Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-04 / 260. szám

1977. november 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Dolgos évtizedek Kitüntetett múzeumigazgatók A múzeumi, műemlékvé­delmi és honismereti hónap Szolnok megyei záróünnepsé­gén Törökszentmiklóson Szo­cialista Kultúráért kitünteté­seket adtak át. A három Szolnok megyei kitüntetett közül kettő múzeumigazgató; mindketten falusi — ponto­sabban: nagyközségi — mú­zeumot irányítanak. Dr. Fü- vessy Anikó Tiszafüreden, Szlankó István pedig Tisza- földváron. A füredi fazekasság tudósa Statisztikai adatok is bizo­nyítják, Szlankó István túl­teszi magát a nehézségeken. Volt olyan év, hogy tizenhat- ezren nézték meg a múzeum kiállításait. S ehhez gyorsan tegyük hozzá, a múzeumnak nincs időszaki kiállítóterme: a művelődési házban, a Lenin Tsz székházában, s más he­lyeken rendeztek, rendeznek kiállításokat. A múzeum A Tiszazug természeti földraj­za c. állandó kiállítása az évek során fontos segédesz­közévé vált a tiszaföldvá'ri iskolában folyó természettu­dományos oktatásnak. Mind­ez csöndesen, á lelkiismere­tes, türelmes, jó munka ha­tására ment végbe. — Tervei? — A fejemben már kész a múzeum kiállításának fel­újítási terve, csak papírra kell vetni, és 1979-ig meg kell csinálni. Gazdag, több mint 10 ezer felvételből álló fotó- és diaanyag vár feldol­gozásra, rendszerezésre. Van, lesz mit tennem. Szabó János ViStBOSNIHtNYBEM D Nagykunság népművészete A Nagykunság népművé­szete címmel kiállítást ren­deznek Vásárosnaményban a karcagi Győrffy István Nagy­kun Múzeum gyűjteményé­ből. A népművészeti bemuta­tót ma délután 5 órakor a vásárosnaményi Járási Mű­velődési központban Szabó Sándor, a karcagi városi ta­nács elnökhelyettese nyitja meg. A kiállításon a XVIII. század végéről származó fa- ragott-festett bútorok, Kán­tor Sándor, id. Szabó Mihály, Sz. Nagy István, ifj. Szabó Mihály fazekasok munkái és a karcagi Agyagipari Szövet­kezetben készült kerámiák láthatók. A varrás-hímzés régi kultúráját Csíkos Sán- dorné és a karcagi Háziipari Szövetkezet hímzései, varrot- tasai elevenítik fel. A kunszentmártoni 628. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben négy teremben folyik kabinet rendszerű oktatás; fizikából és anyagismeretből, valamint építőipari és szűcs­ipari ismeretekből. Képünk anyagismereti órán készült, ahol Kasza József tanár vezetésé­vel szakítószilárdság-mérési gyakorlatot végezted a diákok. Hogy a tiszafüredi Kiss Pál Múzeum egyre jelentősebb szerepet játszik a járási szék­hely, a nagyközség kulturális életében, abban döntő érde­mei vannak dr. Füvessy Ani­kónak. Az idén éppen 100 esztendős múzeum az évek során nyitott, a szó legszo­rosabb értelmében vett köz- művelődési intézménnyé vált, anélkül, hogy gyűjtő, megőr­ző funkciójából, tudományos műhely jellegéből veszített volna. Ebben az évben — ta­tarozás, felújítás miatt — nem tart nyitva a múzeum. Mindez természetesen nem kárhoztatta tétlenségre az igazgatónőt. Sőt! — A készülődés a múzeum felújítására többlet munká­val járt — az év elején „el­költöztettük” a múzeum tár­gyait. Ez után foghattam hoz­zá az új kiállítások megter­vezéséhez, a forgatókönyvek összeállításához. Ezzel