Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-08 / 237. szám

1977. október 8.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

A közösség ad tartalmat harminchét, munkában megfáradt idős ember életének Szolnokon az öregek Vörös Csillag úti napközi otthonában. Olvasással, kertészkedéssel telnek napjaik, de szerveztek már együttes tárlatlátogatást is.

Korunknak is igénye

Az udvariasság

oethe szerint nincs ” olyan udvarias külsőség, aminek ne lenne valami mélyebb erkölcsi alapja; nagyjából ugyanezt fejezi ki Emerson, amikor az udvariasságot „a magot hozó erény” termésének nevezi.

De nemcsak abban a korban, hanem mindenkor, és nemcsak a kiváltságosok körében, hanem minden rétegben éltek és élnek a törvényeknél is szigorúbb, az élet apróbb rezdüléseit szabályozó szokások, amelyek jelentőséggel bírnak, mert abroncsként fogják össze az emberek életét, és csak akkor válnak nevetségessé, ha belső tartalmuk végképp elveszett.

A szokásrend valóban erkölcsi tartalmakból táplálkozik, és lényegében akkor változik, ha erkölcs és forma egymással ellentétessé vált. Gyors változások korában élvén, a lét mozgásait nehezen tudják követni az olyan „lassan mozgó alakulatok”, mint az életmód formái és szokásai. A társadalmi rétegek lebomló válaszfalai is bizonytalanná teszik az embereket: most aztán melyik réteg szokásai maradandók, vagy miként jön létre a hagyomány jó, megőrzésre érdemes részéből, s a változott életmód kívánalmaiból valami új? Hiszen egyszerűségre és őszinteségre törekszünk, s olyan formákra, melyek az emberi szolidaritást és kollektivitást fejezik ki.

Miközben emez új szokások kibontakoztatásának cselekvő tanúi vagyunk, nem szabad elfelejtenünk: a társadalom alapközössége a család, s ha ebben a legszűkebb körbe formabontás ürügyén a formátlanságot honosítjuk meg, becsempésszük a bomlás olykor végzetes elemeit is. A formák ugyanis fegyelmet követelnek, s ez a fegyelem az élet minden területére kihat.

Otthon az ember kényelemre, elengedettségre vágyik, összeegyeztethető-e ez a formák szigorával, s az előbb említett fegyelemmel?

Minden bizonnyal mellőzni fogjuk a sötét öltönyt, s az estélyi ruhát mindennapi, konyhában elköltendő vacsoránkhoz. De a konyhában sem ajánlatos alsónadrágban, hiányos öltözetben, borzasán, borotválatlanul, gondozatlanul megjelenni. Valamire való háziasszony a konyhába lépés előtt is csinosít magán, kis púder, kölni nem hiúság, hanem egymás megbecsülésének jele. (Különben a hiúság elmarasztalása is merő ostobaság: csak emberszeretetünk bizonyítéka, ha szépek akarunk lenni, elvégre nem mi nézzük saját magunkat, hanem mások minket.) Nem szólva á tisztaságról, ami alapvető kötelesség, elvégre a modern kis lakásokban olyan közelségben élnek a családtagok, hogy ez elemi törvény elmulasztása valóságos vétek.

S ha tárgyaink, eszközeink, környezetünk harmóniájára törekszünk (létezik-e jellemzőbb, árulkodóbb tükre személyiségünknek, mint az általunk berendezett otthon?) nem kötelező-e ennek keretei között az udvarias előzékenységgel áthevített viselkedés? A szeretetteljes üdvözlés érkezéskor, távozáskor, az őszinte érdeklődés egymás dolgai iránt, s a kívül hagyott rosszkedv — elvégre a családtag is ember.

És a szó a cselekedetekben ölt testet: illendőnek nevezhető-e például a családapa viselkedése, ha bár mély részvéttel, de mozdulatlanul nézi felesége cipekedését, hajladozását, ezzel is hangsúlyozva, hogy ő a „családfő”.

„Az én házam az én váram” — mondja az angol. Holott a mi hagyományaink szerint a ház, s a szív nyitott, s csak az húzódik sáncai mögé, akinek rejtegetnivalója van.

Elzárkózni tehát nem illik, s nem is jó. De máshoz bármikor belépni épp úgy illetlenség. A legnyitottabb szívű s otthonú családban is dolgozó emberek laknak, tanuló diákok, beteg öregek is lehetnek a háznál, és ez az erőd, csak amolyan „minivár”, falai papírvékonyak. Tehát jogosan kívánhatjuk legszeretettebb vendégeinktől is a bejelentést (kivált városban); ekkor vagy akkor jönnek, hogy elintézvén dolgainkat valóban örömünkre szolgáljon a látogatás. (Ez a szükségszerűség épp ellentétes a korábbi szabályokkal: hajdanában nem illett a rövid látogatást jelezni, mert ez a háziasszony „felkészülésének” kikövetelésével volt egyértelmű.)

Vendégségnek, ünneplésnek a hajdani előírások szerint étellel-itallal kellett megadni a módját, s ez a szokás máig is él. Holott az Ünneplés célja nem a vendégek tejbe-vajba füröszté- se, hanem az együttlét. Az étel-ital pedig csak annyi legyen, amennyi az együttlét- hez kell, de ne lépje túl az ésszerűség korlátáit.

M

i kell a boldog és vidám családi élethez? összetartozás, szeretet, békesség. Minden, ami ezt kifejezi, jelképezi (hiszen minden cselekedet önmagán túl jelképez is valamit), az egyben illő is; minden, ami ezzel ellentétes: neveletlenség. Nem lehet minden mozdulathoz receptet adni, de ha minden mozdulatnál erre gondolunk, recept nélkül sem tévedünk el. A dolgok lényege: az egymás iránti figyelem. Figyeljünk egymásra, egymás gondjaira, örömeire, vágyaira. Amíg ez a figyelem megvan, addig nincs baj. Jól vigyázzunk rá, hogy el ne aludjék, őrizzük, mint őseink valaha a tüzet.

B. É.

II Balaton grafikonja

A nyíltvízi kutatásokon kívül számos, vízben elhelyezett műszerrel is rendszeresen vizsgálják a szakemberek a Balaton „viselkedését”. A műszerek egyrészét a szokásnak megfelelően most az őszi napokban szedték fel. E regisztráló műszereken valójában a Balaton maga vezette grafikonját. Tihanynál a tavaknál ritka jelenséget, a gyors áramlást mérték műszerrel. Figyelemmel kísérték a tó vizének lengését 'is, s ez — ugyancsak egyedülálló módon 24 órás időtartamot is elérhet.

A műszerek „feljegyzéseit” a Balaton viselkedéséről nyert információkat a téli hónapokban dolgozzák fel és a nyíltvízi valamint a laboratóriumi kutatási eredményekkel együtt hasznosítják a tervezésnél és a tó védelméhez.

flz avarkori vaskohászat leletei

Nyugat-Dunántúlon szervezett vaskohászati kutatások folynak a soproni Liszt Ferenc Múzeum régészeti részlegének irányításával. Az idén harmadik éve kutatták a tarjánpusztai vasas földet, amely a pannonhalmi vártól 5 km-re fekszik. Az előző években két vasolvasztó kohót és árokrendszert tártak fel. A kohó korát ar- cheomágneses módszerrel vizsgálták, s megállapították, hogy a 7. századból, az avarkorból valók.

A most befejeződött ásatás alkalmával újabb két kohót tártak fel, s az egyiket kiemelték a földből. Az értékes leletet a központi kohászati múzeumban állítják majd ki. Az idén megtaláltak két szabadtéri kőkemencét. Az egyik romba- dőlt, s. a nyomok arra utalnak, hogy később újították meg, eszerint hosszú ideig használhatták. Felfárták egy avarkori ház maradványait is. A föld mélye ezenkívül orsókarikát, madár- lábszárcsontból készült varrótűt és őrlőkövet rejtett.

A leletek egyértelműen bizonyítják, hogy a Dunántúlon a 7. században vaskohászattal is foglalkoztak az avarok.

Zsúfoltak

az óvodák Szolnokon, zsúfoltak a bölcsődék. Mindennapos szolnoki tapasztalat, s mindennapos beszédtéma az új tanév első hónapjaiban. Panaszkodik, akinek jár (járhat!) a gyereke akár egyik, akár másik gyermekintézménybe, hogy a ruhafogason, az öltözőszekrényben nem tudnak rendet tartani, mert egymás hegyén-hátán ösz- szekeveredik /a gyerek holmija, féltti a csöppséget a betegségtől: annyi gyerek közt könnyen összeszed valami bajt. De panaszkodik — és sokkal hangosabban — az a szülő, akinek sajnos, nem az a gondja, hogy nem fér az öltözőszekrényben, s az sem, hogy mit szed össze kisfia, kislánya a bölcsődében, óvodában, ő már ennek a gondnak is örülne, hisz gyermeke otthon maradt: helyhiány miatt (egyébként jogos) igényét elutasították.

Ostromlott várhoz hasonlít ilyenkor az óvodai ügyekkel foglalkozó művelődés- ügyi, s nem kevésbé az egészségügyi osztály. A fellebbezést is megfellebbező panaszosok, innen-onnan csörgő telefonok tucatjai jelzik, hogy idén nincs meg az összhang az igények és a lehetőségek között. Az elkeseredettebbek szidják a tanácsot, nem tesz a gondok enyhítésére semmit. Nos, nézzük meg tárgyilagosan a számokat, s okokat.

