a finn-nyárson csücsülő szénaboglyák, az erdők zöldje, ezek a rétek minden. Lógok az ablaknál, huszonötéves nagy gyerek, áradozom a tájról és rég megtanult orosz szavakat idézek föl, lelkesedésemet, felfedezéseim örömét Vlagyimir Jakovlevics Bondjarenkóra zúdítom, ő Kijevbe utazik a szüleihez. Lvovban át kell szállnom. Üldögélek a váróteremben, figyelem a jö<vés-menést, pompásan érzem magam. Ta- lálgatózom: ...az a fiú szemben nagyon korán kelt ma. És kenyeret is visz haza meg könyveket. El-elbó- hiskol a pádon. Szépen kihajtott gallérú inget visel, szinte látom az anyját, amint éppen vasalja. Az pedig ott, fogadjunk, hogy agronómus. Ez az arc annyira jellegzetes. Azok a ráncok csak a mezőn színeződhettek ilyenre. A keze ... éppen a kalászt vizsgálja ... Később öreganyó ül mellé, valami gyümölcsöt eszik, kínálja az én agronómusomat. Biztos áfonya: — jut eszembe. Még sohasem láttam áfonyát. Nem bírom megállni, megszólítom az én kenyeret szorongató régi „ismerősöm” — az a gyümölcs áfonya, amit az a néni eszik? _ * * * A leningrádi vonatban gyorsan elalsz(*m, először két nap óta. Vilniusban ébredek fel, akkor nézem meg jobban útitársaimat. Ök is Le- ningrádba utaznak. Egy nyugalmazott százados, egy nyugdíjas textilmunkásnő és egy fiatal lány. A Krímből tjöttek, szanatóriumban pihentek egy hónapot. És már a blokádról beszélünk, a hősi helytállásról, Sosztako- vicsról és a Bronzlovasról. Gondolatban már a Nyevsz- kijen sétálok, pedig ez az állomás még csak Daugavpils. Szaporodnak a fenyőfák. A rozs csak épp szőkül, a krumpliföldek üdék, csakúgy, mint a rétek. Otthon már aratnak — jut eszembe. És mi robogunk egyre csak észak felé. Leningrád sokáig készülődik, gyáróriásök, lakótelepek az előhírnökök. És sök 'Fa, ligetek. Fejemben a térkép, Varsói-Balti pályaudvar, a metró, az öt kopejkát még a vonaton a zsebembe készítettem. Mégis megkérdezek valakit, hányadik megálló lesz a Finn pályaudvar. — Te nem tudod, hogy a Lenin téren van? — kérdez vissza megszólított útitársam. A Finn pályaudvart képekről ismerem, nem kell kérdeznem, ez az, vagy sem. Negyed tízkor pontosan indulunk Helsinkibe. ... Nagyszerű napok Finnországban. Még odafelé megkérdeztem valakit a vonaton, mi a neve finnül a Szovjetuniónak. Neuvostoliitto... Érdekes... és hányszor hallottam régi orosz dalokat a finn rádióból! És az a sok Lada az országutakon! És egy nap megváltottam a jegyet visz- szafelé... * * * Amerikai lány az útitársam, kelet-európai körútra készül. — Mit érdemes megnézni Leningrád,bán ? És Moszkvában? Szerencsémre egy hétre előre nincs hely a Leningrád— Budapest expresszre. Majd Lvovig is csak későbbi időpontra van.. Két és fél napom van! Igazán elmondhatom, barátaim a leningrádi buszsofőrök, villamosvezetők. Először a szakmámnak áldozok, irány a Talajfizikai Intézet. Késő délutánig vendégük vagyok. Jót gyalogolok a metrótól, élvezem az estét, az embereket, a fákkal szegélyezett utat. Fél napja vagyok itt, és már hazafelé igyekszem a Szput- nyi'kba. 801-es szoba, nyár van, nincs teljes sötét éjjel... Reggel is meg kell néznem a Nyevszkijti Ballagok az emberáradatban, figyelem a régi és az új kellemes ötvözetét a házakon. Hát itt vagyok Leningrádban! Az Admiralitás előtt ösz- szefutok az amerikai lánnyal. Lelkendezik, mutogatja a térképet, höl volt már, s kérdez, hová kell fordulni, ha az ember a Puskin térre igyekszik. Nehezen váltottam angolra vissza, hiszen már több, mint egy napja oroszul gondolkodom. Ö elmegy, és a Vavilov intézet felé fordulok, s a Téli Palota felé újra, pedig már láttam. A Bronzlovas elbújt előlem, vonatbeli társaim jól tudták, hogy csinosítás alatt áll. A Rostrum- oszlopok, a Péter-Pál erőd, az Alekszandrovszkaja kolonna előtt sokat időzök, mi tagadás, felfedezőnek érzem magam, és már előre felelek egy majdan otthon feltett mondatra. Dehogy tévedtem el! Minduntalan mosolyognom kell, mindenhová benézek, hű de sokan állnak a könyvespavilonok előtt! Hamisítatlan nyár ez, forró a kőpadka a Néva-parton, tiszta kék az ég ... Másnap első a Szmolnij. A park körülötte 'külön hangulat, Sok az idős ember kora délelőtt is a padokon. Senki sem figyel rám, nyugodtan bámulgathatok. Nekem hófehér volt messziről és fenn a vörös zászlóval csodálatos. És ez — emlékszem — az amerikai lányt sem hagyta hidegen. Csatlakozom egy turista- csoporthoz és bemeliétek. „ö valamikor itt járt, igaz?” — súgja egy kisfiú apjának. Rájuk nézek. Ök is először járnak itt. de a kisfiú az biztosan. És milyen jó, hogy tudok oroszul kérdezni. És ők oroszul felelnek, pózta- lan a tisztelet Lenin iránt és épp oly őszinte, mint a bácsié a parkban, kinn, aki csaknem minden nap eljön ide. ... a 9-gp busszal utazom a Piszkarjovói temetőbe. Háromnapi örömöm tűnik el Tánya Szavicseva naplója olvastán a Nekropolisz múzeumában. Most nincs zene, a füvet nyírják a sírhantokon. A gépek zaja, zaját zaklatottságom, Olga Bergholz sorai, a látogatók egyféle arca, teljesen sokkol. Egy házaspár kér, fényképezzem le őket. Jó ideig képtelen vagyok elkattintani a gépet. A blokád, a Ihősi helytállás -— nincs több szavam és útitársaimnak sem visszafelé a buszon. Este zuhog az eső. Piszka rj óvó jár a fejemben. Alig találom vagonomat az állomáson. Belépek a fülkébe, köszönök az asszonynak, fel- mászok a helyemre. K étszer át kell majd szállnom, biztosan nem tévedek el. mindenki segített eddig, hát most miért ne? Az asszony két fia a faluról mesél, ahol laknak, Ma jako vszki j tói szavalnak, s nevetnek. — Érted? Nem érted? Csopon egy idegenvezetővel ismerkedtem össze — megvendégel borsccsal, piroggal, Sampanszkoje pezsgővel. A Szputnyik Utazási Irodában Ukrajna-prospek- tusokkal, brossurákkal látnak el. — Hogy emlékezzél! Birkás Márta ______________ Gödöllő A Néplap „Élményeim a Szovjetunióból” című pályázatán második díjat nyerj írás.