párhu­zamosan kutattam —- ezt folytatom most is — a tisza­füredi fazekasság történetét. Ez utóbbi munkájával kap­csolatban : Debrecenben, Miskolcon, Budapesten, Szol­nokon múzeumokban, más helységekben magángyűjtők­nél járt tanulmányozni, fo­tózni a régi tiszafüredi cse­répedényeket. Tiszafüreden több száz oldalt kitevő egy­házi anyakönyvi iratot nézett át, fazekas — családfákat ké­szített. Emellett rendszeresen tevé­kenykedik a TIT-ben, a Ha­zafias Népfront művelődés- politikai és a nagyközségi ta­nács honismereti bizottságá­ban. Jut az energiájából pub­likálásra, ismeretterjesztő előadásokra, úttörő-honisme­reti szakkörök patronálására, kiállításrendezésre, kezdő népművészek támogatására. — Honnan ez a munkabí­rás? — Ha tudja, érzi az em­ber, hogy értelme^ haszna van annak, amit csinál — le­gyen az egy dolgozat írása, vagy valami apró részmunka egy népfrontakcióban — nem latolgatja a befektetett ener­gia és a végeredmény ará­nyát. Csöndes, türelmes munka Szlankó István, a tiszaföld- vári Tiszazugi Földrajzi Mú­zeum igazgatója tősgyökeres földvári. Itt érettségizett 1957-ben, s tulajdonképpen egy véletlennek köszönheti a múzeummal való kapcsola­tát. Ez a „véletlen”: jól raj­zol, gyakran hívták, segítsen tablókat készíteni. Egy szó mint száz: miután kitanulta a fényképészmesterséget, 1960-ban végleg a múzeum­ügy szolgálatába szegődött. — A múzeum vezetését 1965-ben vettem át. Ekkor már tanultam a szegedi fő­iskola földrajz—rajz szakán, — 1967-ben fejeztem be. A tanulás a munka mellett aztán később is az élete ré­sze maradt. Idén nyáron vég­zett a József Attila Tudo­mányegyetem földrajz sza­kán. s hogy a folyamatosság meg ne szakadjon, most egye­temi szakdolgozatát — A Ti­szazug mezőgazdasága — bő­víti, csiszolja doktori disz- szertációvá. — A múzeumi munkában talán a változatosságot sze­retem a legjobban. Kiállítás­rendezés, gyűjtőmunka, fotó­zás, — mindennek megvan a maga szépsége. No, ennek a változatosságnak aztán meg­van a maga hátránya is: egyszemélyes intézmény a múzeum, megy az idő sok­szor pepecseléssel, keretfűré- szeléssel, kasírozással. Főleg a kiállításrendezés nehéz. Pedig az időszaki kiállítá­sokra nagyon nagy szükség van. Vetélkedő a rádióban November 7-én „Az embe­riség élén” címmel sugároz­za a rádió a Szovjetunió hat évtizedéről szóló vetélkedő­jének döntőjét. Bereczky Gyula, a politikai adások fő- szerkesztősége aktuális szer­kesztőségének vezetője tájé­koztatta az MTI munkatár­sát a műsorról. . — A Magyar Rádió fenn­állása óta először rendezett történelmi és politikai vetél­kedőt. A tíz adásból álló so­rozatban megismerhették hallgatóink az első szocialis­ta ország történetét és mai gazdasági, tudományos, kul­turális életének jellemzőit. — Több mint százan je­lentkeztek a felhívásra ver­senyzőnek. Közülük hatvanat hívtunk be, és teszt kérdé­sekkel döntöttük el, ki az a nyolc részvevő, aki a rádió nyilvánossága előtt megala­pozott tudással vetélkedhet. Az elődöntő után a döntőben már csak a négy legkiválóbb versenyzővel találkozhatunk, akiknek az lesz a feladatuk, hogy egy-egy adott témáról hét-hét perces rádióműsort készítsenek. Rendelkezésük­re áll a szalagtárunk, az ar­chívumunk, a könyvtárunk, és technikai