Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-17 / 270. szám
1977. november 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nyolc pécsi középiskola diákjainak ad otthont az új kollégium. Az 52 millió forintos beruházással épült kollégiumban orvosi rendelő, betegszobák, szülői fogadó és 12 tanulószoba található. December 31 -föl az étkeztetést is helyben oldják meg az itt lakó 250 leány és 150 fiú részére. Húsz nevelő irányítja a diákok tanulását. POLITIKAI KÖNYVHÓNAP A Kossuth Könyvkiadó újdonságai A politikai könyvhónap alkalmából idén mintegy 250 kiadványt jelentetett meg a Kossuth Könyvkiadó. Kal- már Gábor, a kiadó megyei kirendeltségének vezetője kérésünkre azokat a könyvújdonságokat ismertette, amelyek különös érdeklődésre Számíthatnak az olvasók körében. — Elsőként említem Kádár János Az internacionalizmus — szolidaritás — szocialista hazafiság című művét. A kötet ismét megerősíti azt a marxi—lenini alapelvet, hogy a proletár-internacionalizmus a kommunista pártok ideológiájának szerves alkotórésze. Ugyancsak a politikai könyvhónapra jelent meg Leonyid Iljics Brezsnyev műve „A gazdaságirányítás kérdései a fejlett szocialista társadalomban” címmel. A könyv azokat a gazdag tapasztalatokat foglalja össze, amelyeket az SZKP a fejlett szocializmus gazdaságának irányításában szerzett. Az ifjúságtól a felnőtt korosztályig érdeklődés*, re számíthat az a kötet, amely átfogó képet ad Lenin életéről. Az „Életrajz” című kötet lapjain megszólalnak Lenin egykori harcostársai, kortársai is. Azt hiszem, John Reed világhírű könyve, a „Tíz nap, amely megrengette a világot” nem szorul különösebb ismertetésre. A kötet, amely „egy darab sűrített történelem”, az októberi forradalomról szól, második kiadásában is nagy népszerűségnek örvend. A Nagy Októberi Szocialista Forradalmat mutatja be Nyenarakov könyve is, amely a „Nagy Október” címmel látott napvilágot. A szerző a történelemtudományok kandidátusa, korabeli dokumentumokkal, sajtóanyagok, visszaemlékezések, fotók, filmhíradókockák segítségével eleveníti fel a nagy történelmi sorsforduló eseményeit. Érdekes olvasmánynak ígérkezik az „Így látták a kortársak” című mű második, átdolgozott kiadása. A kötetben többek között Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső írásai vallanak az októberi forradalomról. Az MSZMP Párttörténeti Intézetének kiadványa, a „Tanúságtevők” annak a százezer magyar internacionalistának állít emléket, akik szemtanúként és harcosként élték át a Nagy Októberi Forradalom küzdelmeit. A politikai könyvhónap alkalmából megjelent művek között feltétlenül szólni kell a Kossuth Könyvkiadó kislexikon sorozatának köteteiről. így a filozófia, a vallástörténet, a közgazdaság-tudomány, a munkaügy és a munkásmozgalom történetét felölelő lexikonokról, valamint a szülők kislexikonéról. A „Napjaink kérdései” kiadványsorozat újabb kötetei közül a „Mi az antikom- munizmus?” és „Az MSZMP nemzetiségi politikája” című műveket említem. Az ipari és mezőgazdasági üzemek tervszerű munkájához elengedhetetlen az „Iparfejlesztésünk az V. ötéves tervben” és a „Mezőgazdasági fejlődésünk és távlatai” című kiadvány. A pártalapszervezetek több éve várják már a Pártmunkások kézikönyvének újabb megjelenését. A kötet második, átdolgozott kiadása az MSZMP XI. kongresszusa és az azóta hozott párthatározatok szellemében készült, és a közelmúltban vehették kezükbe az olvasók. Ugyancsak napvilágot látott már a pártmunkások 1978. évi zsebkönyve. A Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltsége elegendő mennyiséget juttatott el a terjesztőkhöz minden kiadványból. Egy szibériai nyár emlékei H armadéves egyetemi hallgatóként kerültem Uszty-Ilimszkbe. Több mint hétezer kilométert repültünk, amíg végre megérkeztünk. Az első meglepetés maga a repülőtér volt. Moszkva, Omszk, Irkutszk, Bratszk reprezentatív épületei után egy kis, egyszintes épület hirdette: UsztyIlimszk, repülőtér. Szálláshelyünk közel volt a repülőtérhez. Félig kész