Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-30 / 281. szám

1977. november 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Hátrányos helyzetű iskolák „A nevelő pallérozott légyen” Azt hiszem, maguk a megteremtői sem igen gon­dolták, amikor a Jogi esete­ket útnak indították, hogy műsoruk a szó szoros értel­mében halhatatlan lesz. Va­jon mi lehet a Jogi esetek feltűnő népszerűségének a titka? Hiszen formáját te­kintve meglehetősen egy­szerű, már-már iskolásán magyarázó a Jogi esetek, s szerkezete is igen kiismer­hető, azaz váratlan megle­petésekkel nemigen szolgál. Sőt még á közszemlére „ki­tett” eseteken is meg-meg- látszik a kimódoltság, ahogy mondanák kilóg a lóláb, tudniillik egy-egy valóban megtörtént esetnek csupán amatőr színvonalú illusztrá­cióját láthatjuk a képer­nyőn, azaz nem a realitást, hanem annak többé-kevésbé meggyőzően előállított má­sát. Jogi esetek így tehát nincs meg az a lehetőségünk sem, hogy a paragrafusokba ütköző, tár­sadalmi-emberi igazságta­lanságok elkövetőivel szem­benézhessünk, vagy érzelmi­leg azonosulhassunk az ese­tek szenvedő alanyaival. Még sem tudunk szabadulni a képernyőtől, ha a Jogi ese­tek jelentkezik; sőt várjuk, kívánjuk: szeretjük. Nem, mert egyre növekvő és erősödő társadalmi igény fogalmazódik meg benne, a közéletiségre vágyó ember szomjúsága elgíttetik ki ál­tala, a világban, a társada­lomban egyre magabizto­sabban eligazodni akaró né­ző kap sajátos támpontokat általa. Varázsának ez a mélységes lényege. A Jogi esetek tehát az a műsorfaj­ta — nem sok van belőle a képernyőn —, amely az élet parancsára született meg, s az élet maga tartja fenn, így azt gondolom, amíg az élet élet marad, dr. Petrik Ferencéknek is ott a helyük a képernyőn. Hisz társadalmi életünk, az emberi együttélés mikro- és makro változásai újabb és újabb eseteket termelnek ki, csak figyelni kell rájuk. No persze az már a szerkesztés mindenkori érzékenységé­nek a próbája és dicsérete, hogy mit mikor választ ki közülük. Adott pillanatban mire rezonál a televízió jo­gi fóruma? Legutóbb a dol­gozó és a munkahely kap­csolatának egyik sebezhető pontját vette célba, okosan. Hasonló igények szülték és társadalmi szükségletet fejez ki a Televízió új soro­zata is, a Megkérdeztük a minisztert. Hisz hány és hány esetben szalad ki a szánkon, olykor indulatosan is, ha én volnék a minisz­ter, vagy megmondanám én a miniszternek, régebben az is járta, felmegyek a mi­niszterhez, s lám most itt az alkalom, tányéron hozza elénk a televízió: tessék, le­het kérdezni, a miniszter fogad. Csak telefonvonal kell hozzá (igaz, ez nem kis dolog), s máris miénk a mi­niszter. Egyszemélyes fó­rum? Egyáltalán nem. Sze­mélyesebb és meghittebb kapcsolat alakulhat itt ki kérdező és megkérdezett kö­zött és közvetlenebb is, mint a jól ismert Fórum esetében. A mi Adynk Csak sejtem, hogy a kép­ernyő előtt nagyobb közön­sége volt az amatőr vers­mondók Ady-versenyének, mint a hivatalos ünnepség díszbemutatójáról adott köz­vetítésnek. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a televí­zióban kialakultak már az Három szakmunkásképző — a kunhegyesi, a kisújszál­lási és a szolnóki 605-ös szá­mú intézet tanulóinak ad hangversenyt ma a Szolnoki szimfonikus zenekar. A há­rom előadáson a szimfoniku­effajta nemes versengés ha­gyományai, s a kellemes iz- galmú vetélkedők kialakítot­ták a maguk törzsközönsé­güket is. Ez a mostani ju­bileumra időzített „Ady-éb- resztő” sok tanulsággal szol­gálhatott a figyelmes néző számára. Hogy csak egyet említsek, amelyről ismét meggyőződhettünk főkép­pen a legjobb tizenhét vers­mondót felvonultató debre­ceni döntőt látva, melyre a „maradandóság városában” forró hangulatban került sor. Azzal tudniillik, hogy előadóművészetben mennyi­re fontos nemcsak a meg­szólaltatott