Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-27 / 279. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. november 27. GIANNI RODARI: Milyen a modem újságírás? „Tegnap 14 óra 35 perckor az 1897. számú határoszloptól 9 kilométerre, nem történt szörnyű gépkocsi-sze- rencsétlenség, s nem vesztette életét öt ember. Az MI 2345-ös rendszámú nehéz kamion, egy szekér kikerülése közben, nem ütközött össze nagy erővel az ellenkező irányból haladó RÍM 4567-es rendszámú gépkocsival, s nem borította fel, és nem vágta hozzá három belga motorkerékpároshoz. Ennek eredményeként nem halt meg: a teherautó sofőrje, két motorkerékpáros, a személygépkocsit vezető fiatalember, a mellette ülő menyasszonya, a többiek pedig nem szenvedtek egy hónaptól 75 napig gyógyuló sérülést. A közlekedési rendőrségnek nem kellett nyomozást végeznie.” A Corriere Popolare igazgatója csodálkozva olvasta a tudósítást, azután hívatta a napihírrovat szerkesztőjét. — Olvasta ezt? — Bocsánat, mit? — Hát ezt. — Szabad? „Tegnap 14 óra 35 perckor...” — Igen, igen, a pontos idő is szerepel, amikor semmi sem történt. Így kísértetúj- sággá válunk, hamarosan átlátszó vegytintával írhatjuk a cikkeinket. — Sajnálom, végtelenül fájlalom a történteket. Ilyen sorozatos sajtóhibák ... Szigorú megrovásban részesítem a korrektorokat. — Hagyja békén a korrektorokat. Keresse meg azt a tudósítót, aki ezt a badarságot írta, ragadja nyakon és tíz másodpercen belül cipelje ide. Egy, kettő, három ... Kiderült, hogy az idézett prózai alkotás szerzője egy törékeny, alacsony termetű fiatalember, akinek ajkán nyugtalan mosoly bujkált és pillantása valahogy túlságosan negédes volt. — Foglaljon helyet és magyarázza meg ezt a jelentést. — Vigasztalóan hangzik, nem gondolja? És azt is hozzá kell tenni ,hogy Színtiszta igazság. Egyetlen valószínűtlen szó sincs benne. — Sőt mi több, egyetlen épkézláb szó sincs benne! — Igazgató úr, csodálkozom önön. Gondolja meg, mennyire örülnek az olvasók, amikor arról értesülnek, hogy nem történt ilyen nagy méretű szerencsétlenség. És képzelje el, ha viszont megtörtént volna: öt család gyászol Rómában, Milánóban, és Belgiumban kisgyermekek jutnak árvasorsra. Ügy vélem, az olvasóknak néha szükségük van olyan hírekre, amelyek olvastán megkönnyebbülten sóhajtanak fel, és azt kiáltják: „Hál istennek!” Szerintem a modem újságírás... — Erről majd később beszél. Most pedig hallgassa meg egy másik cikkét: „Tegnap este, sötétedés után, nem történt különös esemény a 42 éves Badoni könyvelővel, aki városunkban, a Bi- tonoto utca 34/b alatt lakik. Amikor az irodából hazafelé tartott, váratlanul nem találkozott egy revolvert szorongató, kifestett nővel, s az nem utasította arra, hogy odaadja a pénztárcáját, amelyben egyhavi fizetése és a szabadságidejére járó illetmény volt. így tehát Badoni könyvelő nem esett áldozatául a napihírrovat szerkesztőjének emlékezete szerint első olyan rablótámadásnak, amelyet nő követett el.” — Szegény Badoni könyvelő — mosolygott a tudósító. — Olyan rendes ember, s ugyanabban a penzióban lakik, ahol én. Meglepetést akartam szerezni neki a születésnapjára: hiszen a hímév mindenkinek jól esik! Ráadásul már 27 év óta újságunk előfizetője. Ügy vélem, az újságnak legalább nagy ritkán valami személyes elégtételt kellene szereznie olvasóinak, örömteli remegést kell keltenie bennük. Fontos, hogy megbecsüljük az életet, igazgató úr. Szükséges, hogy értésül adjuk az embereknek, miféle veszélyeket és szerencsétlenségeket, milyen szörnyű katasztrófákat kerülnek el minden percben! — Vagy úgy! És talán már a holnapi számba is készített valami ilyesfélét? Olvassa Csak fel, egyre jobban tetszik a dolog. — Itt van még az időjárásról szóló cikkecske. „Tegnap déli 12 órakor nem esett hó. Városunk utcáit és tereit nem lepte el puha, fehér hótakaró. Egyes körzeteket a hó nem borította el vastag rétegben, másutt pedig nem alakultak ki jellegzetes alpesi hóbuckák. A várost közigazgatásnak nem kellett a hó eltakarításával foglalkoznia.” Azután