Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-23 / 275. szám

Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXVIII. évi. 275. SS., 1977. november 23., szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 0 politizálás fórumai Fejlesszék, minden jelentős területen termelésüket azál- lami gazdaságok: 1990 táján érjenek el búzából hektáron­ként 55—60, kukoricából 90— 100 mázsás termést. A tehe­nészetekben erre az időszak­ra a tehenenként 6 ezer liter körüli éves hozam elérése a cél, — olvasható az egyik, nemrég megjelent politikai vitaköri anyagban. A me­gyénk állami gazdaságaiban, termelőszövetkezeteiben mű­ködő vitakörök tagjai minden bizonnyal alaposan meghány- ják-vetik következő összejö­veteleiken e célok elérésének útját, módját. Hisz az ilyen összejövetelek kiváló lehető­séget nyújtanak arra, hogy az országos politikát „apró­pénzre váltsák” a párt agitá­torai, mert a politikai vita­kör fontos forrása az infor­mációnak. és egyúttal fej­leszti a résztvevők politikai gondolkodását és ítélőképes­ségét. Az ilyen összejövetele­ken a hétköznapi élethez iga­zodva tanulnak vitatkozni, a párt politikája mellett szólni, agitálni a résztvevők. És a vitakörökön felkészített agi­tátorok nagy segítséget adnak egy-egy konkrét feladat he­lyes megítéléséhez, egyben mozgósítanak az újabb teen­dők végrehajtására. Szolnok megyében öt éve egyre élőbbek a politikai vi­takörök, egyre fontosabb sze­repet töltenek be a pártélet­ben. öt évvel ezelőtt még csak kísérleti jelleggel szer­veződtek az első vitakörök, szám szerint összesen hat- vankilenc. És ma? A párt- alapszervezetek 87—88 száza­lékában szerveznek rendsze­resen ilyen fórumokat, ez pe­dig azt jelenti', hogy kevés híján 900 politikai vitakör­ben tizenöt-tizenhétezer résztvevő tanulja a „politi­zálást”. Minek tulajdonítható a nagy érdeklődés, amely e vi­takörök iránt évről évre meg­nyilvánul? Mindenekelőtt a párt politikája iránti biza­lomnak, és annak, hogy pár­tunk számos formában és módon alkalmazza és báto­rítja az őszinte eszmecserét, az alkotó vitaszellemet, hogy számít a párttagság és a pár- tonkívüliek okos észrevételei­re. Közrejátszik az egyre nö­vekvő érdeklődésben a szo­cialista demokrácia kiteljese­dése, az emberek általános és a politikai műveltségének nö­vekedése, a kibontakozó új, szocialista magatartás, az or­szágépítésért, a fejlett szo­cialista társadalom megvaló­sításáért érzett felelősség erő­södése. Mindehhez az irányí­tó pártszervek nagy politikai érzékenysége kapcsolódik, felismerték a politikai vita­körökben rejlő lehetőségeket, hogy bátorítják, segítik, igénylik munkájukat. Pártunk XI. kongresszusá­nak határozata kimondja: „Minden párttag és pártszer­vezet kötelessége politikánk képviselete, terjesztése. En­nek leghatásosabb módja az aktív véleménycsere a pár- tonkívüliekkel; ez lehetőséget nyújt a különböző nézetek szembesítésére, tisztázására, a marxista-leninista állás­pont meggyőző kifejtésére.” Ebben segítenek minden párttagnak a politikai vita­körök. a politizálás megyénk­ben is élő, eleven, alkotó fó­rumai. — V — Budapesten ülésezik a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszteri bizottsága A Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszteri bizottsága november végén, december ele­jén Budapesten tartja soron következő ülését. Az ülé­sen megvitatják a Varsói Szerződés katonai szerveinek tevékenységével összefüggő időszerű kérdéseket. Koszorúzás a Mező Imre úti temetőben VB-ÜLÉSEM «TÜZÉR HUHKfllflRÚL Több milliós megtakarítás Szállítási együttműködés a Volánnal A Kelet-magyarországi Tüzelőszer- és Építőanyag Kereske­delmi Vállalat munkáját még nem tárgyalta a