Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-24 / 276. szám

1977. november 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Együtt a faluval A szelevényi pedagógusok példát mutatnak fl szegedi Nemzeti Színház vendégjátéka Szolnokon Szerelmi bájital A TIZENKILENCEDIK szá­zad első fele az úgynevezett „bel cantó” opera virágkora, Európa zenei ízlését az éne­kes műfaj terén szinte kizá­rólag az olasz szerzők és énekesek ízlése határozza meg. Egy-egy operabemutató Itáliában ekkor úgyszólván közügy. A közönség lelkesen ünnepli, vagy megbuktatja a komponistákat, isteníti vagy kifütyüli az énekeseket, s ez alól a sztárok sem kivételek. Az operáktól behízelgő dal­lamokat, a szereplőktől átla­gon felüli virtuozitást vár­nak, s remekművek egész sora elégíti ki a közízlést: Rossini, Bellini; Donizetti művei kiemelkedő helyet fog­lalnak el az opera történeté­ben*. Gaetano Donizetti (1797— 1848) korának egyik legter­mékenyebb, legsikeresebb szerzője, a Szerelmi bájital, a Lammermoori Lucia, a Don Pasquale komponistája het­venkét operát írt! Bár későb­bi zeneszerző óriások (Verdi, Wagner) fénye, valamint a deklamáló irányzat elhomá­lyosította egy időre munkás­ságát, a jelen kor dallamos­ságra való igénye (mondhat­juk: kiéhezettsége), s a nagy énekesek (Callas, Sutherland) teremtő művészete egyre újabb és újabb értékeket me­rített Donizetti s a „bel can- to” mestereinek kimeríthe­tetlen kincsesbányájából. A szegedi Nemzeti Színház operatársulata remekbe sike­rült előadást hozott Szolnok­ra. A Liszt-díjas Horváth Zoltán rendezése ott ragadta meg a lényeget, ahol Doni­zetti a legzseniálisabb: vérbő humoránál, eleven életszerű­ségénél. Az énekművészek jókedvűen komédiáztak, szervesen együtt élve az ára­dó szellemességű muzsikával. Berdál Valéria érdemes mű­vész tiszta, nemesen csengő szopránját, virtuózán köny- nyed technikáját, Réti Csa­ba Liszt-díjas szép színezetű, különösen a felső regiszter­ben imponálóan fénylő te­norját, kitűnően formált ro­máncát, Vághelyi Gábor ki­egyenlített, meglepően töké­letes baritonját, ragyogó szö­vegkiejtését, valamint — nem utolsó sorban! — Gregor Jó­zsef Liszt-díjas, magasfokú muzikalitását, stílusérzékét, elsőrangú színpadi alakítá- - sát élvezet volt nézni, hall­gatni. A kórus hangzása jó, — átgondolt, a cselekményt gondosan aláhúzó, sőt előre­vivő játékukat külön dicsér­nünk kell, a teret ügyesen kihasználó mozgásuk ismét rendezői érdem. A DÍSZLETEK ÖTLETE­SEK, hangulatosak, a jel­mezek kifogástalanok voltak. Dékány Endre karmester ki­tűnően vezette, fogta össze az előadást, zenekara hol visszafogottan kísért, hol ve­zető szárnyalással juttatta érvényre Donizetti bő inven- ciójú, elragadó dallamvilá­gát. Nagy Pál Ha osztályozni kellene a szelevényi általános iskola pedagógusait, alighanem „példás” jegyet írhatnánk a bizonyítványba. A község takaros portáival, virá­gos utcáival kellemes be­nyomást tesz az idegenre. A rend, a tisztaság nem véletlenül nyert polgárjo­got a településen. A sze- levényiek felhívására bon­takozott ki néhány évvel ezelőtt a tiszta, virágos faluért országos mozga­lom. Az alig kétezer lelkes köz­ség gondozott utcáit, házait megismerhették a televízió- nézők. A lakóhely csinosítá­sából aktívan kivették részü­ket az iskola diákjai is. A szelevényi iskolások azonban nemcsak a Magyar Televízióban szerepeltek. Pár évvel ezelőtt svéd riporterek filmet forgattak a Kodály Zoltán által kidolgozott ze­nei nevelés megvalósulásáról. Kecskemét, Hódmezővásár­hely és Szelevény közül az utóbbi iskoláját választották ki a svéd televízió munkatár­sai. A forgatáskor készült felvételek a zenei szaktante­rem falait díszítik, az iskola sikeréről tanúskodnak. A község a megye azon ke­vés településeihez tartozik, ahol minden gyermek az óvo­dából érkezik az első osz­tályba. Könnyű ezt megvaló­sítani — gondolhatnánk — ott, ahol egy évfolyamon ál­talában húsz-huszonöt diák tanul. Ha figyelembe