Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-16 / 269. szám
1977. november 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Sok mindent vállalhat egy riport- vagy dokumentumfilm. Feltárhatja, az ismeretlenségből előhozhatja az élet egy-egy darabját, tehát fölfedez: vagy közismert jelenségekből alkot újat, sajátos szempont szerint csoportosítva őket, valami társadalmilag lényegesen új megfogalmazására. De legegyszerűbben hűséges tanúként számolhat be jelentős eseményekről a történtek pontos regisztrálásával. Szóval többféle lehetősége van a műfajnak a valóság közvetlen ábrázolására, illetve dokumentálására. De valamennyi lehetőségben egyaránt kötelező: a valóság alapos, részletekbe menő ismerete, és az a kereső szenvedély, amely még a hűvös, tényekre épülő dokumentumfilmet is felforrósíthatja. És a nézőnek mindenképpen azt is éreznie kell, hogy amit lát és hall, amögött a valóság mérhetetlen gazdagsága áll, és hogy ezt a gazdagságot csupán csak a meghatározott mondanivaló érdekében szűkítették le a számára. A jó dokumentumfilmben fontos, elengedhetetlenül, hogy a riporter valójában járatos legyen, és otthon érezze magát abban a világban, amelyet megidéz, s ne tűnjék csak holmi látogatónak. Algyői emberek Mindez annak kapcsán vetődött fel bennem, hogy az elmúlt héten Vértessy Sándor kétrészes dokumentum- riportfilmjét sugározta a televízió. Követve a szemre szép, a tempójában viszont komótos riportfilmet — még alcímekkel is ellátták, ami külön is lassította a ritmusát — hallgatva az egyes kis- riportok alanyait és figyelve a riporter Vértessy kérdéseit, egyre nagvobb lett bennem a hiányérzet: néhány rokonszenves arcon túl, amelyet megőrizhettem magamnak, sajnos semmi újat, semmi felfedezőt, se a tények összegezéséből származó új gondolatot nem kaptam. Nem is kaphattam, hisz a rövidke dialógusokba többnyire soványka életrajzocskák fértek meg, s arról, hogyan miként váltott életformát az egykori falusi ember, s hogyan alakul ki az üzem dolgozóiban az algyői öntudat, jóformán semmi nem jött át a képernyőn. De elkerülte ezt a riportfilmet a drámának még az árnyéka is, pedig — hány és hány tudósítás beszélt már róla — a vidék gazdasági megváltozását követő, vagy épp azzal együtt járó emberi változások korántsem mentek végbe konfliktus, olykor kiélezett konfliktusok nélkül. Ezeknek nyomát azonban sehol nem fedezhettük fel a riportfilrn- ben. Követve e kétrészes riportfilm jeleneteit úgy éreztem, mintha valami kellemes üzemi séta részese volnék, s az üzem maga is az ott élő embereknek valamiféle „sétáló palotája”, nem pedig szenvedélyes harci tér a természettel való, de méginkább a nagyobb emberségért, önmaguk kiteljesedéséért való küzdelemhez. Bármennyire is emberekről kívánt szólni Vértessy Sándor riportfilmje, nem vált igazán emberközpontúvá : a kelleténél több figyelmet szenteltek a kilométereken át kígyózó, ezüstösen fénylő csövek birodalmának, mint képletesen szólva az emberi gondolkodás, a változásokra reagáló emberi psziché „hajszálcsöveinek” vizsgálatára. A mélyből feltörő gáz és olaj világában nem tudtak lefúrni az emberi lélek mélyebb rétegeibe, csak a felszín felett rótták a tiszteletköröket. Így filmjük megmaradt sajnálatosan elszalasztott lehetőségnek. Sir John Falstaff Ezzel a címmel drámát sosem írt Shakespeare, ezt a drámát Vámos László és Müller Péter alkotta több Shakespeare-műből csipegetve össze, felvállalva a bőbeszédűséget is, ami itt egyébként stílusosan helyénvaló. Kiérlelt, szép játékot nyújtott át a televízió. Vámos László logikusan, végiggondolta a feladatát, és egy új szemléletű Falstaffot teremtetett a képernyőre, egy, a hagyományosnak ellentmondó, az életerőtől duzzadó, bővérű reneszánsz figura helyett — Orsón Velles is így ábrázolta — egy kissé megfáradt öregembert állított elénk, aki mintha már maga is megunta