segítséget is kap­nak. — Reméljük, hogy a ver­seny helyezettjei, akiket szí­nes televízióval és szovjet­unióbeli utazásokkal jutal­mazunk, rádióműsoraikkal is maradandó élményt nyújta­nak hallgatóinknak. A ren­dezők, a szerkesztők is szá­mos tanulságot vontak le a versenyből. Többek között megállapították, hogy a poli­tikai vetélkedő jó formája az ismeretterjesztésnek és hogy a magyar közvélemény nemcsak érdeklődik a poli­tikai kérdések iránt, hanem érti is azokat. Lázban égnek a gyerekek, a holnapi iskolai ünnepségükre vendégeket várnak. A szovjet testvér raj tagjai érkeznek hozzájuk, a kertvárosi is­kolába. Együtt köszöntik majd az Októberi Forradalom jeles jubileu­mát, együtt emlékeznek közös névadójukra, a hősre. levelet írtam én Moszkvába, Budapestre, a Szovjet—Ma­gyar Baráti Társasághoz, ka­tonai kórházakba, katonai hatóságokhoz, de minden­honnan ugyanazt a választ kaptam: senki nem tudja, hol van eltemetve a fiam... Én hetvennyolc éves vagyok. Egész életem munkában telt el, és az egyetlen, ami en­gem a földön tart, az a vágy, hogy elmehessek Vitya sír­jához. ..” És az anya útra kelt. Állt az anya a fia síremlékénél. Egy marék szibériai földet és öt szál szegfűt hozott magá­val az otthoni kiskertből. Aztán elutazott a városba, amelynek szabadságáért fia az életét áldozta. A szolnöki városi pártbi­zottság vezetői kimondták: csak az az úttörőraj veheti fel Viktor Krusinszkíj nevét, amelyik munkájával a leg­jobban rászolgál erre a nagy elismerésre. És e ki­tüntetést a 2814. sz. Petőfi Sándor úttörőcsapat egyik raja érdemelte ki. Ismét levél ment, most már a szolnoki iskolából Krasznojarszkba, meghívása névadó ünnepségre. De az anya nem jöhetett el, súlyo­san megbetegedetté Ám megérkezett Galina, a hős nővére, ő egykor mint a szovjet hadsereg orvosa vett részt a magyarországi fel­szabadító harcokban. És azó­ta levelek jönnek — leve­lek mennek Szolnok és Krasznojarszk között. Leg­többször Galina ír Tímár Tündinek, Kiss Katinak, Kopjás Gabinak, Miskolczi Editnek, Hir Jutkának meg a többieknek. A megszólí­tás mindig: „Kedves Gye­rekek!” Miről szólnak a le­velek? Például, hogy legye­nek mindig jóbarátai a szovjet embereknek. Meg hogy, a mama már egy ki­csit jobban van, és hogy szeretettel gondol a magyar gyerekekre, akik oly hűség­gel ápolják fia emlékét. A szolnoki pajtások igye­keznek tiszta szívű, jó, hű barátok lenni. Most már krasznojarszki úttörőkkel is leveleznek — titkos vágyuk, hogy vendégül láthassanak néhány szibériai pionírt. Ma harminchárom eszten­deje, hogy szabad város lett Szolnok. A gyerekek ké­szülődnek: holnap a szov­jet pajtásokkal. együtt el­utaznak Viktor KrusinszkiJ sírjához. Elhelyezik a kegye­let virágait, a felnőttek ne­vében is. A Lenyinszkoje Znamja és a Krasz­nojarszki j Rabocsij című újságok anya­gainak részbeni fel- használásával írta: Varga Viktória 1944. november. Ádáz harc folyt a városért. Egy gárda­alhadnagy még eltudta hagy­ni az égő T34-es tankot, de akkor sem hajolt meg a go­lyók, a lövedékek előtt, nem bújt el az aknák és a repe- szek elől. Támadta az el­lenséget. .. áthatoló vak re- peszsebet kapott a homlo­kán. .. ... a sír ott volt a vasúti töltés tövében. Mellette za­katoltak el