vesszük viszont azt, hogy a gyerekek harminc százaléka naponta ingázik -a közeli tanyákról, akkor kétségtelenül nagy eredménynek számít. Hogy sikerült elérni? Erről így vé­lekedik Békéssy Szilárd, az iskola igazgatója. — Jó kapcsolat alakult ki a tantestület és a szülők kö­zött. Szinte minden tanítónk, tanárunk itt él a községben, naponta találkozunk tanít­ványaink szüleivel, utcán, rendezvényeken vagy éppen az iskolában a felnőttoktatás A borsod megyei tanács természetvédelmi területté nyilvánította a Sárospatak határában levő megyerhegyi úgynevezett „tengerszemet”. Borsod megye természeti és történeti értékei között is megkülönböztetett helyet foglal el ez a csaknem két­hektárnyi terület. A teljesen átkovásodott riolittufában a tizenötödik században létesí­tettek malomkőbányát, ahol gabonaőrlő és érczúzó köve­ket készítettek. Bár a bá­nyászkodást a későbbi száza­dokban felhagyták, teljes ép­keretében vagy értekezleten. Gyakran előfordul, hogy a szülői értekezletre többen jönnek el, mint az iskola ta­nulói. Ez azt jelenti, hogy a szülők egyformán érdeklőd­nek a gyerekük iránt, nem­csak kötelességből küldik el egymást az értekezletre. Mindannyian szívesen adják gyermeküket az óvodába, hi­szen ismerik a munkánkat. A község óvodájában há­rom szakképzett óvónő fog­lalkozik a legkisebbekkel. Az iskolában hasonlóan jók a személyi feltételek. A tizen­három pedagógusból álló tan­testületben mindössze egy képesítésnélküli nevelő dol­gozik; gyermekgondozási se­gélyen levő tanárnőt helyet­tesít. A pedagógusok többsé­ge több mint egy évtizede él Szelevényen, megfelelő szol­gálati lakások segítették le­telepedésüket. Együtt léle­geznek a község lakóival, azonosak a gondjaik, öröme­ik, közös módszereket dolgoz­nak ki a gyermekek egyéni­ségének formálásában a ne­velés minden területén. Az együttműködésnek köszönhe­tő, hogy a szelevényi diákok a középiskolában is kitűnnek jó magatartásukkal, kultu­rált viselkedésükkel. Nem kisebbek az oktatás területén elért eredmények sem. A végzős diákok fele középiskolában tanul tovább, a többiek pedig szakmunkás- képző intézetben. A volt ta­nítványok között akad atom­fizikus, számos mérnök, or­vos, jogász, pedagógus. El­vitték az iskola jó hírét a kö­zépfokú, s felsőfokú oktatási intézményekbe. A pedagógusok azonban sohasem elégedettek munká­jukkal. A szelevényiek a jö­vő feladatai között első he­lyen jelölték meg a fiatalok munkára nevelését, feléb­reszteni a diákokban a fizi­kai munka tiszteletét. Megis­mertetni velük azt a siker­élményt, amelyet ők óráról órára átélhetnek közös mun­kájuk eredményeként. T. G. ségben megmaradtak a bá­nyafalak, a „kivágásra” elő­készített őrlőkövek, azok a gyámlyukak, amelyekbe a fejtéshez szükséges ácsolato- kat állították. Ugyancsak szinte középkori kialakításá­ban .maradt fenn napjainkig a külfejtésen faragásra hasz­nált bányaudvar is, amely megőrizte az ősi tevékenység nyomait. Az egykori külfejtésű „gö­dörben” az összegyűlt csapa­dékvízből tó keletkezett, — innen kapta a „tengerszem” elnevezést. Sárospatak határában Védett tengerszem flz alkotó emberért ■Z {RÉM MISIK OLDILI Pályázat közösségeknek A tiszafüredi Járási Hiva­tal művelődésügyi osztálya, a Szolnok megyei Mezőgaz­dasági Termelőszövetkeze­tek Területi Szövetsége, a járási KISZ-bizottság, a mű­velődési központ, a járási könyvtár és a testnevelési és sportfelügyelőség Alkotó emberért c. pályázatot hir­det a tiszafüredi járás száz dolgozónál többet foglalkoz­tató ipari, kereskedelmi és termelőszövetkezeti közös­ségei részére. A pályázat szempontjai között szerepel: a beneve­zett kollektívák közoktatást, közművelődést segítő tevé­kenysége, a kulturális alap tervszerű felhasználása, a felnőttoktatás helyzete, az öntevékeny művészeti cso­portok száma, szerepe, az olvasómozgalomban és az Edzett ifjúságért tömegsport akcióban való részvétel, a területi közművelődési, ok­tatási és sportintézmények­kel tartott