volna eddigi szerepeit, és igyekeznek kó- péságok mögé bújva, elrejteni nyugalom utáni titkos vágyakozását. Bessenyei Ferenc tökéletesen formálta meg ezt az egyébként történelmileg is túlhaladott tíoust, de a játék valamennyi közreműködőjéről elmondható, hogy ezúttal tehetségük legjavát adták. Kertész Pétert például még sohasem láttuk ilyen meggyőzőnek, mint amilyen robusztus erejű Percy tudott lenni, Törőcsik Mari egészen új oldaláról mutatkozott be zseniálisan a közönséges Lepedő Dolly szerepében, és milyen eredetien mulatságos volt a Suka Sándor—Zente Ferenc kettős, s mennyire igaz Mensáros László aggodalmas, megtört királya és kidolgozott Kalocsay Miklós hercege. Sok erénye mellett ez a parádés színészi játék is kiemeli a megszokott tévéjátékok sorából a Sir John Falstaffot, amely egyébként Vámos László legszebb eredményei között maradt fenn. Röviden Egy-egy bemutatott regény, elbeszélés a Nyitott könyvben : ínycsiklandozó étvágygerjesztés az olvasásra. A feladat című Jókai Anna regény televíziós kóstolójáról nem mondhatjuk ugyanezt. Inkább kellemetlen, semmint kellemes ízt hagyott a nézőben. Olyan dialógusokat hallhattunk, gondoljunk csak az elvált építész és a régésznő kibontakozó szerelmi kapcsolatára, melyek bizony inkább illenének egy operett librettójába, semmint egy magasrendű tévedés történetét előadó realista regénybe. Véget ért az Ady Endre vers- és prózamondóverseny elődöntőinek sora. Csupán egyet a tapasztalatokból és kellemeset: az eddigi legemberibb zsűrit élvezhettük a bíráló bizottság munkájában. Szakmai szigorúság és biztonság együttjárt a jóindulatú humanitással, s ennek volt köszönhető, hogy mind a versenyzőnek, mind a nézőnek hasznos „tanuló iskolája” volt a több héten át tartó elődöntő: arra, hogy miként illik, sőt hogyan kell modorok és divatok nélkül Adyt mondani, az igazi Adyt szolgálni a pódiumon. — VM — Mezőgazdászok népművelési gvak.crlsiün A Keszthelye Agrártudo- man_y’. Agyetem mezőgazdaságtudományi karának hallgatói a téli hónapokban falusi népművelési gyakorlaton vesznek részt. A művelődéselméleti és művelődéstörténeti tanulmányok után elsajátítják a felnőttoktatás, az ismeretterjesztés, a klubvezetés, a kiscsoportos foglalkozás, valamint a kulturális események szervezésének és irányításának módszereit is. Tanácskozás a katonai pályaválasztásról Delirium tremens — elvonókúra után? ANTI ALKOHOLIZMUSUNK FOGHÍJAI A fiatalok katonai pályára irányításának időszerű kérdéseiről tartották tanácskozást a Szolnok megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokságon. A tanácskozáson megyénk középiskoláinak, szakmunkás- képző intézeteinek, ipari- és mezőgazdasági üzemeinek képviselői vettek részt. A meghívottak előtt a honvédség illetékesei elmondották, hogy a hivatásos katonai állomány utánpótlása érdekében hazánkban többféle oktatási formában folyik a tiszt-, illetve tiszthelyettesképzés. 1975-ben nyitotta meg kapuit az első középiskolai katonai kollégium, ahol a 14—18 éves fiatalokat tervszerűen, tudatosan készítik fel a katonai főiskolákra. Az általános iskolát végzettek szakmát és tiszthelyettesi képesítést kapnak négy év alatt. A hagyományos formában működő ipari szakmunkásképző intézetek tanulói honvédelmi ösztöndíjjal végezhetik tanulmányaikat, és szakmunkásvizsga után egy év alatt szerezhetik meg a tiszthelyettesi képesítést. Az érettségizett fiatalok katonai főiskolán is tovább tanulhatnak hazánkban, de lehetőség van külföldi tanulmányok folytatására is. A hazai egyetemek, főiskolák hallgatói, ha a Magyar Néphadsereggel tanulmányi szerződést kötnek, ösztöndíjjal végezhetik iskoláikat. Diplomaszerzés után a katonai pályán hasznosítják tudásukat. A honvédség a dolgozó fiatalok részére katonai főiskolára előkészítő tanfolyamot szervezett, amelyen érettségivel nem rendelkező fiatalok vehetnek részt és' felvételi vizsgát tehetnek a főiskolákra. A szakmával rendelkező fiatalok kétéves tiszthelyettes-képzőre jelentkezhetnek. Megyénkben az utóbbi években lassú fejlődés tapasztalható a katonai pálya- választás területén. Az elkövetkezőkben a középiskolákban és a szakmunkásképző intézetekben — a néphadsereg alakulataival kötött együttműködési szerződések alapján — szervezettebbé, tu- datosabbá válik a fiatalok ilyen irányú pályaválasztása. o A KSH Szolnok megyei Igazgatóságának adatai szerint a megyében (az országosan alkalmazott módszerrel számítva a májzsugorodásban meghaltak számából visszakövetkeztetve) mintegy öt és félezer alkoholista él. 1966-ban 263, 1976-ban pedig 410 beteget vettek gondozásba. Az elmúlt tíz évben valamivel több, mint háromezren estek át elvonókúrán. 1976- ban az önkéntesen jelentkezők aránya 2 százalékkal volt magasabb a tíz évvel ezelőttinél (71 százalék), míg a kúra után újra részegeskedőké 16 százalékkal (19 százalék). Országosan a középmezőnyben állunk az alkoholisták számát illetően. Az elvonókúrán részt vettek aránya szerint az alföldi megyék között az utolsó helyen. V. J.-né panaszkodik a tanácsnál valamilyen befizetési számla ügyében. Sokallja az összeget, mondván hogy neki élni is szűkösen futja a oénzből, hisz az ura alig ad valamit haza. Elissza a keresetét. Ez utóbbit egyébként sokkal inkább magyarázatként, tényként, semmint orvoslásra, váró bajként sírja el az asszony, ö ezt úgy viseli, mint valami kivédhetetlen természeti csapást. Nem tud ellene semmit tenni. — Miért nem küldi a férjét elvonókúrára? — Küldtem. Azt mondta, nem megy sehova. — El is vitetheti. Ha kéri, kötelezik a férjét gyógykezelésre. — Azt mondta, ha bejelentem, agyonüt. Nem is merem megtenni. Inkább tűrök. Az értelmező szótár szerint „akinek káros szenvedélye a szeszes italok rendszeres és mértéktelen fogyasztása”, az alkoholista. (Lásd még: alkoholizmus.) Ez utóbbiról a lexikon a meghatározáson túl ilyeneket emel ki: ... ártalmas az egyénre... az alkoholisták életkora 26 százalékkal alacsonyabb az átlagos emberi életkornál... szétzilálja a családot... a munkaképességet csökkenti... Nyilvánvaló, hogy V. J., aki a keresetét elissza, fenyegeti a családját, s csak az ital érdekli, alkoholista. Tudja ezt az asszony, tudják a szomszédok, tudják a munkatársak is. V. J. azonban éli világát, s iszik, mint a gödény. Nem akar leszokni. Meg kellene próbálni rábeszélni. Ki tegye ezt? A feleség örül, ha a férje nem bántja, V. J. nem is nyúl hozzá, mert tudja, ha kezet emel rá, könnyen rendőrségi ügy lesz belőle, akkor pedig ... Teheti még a körzeti orvos, a tanácsi előadó, ha bárki bejelentette hivatalosan nála, s tehetné mondjuk a munkahely kisebb nagyobb vezetője, vagy V. J. munkatársa. Az egyik járási főorvos erről ezt mondta: „Ha rábeszélni akarom, joga van kidobni, joga van szóba sem állni velem.” V. J. tehát iszik, s nem tehet ellene (tehát a megmentéséért, egyszóval: érte) senki semmit. Hacsak a kocsmáros nem úgy, hogy részegen nem szolgálja ki. De V. J. megveszi a boltban a mindennapi mámorához szükséges mérget. Vásárolni joga van. Néhány) helyen a megyében a tanácsok előadói vagy az egészségügyi osztályok dolgozói viszonylag jó „hatásfokkal” alkalmazzák azt a módszert, hogy a náluk bejelentett alkoholistát beidézik, s rábeszélni igyekeznek italozó életmódjának megváltoztatására. Nem egy esetben sikerül is. Jó, hogy foglalkoznak vele, örülhetünk is a „megtérített” alanyoknak, de ismervén az alkoholisták nagy számát, egyértelmű, hogy ez a meggyőző munka még nem elég. Ettől még jócskán marad, aki a „hegyibeszéd” után a kocsmában köt ki, s nem a tejboltot választja, de még csak az elvonókúrát sem. Elvonókúra? Mi az? A szakorvos szerint egyrészt feltételes reflex kialakítása gyógyszerkúra segítségével: az ital megpillantásakor undort, félelmet érezzen a