Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-09 / 238. szám

IO SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. október 9. NEM CSODASZER SZÉLJEGYZET A kereskedelmi akciók kulisszatitkai Közismert aforizma, hogy a vevők és eladók nem érthe­tik meg egymást, mert mind a két fél mást akar. Nyilván­valóan az egyik eladni, a má­sik venni szeretne. Eddig nincs is baj, mert az adás­vétel ugyanazon dolog két ol­dala. A gond akkor kezdődik, amikor nem azt kínálják, amit keresnek. De az aforizma lassan a múlté. Mind kevesebb a bolt- ról-boltra járó, bosszankodó vevő. Sőt mindennapjaink „színfoltja” lett a kereskede­lem sokfajta, változatos ren­dezvénye: a szezon végi ki­árusítások, leértékelések, vá­sárok, bemutatók. Sokan fel is teszik a kér­dést: mi a célja ezeknek a kereskedelmi akcióknak? Különösen most, hogy a bol­tok amúgy is jól mennek. A megyei kereskedelem élén­kebben növelte forgalmát, mint az országos. A megyei pártbizottság cselekvési prog­ramjában meghatározott 7,9 százalék helyett 10,2 száza­lékkal emelkedett árbevéte­le a második negyedévben... Változó célok A cél sokféle lehet, így pél­dául az egyes áruk forgal­mának fellendítése, a „holt idény” áthidalása vagy ép­pen valamelyik cikk vagy cikkcsoport népszerűsítése, megkedveltetése. Emellett természetesen „tiszta” gazda­sági megfontolások is szóba- jöhetnek, tekintve, hogy a kereskedelmi vállalatok is gazdálkodók. A cél elérésé­hez több eszközt is felhasz­nálhat a vállalat. Ezek közül csak egy — és nem is feltét­lenül legeredményesebb- az ideiglenes árcsökkenés. Mikor eredményes a vásár? Könnyű lenne azt válaszol­ni, akkor, ha eléri a célját. Ez kétségtelenül igaz. Ám az eredmény mindig a feltételek összhangjától függ. Legfon­tosabb feltétel az, hogy le­gyen mit eladni. Ez ugyan természetesnek látszik, de ennek biztosítása mégsem olyan egyszerű. Gondoljuk el, hogy egy Amfóra vásár a megyében sőt az egész or­szágban egyszerre tart A tá­roló kereskedelemnek kell ellátni ilyenkor a boltokat, kielégíteni a felélénkült ke­resletet. Ez általában meg­oldott, de mégis előfordulhat, hogy mindenhol, a vásár egész ideje alatt nem lesz minden áru. Akkor viszont mitől vásár? Ha jó a propaganda A kiskereskedelmi vállala­toknál előfordul, hogy egyes árufajták felhalmozódnak. Egyetlen cikkre azonban nem lehet vásárt alapozni, kivé­ve, ha folyamatosan ke­resett cikkről van szó. De itt sem könnyebb a helyzet, A zöldség-gyümölcs esetében a portéka zöme először a fel­vásárlókhoz kerül s csak az­után a boltokba. Hosszú tehát a lánc és könnyen be-becsú- szik a hiba. Tapasztalhattuk, hogy a paradicsom-paprika befőzési akció során időnként nem volt kielégítő a válasz­ték. Feltétel az is, hogy a vevő­ket gyorsan kiszolgálják. Még kedvezőbb üzleti adott­ságok mellett is szükség van munkaszervezési, munkát könnyítő megoldásokra (számlázás, árubemutatás) sőt a vásár eredményességét elősegítő tájékoztatásra is. A szórólapok, reklámfeliratok a szűk nyomdai kapacitás mi­att házilag készülnek és leg­többször késnek. Ritka a kar­cagi ÁFÉSZ példája, ahol a paradicsom-paprika befőzési akció indulásával szinte egy- időben elkészültek a plaká­tok és a szórólapok. A szervezéssel járó munka- többlet, az előkészítés költ­ségei és a kockázat viselése tehát jelentős teher, de nél- külözhetetilenekl a sikerhez. Kiket érint egy-egy vásár? Már volt szó róla: minden­kit — de nem egyformán. A ruházati cikkek esetében a vevők 60—70 százaléka kife­jezetten érdeklődik az árle­szállítási akció iránt. Ügy is fogalmazhatnánk, vár rá. Ezt a várakozást — bár sok tényező befolyásolja — sta­tisztikailag is lehet igazolni. Műszaki áruknál már kevés­bé lehet számítani a türel­metlenül várakozó vevőre Emlékezetes a biztonsági öv esete, melyet márciusban fél­áron sem lehetett eladni. Ám júniusban már a teljes ro­konság bevonásával keres­ték. Milyen alapon kerül egy akció áruskálája kiválasztás­ra? A meghatározó a vásár célja. Így lehet teljesen kor­szerű az eladásra kínált ter­mék, de lehet olyan, aminél műszakilag már van jobb, ruházati cikkek esetében di­vatosabb. Rendszeresen pult­ra kerülnek olyan áruk is, melyekből bőven van raktá­ron. Csalóka vásárlói tévhit tehát, hogy kizárólag elavult terméket kínálnak. Sokszor egész kitűnő cikkekkel talál­kozhatunk, mint például a Lehel hűtőgépcsaláddal vagy a karcagi üveggyár jénai áruival. A vásárlók bizalma Egy-egy akció során persze nem csak a vásárba bevont áruk forgalma emelkedik, akár 30—40 százalékkal is növekedhet a többi áruk el­adása is. így egyben „tiszta” gazdálkodási célkitűzések is megvalósulhatnak, (a raktá­rozási, készletezés költség- csökkentése). Nem lehet fi­gyelmen kívül hagyni a vá­sárlói bizalom és ismeretség megszerzését sem. Az utóbbi ugyanis rendkívül nagy do­log. Gondoljunk csak egy­két márkás névre, melyek mellé már rég felnőttek ver­senytársaik, de a márkásnév biztosítja számukra a tartós elsőbbséget. (Philips). Néha egészen más indokol­ja az akciót. A szolnoki „hat­vanas” a vállalat fennállásá­nak 25. jubileuma alkalmá­val szervezi október és de­cember között a bemutató sorozatát. A kereskedelmi akciók te­hát igen sokszínűek lehetnek, de nem csodaszerek. Hosszú távon nem oldják meg a vál­lalat gondjait. Megszervezé­sük, kivitelezésük nem kevés munkába kerül. Ennek elle­nére minden kereskedelmi dolgozó szívesen vállalja a többletmunkát: személyes érdekeltségből, vállalati meg­fontolásból, sőt a fogyasztók érdekében is. Bóka János A pénz A kislexikon közgazdasá­gi oldalunk témájához kapcsolódik. Éppen ezért — a teljes megértés kedvéért — nem is egyetlen szót vagy fogalmat világit meg, hanem kitér az összefüggé­sekre, a rokonértelmű vál­tozatokra is. A pénzt— legalábbis a min­denki által ismert bankjegyeket és az „apró”-nak nevezett érmé­ket nem kell különösebben be­mutatni. Annyit mindenki tud róla, amennyit feltétlenül kell: hogy „csak számolva jó” — „megszerezni nehéz, megtartani még nehezebb” . . .és egyébként sem boldogít. A pénz ennél mélyebb, tartal­mi Ismeretére az átlag embernek nincs is szüksége. Feltéve per­sze, hogy minden rendben megy — a gazdaságban optimális arányok alakultak ki, és a pénzügyi egyensúly szilárd. Az állam ugyanis ilyen körülmények kö­zött garantálja az általa kibo­csátott bankjegyek értékállósá­gát. Merőben más a helyzet ha az egyensúlyok és arányok meg­bomlanak, eltolódnak vagy kény­szerűen megváltoztatásra szorul­nak. Ilyenkor hallhatunk, olvas­hatunk hígulásról, inflációról, aranyfedezetről, elértéktelene­désről s hasonló — nem éppen kedélyes — közgazdasági fogal­makról. De maradjunk a pénznél, mely a látszat szerint mind ennek az okozója. Mi a pénz? A legismer­tebb elméletek szerint arany, a bankjegy pedig egy bizonyos mennyiségű arany tulajdonát iga­zoló okmány. A forint például az 1946-ban elfogadott törvény szerint 0,075 gr aranyat jelent. Természetesen ennyiért most már nem lehet kapni, ami azt jelenti, hogy 30 év alatt pénzünk paritása — csakúgy mint a világ minden pénzéé lecsökkent. Ezek szerint az „arany pénz” ma már inkább Iskolai elmélet semmint gyakorlat. A két világ­háború között az országok több­sége sorra megszűntette a bank­jegyek aranyra való visszavál- hatóságának lehetőségét. A há­ború után kibocsátott bankje­gyek aranyfedezete csak néhány százalékát tette ki a forgalom­ban levő pénznek, de ezt is jó­részt más pénz — dollár — árny- fedezete által. Ékkor vált a dol­lár, a font úgynevezett világ­pénzzé. A mai pénz tehát nem képvi­sel értéket? Ebből a szempont­ból meg kell különböztetni kon­vertibilis, azaz más országok pénzére átváltható „jegyzett” bankjegyeket és azokat, amelye­ket ilyen műveletbe nem lehet bevonni. Így a konvertibilis va­luták egyrészt névleges arany­tartalmuk, másrészt a kibocsá­tó ország dollárkészletének mér­tékéig (de csakis addig) önma­gukban is értéket képviselnek. A szocialista országok pénzei nem konvertibilisek, így önálló, önmagukban vett értékkel nem rendelkeznek. A mi pénzünk — és a többi szo­cialista országé is úgynevezett „hitelpénz”. Ez azt jelenti, hogy a Nemzeti Bank rövidlejáratú hi­teleket ad a vállalatoknak, szö­vetkezeteknek. Ezek a megka­pott pénzt bérekre, anyagvásár­lásra fordítják és a termelési ciklus végén visszafizetik a köl­csönt. Közben új érték, új áru- mennyiség keletkezett. Így a mi pénzünk, bár önma­gában nem képvisel értéket— tel­jes mértékben alkalmas az érték kifejezésére és általában betölti mind azokat a funkciókat, me­lyet egykor az aranypénz. A hi­telpénzek stabilitása, vásárlóér­téke több dologtól függ. Legfő­képpen a forgalomban levő áru­készletek és a forgalomban levő pénz arányától és az úgynevezett forgási sebességtől. A konvertibilitás elérése a szo­cialista országok számára is táv­lati cél. Megvalósulásának irá­nyába hat a külgazdaság fejlesz­tése, iparunk, mezőgazdaságunk termékszerkezetének korszerűsí­tése, fizetési és külkereskedelmi mérlegünk tartós javulása, Cserearány a világpiacon . .. csak cserearánynak nevezik Röviden ezt a meglehetősen bonyolult ökonómiai fogalmat, — így azonban annál többször emlegetik. Amikor halljuk, egy kicsit talán úgy is vagyunk vele, hogy nálunk mindig arról beszélnek sokat a szakemberek, ami nincs, vagy ami­vel baj van. Mi tagadás — eben az esetben-valóban „áll ’ a köznapi bölcselet. Ez a bizonyos cserearány ugyanis tényleg rosszul viselke­dik — vagy hogy pontosabbak legyünk — gyengén tartja magát ides-tova tíz hónapja. Óvatos becsléssel a számításba vett 1 szá­zalék helyett 5—6 százalékkal romlott. Az alapvető- de korántsem egyetlen oka — hogy az általunk vásárolt olaj árszintje magasabbra emelkedett, mint vártuk, ugyanakkor exportunk jelentős része, főleg az élelmiszercikkeink ára stagnál. A jó termés miatt a világ meghatározó árutőzs­déin olcsóbban jegyzik a gabonát, mint tavaly. De mit tehetünk mi ez ellen ? —kérdez­hetnék sokan, és persze joggal. A csere­arány javítására nem tehet vállalást sem egy brigád, sem egy üzem, de még egy tájegység sem. Legalábbis követlenül nem. Hogy miért? Ennek megértéséhez le kell fejteni a cserearány kissé titokzatosnak tűnő burkát. Lényegét illetően mindössze arról van szó, hogy hazai termékeinket kedvezően vagy kedvezőtlenül tudjuk-e külföldön kicserélni olyan árukra, melyek­re itthon nekünk van szükségünk. Ennek a kiszámítása egyébként úgy történik, hogy az összes általunk exportált áruk árin­dexét (árváltozási százalékát) elosztják az összes importált áruk árindexével. Az arány akkor kedvező, ha az eredmény 1 vagy 1-nél magasabb. Egyébként ez a „hí­res” terms of trade mutató. A cserearány mutatónk 0,94—0,95 körül ingadozik. Magyarán: általában olcsón tudunk eladni és drágán venni. Márpedig köztudott, hogy ráfizetésből nem lehet megélni-. Jelenlegi export-import akcióink, üzletkötéseink többsége nem növeli a nem­zeti jövedelmet a tervezett ütemben — s még jó ha nem csökkenti. Az előzőekből talán kiderül, hogy a nyo­mok azért mégiscsak a külföldi megrender lőiknek gyártó üzemekhez, brigádokhoz ve­zetnek. (Megyénkben minden ötödik-hato­dik munkás exportra dolgozik). A jóminő­ségű, korszerű termékek rendszerint jó áron találnak gazdára is és ez feltétlenül javítja kivitelünk árindexét is. Feltéve, hogy konvertibilis exportunk is bővül — ez ellensúlyozhatja az olaj és a behozott más­fajta nyersanyag áremelkedését. Nem lehet mondani, hogy megyénk ipa­ra és élelmiszergazdasága tétlenül szemlé­li a „terms of trade” alakulását. Iparunk 1974- ben ossz termelésének körülbelül 17, 1975- ben 12 százalékát értékesítette külföl­dön. A következő évben némi javulás kö­vetkezett be, s ez a folyamat az idén is to­vább tart. Az első félévben — az ossz ter­melés mérsékelt növekedése ellenére is — közel 20 százalékkal bővült a külkereske­delemben értékesített áru mennyisége a bázishoz képest. Úgy tűnik kevesebb most már a rendelés visszamondás, a minőség miatti akadékos­kodás, a szállítási határidőkből eredő előnytelen vita, az elfogadhatatlan áraján­lat — mint az előző évben, években. Ezek a problémák ugyanis több százezer dollár árbevételkiesést okoztak főleg cipő, és gépiparunkban. Lényegében a cserearány viselkedése ad magyarázatot az import bonyodalmakra is. Itt talán a kisebbik baj, hogy kényszerűen szűkíteni kell egy-egy luxus vagy élvezeti cikk választékát. A nagyobbik hiba, hogy késnek az importengedélyek olyan anya­gokra és alkatrészekre, melyek beszerzése nélkülözhetetlen. A dolog szomorú érde­kessége, hogy néhány eseten éppen emiatt nem tudott megyénk gépipara határidőre külföldre szállítani. A nem megfelelő „1-en aluli” cserearány sajnos kényszerűen hoz­za létre az ilyen ördögi kört. És hogy miként lehetne kitörni ebből az ördögi körből? A válasz nem egyszerű, mert hiszen a londoni, párizsi, winnipegi árutőzsdét a magyar áruvolumen nem be­folyásolja és az olajtermelőkre sem tudunk hatni. tennivalónk a megye ipari van szerkezetének, gyártmány- strukturájának korszerűsítésé­ben, átalakításában. Még mindig kevés az olyan gyártmány, aminek az előállítását —•« korszerűtlenség vagy kis nyereséghozam miatt — megszüntetik és ugyancsak kevés, — a gépiparban néhány tucat — az új gyártmány kibocsátásával és piaci beveze­tésével való próbálkozás. A megyei fejlesz­téseknek a minden piacon egyaránt érté­kesíthető termékek gyártására kell irányul­nia. Ez a követelmény az élelmiszeriparban is érvényes. Palatínus István A hűtőlánc a termelőnél, állattenyésztőnél kezdődik és a háziasszony konyhájában zárul. Az urbanizáció nélkü­lözhetetlen velejárója, ezzel párhuzamosan kell kialakí- tani. __ o Az utóbbi években a Hűtő­gépgyár az iparág nemzetkö­zileg is elismert hűtéstechni­kai központjává vált. Mind­ezt nemcsak a merész licenc­vásárlásoknak köszönheti, hanem annak a nagy figye­lemnek is, amelyet a hűtő- technikai berendezések komplex fejlesztésére fordít. S hogy ez a fejlesztés való­ban figyelemre méltó, bizo­nyítja, hogy szeptember ele­jén Jászberényben rendezték meg a IV. Nemzetközi Hűtő- lánctechnikai Kollokviumot, amelyen a gyártók, forgal­mazók és felhasználók szem­pontjából az egyik kritikus folyamatot, a hűtőlánc haté­konyabb kialakításának lehe­tőségeit vitatták meg a szak­emberek. A láncolat révén a megter­melt zöldséget, gyümölcsöt, húst, tejet már a begyűjtő­helyen, illetve a feldolgozó üzemben hűteni kell s ezt a szintet folyamatosan fenn­tartva kell eljutnia az áru­nak a központi hűtőházba, a nagy és kiskereskedelembe, s végül pedig a háztartási hű­tőszekrényekbe. Ez az út, mint a kollokvium jó néhány előadásából kitűnt (40 elő­adás hangzott el), az élelmi­szer szempontjából mindvé­gig kritikus. Ideális esetben nem szakadhatna meg sehol a lánc — ez azonban nap­jainkban még koránt sincs így, Egy nemzetközi kollokvium után < _____________________> A legnagyobb probléma nem a gyártókészség terüle­tén tapasztalható, mert a gyártó cégek így a Hűtőgép­gyár is — a kereskedelem igényét kielégítik a hűtőlánc berendezéseiből. Ellenben a kereskedelem néhány aktu­ális gondja (mérséklődő fej­lesztési források, munkaerő- hiány stb.) ebből a szempont­ból igen figyelemre méltó. A rendelkezések és az üzleti szokások szerint az élelme­zési cikkeknek mintegy 50 százalékát — valamilyen fo­kon, vagy formában — hűtés­sel kellene eljuttatni a fo­gyasztóhoz. Ám ez ma még nem megoldott, ami azt je­lenti, hogy a hűtőláncnak igencsak vannak „meleg” pontjai. o Ha leegyszerűsítjük a kér­dést, a hűtés elsődleges célja az élelmiszerromlás megaka­dályozása. Ha részleteiben vizsgáljuk — a minimális kö­vetelmény mellett — cél még az áru belső tartalmának, súlyának, küllemi ismérvei­nek és értékjelzőjének meg­őrzése is, és persze nem utol­só sorban a forgalmazás rá­fordításainak csökkentése. A hűtőlánc leggyengébb pontja a kereskedelemben van, melyet azonban nem szabad a realitásoktól elsza­kadva vizsgálni. Az ABC- áruházakban, a szupermarket típusú elárusító egységekben a hűtés, a gyors áruforgás eleve biztosított. Ám nem így a külvárosi kis boltokban vagy a falusi, tanyaközpon­tokban elhelyezett elárusító- helyeken, ahol Szolnok me­gye élelmiszer áruforgalmá­nak jelentős része bonyolódik le. Ezekben az egységekben — minden erőfeszítés elle­nére — az új technika, így a hűtés is csak a veszteség koc­kázatával valósítható meg. A hűtés ugyanis bármelyik variációban energiaigényes folyamat, emellett egy rövid­zárlat vagy üzemzavar vég­leg tönkreteheti az árut. o Merő ábránd azt gondolni, hogy a hűtéstechnika szak­emberei már mindent meg­tettek) a legoptimálisabban, legüzembiztosabban működő berendezésiek kialakításáért. Tennivaló bőven akad — és ezt bizonyítja egyebek között a jászberényi kollokvium :s. Ugyanakkor az is kétségte­len, hogy a gyártó üzemek gyorsabb léptekkel haladnak előre mint a kereskedelem, szállító cégek és a termelők. A megoldás még várat ma­gára, bár a technika fejlődése önmagában is húzóerő. A vá­sárlói szokások átalakulása folyamatszerű —s egyes cik­kek ma már elképzelhetet­lenek hűtés nélkül. S ez a skála feltehetően méginkább szélesedik a zöldség- és gyü­mölcsfélék irányába, ha kel­lő árupropaganda is elősegíti ezt. Az igények távlatokban elkerülhetetlenné teszik a modern hűtőlánc kialakítá­sát. D. I. Összeállította: Palatínus István

Next

/
Thumbnails
Contents