éjjel-nappal a vonatok, már a béke vona­tai. És terjeszkedni kezdett a város. A sínek messzebbre kerültek, lebontásra ítélte­tett a töltés, vele a katona nyughelye is. A város veze­tői kéréssel fordultak a fe­lettes szervekhez: helyez­hessék át a katona hamvait. A hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet alakula­tok egyikéhez eljutott a hír a város kérelméről. Ekkor ők is kértek: hadd hozat­hassák el ők, hadd helyez­hessék el ők a katona ham­vait laktanyájukban. A ka­tonáét, aki életét áldozta a fasisztákkal vívott harcban hazája és a magyar föld, egy magyar város — Szol­nok — felszabadításért. Áll a bátor katona sír­emléke. Komszomolisták ké­szítették, Pjotr Verizsnyikov zászlóssal az élen. A már­vány fölé szomorú fűz ha­jol, pici szúrós fenyőfák áll­nak őrséget mellette. A gárdaalhadnagy sírja a kegyelet helye lett. Előtte tesznek esküt, a zászló alatt a fiatal katonák. A hős ham­vai fölött esküsznek, hogy utolsó leheletükig hívek ma­radnak szeretett hazájuk­hoz, a párthoz, és ha kell, életüket is készek feláldoz­ni népükért, a népek sza­badságáért. Ott az emlék­mű előtt kapják meg tag­könyvüket a komszomolis­ták, ott avatják fel az úttö­rőket. .. Igen, véget ért a háború, de Krasznojarszkban egy anya egyre csak várta haza a fiát. A szovjet nép a hő­sei előtt tisztelgett. Hazafe­lé futottak a vasúti szerel­vények, vitték haza a kato­nákat. Az anya mindennap többször is kiment az állo­másra. Nézegette a katona­arcokat, kereste a fiát,- de néki sem adatott meg — mint annyi sok anyának —a viszontlátás öröme. Aztán megkapta az értesítést: „Fia, Krusinszkíj Viktor Fjodorovics, született 1921- ben, eltűnt”. Nem értette: hogyan tűnhetett el az őfia? Elesett? Egy éjszaka meg­őszült a haja, az állomásról való egyedüli, nehéz vissza­térések megsúgták az iga­zat a fiáról, de nem hitt. Nem akart hinni... Nézte a fia fényképét: hosszúkás, nyílt arcát, sörte-frizurá- ját, mulatságosan szétálló füleit, óriási, kissé csodál­kozó szemeit... Nézte a fia fényképét: ha már nem él, kell hogy létezzen valahol a sírja, az a hely a földön, amire ráborulhat könny, ki­áltás, jajszó nélkül. Ez az utolsó reménysége. Ehhez ta­lán joga van. És ceruzát fogott öreg ke­zébe, és keresni kezdte a fiát... Ki is volt Viktor Krusinsz- kij ? Milyen hőstettet vitt véghez? Élnek-e a hozzá­tartozói? Kitől ismerhetik meg életét? A katona kom- szomolistákat nem hagyta nyugodni a gondolat, ezért levelet írtak Magyarország­ról Moszkvába. Hamarosan megkapták a választ: Kru- sinszkij Viktor Fjodorovics alhadnagy a 23-as páncélos gárdahadosztály 4-es gépesí­tett dandár T34 tankjának volt a parancsnoka. 1921 jú­nius 25-én született Krasz­nojarszkban, Sztálingrád vé­delméért Bátorság Érdem­renddel tüntették ki, egy magyar város elfoglalásáért pedig megkapta a Vörös Csillag Érdemrendet, Utol­só lakcíme: Krasznojarszk, Gyekabrisztov utca 22. sz, 3. ajtó. Anyja: Krusinszkaja Feodoszija Kszenofontovna.” Aznap este öt komszomolis- ta levelet írt a katona szi­bériai szülővárosába, a meg­adott címre. „... a vágy éltetett, hogy megtaláljam a fiam sírját, és meghajoljak előtte. Hány Emlékeznek a katonára

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents