Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-20 / 273. szám
IO SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. november 20. SZOLNOK MEGYE MÚLTJÁBÓL Az alföldi mezőgazdasági munkás 1882-ben költözött a fővárosba. Előbb napszámosként dolgozott, majd apai örökségét kamatoztatva különféle vállalkozásokba kezdett. Fuvarozással, telekspekulációval hamarosan jelentős vagyonra tett szert. A már meglett férfi Pesten pótolta hiányzó iskoláit: gimnáziumot végzett és jogot hallgatott. A nyolcvanas évek végén ismerkedett meg a szocialista eszmékkel, és 1889-ben tagja lett az Általános Munkáspártnak. Ettől az időtől kezdve a polgári kényelem helyett tudatosan vállalta a szocialista pártmunkások áldozatos és veszélyekkel járó életét. Az MSZDP 1896-os kongresszusán választották meg a pártvezetőség tagjának, abban az időben, amikor a vezetőség már a falusi agitáció mérséklésére törekedett. A radikális meggyőződésű és a kompromisszumoktól idegenkedő Várkonyi friss erővel kezdett hozzá a munkához. A pártvezetőség rossz szemmel nézte tevékenységét, és az 1896 augusztusában Várkonyi saját költségén megjelentetett lappal, a Földmívelővel megtagadta a közösséget. Az ellentétek elmélyüléséhez nemcsak a pártvezetőség megalkuvása és a gazdag vállalkozó iránt érzett bizalmatlansága, hanem Várkonyi kiforratlan, anarchista elemekkel keveredő nézetei is hozzájárultak. Vitathatatlan volt lelkesedése, fáradhatatlan ügybuzgalma — hiányzott azonban szilárd, szocialista tudása. Nem értette meg az ipari munkásság történelmi szerepét, túlbecsülte a parasztság erejét és lehetőségeit a szocialista forradalomban. 1897 februárjában nyílt szakadásra került sor. Várkonyi földmunkáskongresz- szust hívott össze, az 1897- es szociáldemokrata kongresszus pedig válaszként kizárta a pártból. Ekkor ellenzéki pártot alakított, Független Szocialista Párt néven. Programja a falusi szegénység alapvető követelését fogalmazta meg: az 500 holdnál nagyobb földbirtokok parcellázását és haszonbérbe adását a parasztoknak. Mozgalma futótűzként terjedt el az országban, főként az Alföldön és Tiszántúlon. 1897 végén nagyarányú parasztmozgalom robbant ki, mely csúcspontját 1898 tavaszán a Szabolcs-Szatmár megyei földosztó mozgalmakban érte el. Fotó: Boros Gáspár További élete az üldöztetések szakadatlan láncolata volt. Sajtóvétségért, izgatásért több ízben állt bíróság előtt és szenvedett rö- videbb-hosszabb börtönbüntetést. Mégsem adta fel reményét, hogy a forradalmi agrármozgalmat újjáélesztheti. Pártját 1905-ben újjászervezte, az államhatalom azonban 1907 után ismét szétverte mozgalmát. Az idős parasztforradalmár ekkor már nem tudta újrakezdeni a küzdelmet. Az uralkodó körök iránt táplált gyűlölete és megvetése azonban élete végéig megmaradt. 1916-ban háborúellenes izgatás miatt még egy ízben hathavi fegyházra ítélték. Elhalasztott büntetését már nem töltötte ki — 66 éves korában elragadta a halál. Utolsó éveit Szolnokon töltötte, hamvait Szolnok temetője őrzi. NYOLCVAN ÉVE TÖRTÉNT Megmozdultak a cibakházi földmunkások A múlt század kilencvenes éveinek Magyarországát kiáltó társadalmi ellentétek jellemezték, amelyek a kapitalizmus alapvető ellentmondása mellett az 1848-49-ben lezajlott polgári demokratikus forradalom befe- jezetlenségéből fakadtak. Bár a forradalom eredményeként a jobbágyság felszabadult, azonban érintetlenül maradt a feudalizmusban kialakult nagybirtokrendszer számos feudális maradványával együtt. Így volt ez Szolnok megyében is, ahol az összes gazdaságok 54,3 %-a csupán 5 holdig terjedt, s tulajdonosaik agrárproletárok és szegényparasztok voltak, akiknek megélhetését nem biztosította a föld. Helyzetüket súlyosbította, hogy a magyar mezőgazdaságot a század hetvenes éveitől kezdve agrárválság sújtotta, amely erre az időre tovább mélyült. Ilyen körülmények között az ipari munkásság szocialista mozgalma mind nagyobb visszhangra talált a földműves szegénység tömegeiben. A kilencvenes évek második felében erősödtek a falusi megmozdulások. Bennük nagy szerepet játszott Várkonyi István Földmívelő címmel indított lapja és az évszázados paraszti vágyakat tükröző, a földosztást követelő programja, amely nagy hatást gyakorolt a Tiszazug és ezen belül Cibakháza, Ti- szasas, Tiszalkürt, Tiszaföld- vár, Csépa, Kunszentmárton, Vezseny, Nagyrév és Rákó- czifalva községek földműves szegénységére. Cibakházán 1897-ben indult meg az agrárproletárok és a sízegényparasztok szervezkedése. A helyi mozgalom élére Hegyes Gábor állott, akit a hivatalos jelentések rendszerint a szociáldemokraták főemberének vagy fő- izgatónak titulálták. A Hegyes Gábor vezette földmunkások a sárszögi pusztán nem voltak hajlandók munkába állni g munkaadó által megszabott bérekért. A földbirtokos erre Heves megyéből hozatott sztrájktörőket. Amikor a kocsik a hevesi sztrájktörőket Cibakházán keresztül a sárszögi pusztára akarták vinni, mintegy kétszáz főből álló agrárproletár csapat megtámadta őket. A tisza- földvári főszolgabíró, hogy a megmozdulást letörje, másnap, 1897. június 15-én letartóztatta Gecse Mihály és Juhász János cibakházi földmunkásokat magánosok elleni erőszak címén és csendőrökkel Tiszaföldvárra kísértette őket. Mihelyt a cibakházi agrárproletárok társaik elfogatá- sáról értesültek, Hegyesi Gábor vezetésével nyolcvanan Tiszaföldvárra mentek, és behatolva a csendőrlaktanya udvarára, követelték két társuk szabadonbocsátását. A osendőrőrsparanoshok hiába szólította fel őket távozásra, ezért a főszolgabíró elrendelte a nyolcvan főből álló csoport letartóztatását. Azonban bizonytalannak tartva a helyzetet, távirati úton egy század katonaság kiküldetését kérte a szolnoki alispántól, hogy a várható lázadást időben elfojthassák. Még aznap, június 15-én este megérkezett a katonaság, és a tiszaföldvári főszolgabíró megkezdhette a letartóztatott cibakházi agrármunkások kihallgatását. Közülük tizenegyet vád alá helyezett és a szolnoki ügyészségre kísértetett. A vádlottak között elsőként szerepelt Hegyes Gábor, akit már néhány nappal a megmozdulás előtt a főszolgabíró 150 Ft pénzbüntetésre ítélt, mert társait munka- megtagadásra buzdította. A vizsgálat után a letartóztatottak ideiglenesen szabadlábra kerültek. Hegyes Gábor továbbfolytatta a szervezkedést, célul tűzve ki a kedvezőbb feltélek kiharcolását. Minthogy a földmunkások az egész Tiszazugban megtagadták a számukra kedvezőtlen aratási és cséplési szerződések betartását, a földbirtokosok többnyire a követelések teljesítésére kényszerültek. A tiszaföldvári főszolgabíró elhatározta, hogy Hegyes Gábor agitáeiós és szervező tevékenységét mindenáron meggátolja. Elrendelte a június 10-én kiszabott 150 Ft pénzbírság behajtását. Minthogy erre nem volt lehetőség, Hegyes Gábort 25 napra lezáratta. Alighogy kiszabadult, 1897. augusztus 29-én megjelentek nála a község elöljárói, hogy 5 Ft 20 krajcár aratási költséget bevasaljanak rajta. Ezt az összeget behajtana' nem tudták. Ezek- után a főszolgabíró két csendőr kíséretében végrehajtót küldött a cibakházi agrárpro- letárok vezetőjéhez, s azok a zálogolást foganatosították. November 7-re tűzték ki a lefoglalt tárgyak értékesítését, de az árverésre nem kerülhetett sor, mert azokat már nem találták Hegyes Gábor lakásán. Erre újabb zálogolást tartottak, majd november 25-én két csendőr, egy községi tanácsos és a községi, csendőr kíséretében jelent meg a végrehajtó, hogy zálogoljon és a lefoglalt tárgyakat azonnal elvigye. A hivatalos jelentés szerint Hegyes Gábor feleségével együtt szitkozódva fogadta őket. és rátámadt az egyik csendőrre megragadva annak szuronyát. Felesége, a jelentés szerint, késsel a másik csendőrt támadta meg. Az előbbi csendőr „hiába igyekezett szuronyát, kiszabadítani, ez nem sikerült, mire a másik csendőr társa veszedelmét látva lőfegyverét használta Hegyes Gábor ellen, s a has tájékán meglőtte.” Ilyen fogalmazással tisztázta a főszolgabíró jelentésében a parancsára végrehajtott gyilkosságot. Hegyes Gábor még aznap éjjel belehalt sérüléseibe. 