költő egyénisége, hanem a megszólaltató sze­mélyisége is. Az igazi mű­vészet pillanata: a kettő maradéktalan találkozásá­ból születik. Jól példa volt rá az izzó egyéniségű P. Nagy Gabi és Nagy László formát csaknem széttépő feszültsé­gű, indulatokkal terhes Adyért „pörlekedésének” tökéletes találkozása. Ellen­kező előjellel ugyanezt bi­zonyította néhány iskolá­sán pontos, de hatástalan szavalat. Csak megjegyzem, for­mailag lehetett volna ez a versengés Ady még alapo­sabb megismerésének al­kalma is, a versenyjelleget akár felválthatta volna a bemutató forma is, főkép­pen a döntőben, amelyben, mint utólag a díjakból is kiderült, már igazi nagy tétje nem volt a versengés­nek. Akkor talán mégin- kább Ady emlékezetévé vál­hatott volna ez a nagy őszi seregszemle. Röviden Az Antonius és Cleopatra angol tévéváltozatát látva nyugodtan mondhatni: Sha­kespeare a képernyőre szü­letett. Persze ha olyan szí­nészegyéniségek szólaltatják meg, mint például az Anto- niust alakító Richard John­son, de említhetném Caeser megformálóját is, ha tud­nám ki ő, mert neve nem említettetik meg a tévéúj­ságban sem. Egy kitűnő elő­adás, a Royal Shakespeare Company előadásának a kép­ernyő méreteihez igzított változatát láthattuk, tehát egy többnyire színpadi pro­dukciót, kevéske műfaji át­alakítással. De így is meg­tisztító erejű tévéfilmet üd­vözölhettünk benne; hely­színnek, időnek, események­nek a teljes illúziójával, az emberi érzések, a mindent legyőző, de egyben pusztító szerelem lenyűgöző ábrázo­lásával. S míg a Shakespeare-pro- dukció a képzeletet is felül­múlta, az- elmúlt hét egy Buzzatti-premierje, a nagy képmás jócskán alatta ma­radt a képzeletinek. Jólle­het, témáját tekintve fan­tasztikus történetet ölel fel. Az elgépiesedéstől való modern ' félelem bújt volna még a sejtelmes história mögött, de mindezt Rajnai Andrásék tévédrámája oly bonyolultan tálalta elénk, hogy eredményeképpen ma­ga a mű vált számunkra gé­piessé, idegenné. És egy igazán kellemes meglepetés, Zoránék stúdió­koncertje. Annyi képileg túltervezett és agyonterhelt könnyűzenei show után végre a pop-zenével egy tiszta és egyszerű találkozás, amelyben előadó és dal, te­hát a lényeg és nem a kö­rítés, ami tizedrangú, az érvényesült. Lám, milyen szép is tud lenni a pop-ze­ne; vonzóan kellemes, hun­cutul vidám, édesen lírai, ha jó muzsikusok jó muzsikája képviseli a képernyőn. V. M. sok orosz és szovjet szerzők műveiből mutatnak be néhá­nyat Dagmár Wanke — Szendrey, Antalffy Albert és Perényi Eszter közreműkö­désével. Vezényel: Bali Jó­zsef. fremritkaságok Keszthelyen A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete keszthelyi cso­portja új éremsorozat kiadá­sát kezdte meg Keszthely vá- város nagyjairól. Eddig ki­lenc érem jelent meg, Kép­író Zoltán munkái. A külön­leges érmek értékét növeli, hogy csupán százdarabos so­rozatokat készítettek. Az ér­mek, a megjelenés sorrendjé­ben: Goldmark Károly ze­neszerző, Petőfiné Szendrey Júlia, Schwarcz Dávid fel­találó, Nagy Ignác a modern magyar újságírás megterem­tője, Asbóth Sándor 48-as tá­bornok, Fejér György törté­nettudós, Lippay Gáspár or­vos, Magyar László, Egry Jó­zsef festőművész. Az Asbóth és Lippay érmek egyik oldala „Moszkvától Moszkváig” Találkozó Radi Györggyel A „Világjárók” sorozatban új kötet jelent meg a politi­kai könyvhónapra. Radó György Moszkvától Moszkvá­ig című műve. A szerző eb­ből az alkalomból hétfőn es­te a szolnoki (Verseghy Fe­renc Megyei Könyvtár kö­zönségével találkozott. Radó György több alka­lommal járt a Szovjetunió­ban, első ízben 1946-ban, mint hazánk kulturális atta­séja Moszkvában dolgozott. A későbbiekben már mint magánember, beutazta a Szovjetunió tájait. Járt az Észt SZSZK-ban is, melyet testvéri kapcsolatok fűznek megyénkhez. Ebből az útjá- ból