faházakban helyeztek el bennünket, melyeket szovjet építőtáborosok készítettek. Már az első napon kiderült, hogy a magyar fiatalok is faházakat fognak építeni. Együtt a szovjet főiskolásokkal, egyetemistákkal. A munka nem volt nehéz, könnyen hozzászoktunk. A napi hőmérséklet-ingadozás azonban igen megviselt bennünket: délben + 35—36, este 10—12 fok is előfordult. Veszélyes ellenfeleink is akadtak, ezek a szúnyogokhoz hasonló állatkák, a komárok voltak. Hamar összebarátkoztunk a szovjet fiatalokkal. Egy brigádban dolgoztam egy nyelvészszakos kislánnyal, Surá- val. Társalgási nyelvünk természetesen az orosz. Egy forró délután, az épülő ház padlásán dolgoztunk. Kender- kócokat dugdostunk a fagerendák hézagjai közé. „Mit csinálsz, Rózsa?” — hallom a kérdést. „Kalapálok” — válaszolom, s majd hirtelen eszmélek: Sura volt, aki nagyon könnyen tanult magyarul. Szabad időben együtt bolyongtunk a városban. Mindent megnéztünk, amit csak lehetett. Bevallom, a lakónegyedek építését mindaddig közönyösen szemléltem, amíg nem hallottam, hogy minden egyes elemét teherszállító helikopterek hozzák a szomszéd városból, Bratszkból, amely 200 km-re van innen. Uszty-Ilimszk számára létkérdés a Bajkál—Amur vasútvonal. Teljes erővel csak a vasút megépülése után tud bekapcsolódni az ország vérkeringésébe. „Zarándok” útjainkon többször eljutottunk az épülő vízi erőműhöz is. Legszebb emlékeim a szovjet úttörőkhöz és a tajgához fűződnek. Vagy 20 km-re táborunktól felépítették a Szovjetunió egyik legszebb úttörőtáborát. A magyar egyetemistákat meghívtak egy teadélutánra, ahol műsort adtak tiszteletükre. Természetesen mi is viszonoztuk, népdalokat, indulókat énekeltünk, majd közös daltanulás következett. Aztán kisebb csoportok valósággal elragadtak bennünket, megmutatták szobájukat, és sokat kérdezősködtek hazánkról. De jó is volt beszélni nekik Magyarországról! Itt döbbentem rá először, mit jelent gondtalan életet biztosítani. A város ellátása nehéz, az emberek több napon készítenek ebédet ugyanabból az alapanyagból. így volt ez a mi építőtáborunkban is. Itt, az úttörőtáborban azonban a kicsiknek biztosítottak mindent, amit fejlődő szervezeLÉPCSŐFOKOK, BUKTATÓKKAL Ahhoz, - hogy egy alkoholista az italról leszokjon, adottak az egészségügyi ellátás keretei, önkéntesként bejárhat az alkoholgondozóba. Ha az önként vállalt kúra sikeréért aggódik a beteg, kórházi kezelést kérhet, s erre ugyancsak Karcagon és Szolnokon, s újabban Űjszá- szon van módja, s ami a legfontosabb : valamennyi önként jelentkező számára zöld utat biztosítanak. Lehetőség szerint azonnali felvétellel. Az alkoholizmus ellen küzdő orvosok, pszichológusok megfeszített munkája garancia a teljes gyógyulásra, gondoljunk csak a legfontosabbra: a beteg is akarja. Z. foglalkozásából következően minden nap magasrangú külföldi vendégek közt forog — mondja az alkoholgondozó főorvosa. — önként jelentkezett, szeretne is leszokni, mégsem tud. Beveszi az Antethylt, és a fogadáson rábeszélik: nem szabad megsérteni X. Y-t azzal, hogy nem iszik vele. „Iszik és rosszul lesz. Nem baj, de nem hozott szégyent ránk." B. még alig túl a második X-en elszánta magát az önkéntes elvonókúrára, s vállalta az intézeti fegyelmet, gyógyulása érdekében. Láthatóan nem könnyű neki, s a pszichológus minden emberségét és szakmai tudását latba vetve ápolja benne a hitet, az önbizalmat: elismerésre méltó a küzdelme önmaga legyőzéséért: azért, mert nem adja fel a harcot. B. az első hónapokat türelemmel „végigjárja”, s egészségi állapota és magatartása alapján alkalmasnak tartják gondozói, hogy eltávozásra hazautazzék. Eltávozás, vissza a régi környezetbe, a korábbi konfliktusba, amelyet B. az alkoholmámorral próbált önmagában minduntalan feloldani, s B. másnap este spiccesen tér meg az intézetbe. Visszaeső lett. Megbotlott a gyógyuláshoz vezető úton, de most újra elindul. Az orvosok, ápolók, s betegtársai együtt indulnak harcba vele — érte. A kíméletlen külvilágtól elzárt világban, az