1897. november 27-én temették el a cibakházi földmunkásmozgalom hősi halottját. Koporsóját kétszáz munkástársa kísérte nyolc csendőr felügyelete mellett. Holtteste felett Kürti János cibakházi és egy ismeretlen nagyrévi földmunkás tartott a halotthoz és az általa képviselt eszméhez méltó gyászbeszédet. S. L. Szívesen foglalkozom a Jászsággal Csömör Józsefné, a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium honismereti szakkörének szakkörvezető tanára. Az általa irányított diákcsoport a megyében működő számos honismereti és helytörténeti szakkör között évek óta kiemelkedő eredményeket ér el. Pályája 1958-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem elvégzése után kezdődött. Szaktárgyainak (történelem-magyar nyelv és irodalom) és a gyerekeknek a szeretete a pedagógus pályára vitte, s mind a mai napig ezen a pályán tartotta. — Mi indította a honismereti, helytörténeti munkára? — Még az egyetemen Dr. Gunda Béla professzor felkeltette érdeklődésemet a néprajz iránt. A kutatómunkára való lelkesítést ott kaptam. Jászsági vagyok, Jászapátiban születtem. Nagyon szeretem a szülőföldemet, így a Jászsággal szívesen foglalkozom. Tanítványaimnak is volt ebben szerepe. Túlnyomó többségük a Jászságban született, itt élte gyerekkorát. A gimnáziumba való kerülésük után igyekszem felkelteni közös szülőföldünk iránti érdeklődésüket. — A vezetése alatt működő szakkör sok éve igen eredményes munkát végez. Mi ennek a titka? — Különös titka nincsen. Ügy gondolom, abban mindenki egyetért velem, hogy a gyerekeket lehet lelkesíteni. Minden jóra, nemesre, értelmes feladatra, örömmel vállalkoznak. Ehhez természetes az is kell, hogy a mi lelkesedésünket is érezzék az adott, célért. A tanév elején néprajzból és helytörténetből különböző témákat jelölök ki, amelyekből a szakkör tagjai kiválasztják az őket érdeklő és általuk feldolgozandó témaköröket. — A feldolgozás tartós erőfeszítést kívánó munkájában mellettük kell állni. Folyamatosan ellenőrizni, segíteni és lelkesíteni kell őket. Az eredmény láttán az elismerés sem) hiányozhat. — A nevelő-oktató munkában a szakkörben folytatott tevékenységet tudják-e hasznosítani? — Feltétlenül. A hely- történeti kutatással való ismerkedés közelebb hozza a történelmet a tanulókhoz. Sokkal szívesebben foglalkoznak a tantárggyal. Tudásukat a történelemórán is kamatoztatni tudják, s ugyanakkor én 's jobban meg tudom velük értetni az adott történelmi kort. — Beszélgetésünkben yrob- • lémákról eddig nem esett szó, pedig ilyenek ebben a munkában is biztosan előfordulnak? — Nem is kevés. A tanulók életkorából adódik, hogy az évek múlásával tanítványaink helyüket újaiknak adják át. Például az idei tanév végén is jónéhány negyed;k osztályos, a szakkörben dolgozó tanulónk végez. Jövőre tehát sok elsőssel kell újra kezdeni, ami nem kevés gonddal jár. Ez nem panasz, olyan tény. amely munkánkból adódik. Problémát jelent számomra az is, hogy a honismereti szakkörbe egyedül az orosz tagozatos illetve a nem tagozatos osztályokból jönnek a tanulók, de pl. matematika vagy fizika tagozatos osztályból nem. — Eddig szinte csak a szakköri munkáról, a tanítványokról beszéltünk, s közben a vezető tanárról is sok mindent megtudtunk. Azt azonban szerényen elhallgatta, hogy különféle pályázatokon személyesen is többször nyert díjat. A legújabbakat október 28-án vette át A jászberényi SZDP-szervezet megalakulása és működése 1915-ig” című munkájáért, amely az 1977. évi megyei történelmi pályázat felnőtt egyéni kategóriájában I. díjat nyert. Vajon mi irányította érdeklődését éppen erre a témára? — Két éve végeztem el a marxizmus-leninizmus esti egyetem szakosító tagozatát, s ott keltették fel érdeklődésemet a téma iránt. — További tervei? — Tovább folytatom a szakkörrel a helytörténetihonismereti kutatást. Űjabb témákat kerestek és jelölök ki, melyekkel — remélem — a Jászságra vonatkozó ismereteinket tovább tudjuk bővíteni. Kiterjesztem a jászberényi SZDP-szervezet kutatását fennállásának egész időszakára. Régebben a Lehel Vezér Gimnázium történetének feldolgozásával nyertem pályadíjat. Ezt a témát is szeretném kiegészíteni. Szeretnék szakköröm tagjaival együtt paraszti életrajzokat gyűjteni. Bízom benne, hogy közös terveinket teljesítjük és egyéni céljaimat !s elérem. Zádor Béla Tüntetés Jászberényben Az általános választójogért vívott harcban a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének jászberényi csoportja többször került összeütközésbe a helyi hatóságokkal. A csoport az általános választójogért vívott harcot összekapcsolta a munkaidőcsökkentéséért és az órabérek emeléséért vívott küzdelemmel. 1907 márciusában „míg a városi képviselőtestület a városháza nagytermében tanácskozott, az Orsz. Földmunkások jászberényi csoportja Ladányi ügyészük vezetése mellett a polgármester hivatala elé ment, hogy sérelmüket előadja és a polgármester orvosolja azt. A polgármester épp a közgyűlést vezette, s lelkiismeretével sehogy- sem tudta összeegyeztetni, hogy a közgyűlést 10 percre felfüggessze. E helyett azonban a tanácsteremben megjelent a kapitány, és talán a polgármestertől kért tanácsot, hogy mitévő legyen. A főkapitány eltűnt a közgyűlés terméből, s csakhamar kiutasította a szocialistákat a városházáról. A helyi csoport levonult az emeletről, s szépen sorfalat állt a városháza előtt. Azt akarták ugyanis, hogy kérelmüket miután nem hallgatta meg a polgármester, az utcán adják elő neki. Hogy azonban a kapitány nagy dolgokat csináljon a szelíd kérelemből, a csendőrséget is kivonultatta, mely szétoszlatta a tömeget. A katonaságot is kivonultatták és készenlétbe helyezték. Egy félszázad a rendőrség épületében állott fel. Dolguk azonban nem akadt. ... Nem értjük egyáltalán a polgármester és a kapitány intézkedéseit? — Nem tudjuk, mire való volt a csendőrség^js katonaság kivonultatása? Csak nem akartak vérfürdőt rendezni, és abban gyönyörködni? Vagy tán így akarják a figyelmet magukra terelni? Talán megfélemlítése akar ez lenni a munkásságnak? — Hát egy 30 000 lakosú városban a polgármester és kapitány csak arra valók, hogy 50—60 gazdaember vagyonának előmozdítására szervezkedjenek? — A másik 29 950 ember nekik semmi? — Hát ezek nem olyan adófizetői a városnak? — Hát a város fejének nem kötelessége-e őrködni a város minden egyes polgárának élete fölött? Szabad-e kockára tenni a polgárok életét? Megengedhető-e, hogy a város békéjét éppen azok, akiknek kötelessége azt épségben tartaniok, megzavarják? Nem jobb lett volna-e, ha a munkásokat szépen meghallgatja és megnyugtatja a polgármester? Vagy talán azt akarja, hogy reá fogják, hogy u. n. „erős kéz”? —Hogy is mondják csak? — Az .„erős kéz”, ha vak szenvedélytől vezetett tapintatlan túlzásba megy, bolond kéz.” A cikk elgondolkodtató adatokat közöl. A harmincezer lakosú városban csupán 50—60 ember ügyének előmozdításával foglalkozik a város vezetősége, a többséggel nem. (Részlet Csömör Józsefné pályázatából.) Csendőrök elfogott földmunkásokat kísérnek - 1897. Összeállította: dr. Selmeczi László