született a Nyelvrokona­ink között című könyve. A legutóbbi moszkvai útjához, mely az id,én volt, egy meg­tisztelő feladat végrehajtása vezette. Mint a Nemzetközi Fordító Szövetség titkára ké­szítette elő a szovjet műfor­dítók felvételét a nemzetközi szövetségbe. Radó György az angol—francia nyelven meg­jelenő Bábel című UNESCO folyóirat szerkesztőbizottsá­gának tagja. Ebben a minő­ségben a világ számos or­szágát bejárta. Állandó uti- társa, felesége Kormos Mária színművésznő, aki a szolno­ki könyvpremierre is elkí­sérte és szovjet szerzők mű­veinek tolmácsolásával tette színesebbé a találkozót. Radó György könyvét az 1946-os moszkvai élmények­kel kezdi. Azokkal az évek­kel, amikor a háború utáni újjáépítésen dolgoztak, ami­kor a moszkvai emberek ugyanúgy nélkülöztek, mint a háborúban részt vett orszá­gok mindegyike. De béke volt (végre, és ez volt a leg­fontosabb. Leírja az 1960-as évek Moszkváját, a dinami­kusan fejlődő világvárost, az eleven, nyüzsgő életet. Köny­ve végén a moszkvai űrköz­pontban és a tervhivatalban tett látogatása szerepel, ahol megismerte a XXI. század­ba forduló Moszkva leendő képét, A könyvében ezzel búcsúzik és ezeknek az él­ményeknek a felelevenítésé­vel köszönt el a szolnoki kö­zönségtől is. ,.Minden gyereket meg I kell tanítani olvasni, ■■ helyesen és szépen ír­ni, az elemi számtani műveleteket a mezőgazdaság­ban előforduló esetekre al­kalmazni. A nemesi születé­sűeket és a kitűnő tehetsé­gűeket tanítani kell ezen fe­lül a latin nyelv elemeire is. Míg azonban a Ratio ko­rában, s még a későbbi idő­szakban is egy iskolában egy tanító foglalkozott száz ta­nítvánnyal, most a legkisebb iskolában is a megfelelő^ szín­vonalon oktató-nevelő mun­kához több mint tíz pedagó­gusra van szükség. Képzett pedagógusra, ahogy már a múlt században megfogal­mazta Fáy András, Széche­nyi lelkes híve: „a nevelő értelmére nézve pallérozott légyen”. Az oktatás-nevelés színvo­nalának emelését szolgálja egyebek közt az Oktatási Mi­nisztérium idén január else­jén életbe léDtetett új pá­lyázati rendszere, mely ré­vén irányítottabbá vált a pá­lyakezdő pedagógusok elhe­lyezkedése. Az elmúlt tanév­ben végzett fiatal tanítók, tanárok közül többen marad­tak a választott pályán, mint az előző években bármikor. Noha a pályakezdők 81 szá­zaléka vidéken, ezen belül is 47 százalékuk községekben állt katedrára, megyénkben mégsem hozott döntő válto­zást az új pályázati rendszer. A megyei tanács művelődés- ügyi osztályától kapott tájé­koztatás szerint a százki­Tiszafüred messze van Szolnoktól. Legalábbis vo­nattal. Három óráig vonato­zik, buszozik az utas, mire megérkezik a nagyközségbe. — Mi mindenesetre annak is örülnénk, ha ez a távolság csak a közlekedésben lenne meg — jegyzi meg sokat- mondóan Hatvani Istvánná, a járási hivatal művelődésügyi osztályának vezetője. — Más területen is érződik ez a „távolság”? — Mondhatnánk úgyis, hogy minden területen. A já­rás még a megyénél is el­maradottabb v iszonyokat örö­költ a felszabadulás előtti időktől az iparban, a mező- gazdaságban. a közoktatás­ban egyaránt. S hogy még ma is hátrányban van, az azzal is magyarázható, hogy a javak elosztásában mi sem részesültünk jobban, mint a Az utóbbiakat többek között azért, mert közülük kell fel­nevelni a falusi iskolák le­endő tanítóit.” A magyar közoktatásügy első, pontosan kétszáz éves nevelési szabályzata, a Ra­tio Educationis többek kö­zött így rendelkezett a falu­si, az úgynevezett „egytaní- tós” iskolákról. lencvenöt meghirdetett állás­ból mindössze kilencvenket- tőt sikerült betölteni pályá­zat útján — ez megfelel a ko­rábbi évek arányának. En­nek ellenére a célszerű át­szervezések és a túlórák kö­vetkeztében csökkent me­gyénkben a képesítés nélkü­liek száma. Az előző tanév­ben pedagógusaink 7,9, jelen­leg