ezzel együtt járó jelentős költségmegtakarításról szóló eszme- futtatás következik. — Eleve egyetértek az ön elmefuttatásával, és azt javasolom saját magamnak, hogy bizony megtakaríthatnám az ön fizetését. — Sejtettem, ön már a negyedik újság igazgatója, aki ilyen következtetésre jut. Ügy gondolom, hogy a modern újságírásra vonatkozó elképzeléseim túlságosan haladóak. Egyesek azt mondják, hogy utópista tévelygések rabja vagyok... Ez azonban nem rettent el. Galileivel, Marconival és másokkal is így bántak az elején, sőt, talán rosszabbul is. Fő a türelem — találok én magamnak más állást. Fiatal vagyok, az egész élet előttem áll! És a tudósító tekintete boldogan révedt egy olyan világba, amely telis-tele lesz meg nem történt utcai balesetekkel és ki nem tört háborúkkal. (Gellért György fordítása) Különös protokoll „ÚJSÁGHÍR: A Ferihegyi repülőtérre érkező delegációt a vállalat fegyelmi bizottsága fogadta.” — Képzeld, a barátom egy rongyos pokróccal ment külföldre dolgozni, és ma már tízmilliója van!- Minek neki annyi rongyos takaró? Telefonbeszélgetés- Te vagy az kedvesem?- Igen drágám. És ott ki beszél?- Miért mondja, hogy ez a szobrocska elefánt- csontból van? Ez porcelán!- Úgy látszik, az elefántnak müfogai voltak! Hogyan harcoljunk az előítéletek ellen? N éptelen utcán ballagtunk. — Odanézzetek! kiáltott fel hirtelen Macek. — Fekete macska szaladt át az úton! —A macska valóban fekete volt. Kandúr. Cső alakúra görbítette farkát és arcát) anul|, közvetlenül az orrunk előtt isz- kolt át a járdán, megkerült egy frissen ásott gödröt, és eltűnt a kapuban. Megtorpantunk. Az előttünk haladó férfi szintén megállt. Néhány percig szótlanul álldogáltunk. — A macska nagyon rokonszenves állat — mondta végül Antek szándékosan hangosan, hogy az előttünk álló férfi is meghallja. Az nem válaszolt, csupán egyhelyben topogott. — Szégyen! kiáltott fel Magda. — Felnőtt ember létére nem átall babonákban hinni! — A babona: a szellemi sötétség jele — helyeselt Macek. — Én nem vagyok babonás — szólt a férfi, aki még mindig egyhelyben topogott — csupán nem akarom próbára tenni a sorsot. Antek gúnyosan elnevette magát. — ön szerint holmi macska — azonos volna a sorssal? A férfi cigarettát vett elő és rágyújtott. Mi pedig ott álltunk és vártunk, hogy mit csinál az elégett gyufával: a gödör mögött ugyanis szemétláda volt. A férfi a gyufát visszatette a dobozba, a dobozt pedig zsebre dugta. — N-no igen — mondta Macek — mennyire meggyökeresedtek az előítéletek egy bizonyos kategóriához tartozó emberek körében ... — Az ilyenre rábeszéléssel nem lehet hatni— jegyezte meg Magda: nyilván elunta a várást. — Ne légy gyerek, öregfiú — mondta Macek szándékos higgadtsággal, messziről kezdve neki a dolognak —: előbb-utóbb mindenkinek le kell küzdenie magában a múlt csökevényeit. — Aztán magad is nevetsz majd a babonáidon — fűzte hozzá Antek, s megfogta a makacs ismeretlen kabátjának hajtókáját. A tanácstag vendégségben- A magam részéről a kávét jónak tartom, elfogadom, és elfogadásra ajánlom. Rajz: Constantin STIG KLAESSON: A gyanú öl Válasz Gyakori eset, hogy mi jelnőttek — tisztelet a kivételnek — értelmetlen kérdéseket intézünk a gyerekekhez ... egy példa erre ... Ko- romjekete szemű kisjiú ül velem szemben a vonaton. Szomszédja, egy nyájas öregúr kedveskedőn jelé jordul: — Miért van ilyen szép kormos szemed, kislegény? A kisjiú komolyan gondolkodott egy ideig, aztán haragosan válaszolt: — Nem tudom! Igaza volt, a buta kérdésre nem is lehetett másként válaszolni. Ámde a nyájas útitárs nem elégedett meg ezzel, s tovább kedélyeske- dett: — Lám, no lám, de azt csak tudod, hogy hívnak? — Hogyne tudnám, bácsi — készségeskedett a gyerek. — Fodor Péternek, — És a papádat? — öt Tolnai Gyulának ... — Ejnye de butuska vagy! Hát hogyan lehet a papád Tolnai, ha téged Fodornak hívnak? — Azért — magyarázta a gyerek —, mert a mama mégegyszer jérjhez ment, de én nem ... — t. sz. e. — Találékony Egy díjkiosztó ünnepségen A szerencsés nyertes így köszöni meg a nagy összegű irodalmi díját: — Boldog vagyok, hogy megoszthatom önökkel örömömet. — Jó lenne, ha a díjat is megosztaná — kiabál közbe valalki a sarokból. Szöveg nélkül A férfi már-már ellenvetést akart tenni, ebben a pillanatban azonban belepoty- tyant a gödörbe, s így átlépte azt a demarkációs vonalat, amelyet a fekete macska húzott. Most már mi is elindulhattunk. Megkönnyebbülés és öröm töltött el bennünket. Valahogy mégis csak kellemes dolog, ha az ember egy tévelygő segítségére siethet, és a helyes útra vezérelheti! Mentünk-mendegéltünk, vidáman csevegtünk és tárgyaltuk a történteiket, csupán Antek nézelődött aggódva a kapualjakba: vajon nem ugrik elő még egy fekete macska? Mivel ő volt a legnyápicabb valamennyiünk közül, joggal feltételezte, hogy ez alkalommal neki kell majd megválnia a káros előítéletektől. Jacek Sawszewicz Ford.: Gellért György Mi az oka annak, hogy az emberek ennyire gyanakvóan és ilyen könnyen elhiszik a legrosszabbat is felebarátaikról? A minap például, amikor a kávéházban reggeliztem, egy leányzó figyelmesen rám pillantott, és — mindegyik szavát valami különleges értelemmel felruházva — ezt mondta: — Tegnap biztosan remek estéd volt, ugyebár? — Tegnap? — feleltem kérdéssel, s megpróbáltam visszaemlékezni, mi volt, ami akár csak a legkisebb árnyékot vethetné a hírnevemre. Ez alkalommal olyan ártatlannak éreztem magam, mint a ma született bárány, mégis félrefordítottam a tekintetemet, s ekkor megvilágosodott az agyam. — Á, biztosan a vörös szememre célzol! Hát ennek nem a sok nő, meg a borban és a dalban való tobzódás az oka, hanem csupán az, hogy ma reggel egy kis frissítő úszkálást végeztem az uszoda klórozott vizében. És mindig így van. Ez a lány egyáltalán nem kivétel. Hiszen ha találkozunk egy pirospozsgás úriemberrel, akinek tekintélyes, kékespiros orra van, akkor értő kacsintással kijelentjük: — Látszik, hogy ez nem alamizsnára tékozolta a pénzét . Pedig valóban nemcsak a konyak lehet ilyen hatással a bőrre. Például a túl sok friss levegő is. Emiatt sok öreg matrózt vagy favágót alaptalanul lehetne a szeszes italok kedvelésével gyanúsítani. A gyanakvás jelenségének még egy példája — a „kék folt a szem alatt”. Az efféle ékesség láttán először a verekedés jut eszünkbe. És nem sokan hiszik el azt, ha valaki például azt mondja, hogy a sötétben egy félig nyitott ajtónak ütközött. Mindenesetre magam sem hittem el, amikor a barátom óriási bíborvörös dudorral a homlokán jelent meg. — A sötétben beleütköztem a félig nyitott ajtóba — magyarázta. — Ide hallgass — feleltem —, mesélhetsz mindjárt Piroskáról és a farkasról is csak sose restelld magad ... — Dehogy, igazat mondok — jelentette ki a barátom fájdalmas sóhajjal, mivel nem én voltam az első, aki kétségbe vonta szavait. — Valóban úgy történt — folytatta —, hogy amikor tegnapelőtt hazaértem, a kutyám elém iramodott, és... Most láthatod ezt a dudort. De hát senki sem hinné el, hogy én ilyen rendes ember vagyak, és mindig az előszobában húzom le a cipőmet. Ezért tálalom fel a félig nyitott ajtó históriáját. — Ez persze ostobaság, a te helyedben azonban én mégis a kutya verzióját használnám fel. Ez mindenesetre jobb, mint a félig nyitott ajtó, azt senki sem hiszi el. — Ügy látszik, neked tapasztalataid vannak a kék foltok és a dudorok eredetének megmagyarázása terén — mondta barátom kajánul. — Igen, ugyanis egyszer jókora kék folt volt a szemem alatt. — És hogyan szerezted? Repülő csészealjjal ütköztél össze? — Fontolóra vettem, mit feleljek. És úgy határoztam, hogy az igazat mondom: — Sötét volt, nem akartam felgyújtani a villanyt, és beleütköztem a félig nyitott ajtóba ... Széles mosoly ömlött el a barátom arcán. Nem hitte el. Hiszen az emberek any- nyira gyanakvóak! Márpedig éppen így történt. Az ajtó valóban félig nyitva volt, és én olyan erővel vágtam neki a homlokomat, hogy úgy csengett, tőle a fülem, akár az ébresztőóra. Gellért György fordítása Keki a divat \'—9—H U_- Hol lehet ilyen remek szerelést kapni?
