Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-08 / 237. szám
1977. október 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T AZ EMBER ÉS A SPORT Egy számítógép anatómiája A visznek! Béke Tsz dolgozót a jászberényi városi sporttelepen az új pályát gyeptéglázzák. Fotó: N. Z$. Kicsit a jövőben jártam. Pedig semmi jel nem mutatott arra, amikor beléptem a hétköznapi épületbe, ahol nyugodtan székelhetne akár a földhivatal, vagy egy utazási iroda. De itt van <5, így azonban semmi máshoz nem hasonlítható a munkahely. Sajátságos feszültség vibrál a levegőben, s a jelen szemmel láthatóan feszegeti a jövő burkát. Molnár Iván igazgatóval, a sportról kezdünk beszélni, ami itt szinte létkérdés. Az üzem kétszeresen is fiatal; egyrészt nyolc évvel ezelőtt alapították a Számítástechnikai és Üzemszervezési Vállalat szolnoki bázisát, másrészt a dolgozók átlag életkora nem éri el a huszonkét évet. A kétszázhúsz alkalmazott közül negyven diplomás, de legalább ennyien rendelkeznek felsőfokú szakképesítéssel. Mindenről beszéltünk, csak éppen róla nem esik szó egyelőre — pedig itt minden körülötte forog. Kicsit a termeszek társadalmának érzem a vállalatot, ahol a királynő táplálása a cél, s ő mohón zabálja a szellemi eledelt, fogyasztja környezetének tudását és lesz egyre okosabb és okosabh. Könyörtelen és lám mégis mindenki a közelébe szeretne kerülni. Még emlékszem rá, hogy a Számítástechnikai és Üzemszervezési Vállalat újsághirdetés útján toborozta dolgozóit. Most pedig évekre kell előjegyeztetnie magát annak, aki itt akar munkát találni. Az idén any- nyian jöttek vissza gyesről korábban, mint ezt megelőzően öt év alatt. Igaz, az utóbbi időben jelentős fizetésemelés is történt, így a visszatérő dolgozó nem ismer rá a munkabérére: nem ritka, hogy hét-nyolcszáz forinttal kap többet, mint amikor eltávozott. De nemcsak ezért divatos a szakma. Az igazi mágnes ö, aki lent székel a földszinten egy kellemesen temperált helyiségben. ö, az R—20-as számítógép. A szuperokos komputer a jövő szimbóluma, talán ezért éppoly nehéz bejutni a SZÜV-höz, minti a háború előtt a vasúthoz. Meg aztán másért is, de erről majd később ... A találkozás Vele kissé csalódás. Az agy maga nem több egy fémszekrénynél, melynek felső részén számtalan színes lámpácska villog. Oldalt újabb szekrények üveglapjai alatt mágnesszalagok tekeregnek — én pedig kicsit el is restellem magam, mert a hallottak alapján már-már ember formájúnak képzeltem. Hiszen ha kellene, énekelni is tudna — és rajzolni, sakkozni, ha beprogramoznák. így „csak” egymillió egyszerű műveletet képes végezni másodpercenként. Aztán „fejben tartja” az olajosok hat és fél ezer! dolgozójának fizetését, az OTP postai befizetéseit, és közreműködik Szolnok lakáselosztásában, — hogy csak a legjelentősebbeket említsem. No és nagyon lelkes munkaerő: egy évben 365 napot dolgozik — szökőévben 366 napot — napi félórás pihenéssel és hétfőn 5—6 órás sziesztával. Ilyenkor megrohanják a szerelők, műszakiak, és mérik, gyógyítják, ha szükség van rá — ámbár a gyengeségében is egyedül álló: önmagát diagnosztizálja. Persze nem olcsó szellemi munkás: óránként 6500 forintot „keres”, ezért kell három műszakban foglalkoztatni. — Mondja, ki itt az igazgató? —• kérdem Molnár Ivánt, hol rá, hol a számítógépre nézve, ö érti a célzást, és így válaszol: — Nem tudom, mit szólnának a műszakiak, ha éjjel kiugrasztanám őket az ágyból. A gép viszont megteheti. Nem ritka, hogy a legkisebb probléma esetén éjjel kettőkor rohannak be Szlabon Fe- reneék — zokszó nélkül. A szomszéd teremben egy újabb számítógép „születik”. Az R—22-est szerelik, amelyik természetesen még okosabb lesz. Mutatja ezt az ára is: az R—20-as kétszeresébe, 64 millió forintba kerül. — Egyáltalán mit tudhat még egy gép? — kérdezem Szlabon Ferenc műszaki osztályvezetőt. — Okosabbnak sokkal már nem kell lennie, hiszen ha ezer vitás esete van a programozókkal, most is ezerszer neki van igaza. Viszont az információit kellene jobban közkinccsé tenni. A jövő útja, hogy bizonyos vonalakon távolról is ki lehessen kérdezni, így azok az üzemek, vállalatok is hasznát látnák, amelyek a megye távoli csücskében székelnek. Ehhez azonban a postának is lépnie kellene... A gép — és ez megnyugtató — soha nem lehet inte- Hgensebb, mint a környezetének szellemi szintje. így hát a kiszolgálóknak kell egyre okosodni, hogy a gép mind többet tudjon. Ezért is van, hogy a vállalat fele jelenleg továbbtanul. Amint Molnár Iván mondja, a tanulás itt nem lehetőség, hanem kötelesség... És a levegőben vibráló feszültség? A munka jellegéből fakad. Az adatokkal nem lehet órákat sem késni, hiszen akkor hiúban, állnának sorban borítékért az emberek, márpedig a bérjegyzéket a gép „körmöli”. Ha valahol hát itt létkérdés a sport. A zsilipeket a SZÜV a sportpályákra nyitja. Amint a dolgozók elmondták, szinte elementáris erővel jelentkezik munka után a mozgásigény. Tömegsport-versenyekre agitálni sohasem kell, viszont az is igaz, hogy a vezetők bármikor belemennek egy- egy műszakcserébe, szabad szombat átrendezésre, ha a sportról van szó. Pedig könnyű helyzetben nincsenek, hiszen a telkükre éppen, hogy ráfér az épület, amelyben dolgoznak. A szükség hozta viszont a jó ötletet: szocialista szerződést kötöttek a szemben lévő Mátyás király út' általános iskolával, hogy a pályákat a dolgozók tartják rendben, a műszakiak javítják az oktatási intézmény elektromos készülékeit, így szabad bejárásuk van a parányi sportparadicsomba. Fociznak a fiúk, fociznak a lányok, aztán az igazgató vezetésével ott vannak az asztal'teniszezők is valamennyi tömegsport-versenyen. Hogy mi még a vonzereje a vállalatnak? A jó munkahelyi közérzet, amelynek egyik igen jelentős tényezője a számos közös sportélmény. Szerencsésen ismerte ezt fel a vállalat vezetősége, s a dolgozók sportjából szinte naponta mérhető hasznuk van. Kicsit a jövőben jártam. S örömmel adom közre a prognózist: az automatizáló közelében élő ember igénye egyre erősebb a sport iránt. A testedzés hát reneszánsz előtt áll? Erre biztos választ talán az R—22-es tud majd adni. Palágyi Béla Fotó: Kőhidi MOZI Szolnok Vörös CsiUag: Riasztólövés (14). Tisza: Halál az életért (Szovjet film 1917—1977.), Tallinn: A pofon (14), Reptér: Szünnap, Vegyi: Szünnap, MÁV: Csendesek a hajnalok I—II. Szandaszölős Terv: A cigánytá- bor az égbe megy (14, Szovjet film 1917—1977.) Abádszalók Petőfi: Így kezdődik a szerelem. Jászapáti Táncsics: Péntek a bennszülött. Jászberény Lehel: Fedőneve: Lukács. Karcag Déryné: Végső leszámolás (14). Kisújszállás Ady: Végzetes aranyrögök (Szovjet film 1917—1977.) Kunhegyes Szabadság: Holttest a Temzéből (20%-os felemelt helyáron!) Kunszentmárton Körös: Duroc. a katona (20°/cros felemelt helyáron!) Mezőtúr Béke: Kétéltű ember (Szovjet film 1917—1977.). Szabadság: A gyémánt akció I—II. (Másfélszeres helyáron! Szovjet film 1917—1977.) Dózsa: Lúdas Matyi. Tiszafüred Tisza: Hotel Pacific (14). Török- szentmlklós Dózsa: Santiago fölött esik az eső (14), Hunyadi: A kard avagy . . . (14). Túrkeve Vörös Csillag: Szeretet nélkül (14). RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIO: 17.00—18.30: Rádióvíkend. Szerkesztő: Pálréti Ágoston. (A tartalomból: Szerkesztik a hallgatók — Közben: A hét eseményeiből — Slágerantikvárium — Előadók ABC-ben. — 18.00: A nap hírei, eseményei — sport — Megyei napilapok szemléje.) KOSSUTH: 8.30: Lányok, asszonyok. — Események Expressz erdei sportnap Vasárnapi versenyek az újszászi parkerdőben Asztalitenisz, férfi felnőtt és ifjúsági vidék Tízek bajnoksága : Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 16. Atlétika, Szolnok megyei bajnokság: Szolnok, MÁV sporttelep 15. Kézilabda, megyei bajnokság, férfiak: Túrkevei AFIT— Lehel SC, Farkas—Palotás, Kunszentmárton—Jászszent- andrás, Farkas—Horváth] Törökszentmiklósi SE—Tisza Cipő SE, Bene—Kisbalázs, Kunhegyes—Jászárokszállás, Gálik—Köles, Tiszapüspöki— Mezőtúri AFC, Móczár—Jakab. Mind 16. Kosárlabda, NB II. női: Szolnoki MTE—Hódmezővásárhelyi VŠE, Szolnok, Köz- gazdasági SZÍ. 17. Megyei bajnokság, férfiaké Karcagi MG SZÍ—Tiszafüred 16.40,' Mezőtúr—Lehel SC 15.30. Nők: Karcagi Fáklya—Szolnoki MÁV II. 15, Törökszentmiklósi BSE—Kisújszállás 18.45. Teke, NB II. férfi: Szolnoki MÁV—Kecskeméti MÁV, Szolnok MÁV tekecsamok 14.30. Idegenben szerepelnek: a vízilabda OB I-ben a Szolnoki Vízügy SE a fővárosban a Bp. Spartacus, a férfi röplabda NB II-ben a Tiszamenti Vegyiművek Budapesten a Testvériség, a férfi kosárlabda NB II-ben az Alföldi Olajbányász a fővárosban a Bp. MMG ellen. Október 9-én, vasárnap rendezi meg a megyei Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda, a Szolnok megyei KISZ-bizottság, a Szakszervezetek Szolnok megyei Tanácsa, valamint a megyei sporthivatal természetbarát szakszövetsége az Expressz erdei sportnapot, amelyen valamennyi korosztály számára mozgási lehetőséget, szórakozást kínálnak. A rendezvénynek nem találhattak volna jobb színhelyet, az újszászi parkerdőnél, amely 110 hektárnyi területével, aszfaltozott gépjárműparkolójával, sétaútjaival, tisztásaival, gyermekjátszótereivel, szalonnasütő-helyeivel és 1800 méter hosszú erdei tornapályával ideális kirándulóhelye a megyének. A szervezők gondoskodtak külön autóbuszokról is, amelyek „Űjszász—Parkerdő” felirattal fél 8, 8 és fél 9 órakor indulnak a szolnoki autóbusz-pályaudvarról, megállnak, a vasútállomásnál s onnan folytatják útjukat. Visszafelé fél 4, és fél 5-kor kell beszállni a buszokba. A parkerdőben az Űjszászi Áfész konyhája gondoskodik az ellátásról. A sportnapot 9.15 órakor nyitják meg, majd fél 10- től Deme József világbajnok kajakozó invitálja bemelegítésre a résztvevőket. Félórával később kezdődnek a különféle viadalok, így tornázás az erdei torna- pályán, kerékpáros és segéd- motoros ügyességi verseny, a nőknek röplabda —, a férfiaknak kispályás labdarúgó villámtorna, légpuskalövészet az MHSZ lövészpavilonjában. Az úttörőknek számháborút rendeznek — a védők újszászi, a támadók pedig szolnoki pajtások lesznek. Egy órával később bábjátékokban lelhetik örömüket a gyerekek, délben pedig sárkányt készíthetnek és eregethetnek. A ,,LEG”-ek versenyét és a kötélhúzók népszerű vetélkedőjét 13 órától tartják. A versenyek befejezése után valamennyi résztvevő emléklapot kap, a győztesek oklevelet is. A rendezvényre az előzetes felmérések szerint mintegy félezer résztvevőt várnak a szervezők, köztük úttörőket, fiatalokat és szülőket. Szolnokon, a tiszaligeti sportcsarnokban rendezték meg az OKISZ Kupa területi döntőjét kézilabdában Hajdú-Békés-Sza- bolcs és Szolnok megye * csapatainak részvételével. A férfiaknál a tiszafüredi Járási Épitő és Vegyesipari Szövetkezet csapata nagy csatában harcolta ki az október 22-23-án Győrben sorrakerülő országos döntőbe való jutást. Képünkön Ferenczi, a tiszafürediek csapatkapitánya átlövéssel próbálkozik. Fotó: Orgoványi 8.55: Fekete Gyula novellái. — 9.30: Mindenki iskolája. — 10.05: Magyar művészek operafelvételeiből. — 11.14: Rádiószínház. Női fej bronzból. Günter Rücker hangjátéka. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva. — 12.45: Melódiakoktél. — Közben: 13.30: Berlini múzeumokban. — 13.40: A Melódiakoktél folytatása. — 14.00: Kóruspódium. — 14.18: Bojtor Imre nótákat énekel. — 14.30: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. — 15.05: Üj Zenei Újság. — 15.40: A Hollies együttes lemezeiből. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Fritz Busch. Beethoven- műveket vezényel. — 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.). — 18.40: Maria Callasr* emlékezünk. — — 19.39: Az alattvaló. Heinrich Mann regénye rádióra alkalmazva. — 20.38: Dinu Llpatti Bach- műveket zongorázik. — ‘ B,*»: Színes népi muzsika. — 22.20: A beat kedvelőinek. — 23.09: Zenekari muzsika. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI: 8.05: Mixtay Melinda és Délhúsa GJon énekel. — 8.80: Tiz perc külpolitika. — 6.33: A cor- nevillei harangok. Részletek Planqette operettjéből. — 9.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.56: Hetilapszemle. — 10.00: Szombat délelőtt... — 12.00: Dz sesszf el vételekből. — 12.33: Grabócz Miklós—Várnai Zseni: Világok mozgatója — kantáta. — 12.46: Delibes: A király mulat — balettzene. — 13.00: ,.Paciensek” vagy emberek? — 13.25: Boccherini; Esz-dúr vonósnégyes. — 14.00: Napraforgó. Berlin—Budapest. — 14.50: Éneklő Ifjúság. — 15.00: Cimbalom, klarinét-, tárogatómuzsika. — 15.25: Orvosi tanácsok. — 15.33: Közkívánatra! — 16.33: Ötórai tea. — 17.30: Déki Lakatos Sándor népi zenekara Játszik, Győry Márta nótákat énekel. — 18.00: Ady Endre szavalóverseny. — 18.50: Hét pofon. Részletek Gyulai Gaál János—Romhányi József zenés játékából. — 19.30: Közvetítés a magyar válogatott— Burgertland válogatott edzőmér- közésröl. — 19.50: Richard Stra- uss: Symphonia domestica. — 20.41: Főszerepben a riporter: Vértessy Sándor. — 21.41: Emlékeim Szigeti Józsefről. — 22.33: Lortzing operáiból, — 23.40: Slágermúzeum. TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 1. MOSOR: 9.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (Ism.). (Színes.) — 9.05: Felfedező úton Észak-Amerikában. Angol ismeretterjesztő filmsorozat. V/5. rész: Dél-Flori- da mocsárvilága (ism.). — 9.30: Mindenki közlekedik . .. Közlekedési műsor (ism.). — 9.45: Jó kis hecc. (Színes.) Magyarul beszélő osztrák tévéfilm (Ism.). — 11.15: Kék fény... Riportműsor (ism.). —1 12.15: Játék a betűkkel (ism.). — 14.07: Lagardere lovag kalandjai, Magyarul b?Ünnepi sportnapok — Sportnappal ünnepük holnap Túrkevén a város felszabadulásának 33. évfordulóját. Az Edzett ifjúságért tömegsportmozgalom jegyében nagypályás labdarúgás és összetett honvédelmi verseny szerepel a programban, melyeket a városi sporttelepen bonyolítanak le 9 órától. — A megyei vivő szakszövetség holnap Szolnokon rendezi meg a hagyományos Budapest válogatott—Vidék válogatott serdülő és ifjúsági korú vívók csapatversenyét. Az immár ötödször sorra kerülő viadalon négy tagú csapatok lépnek pástra. így leány és fiú tőrözők, valamint kardozók. A verseny 9 órakor kezdődik a MÁV sportcsarnokában. Hegyei sakkbajnokság Tovább folytatódott a küzdelem a megyei sakkbajnokságon. Az I. osztályban a Honvéd Kilián FSE Kisújszálláson is nagyarányú győzelmet aratott. a Szolnoki MTE II. pedig a Lehel SC I. csapatát győzte le. Eredmények, I. o.: Klsúj szállás- Honvéd Kilián FSE 1:11, Kunhegyes—Tisza Cipő SE 6:6. Szolnoki MTE II—Lehel SC I 7:5, Túrkeve—Karcag 5:7. II. o.: Ti- szasüly—Lehel SC H 6:2 Tiszafüred—Cibakháza 4:4, Jánoshida —Jászberényi Vasas 3,5:4,5, Jász- árokszáüás—Jászladány 3:5, tü- szász—Kunmadaras 4,5:3,5, Kenderes—Szolnoki MTE Hl 5:3. szélő francia filmsorozat. VI/i. rész: A párizsi fiú. — 15.05: Hírek. — 15.10: Testvérvárosok. Kazincbarcika — Dimitrovgrád. Dokumentumfilm. (Színes.) — 15.30: Akikből nem lesznek bajnokok. Szovjet rövidfilm. — 16.00: Parabola. — 16.20: Reklám- műsor. — 16.30: BVSC—OSC bajnoki vízilabda-mérkőzés Közvetítés a Komjádi uszodából. — 17.20: A kenguru. Osztrák ismeretterjesztő rövidfilm. (Sfines.) — 17.30: Soha jobb kor! Műveltségi vetélkedő. — 18.00: Ady Endre vers- és prózamondó verseny. I. elődöntő. Közvetítés Salgótarjánból. — 18.50: Reklám- műsor. — 19.00: Egymillió fontos hangjegy. A Televízió köny- nyűzenei sorozata. (Színes.) — 19.15: Cicavízió. (Színes.) — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes.) — 19.30: Tv-hír- adó. — 20.00: Gusztáv autója. Magyar rajzfilmsorozat. (Színes.) — 20.05: Fehérmell ényes urak. Magyarul beszélő NSZK film. (Színes.) — 21.30: Vitriolvasókör. Csavargó dal. Ladányi Mihály versel. — 21.55: Tv-hiradó. 3. — 22.05: Ha a rock és a klasszikus zene találkozik. Zenés film. (Színes.) 2. MŰSOR: 80.00: National Gallery. Angol filmsorozat. I. rész. (Színes.) — 20.25: Peret műsora. Spanyol zenés film. (Színes.) — 20.50: Tv- hiradó. 2. — 21.10: Rövidfilmek, l. Fatemplomok. Román rövid- film. 2. Hol vagyok? Francia rajzfilm. (Színes.) — 21.30: Az ..Overlord-hadművelet”. Magyarul beszélő angol film. — 22.50: Doktor tojáshéj. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. 2. rész: Borzasztó milyen fiatal vagyok, Nagykun lövész kupa Hetedik alkalommal rendezték meg Kisújszállás—Túrkeve—Mezőtúr MHSZ városi vezetőségei a fegyveres erők napja tiszteletére Kisújszálláson hagyományos lövészversenyüket. Győztesek, úttörők, légpuska: 1. Elek Ildikó 49 és Kovács László 78, légpisztoly: Vidovlcs Mária 75 és Szabó János (mind Karcag) 65 köregységgel. Ifjúságiak, kispuska: Sándor Anikó (Klsúj- száüás) 85 és Kálmán László 88, légpisztoly: Csordás Margit 79 és Egedl János 78 (mindhárom Karcag) ke-gel. Felnőttek kispuska: Farkas Gáborné (Karcag) 81 és Kovács Lajos (Mezőtúr) 88, légpisztoly: Soltész Nagy Ibolya (Karcag) 81, dulov sportpisztoly : Horváth László (Klsúj szállás) 57 ke-gel. Csapatversenyben az 5 megyei és két országos bajnokot szerepeltető karcagiak 859 ke-gel végeztek az első helyen, míg Klsúj száüás második lett 591, Mezőtúr harmadik 560, Túrkeve pedig a negyedik 555 ke-gel.