pedig 6,9 százaléka képe­sítés nélküli, akiknek azon­ban hetven százaléka a taní­tás melléit maga is tanul a főiskolák valamelyik évfo­lyamán. Ebben a tanévben a képesítés nélküliek egyhar- mada — hatvankilenc nevelő — államvizsgázik. Ha a dip­loma megszerzése után is a megyében maradnak, döntő mértékben csökken a képesí­tés nélküliek száma. A legtöbb szakképzett ne­velő az idén is, akárcsak az előző években a tiszafüredi és a szolnoki járásból hiány­zik. Az elmúlt tanévben a tiszafüredi járásban a peda­gógusok 16,6 százaléka volt képesítés nélküli — a megyei átlag 7,9 százalék. A taná­rok által tanított órák ará­nya a járásban 72,2 százalék volt, míg a megyei arány 82.6 százalék. kedvezőbb helyzetben lévő területek. — S az új, néhány évvel ezelőtt telepített üzemek? — Igen, igen, de sajnos a pedagógusok bérszintje a já­rásban sok helyen még a me­gyei átlagot sem éri el. (A pedagógusok törzsbérének megyei átlaga az új bérren­dezés előtt 2833 forint, a já­rásé pedig 2576 forint volt, A szerk.) Az iskoláink több­sége még a felszabadulás előtt épült, s nem ritka a századeleji épület sem. A pedagóguslakásokról pedig jobb nem is beszélni. — Máshol szép számmal épültek pedagóguslakások! — Az igazsághoz tartozik, hogy nem várhatjuk „felül­ről” a gondok megoldását. S mi nem voltunk résen min­den esetben. Különben nem fordulhatott volna elő, ami az új bérrendezéskor derült ki, hogy Tiszagyendán egy tanító 33 évi munka után is csak 2 ezer 900 forintot ke­res. A bérfejlesztésre szánt összegek egy részét sok he­lyen jutalmazásra használták fel. A bérfejlesztés felhaszná­lását miniszteri utasítás ha­tározza meg, s mint a neve is jelzi, a pedagógusbérek fejlesztésére kapták az isko­lák. Ahol nem az utasításnak megfelelően használták fel, természetszerűleg alacso­nyabb a pedagógusok bére. Szolnokon, az újvárosi isko­lában egy huszonkilenc éve működő tanítónő fizetése a bérrendezés előtt is 3800 fo­rint volt. Csökkeni a vándorlás — Ezek tehát a pedagó­gusok elvándorlásának okai? — Szerencsére javult a helyzet. Az 1977/78-as tanév eddig látható eredményeivel nem vagyunk elégedettek, de az tény, hogy előre léptünk. Csak néhány adat bizonyítás­képpen: ebben a tanévben 11 százalékra csökkent a képesí­tés nélküliek aránya. Mind­össze öt olyan érettségizett fiatalt alkalmaztunk, aki az idén állt először katedrára. A tanév végére tizennégy most még -képesítés nélküli szerzi meg a diplomát. Ja­vult a szakosan tartott órák aránya is, — bár ez még nem végleges adat — eléri a 76 százalékot. Különösen jelen­tős eredmény várható a kör­zeti általános iskolákban. Az összevonás után nagy mér­tékben javult a szakos ellá­tottság Tiszaörsön, Nagyiván- ban, Tiszaigaron, Tiszaszőlő- sön. Az új tanévben már csökkent a pedagógusvándor­lás is. A járásból huszon­egyen mentek el, harmincegy pedagógus viszont éppen a mi iskoláinkat választotta új munkahelyül. Korábban for­dított volt az arány, sőt évente általában negyvenen költöztek el községeinkből. A járásban a pedagógusok száma 320—340 között válta­kozik. Míg az előző években csaknem 20, tavaly még 10 százalékuk sem távozott el. Mindezek a kedvező változá­sok azonban úgy tűnik egyes községekre nem jellemzőek. Mi az oka. hogv Tiszaroffon, Tiszagyendán, Torna j monos­torán — a három település iskoláiban félezer diák ké­szül az életre — szinte min­den maradt a régiben, moz­dulatlanul? Tál Gizella Következik: Túlterhelt pe­dagógusok. Az idén ünnepelte alapítása 400. jubileumát az Egyetemi Nyomda. A tankönyveken kivül tu­dományos, műszaki kiadványok és mintegy 50 féle folyóirat készül az üzemek géptermeiben Képünkön: a monószedő terem Hangverseny szakmunkástanulóknak Egy iskola — tíz pedagógus Tiszafüred tényleg messze van?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents