Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-09 / 238. szám

1G SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. október 9. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1977. OKTÓBER 9. VASÁRNAP DÉNES NAPJA A Nap kél: 5.54, nyug­szik: 17.09 órakor. A Hold kél: 1.47, nyugszik: 15.21 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: általában ke­vés felhő, száraz idő. Holnap csak a Dunántyl nyugati felében legfel­jebb egy-két helyen le­het zápor, zivatar. A Dunántúlon továbbra is erős lökésekkel kísért déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 20—25 fok kö­zött. Nadányi Zoltán Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1892. október 9-én született bihari földbirtokos családból Nadányi Zoltán köttő és műfordító. Elvé. gezte a nagyváradi Jogakadé­miát, majd Nagyváradon újság- (róskodott és szerkesztette a Magyar Szó című lapot. 1920-ban Budapestre költözött, ahol a Pesti Napló munkatársa lett. 1926-tól 1944-ig Bihar vármegye főlevéltárosaként tevékenykedett Berettyóújfaluban (illetve rövid ideig Nagyváradon) és szerkesz­tette a Bihar című megyei lapot. Sok verse Jelent meg a Nyu­gatban; az 1930-as években kül­ső munkatársa volt a Budapesti Hírlapnak. 1944-től 1935 február­jában bekövetkezett haláláig a fővárosban élt. Kitűnő műfordí­tóként tolmácsolta Heine, Micz- klewlcz, Burns, Lermontov és mások verseit, ő fordította Wllll Bredel Apák cimű regényét is. Fontosabb verseskötetei: Furcsa vendég. Gyertek. énekeljünk! Aranypiros pülangó. Megjelent egy elbeszéléskötete is (Szegény­ember naplója) és 1956-ban ver­ses színműve (Hét falu kovácsa). Eltűnik a pocsolya Régóta gondot okoz Rákó- czifalván az ártézi kút kör­nyékén szabadon szétfolyó víz, az állandó pocsolya, de már nem sokáig. A belvíz el­vezetésére társadalmi össze­fogással megoldás születik. Alig egy hete kötött a város­környéki nagyközség tanácsa együttműködési megállapo­dást a BVM szolnoki gyárá­val. Ennek alapján az első kézzelfogható segítség hét­főn már jelentkezik is Szol­nokról. Mintegy 300 folyó­méter betoncsövet kap Rá- kóczifalva a BVM-től térí­tésmentesen. Nemzetközi költötalálkozó Holnap a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Országház utcai dísztermében megkez­dődik a IV. nemzetközi köl­tőtalálkozó. Mintegy 80 kül­földi vendég érkezését vár­ják az eseményre. Az euró­pai költőkön kívül képvisel­tetik magukat a kanadai, a kubai, az algériai, az egyip­tomi, a vietnami, a mongol poéták is. Ittas vezető, két személyi sérülés Tegnap délben 12 óra 30 perckor újabb balesetet oko­zott az ittas vezetés. Török­szentmiklós külterületén, az Óballai úton Gulyás Ferenc 46 éves vontatóvezető (Tö- rökszentmiklós Surján 38/a. szám alatti lakos) ittasan ve­zette a törökszentmiklósi Ti- szatáj Tsz vontatóját. El­vesztette uralmát a jármű felett és a menetirány sze­rinti baloldali árokban fá­nak ütközött. A pótkocsi fél­borult, utasai — Ferge Mi­hály (Törökszentmiklós, Hók János út 39. szám) és Ferge János (Törökszentmiklós, Kisfaludi út út 34. szám alatti lakos) — nyolc napon túl gyógyuló sérülést szen­vedték. A barátsági bánap eseményei Hétfőn, a kunhegyesi mű­velődési házban rendeznek magyar—szovjet baráti ta­lálkozót. ahol a Szovjetunió a Nagy Október útján cím­mel hangzik el előadás. A találkozón szovjet vendégek is résztvesznek. A harmadik szakmai nap Tegnap — a szolnoki Ti- szaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépisko­la aulájában megrendezett Alkotó Ifjúság megyei kiál­lítás negyedik napján — a tanácsi, a szövetkezeti és a minisatériumi iparban dolgo­zó fiatalok szakmai napjára került sor. A kiállítás meg­tekintése után. mint az előző napon is, filmvetítéssel foly­tatódott a program. A fiata­lok a Hűtőgépgyárral, az ott folyó munkával ismerked­hettek meg, előbb Babucs László, a gyár üzemi KISZ- bizottsága titkárának tájé­koztatójából, majd a pergő filmkockákról. A jászberé­nyi nagyvállalat után, me­gyénk másik nagy ipari üze­mét, a Tisza Cipőgyárat lát­hatták a bemutatott filmen. A vetítése előtt Vad Ibolya, a marfűi gyár üzemi KISZ- bizottságának titkára mon­dott bevezetőt. A szakmai nap mind a ki­állítással, mind a filmen lá­tott és hallott témákkal kap­csolatos véleménycserével, hasznos vitával zárult. Évek óta eredményesen működik az abádszalóki iskolában a néprajzi szakkör. Az esztendőkön át végzett szakköri gyűjtőmun­ka eredménye: - többek között - több száz régi, értékes hasz­nálati tárgyból álló gyűjtemény. Az egyre gyarapodó gyűjtemény tárolása az utóbbi időben egyre nagyobb gondot jelentett. Ez a községi tanács segítségével oldódott meg - olyan helyiséget kapott a szakkör, amelyben állandó kiállítást rendezhettek be. Az új termet a héten avatták fel, a honismereti hónap keretében. Takarékos tsz-tagok Jászapátiban, a Velemi Endre Termelőszövetkezet­ben százhúsz tsz-tag KST-t alakított. A járás első me­zőgazdasági KST-csoportja az OTP jászapáti fiókjának felhatalmazása Étlapján 1977. november 1-én kezdi „mű­ködését”. Čarter, a bagófüst, avagy az emberi jogok Várakozunk a buszmegállóban. Az indulásig még van idő. Többen a menetrendet ta­nulmányozzák, néhányon füstka­rikákat eregetnek a levegőbe. A vá­rakozók türelme­sek. Egy kapato- sabb férfi másod­magával érkezik a közeli borozóból. A szesz illatát émelyítő, vastag bagófüsttel sodor­ja felém a szél. — A tüzes isten­nyila csapjon be­léjük! — hasít a levegőbe, és hogy nyomatékot adjon szavának földhöz vágja az üresen maradt cigarettás dobozt. — Igazad van komám! — helye­sel kontrabasszus hangon a cimbo­rája. — Ki hallott már ilyet? Bort vedelhet az em­ber, de rágyújtani azt nem lehet. Ügy látszik nem tud­ják, ha szeszei az ember, jobban kí­vánja a bagót! — Pukkadjanak meg a borozójuk­kal, meg a tilal­mukkal együtt! A téma nem ér véget. A bajszos folytatja. — Látod bará­tom nem a leve­gőbe dumál az a Dzsimi! A haver kérdő­en tekint rá. — Ne tudnád már ki az! Kar­ton vagy mi a fe­ne, az USA elnö­ke. Nem viccből prédikál az az em­beri jogokról. Hol van a jog, ha nem ott gyújthat rá az ember ahol éppen akar? A közelben álló svájcisapkás férfi­nek nem osztottak kártyát, de közbe­szól: — Akkor mi van, ha a nem do­hányzó füst nél­kül akarja fölhör- p inteni a borát. Ehhez is joga van! Nem? További vitára nincs idő. A ket­tes busz megér­kezik. Felszállunk. A hátsó ablakon visszapillantva lá­tom, a két kapa­tos ember cigaret­tával a szája szeg­letében, ingatag léptekkel elindul vissza a Szőlőfürt borozó irányába. E. S. ősz a ligetben- NZS ­Ittasan vezetett Tuza Zoltán, Tiszafüred, Akácfa út 14. szám alatti la­kos motorkerékpárjával úgy vett részt a közúti forgalom­ban, hogy vezetés előtt sze­szes italt fogyasztott. A tisza­füredi járási Rendőrkapi­tányság 2 ezer 500 forintra büntette. NYOMJAK AZ „E HETIT”. Az Állami Nyomdában a lottószel­vényekből tizenötmilliót gyártanak. Nyomás után gondosan ellenőrzik a lottószelvényeket. Sajtot, vajat olcsóbban Hétfőtől, október 10-től november 5-ig országos sajt- és vajvásár lesz. A Belkeres­kedelmi, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kezdeményezésére a Tejipari Tröszt a vásár idején a va­jak kilónkénti árából 10 fo­rintot enged, és mintegy tíz fajta sajtot — köztük a köz­kedvelt ementálit, trapistát és óvárit is — 10—20 száza­lékkal olcsóbban ad. A sajt- és vajvásár idején a megye különböző üzletei­ben ezekből a tejtermékek­ből bemutatót is rendeznek, ahol szakemberek főzési, sü­tési tanácsokat adnak. lászjikóhalmán Gecse Árpád tárlata Ma délután három órakor nyitják meg a jászjákóhalmi művelődési házban Gecse Árpád festőművész kiállítá­sát. Gecse Árpád a Jászság­ban, Alattyánban született, a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Baló Ede tanítványa volt, majd Bécs- ben és Olaszországban sajá­tította el a szakma fogásait olyan mesterektől, mint Vin- cenzo di Stefani, vagy Jung- virth professzor. Festményei azonban a hazai tájat, a jász­sági parasztság életét, mun­káját ábrázolják. Az első ön­álló kiállítását 1923-ban Jászberényben rendezték meg. Gecse Árpád ma nyíló tárlata október 20-ig várja a látogatókat. Fiilöp-szigeteki „látogatás” A Tudományos Aka­démia munkatársát, Molnár Katalint látják vendégül a szolnoki Komarov teremben kedden este 6 órakor az if­júsági klub tagjai. A meg­hívott előadó képzeletbeli utazásra „viszi” a klubtago­kat, a. Fülöp-sstf getekre. Az elmúlt héten mindennap sok karfiol volt a szolnoki pia­con. A ZÖLDÉRT-nél valamint a zagyvarékasi Béke Tsz bolt­jában egyaránt öt forintért ad­ták. A magántermelők sem kér­tek most többet kilójáért 12—14 forintnál. Ugyancsak a zagyva­rékasi Béke Tsz-nél napok óta 3 forint 50 fillérért mérték a vö­röshagymát. A télire is eltartha­tó áru egyetlen szépséghibája, hogy 30—40 dekás is megvan egyik-másik szem. Mindenütt bőven volt petre­zselyemgyökér és sárgarépa, az ára 2 forint 50 fillér és 14 forint között váltakozott kilónként. Burgonyát sokan vesznek nagy tételben télire, a ZÖLDÉRT és vsz-boltok 4 forint 70 filléres készleteiből. A fejes káposztát a legtöbb helyen 2—4 forintra tartották és a kelkáposzta ára nem volt magasabb 7—10 fo­rintnál. Többen árultak céklát is 6 forintért. Rákóczifalva Kitüntetések társadalmi munkáért A rákóczifalvai városkör­nyéki nagyközségi tanács ve­zetői csütörtökön este adták át az elmúlt év során a leg­kiemelkedőbb társadalmi te­vékenységet kifejtő politikai, társadalmi, gazdasági szer­veknek és személyeknek já­ró kitüntetéseket. A Rákóczi Tsz Rákóczi Szocialista Brigádja, a szol­noki Vízügyi Igazgatóság Rá­kóczi Szocialista Brigádja a Társadalmi Munkáért pla­kett arany fokozatát kapta. A Rákóczi Tsz 1. sz. KISZ- alapszervezete, a 2624-es szá­mú II. Rákóczi Ferenc úttö­rőcsapata és a termelőszövet­kezet Damjanich János nevét viselő szocialista brigádja ezüst fokozatot kapott. A nagyközségi KISZ-bizottság bronz fokozatú kitüntetésben részesült. Bíró János gyári munkás, Majzik István tanácstag, Tö­rök József, az MSZMP köz­ségi bizottságának titkára, Szőke Béla tanácselnök, De­zső Ilona úttörő csapatveze­tő, Markóth György körzeti megbízott a Társadalmi Munkáért kitüntető jelvény arany fokozatát kapta. Ti­zennégyen ezüst és ugyan­csak tizennégyen bronz fo­kozatú kitüntetésben része­sültek. Nem volt ötös Lottó nyereménytájókoztató A 40. játékhéten 5 talála- tos szelvény nem volt. Négy - találatos szelvénye 67 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 98 428 forint; há­rom találatot 7 781 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 424 forint; a kéttalála- tos szelvények száma 259 130 darab ezekre egyenként 16 forintot fizetnék. A nyeremények a nyere­ményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tá­jékoztató jellegűek. Paradicsomot és zöldpaprikát a magántermelőktől 6—10, illetve 4—16 forint közötti árért lehetett venni. Szőlőt és körtét 5—16 fo­rintért kínálták az eladók, és 4 forint 80 fillérért még mindig volt görögdinnye. Tojásból a zagyvarékasi tsz- nél adtak 1 forint 80 fillérért egyet-egyet. a magánkereskedők 2 forint 20 fillért is kértek érte. Egyre több pecsenyelibát és ka­csát is hoznak az eladók és vá- gottan 40—50 forintra tartják ki­lóját. A jászberényi piacon 41 forint volt a tyúk, a pulyka és 30 fo­rintért adták a kacsát. A tojás ára 1 forint 50 fillér és 2 forint 40 fillér között volt. Árultak fe­hér burgonyát 3,50-ért és 5—8 forint között váltakozott a sár­garépa és a petrezselyem kilón­kénti ára. Vöröshagymából 10 forint volt a legdrágább. Almát és szőlőt 4—12 forintért árultak a legtöbben. 7—10 forintért lehe­tett venni savanyú káposztát. Díszszemle Karcag felszabadulásának évfordulóján Karcagon, a Magyar Úttö­rők Szövetségének városi el­nöksége kapcsolódott a vá­rosi pártbizottságnak a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulója tisztele­tére rendezendő ünnepségso­rozatához. Tegnap a város felszabadulásának 32. évfor­dulóján — délután három órakor az Úttörő Gárda dísz­szemlét tartott a Felszaba­dulási emlékműnél. Ünnepi köszöntőt Kisari János mun- kásőr-parancsnok, az MSZMP városi bizottságának tagja mondott. ■két ÉS HÁROM műszak­ban dolgozóknak indít a kö­zeljövőben az általános is­kola befejezéséhez,' osztályo­zó vizsgára előkészítő tanfo­lyamot Törökszentmiklóson, a művelődési központ és a városi könyvtár. ® BENSŐSÉGES ünnepsé­get rendeztek pénteken a jászladányi szociális otthon idős lakóinak az intézmény dolgozói. Az öregek napján műsorral kedveskedtek gon­dozottjaiknak. ■ HÉTFON ismét találkoz­nak a szolnoki helyőrségi klub kertbarát körének tag­jai. Este 6 órakor „Egy kis talajismeret” címmel dr. Fe- rencz Kálmán, a mezőgazda- sági tudományok kandidátu­sa előadását hallgatják meg. ® KIJELÖLTÉK Jászbe­rényben annak a hat kút- oszlopos üzemanyagtöltő ál­lomásnak a helyét, amely a jelenlegi benzinkút túlter­heltségét megszünteti majd. A több mint 6 millió forin­tos építkezés — az ÁFOR költségére — a jövő év má­sodik felében kezdődik. ■ KOMMUNISTA műszakot tartottak tegnap a karcagi Nagykun Építőipari Szö­vetkezet vezetői és irodai dolgozói. Szakmunkások irá­nyításával több mint húszán a berekfürdői úttörőtábor befejező építkezésein segí­tettek. Hetven méter hosszú járdát készítettek és a kony­ha homlokzati tatarozásánál is közreműködtek. ® RENDHAGYÓ irodalmi órákat tartanak hétfőn és kedden a kunmadanasi álta­lános iskola 7—8. osztályos tanulóinak. Az órákon dr. Füvessy Anikó muzeológus a kunság népművészetével is­merteti meg a gyerekeket. ■ LEGKÖZELEBB szerdán lesz vásár a megyében, ek­kor Törökszentmiklóson rendeznek országos állat- és kirakodóvásárt. i A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 337 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-075« Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: VIrágh ívta Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 2«. Felelős vezető: Gombkötő Béla PIACI SZEMLE Olcsó a karfiol

Next

/
Thumbnails
Contents