beteg. (Igen, az orvosok betegnek tekintik az alkoholistát!) Drasztikus eljárás. Amikor az önként leszokni képtelen páciens a befecskendezett injekció után vagy a beszedett tablettára orvosi utasításra alkoholt iszik, rosszul lesz. A rosszullétek sorozata „megneveli”, tudatosítja benne: ez a szesztől van. A gyógyszerkúrával: párhuzamosan folyik a gyógyulás szempontjából semmivel sem kevésbé fontos pszichoterápiás kezelés. Lényegében a beteg „lelkére beszélnek”. Igyekeznek a gondolkodásban kialakítani annak tudatát, hogy az alkoholizmus tes- tileg-lelkileg káros hatással van rá. Az elvonókúrán nem mindenki vesz részt önszántából. T. bácsiról a vasúti rak- tárnokról mesélte főnöke, hogy havi záráskor csak úgy tudott dolgozni, ha egy műszakban egy vizeskancsó bort megivott. A kúra után az állomás legahsztinensebb dolgozója lett, vele példálóztak úton, útfélen. T. bácsi le akart szokni, önként ment, V. J.-t viszont vinni sem lehet. Kettőjük közül az alkoholisták nyilvántartásában csak T. bácsi szerepel, mert neki már volt alkoholelvonó kúra „ügye”. V. J. csak a valóságban: a kocsmában, az árokparton bukdácsolva, utcán dülöngélve alkoholista, papíron nem, hiszen nem jelentették még be (fel?). Nincs az élőkről nyilvántartás (már írtuk, hogy a holtakból következtetnek visz- sza), hiszen szempontjaink sincsenek arra, hogy milyen jellemzők alapján figyeljünk oda valakire. Idejében. Ha az ember akár köztudottan is, naponta berúg, de a saját otthona négy fala közt „csinál azt, amit akar”, semmi közünk hozzá, ha botrányt nem okoz. Nincs jogunk rásütni az alkoholizmus bélyegét. Alkoholistaként tehát csak azt tartjuk számon, (bélyegezzük meg!), aki vagy a leszokás dicséretes szándékával önként bevallja, vagy akit valaki bejelent iszákos- sága miatt. A „valaki” túlnyomórészt a rendőrség (botrány. randalírozás után), majd a tanács, a hozzátartozók, elvétve a munkahely, s ..fehér holló” az érdektelen kívülálló bejelentő. V. J.-né esetére érvényes az egyik orvos megállapítása, „a környezet hamarább kimondja, hogy hogyan bírja az a szerencsétlen, mint maga az a szerencsétlen, aki napról napra szenved.” Az egyik járási hivatalnál rendszeres vendég egy asszony, aki bepanaszolja a férjét, aztán pár nap múltán férjestől állít be visszavonni a feljelentést. Igriczi Zsigmondi (Folytatjuk) Következik: Lépcsőfokok, buktatókkal. Tanulmányok Bulgária felszabadulásának 100. évfordulójára A Bolgár Kulturális Központ és a TIT Történelmi Választmánya a „Bulgária felszabadítása az oszmán rabság alól” című kiadványt az 1877—78-as orosz—török felszabadító háború századik évfordulója alkalmából jelentette meg. A kiadvány, Lengyel Károly szerkesztésében négy tanulmányt tartalmaz arról a harcról, amely öt évszázados rabság után meghozta a bolgár nép fel- szabadulását a török járom alól, és lehetővé tette szabad fejlődését. Jono Mitev „Bulgária felszabadulása a török iga alól”, Niederhauser Emil „Az Í877—78-as orosz—török háború és Bulgária felszabadulása” címmel, Diószegi István pedig az 1878—79-es bolgár népmozgalmakról írt tanulmányt. Sztojan Radev írásában az 1877—78-as orosz—török háború magyar sajtóbeli visszhangját, a korabeli hivatalos és félhivatalos kormánylapok és az ellenzéki lapok reagálását vizsgálja. Illusztrációként a korabeli magyar sajtóból vett, s ezért igen nagv dokumen- tális és politikai értékkel biró rajzokat, metszeteket, közzétettek a kiadványban, Az országban egyedül a szolnoki Szamuely Tibor Közlekedési Gépgyártó Szakközépiskolában oktatják a pótlólagos automatizálás pneumatikus elemeit és módszereit. Ezekkel az elemekkel a gépies munkafolyamatok gépesítése igen kis költséggel valósitható meg, akár meglévő szerszámgépek kiegészítésével, akár új gépek összeállításával. Képünkön Ölti György tanár mutatja be — működőképes oktatótáblán — a FESTŐ elemek összeállítását