intézetben, hogy felkészítsék a sikeres kilépésre. S. már gyógyult, de azt mondja, ha ma kiengednék, kéme még két hetet, hadd maradjon bent, mert fél, hogy nem bírná „úriember módjára” elviselni, ha a házbeli ismerősök közül valaki szemébe vágná: na megjött a részeges! Ö pedig ettől fél. A bizalmatlanságtól. Attól, hogy valamiféle félresikerült értékítélet szerint neki, aki mert régi önmagával szakítani akar, kisebb a becsülete, mint annak, akit köteleznek az elvonókúrára, s „vagányul” kijátssza a jóakarókat. A kötelező -elvonókúra — gondoljuk — alighanem könnyebb. Idézés, rendőr, gyógykezelés, gyógyulás. Nézzük csak. Akit kötelezni kell, nem akar leszokni. Ha nem akar, kényszer ide, kényszer oda, nem minden „beutalt” tér meg, s hajlik a jó szóra: náluk bizony kétséges az eredmény. A kúra letelte után — amely alatt szigorú ellenőrzés alatt tartják — elengedik, s önmagának kell gondoskodnia az alkoholra undort, rosszulétet keltő tabletták szedéséről. Többnyire a megkapott bizalommal visszaélnek: ha szedem és iszom, rosszul vagyok; ha nem szedem, ihatok is. És kezdődik minden élőiről. Magyarországon — sajnos — még csak külföldi gyógyszerként, s kevés helyen alkalmazzák már az egyéves időtartamra „védettséget” biztosító, bőr alá ültethető tablettákat. Azt a módszert, amely nem bízza a végeredményt az alkoholista lelkiismeretlenségére, gyengeségére. Egyelőre még rábízzuk, reményeinket pedig a kötelező, zárt intézeti elvonókúrától várjuk beteljesülni. Igriczi Zsigmond (Folytatjuk) Következik: Nem zárulhat be a kör. Kedden nyitották meg a kunhegyesi művelődési házban Csikós Nagy Márton abádszalóki születésű, Somogybán élő szobrászművész Ahonnan vétetett Csikós Nagy Márton kiállítása Kunhegyesen Igában kiállítását. A tárlat anyaga nagyjából megegyezik a jelentős sajtó- visszhangot kiváltott kecskeméti kiállításéval, és láthatók a Kanadában bemutatott alkotások is. Sajnálatos, hogy a kunhegyesi kiállítóhelyiség nem adott alkalmat Csikós Nagy Márton több, kunsági vonatkozású művének megtük igényelt. És ez így is van rendjén. Mit jelent nekem a tajga? Végtelen sok élményt. Már a táborhelyünket is a tajgától ragadták el. Reggel, ha fel- ébrendtünk a tajga levegőjét szívtuk. Ebéd utáni pihenőnket a Nyevon patak mellett vagy éppen benne töltöttük. S e patak partjáról merészkedtünk a sűrű erdőbe. Nem túlzók, amikor mesebeli óriásoknak nevezem a tajga fáit. Messze elcsatangoltunk a táborhelytől. Iránytűnk a patak volt, mely néha sebes folyásával vagy alamuszi, álmos képével gyakran megtréfált bennünket. Vadászok apró kunyhójában pihentünk, máskor egy szikla pereméről csodáltunk mindent, amit szívünk és eszünk még képes volt felfogni. Sokfelé jártam, bolyongtam már azóta is. Erdélyben, Leningrádban, Moszkvában, Szófiában, de annyi barátot és élményt azóta sem szereztem. mint ott, Uszty-Ilimszk- ben. Nagy Rózsa Szolnok A Néplap „Élményeim a Szovjetunióból” c. pályázatán III, díjat nyert írás. ismertetésére. (Megjegyezzük a zsúfoltság még így is zavaró). A fiatal szobrász nagyméretű faszobrai állnak a gazdag anyag előterében. Népi figuráiban azonban már túllépett a hagyományos ábrázolásmódon, témái középpontjában nemcsak a megélhetésért küzdő, nyomorúságos körülmények között élt ember a főszereplő, hanem az embertelen életmód vetü- letét, következményeit adja. Elkötelezett, politizáló művész, aki népi ihletésű kompozícióiban nem idillt, hanem harcot ábrázol. Hősei robusztus erejűek, mozgásuk az A „Kitüntetés” anyagszerűség határain belül mégsem keltik a nehézkesség érzetét. Művei leleplezik a hamis héroszt, a magányosság szörnyű vízióját adják. Néhány munkáján Kő Pál és Schaár Erzsébet megtermékenyítő és inspiráló hatása mutatkozik, — egyéni látáséi: kifejezésmódban. A kunhegyesiek nagy szeretettel, értő érdeklődéssel fogadták Csikós Nagy Márton kiállítását. Ügy véljük, a megyeszékhely közönsége is szívesen tekintené meg ezt az elgondolkodtató, értékes tárlatot. — ti — Fotó: Járdány Andor Hallgasd, kisunokáin