kapcsolat. A meghirdető szervek a legjobb kollektíváknak har­minc-, húsz. és tízezer fo­rintos pályadíjat, az opera­tív bizottság hétezer forin­tos jutalmat tűzött ki. Díjazzák a legjobb szövet­kezeti, közművelődési tiszt­ségviselőket, aktivistákat is. Az írásbeli jelentkezést a programfüzettel és az in­tézkedési tervvel együtt no­vember 30-ig a tiszafüredi Járási Hivatal művelődés- ügyi osztályára kell bekül­deni. Eredményhirdetés 1979. februárjában lesz. Színpadok bemutatóján fldY-müsorok Tiszafüreden, a művelődé­si központban vasárnap dél­előtt 10 órakor kezdődik a járás amatőr színpadjainak versenye. A bemutatóra 7— 8 csoportot várnak. Egy-egy műsor ideje 20—25 perc, a téma meghatározott: Ady Endre életéről, munkásságá­ról- és a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalomról ké­szülhetnek színpadi előadá­sok. He csak panaszkodjunk! Még egyszer a vízdíjháborűról számlák a fogyasztó­nak”, írta cikke címében az év elején lapunk, s a megye több mint húszezer átalány- díjas vízfogyasztója nevében az akkor nagy felháborodást okozó vízdíjkiszámítási rendszernél jobb módszert követelt. Az ügy lényege az volt, hogy a vízszolgáltatók azoktól a fogyasztóktól, akiknél nem volt felszerelve vízóra, átalánydíjban a ko­rábbiaknál sokszorosan több vízdíjat rótt ki a fogyasztók­ra, mondván, hogy „behoz­za” a veszteséget. Akkor azok jártak jól, akiknél víz­mérő óra volt beszerelve, s mutatta a tényleges fogyasz­tást. Így előállt olyan hely­zet, hogy míg egy vízórával rendelkező fogyasztó százöt­ven forintot fizetett, addig egy átalánydíjas ugyanolyan időszakra öt-hatszázat is. A következtetés egyértelmű volt: a vízcsap tulajdonosok­nak mindenképpen az ked­vez, ha megveszik a vízórát, amely igazságos lesz: csak annyit fizessen, amennyit fo­gyasztott. Év elején írtuk, s most közeledik az év vége. Mi történt azóta? Sok minden. Egyebek közt megjelent egy új rendelet, amely szabá­lyozza az átalánydíjak ki­számítását. Ezzel párhuza­mosan viszont megyénkben a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat dolgo­zói valóságos „hajrát” indí­tottak, hogy minél több víz­óra álljon az egyébként „rá­menős intézkedéssel” rá- kényszerített fogyasztók ren­delkezésére. Igénylők. Itt álljunk meg egy szóra! A „vízdíjhábo- rú” idején panaszlevelek hullámai árasztották el a legkülönbözőbb fórumokat, tiltakozva az átalánydíjas számításkai hirtelen megnö­velt terhek miatt. A levelek azóta nem jönnek-mennek, de nemigen futnak be a víz­órát igénylő kérelmek Sem. Hiába erőlködnek a szocia­lista brigádok, hiába költ a vállalat ezreket a vízórák előállítására, s hiába hívta fel a vízművek a tisztelt fo­gyasztókat, ugyan rendeljék már meg a vízórát, nem sok eredménye van. A lehetősé­„Ötszörös gekhez képest legalábbis nem. Bár igaz, hogy az év elején 22 ezer átalánydíjas fogyasztó volt, most pedig már „csak” 17 és félezer, mégis ... Nagy az eltérés a megrendelt és a raktáron lé­vő vízórák között. Jelenleg kis híján négyezer vízmérő óra fekszik a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat legkülönbözőbb tárolóhe­lyiségeiben gazdára várva. Arra a gazdára, aki meg­rendelő, aki fizeti az előle­get. Most éppen kettő híján kileneszáz megrendelő je­lentkezett, viszont közülük csak 207 fizette be az előle­get. (Tehát a vízművek csak ennyivel tud tárgyalni). A megyei Víz- és Csator­namű Vállalat azonban — épp az újra fellángoló vitát megelőzendő — tervbe vet­te, hogy 1979-ig minden ház­tartásban felszereli a víz­órát, s ott, ahol a kileneszáz, ezer forintos költséget nem tudják egykönnyen elviselni, részletfizetési kedvezményt is ad az óra felszerelésére. Csak szereltessék már! De: a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat nem csupán „kéri” a fogyasztót. Rimánkodásból nem lesz megnyugtató megoldás, újabb levélháborúnak pedig senki sem örülne. így hát -a vállalat — élve törvényes jogával — kötelezi, és köte­lezni fogja a lakosságot