Szolnok megyei tanács végrehajtó bizottsága. A szolnoki kirendeltség tevé­kenysége is egyszer, 1$7l-ben szerepelt a vb napirendjén. Tegnap azonban a vb-Ulésen beszámoló hangzott el a válla­lat - ezen belül a megyei telep - eddigi munkájáról, felada­tairól, célkitűzéseiről. A vállalatnak Szolnokon kirendeltsége dolgozik, amelynek önálló áruforgalmi osztálya beszerzési és árute­rítési feladatot lát el. Kielé­gíti a lakosság építő- és tü­zelőanyag-igényeit valamint a közületeket is ellátja az em­lített termékekkel. Az üzletpolitikai célkitűzé­sek szerint fő feladatnak te­kintik a minőség javítását, a választék bővítését. Javítani kell a vásárlási körülménye­ket, a szolgáltatási tevékeny­séget, csökkenteni kell a rak­tárhálózatot és a rakodóteret minden Tüzép-telepen. Jól együtt kell működni a part­ner vállalatokkal — kereske­delmi, termelő és szállítási vállalatok — összehangolva az árubeszerzést, a tárolást, a mozgatást. Kiemelt helyet foglal el a vállalat ötödik öt­éves tervében a Szolnokon mintegy 100 millió forintért felépülő új Tüzép-telep épí­tése. Egyébként a kitűzött feladatok megoldása esetén megyénkben 1980-ra a Tüzép forgalma eléri a 993 millió forintot. Szolnok megyében 14 tüze­lő- és építőanyagot árusító telepen szerezheti be a lakos­ság a szükséges termékeket, ezen kívül hat szakbolt is rendelkezésre áll. Tüzelő­anyagból; annak ellenére, hogy évközben megfelelő készletek álltak rendelkezés­re, az idén kevesebb fogyott, mint a korábbi években. Si­keresen zárult a lakosság en­gedményes tüzelőakciója, 39 ezer tonna szenet és 10 ezer tonna brikettet vásároltak a megye lakói. A megtakarított összeg 5,4 millió forint volt. Tüzelőből a jelenlegi készlet biztosítja az egész évi ellá­tást, viszont kevés az NDK- brikett és a lengyel kazán­szén. Építőanyagból is van néhány cikk, amely jelen pil­lanatban nem kapható. Ce­mentből az építkezési szezon­ban keveset kapott a megye, — a tárolási kapacitás más­részt a termék tulajdonságai miatt a téli hónapokban nem tudnak olyan mennyiséget át­venni, amely biztosíthatná a zavarmentes ellátást. Az ellátásra kihatnak a fu­varozási, a szállítási és a ra­kodási hiányosságok: időn­ként kevés a vasúti kocsi, a külföldi partnerek a szállítá­soknál ütemezést csak korlá­tozott mértékben vállalnak, az átrakásnál is torlódások keletkeznek. A Tüzép-válla- lat Szolnokon a 7. számú Vo­lánnal szerződéstervezetet készített, amely hosszabb távra biztosítja az együttmű­ködést. így lehetővé válik a házhozszállítási rendszer megszervezése is. A rakodó­gépek vásárlására 1974-től 4,5 millió forintot költöttek, az ötödik ötéves terv hátra­lévő időszakában még két­millióért vesznek gépeket. A szállítás és a rakodás fejlesz­tésére a következő években 5 millió forintot költenek. Az igények emelkedése előírja a hálózat fejlesztését: a forga­lom 72—74 százalékát a kis­kereskedelem, a 26—28 szá­zalékát pedig az áfészek bo­nyolítják. Éppen ezért szük­séges, hogy a hálózat fejlesz­tése mellett is megfelelő köz- pontosítást hajtsanak végre. Kiemelt helyen szerepel a minőség: az ellenőrzési osz­tály felügyelete alatt minő­ségvédelmi csoport dolgozik, amely figyelemmel kíséri nemcsak a szövetkezeteknek szállított termékek minősé­gét, hanem a kiskereskedelmi úton beszerezhető termékekét is. Az idén a megyében 65 minőségi kifogást tettek, 16 esetben az áfészek javára. Jól dolgoznak a megyei tü- zépes szocialista brigádok: összesen 18 alakult 167 tag­gal. Tavaly hat brigád arany, négy ezüst és öt bronzplaket­tet kapott. Társadalmi mun­kájuk tavaly elérte a 340 ezer forintot. A vállalatnál az elkövetke­ző időszakban javítani kell az áruforgalmi munkát, ezen belül is az áruterítést. Meg kell gyorsítani a hálózatfej­lesztést, a technikai fejlesz­téssel párhuzamosan fokozni kell a szolgáltatásokat. A me­gyei tanács végrehajtó bizott­sága úgy ítélte meg a megyei Tüzép Vállalat munkáját: hogy az ellátó szerepet az adott körülmények között — kisebb hibákkal — jól ellát­ta. A forgalmazás jelenlegi tárgyi és személyi feltételei mellett az elért ellátási szín­vonal már nehezen tartható, ezért további intézkedéseket kell tenni különösen a telep­hálózat átszervezésére és a legszükségesebb fejlesztések mielőbbi megvalósítására. SZ. E. Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából az országban és a főváros­ban is több helyen emlékez­tek a nagy magyar költőre. Debrecenben felavatták egészalakos szobrát, ' em­lékünnepségek zajlottak Szarvason és Miskolcon, Ba- latonfűzfőn, Ajkán, Pápán. A fővárosban a Mező Imre úti temetőben koszorúzási ünnepséggel kezdődött (ké­pünk erről készült) a köz­ponti program. Részt vett a koszorúzási ünnepségen Aczél György, a Minisztertanács elnökhe­lyettese és Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagjai. A költő sírjánál az Ady Emlékbizottság nevében Apró Antal, a Politikai Bizottság tagja, az emlékbizottság el­nöke és Király István aka­démikus; a Kulturális Mi­nisztérium képviseletében Pozsgay Imre miniszter és Marczali László miniszter- helyettes helyezte ei a meg­emlékezés koszorúit. Szent- istványi Gyuláné. a HNF OT titkára és Juhász Ró­bert, a HNF OT tagja a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsának nevében, Nagy Sándor titkár és Kecsmár Ilona osztályvezető, a KISZ Központi Bizottsága képvi­seletében koszorúzott. Bu­dapest főváros Tanácsa ne­vében Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke és Mezey Gyula főosztályveze­tő, a Magyar írók Szövetsé­gétől Dobozy Imre elnök és Juhász Ferenc helyezték el Ady Endre sírján a megem­lékezés koszorúit. Az esti, Erkel Színházban tartott diszünnepségről a 3. oldalon számolunk be. Georges Marchais Budapestre érkezik Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága első titkárának meghívására november 24-én Budapestre érkezik Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára. Egy évvel az egyesülés után Jobb feltételek, több zománcozott edény A korábbiaknál több gond­dal, de nagyobb lehető­séggel kezdték az évet a Jászsági Vas- és Zománc­ipari Szövetkezetben. A szövetkezetnek most már két telephelye van, egy Jászapátiban és egy Jász- kiséren. így az irányítás nagyobb feladatokat rótt a vezetőkre. Az anyagi eszközök kon­centrációja viszont kedve­zőbb feltételeket teremtett a TÉMA: A PÁLYAKEZDŐ FIATALOK SEGÍTÉSE A SZOT székházéban teg­nap nemzetközi tanácskozás kezdődött, amelyen az euró­pai KGST-országok szak- szervezeti képviselői a pá­lyakezdő fiatalok segítésében alkalmazott módszereiket, ta- tapasztalataikat cserélik ki. A tanácskozás ma folyta­tódik, s várhatóan vala­mennyi itt képviselt ország nevelési módszereit megis­merik a résztvevők. MEGALAKULT A TSZKER A termelőszövetkezeti ke­reskedelem színvonalának növelésére, a lakossági ellá­tás javítására tegnap meg­alakult a Tszker. a termelő- szövetkezetek értékesítő, beszerző és szolgáltató közös vállalkozása, amelyet 960 közös gazdaság hozott létre. Alapvető feladata: koordi­nálja a szerződő felek ter­mékforgalmi tevékenységét, és ezzel kapcsolatos összes tennivalót ezentúl országo­san és összehangoltan fej­leszti, szélesíti. A vállalko­zás a jövő év január 1-től kezdi meg munkáját, buda­pesti székhellyel, ÜLÉST TARTOTT A MAGYAR JOGÁSZ SZÖVETSÉG VÁLASZTMÁNYA — Szooialista államunk ki- teljesedésével mind tartal­masabb a szocialista demok­rácia. Az elmúlt évek jelen­tős eredményeire építve to­vábbi lehetőség van a de­mokrácia növelésére, külö­nösen a társadalmi élet há­rom kiemelkedően fontos területén: a tanácsoknál, az üzemekben és a szövetkeze­tekben — állapította meg többek között előadásában dr. Varga József, a Minisz­tertanács titkárságának ve­zetője a Magyar Jogász Szö­vetség elnökségének tagja, a választmány tegnap megtar­tott ülésén. A tanácskozáson részt vett dr. Korom Mihály igazságügyminiszter, dr. Sza­kács Ödön, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész. Dr. Varga József előadása után — melyben a Nagy Októbernek az állam és jog­tudományra. a szocialista jogalkotásra és joggyakor­latra gyakorolt hatásáról is szólt — dr. Jókai Lóránd, a Magyar Jogász Szövetség fő­titkára fűzött szóbeli kiegé­szítőt az elnökség beszámo­lójához. MŰVELŐDŐ BRIGÁDOK Negyven szocialista brigád részvételével közművelődé­si napot tartanak holnap J ászladányban. A havon­ként sorra kerülő rendez­vény témája ezúttal a mun­ka lesz. A művelődési ház előcsarnokában fotókiállí- tás nyílik, amelyen harminc felvétel látható; az amatőr fotósok a dolgos hétközna­pokat, eredményeiket örö­kítették meg. Este ugyancsak a műve­lődési házban Kóródi Béla, az MSZMP jászberényi já­rási Bizottságának titkára tan előadást „Munka és szocializmus’’ címmel, majd levetítik a nagyközséget be­mutató színes diafilmet. Ezt követően a nagyközségi és szövetkezeti vegyeskar lép pódiumra. KÖZMŰVELŐDÉSI TANÁCSKOZÁS TISZAFÜREDEN Tegnap az MSZMP tisza­füredi járási Bizottsága és a tiszafüredi Járási Hivatal közművelődési értekezletet tartott a járási hivatal nagy­termében. A tanácskozáson, — amelyen részt vettek a járás mezőgazdasági, ipari szövetkezeteinek elnökei, párttitkárai, ügyintézői — a közművelődési törvény szö­vetkezeti tapasztalatait, eredményeit, feladatait vi­tatták meg. EGY MONDATBAN — Alekszej Alekszandro- vics Nyikolaj, az OSZSZSZK autóútépítési és üzemelteié-% si minisztere Pullai Árpád' közlekedés- és postaügyi miniszter meghívására teg­nap ötnapos szakmai láto­gatásra Budapestre érkezett. — Tegnap Székesfehérvá­rott üzembe helyezték az ország 12. megyei számító- központját. munkaerő gazdaságos ki­használásához. A nehézsé­gekkel megbirkóztak, a lehe­tőségeket kihasználták, és most az év végi számvetés előtt több mint egy hónap­pal már tudják: a vártnál jobb eredményekkel zárják az esztendőt. Az egyesülést követő első évben a szövet­kezetiek 84 millió forint ter­melési érték előállítását hatá­rozták meg, ezt teljesítik. A Vas- és Zománcipari Szövetkezet jászapáti részle­ge 12 millió forint értékben 60 ezer gyermektricikli szál­lítására kötött szerződést a TRIÁL-lal, 6 millió forint értékben 48 ezer pénzes ka­zetta gyártására a Vas-Mű­szaki Nagykereskedelmi Vállalattal. A műanyagülés­sel készült tricikliből kará­csonyra az utolsó szállítmány is a boltokban lesz. A jászkiséri telep fő ter­mékei az. idén is a zomán­cozott edények, a füstcsövek és hődobok. Ceglédi kanná­ból, vizesvödörből és zsíros- bödönből összesen 215 ezer készült az idén, összértékük meghaladja a 14 millió fo­rintot. Lábasokból különbö­ző méretekben félmilliót gyártottak, 16 millió forint értékben. Legkeresettebb termékükből, a zománcozott füstcsövekből és hődobokból 3 millió forint értékben ál­lítottak elő az idén. A zománcozott áruk iránti kereslet növekedése a gaz­dasági szerkezet korszerűsí­tését, az üzem fejlesztését te­szi szükségessé. Első lépés­ként jövőre két újabb tokos kemencét építenek mintegy félmillió forint költséggel. Ezzel a jászkiséri telephe­lyen a zománcégető kemen­cék száma hétre emelkedik. Adyra emlékezik az ország

Next

/
Thumbnails
Contents