Mint Kukri Béla, a Szolnak városi Tanács V. B. elnöke elmondta, a városban 684 bölcsődei helyre 834 gyermek kérte a felvételét, s közülük háromszázharmincötnek nem jutott hely. Az elutasítottak nagy száma mellett az is tény, hogy az idén felvett 499 gyerekkel, s a korábbi évekről „bent maradókkal” együtt a 684 helyen 941 gyermek ad munkát a gondozónőknek. Százharminchét százalékos a túltelítettség, s ez csak az átlag. Közelebbről annyit jelent, hogy Szolnokon van olyan bölcsőde, ahol eléri, sőt meg is haladja a 150 százalékot az elhelyezett gyermekek száma. (Két helyre három gyerek jut.)

Az igazsághoz tartozik, hogy míg országosan a száz bölcsődés korú gyerekre 9,5 hely jut, addig Szolnokon ez a szám 17, s míg a száz böl- csődésből felvett gyarmekek száma az országos átlag szerint 11, addig Szolnokon huszonnégy. S még egy adatot összehasonlításul a mostani 335 elutasított mellé. Két éve, 1975-ben negyvennel kevesebb volt a bölcsődei helyek száma az 1977-esnél, mégis ekkor mindegyik jelentkező bejutott.

A hirtelen bekövetkezett túljelentkezés okai közt a népesség növekedésén túl említhetjük, hogy az adminisztratív munkaerők felvételének korlátozása óta a vállalatok, intézmények behívják a gyermekgondozási segélyen lévő kismamákat, szakítsák meg a gyes-t, álljanak munkába. Ez pedig egyre inkább tapasztalható más munkakörök esetében is. A feszültség nő: ha az ötödik ötéves tervben előirányzott 180 bölcsődei hely ma épülne meg, akkor sem jutna be minden gyerek. Ez tény, amit a számok puszta egybevetéséből bárki megállapíthat.

Óvodába a megyeszékhelyen 3 ezer 196 gyermek jár, az óvodás korúaknak 94,2 százaléka. (Országosan ugyanez csak 79,7 százalék!) A jelentkezőknek 10,7 százalékát utasították el, az országos átlag 16 százalék!

A városban a mostani tervidőszakra 850 óvodai hely építését tervezték, (ebből tavaly elkészült 75) tehát íé- nyegében többet, mint a bölcsődei fejlesztést. A magyarázat egyértelmű. A bölcsődei helyek tervezésénél figyelembe vették a szociálpolitikai intézkedéseket — számítottak a gyes-re.

Bárhogy is nézzük azonban, tagadhatatlan, hogy igazuk van a panaszkodók- nak: zsúfoltak bölcsődéink, óvodáink, s minél előbb meg kellene oldanunk azt a nem kis feladatot, hogy még ha zsúfoltan is, de minden jogos jelentkezőt bejuttassunk. Jellemző, hogy az év végén megnyíló 100 személyes szan- daszőlősi óvodára az elutasítottak közül máris előjegyeztek több mint százhetven gyereket.

A jelenlegi helyzet egyrészt azt tükrözi, hogy az utóbbi évek erőfeszítései, a gyermekintézmények fejlesztéséért való társadalmi összefogás jobb körülményeket teremtett Szolnokon az országos átlagnál; másrészt az is az igazsághoz tartozik, hogy újabb feszültségek keletkeznek az igények és a lehetőségek között, nemcsak Szolnokon, hanem országosan is.

Mi a realitás? Az, hogy ezeknek az újabb ellentmondásoknak a megoldása hosz- szabb időt vesz igénybe, tehát a jövő feladata. Ezért különösen indokolt felhívni arra a figyelmet, hogy az üzemeknek, vállalatoknak is van lehetőségük, (joguk) a gyermekintézmények fejlesztésére, a városi központi koordinációs alaphoz anyagiakkal hozzájárulniuk. Egy éve a városi pártbizottság és a városi tanács felhívással fordult valamennyi gazdasági egységhez ez ügyben. Az eredmény: húsz bölcsődei hely. Jó, de kevés.

amíg a vállalatok munkaerőgondjaikon a gyés-ről való visszahívással kívánnak enyhíteni, (s nem elsősorban jobb munkaszervezéssel) addig épp a saját érdekükben elvárható, hogy az eddigieknél igenis többet áldozzanak a bölcsődék, óvodák fejlesztésére. Ám addig, amíg egy közel négyszáz nőt foglalkoztató üzem évi három bölcsődei helyre elegendő hozzájárulást tud ..kicsiholni”, addig hasztalan csörgethetik a telefont a mégoly nyomós indokkal érvelő munkahelyi vezetők: vegyék fel üzemük dolgozójának gyerekét.

Van tehát mit tennünk gyermekeink érdekében. A jövőben is változatlanul nélkülözhetetlen forrás a társadalmi összefogás, most mindenekelőtt az ötödik ötéves tervben szereplő gyermekintézmények felépítéséhez.

Igríczí Zsigmond

Kevésbeszédű kislány, inkább a tettek embere Gyalog Anna. Amikor a Kossuth úti általános iskolában ázt az úttörőt kerestem, aki a nyáron tüzet oltott Bulgáriában, zavarba jött, égő rózsák nyíltak arcán az izgalomtól. Lassan azért kibontakoztak elbeszéléséből az előzmények — hogyan jutott Mezőtúrról a Fekete-tenger partjára.

Anci tüzet oltott Bulgáriában

A 3428. számú Kállai Éva úttörőcsapat több éve működő társadalmi szakkörét — a fiúk tűzoltócsapatát — a városi tűzoltóparancsnokság patronálja. Tavaly lánycsapatot is szerveztek „csupa hetedikesekből” és már az „első nekifutásra” városi versenyt nyertek áprilisban. Május elején a megyei versenyen is ők lettek az elsők és két hét múlva a mezőtúri lányok már ott voltak Zánkán, az ország legjobbjai között. A csapatversenyben a harmadik helyet szerezték meg. A „válogatón” a rendezők az egyéni teljesítmények alapján szedegették össze azokat, akik számításba jöhettek a nemzetközi versenyre induló csapat tagBe mutatkoztak

A régi, helybeli diákhagyomány folytatásaként az elmúlt napokban műsoros est keretében mutatkoztak be a tiszafüredi középiskolai kollégium elsős fiú- és lánytanulói. A huszonöt új elsős

kollégista verseket, monológot, jeleneteket adott elő a felsősöknek, a szülőknek, az általános és középiskolai nevelőknek. A műsoros est Per- cze Miklós pol-beat énekes nagy sikerű fellépésével zárult.

jaiként. Akkor figyeltek fel Ancira.

— Nem sokkal a tanévzárás után Adyligetre utaztunk, ahol mindennap gyakoroltunk. Szigorúan mérték: ki mennyi idő alatt tud átugrani a palánkon, áthaladni a kúszófolyosón.

(— Véletlenül együtt utaztam akkoriban az edzőtábor egyik vezetőjével — mondta egy tanára —, tőle hallottam a talpraesett mezőtúri kislányról, aki túltett a fiúkon, olyan jól „vette” a palánkot. A lába olyan volt, mint a térkép, össze-vissza verte, de nem hátrált meg. Büszke voltam rá: a mi lányunk!)

— Ott állították össze véglegesen az utazó csapatot. Aztán néhány napra hazamehettem pihenni, de már várt Csillebércen az előkészítő tanfolyam.

Újabb két hét gyakorlás, ismerkedés egymással, hiszen az ország különböző vidékéről odakerült nyolc versenyzőnek össze kellett szokni.

— Július nyolcadikén repülővel mentünk Burgaszba, onnan autóbusszal Ravnec- ba. Ott rendezték a versenyeket. Nehezebb volt, mint otthon. Mi poroltóval készültünk, kint habbal oltottunk, majdnem visszalobbant. Aztán a stafétában, aki előttem futott, már túlhaladt a váltóvonalon, mikor átadta nekem a sugárcsövet... A kiállítással elsők lettünk, a

szerelésben negyedikek, a staféta most nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna.

(— Azt nem említette Án- ci — jegyezte meg az osztályfőnöke, Balázs István —, hogy százméteres síkfutásban harmadik lett a nemzetközi mezőnyben!)

Nem dicsekedett. Ám a tengerparton töltött csodálatos három hétről már szívesebben beszélt. A nagy kirándulásokról, a tengeri strand,olásról, a nemzetközi tábor életéről, a bolgár, a szovjet, a német, a csehszlovák pajtásokkal kötött barátságokról. Címeket is cseréltek és már levelet is kapott azóta: boldogan mutatta a bolgár Posica Bori- szova levelét, aki most nyolcadikos, mint ő. Oroszul írt.

— A tanár néni segít majd a levelezésben, de én is igyekszem, hogy a magam erejéből megírjam a választ. Megírom, hogy most kilenc napig burgonyát szedtünk a Magyar—Mongol Barátság Tsz-ben. Arról is beszámolok, hogy az úttörő olimpiára készülünk... Tetszik tudni én csak közepes tanuló vagyok, de a testnevelést nagyon szeretem, meg az éneket. Ha majd befejezem az iskolát, a ruházati boltba szeretnék menni eladónak, vagy itt Mezőtúron a cipőgyárba, szakmát tanulni. Majd ezekről is írok a barátnőmnek.

— rónai —