a vízóra megrendelésére... Kötelezi. lhne------------tessek felhá­borodni, elvégre ma már senki nem vitatja, hogy a villanyt, a gázt. csak úgy használhatja, ha a fogyasz­tását óra méri. A benzinku­tas sem átalánydíjban tödti tele a tankot, s még csak nem is „saccra”, „pofára” vagy épp a kocsi típusa alapján. Annyit fizetünk, amennyit kapunk, amennyit világítottunk, melegítettünk, s teljesen jogos, hogy a költ­séges berendezésekkel meg­termelt (igenis, termelik!) vizet megfizessük. S hogy ne többet, de ne is kevesebbet, azt döntse el a mérőműszer, s ne a hivatali „körülbelül”, s ne az indu­latos fogyasztó. Fellebbezés­nek helye nincs! Igriczi Zsigmond Iskolafogászaton Ha fáj, á-t kell mondani... Még a legpajkosabbak is csendesen ülnek, suttogva beszél­nek a szolnoki Szabadság úti iskolafogászati rendelő várószo­bájában. A máskor élénken csivitelő, most feltűnően halksza- vú gyerekhad a Tallinn körzeti iskolából érkezett, a második ások üldögélnek sorukra várva. — Megbeszéltük, hogy nem félünk, és-Bán Zoli bá­csi megmutatta a műszere­ket, hogy mivel mit csinál, és azt is mondta, hogy nem fog fájni... Csak Jutka fél. Ö még nem volt fogorvos­nál. Nyílik az ajtó — de jó annak, aki már kifelé jön! Nini, hogy mosolyog! — és újabb öt gyerek bemehet. Bundics Kati elhelyezkedik a nagy székben, egy vékony kisfiú ijedten a sor végére húzódik. — Zoli is fél — kuncog­nak a kislányok. — Nekem nifics is rossz fogam, apuka mondta! — tiltakozik a többiek háta mö­gött, de a fogorvos biztatja, jöjjön közelebb, álljon az ablakhoz, szembe a székkel. — Onnan azt is látod, hogy a többiek nem félnek, meg azt is, hogy mit csiná­lok ... Katinak a bal alsó hatos fogát betömjük ... Ugye megbeszéltük, hogy aki szép nagyra nyitja a száját, annak nem fog fájni. Kati­ka, tudod ugye, ha fáj. ak­kor á-t kell mondani, és ak­kor abbahagyom... Halk duruzsolássai dolgo­zik a fúrógép, néhány pilla­nat, és már el is hallgat. — Biztosan nem fájt? Na ugye. Most mégegyszer kinyi­tod. Ezzel a kis söprűvel még utána csinosítjuk... Ki következik? Zoli? — Gyerekek! Mitől van az, hogy a fiúk félősebbbek? Pedig belőlük katona lesz! — Én már egyedül is el­mentem Zoli bácsihoz, ami­kor fájt a fogam, én bátor vagyok — jelentkezik Péter. A gyerekek iskolafogásza azonos a lakóhelyük körzeti fogorvosával, és ez nagy előny. Bölcsődés kortól meg­ismerik a kezelő orvosokat, megszűnik a szorongás, a félelemérzet. Péter nagyon ügyes, dicséretet is kap. — ... most még alkohollal lefújjuk a fogadat, aztán be­tömjük. Nézd csak, emlék­szel még rá, mit mondtam, mi ez? — Pisztoly! — Az bizony, amalgám- pisztoly, most ez következik, és mindjárt készen vagyunk. Zoli is sorra kerül. Ke­ményen markolja a szék karját. Kicsit „megradíroz­za” a fogorvos a hibás tej­fogakat, hogy a még ezután előtörő újakat ne fertőzze. Megkönnyebbült sóhajtás­sal ugrik fel a gyerek. — Ugye, máskor nem fogsz félni? És jönnek sorra, Andrea, Edit meg a többiek. — Nagyon beteg fogaid vannak. Szép kislány vagy, de mi lesz, ha nem gyógyít­juk meg őket? Gyere be a Vosztok úti rendelőbe hoz- -zám, és majd ott' megbeszél­jük azt is, hogy mikor gye­re újra!... És beszél, beszél, tréfál­kozik a fogász, egy kicsit maga is gyerekké lesz az ap­róságok között. Legjobban annak örül, hogy egyre ke­vesebben félnek tőle. — Ütemterv szerint éven­te egyszer, a kicsiket kétszer is elhozzák a fogászatra. Mégis van olyan gyerek — később kiderül, hogy min­dig hiányzott olyan napo­kon, amik«- ez volt a prog­ram — akinek nagyon rom­lanak a fogai. Ebben a szü­lők a ludasak. Amikoj- egy- egy ismeretterjesztő előadást hirdetünk, a terem gyakran kong az ürességtől. A szülők legyintenek: „Ja, ez csak fo­gászat!” Pedig nem mindegy, hogy milyen egészséges új generációt nevelünk — je­gyezte meg a fogorvos „zá­rójelben”. És mert igaza van, ez is ide kívánkozott a riport végére. — rónai —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents