Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-29 / 255. szám

I / i/ / r / XXVIII. évf. 255. sz-i 1977. október 29., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA BEFEJEZŐDTEK a MAGYAR—FRANCIA TÁRGYALÁSOK Raymond Barre-t fogadta Kádár lános ás Losonczi Pál Tavaly fejeződött bel a karcagi téglagyár felújítása, s erre az évre tervezik a teljes kapacitásra való felfutást Az idei terv mintegy 38 millió darab kisméretű téglának megfelelő termiék - B-30-as falazótégla, válaszfalak, kőszivacs - gyártását irá­nyozza elő, amelyből 28 milliót már aZ új gyár állít efő. Ké­pűnkön Vajó Lajos az agyagőrfőből kikerült anyag minőségét ellenőrzi. Ülést tartott az Elnöki Tanács Korszerű gondolat Mit tudunk a Vöröskereszt­ről? Mit tudunk a Magyar Vöröskeresztről, amely most tartja ötödik országos kong­resszusát? Sokan jól ismerik kiterjedt és sokoldalú mun­káját, valamilyen formában netán részt is vesznek ben­ne, mások — ugyancsak nem kevesen — legfeljebb any- nyit sejtenek, hogy szervezi a véradást és katasztrófák esetén a nemzetközi segítő akciókat. Akik a háborús időkre emlékeznek, talán jobban ismerik a Vöröske­reszt hagyományos tevékeny­ségét, de szerencsére a világ nagy részén és nálunk is hosszú ideje béke van, hal­ványul az effajta emléke­zet. Pedig a Vöröskereszt él, feladatai bővülnek, gazda­gabbá válnak és nemcsak azt igénylik, hogy mindenki tud­jon róluk, hanem azft is, hogy a lehetséges változatos for­mákban még többen kapcso­lódjanak be a mélységesen emberséges mozgalomba. Igaz ugyan, hogy a szocialista társadalomban mindenfajta tevékenységnek kell, hogy legyen valamilyen embersé­ges célja, értelme, de van­nak és lesznek feladatok, amelyeknek humanitárius tartalma egészen sajátos, s ezek letéteményese termé­szetesen a Vöröskereszt. Ilyen példáid az egészség- védelem társadalmi felada­tának egész sora, a sürgető­en időszerű környezetvéde­lem és a közegészségügy elő­mozdítása. Ebben a vonatko­zásban elsősorban közvetlen lakóhelyi és munkakörnyeze­tünk tisztasága, higiéniája az, amivel éppenséggel nem di­csekedhetünk. Vagy: család- politikáink eredményei közis­mertek, fejlődik a családvé­delem, de a gyermekek, fia­talok megóvása és az öre­gekről való gondoskodás te­rén rengeteg még az elvég­zetten dolgunk. Nem vélet­lenül említjük nyomban e he­lyütt azt a bizonyára sok, ám még ki sem talált lé­pésit, amit az alkoholizmus és — tegyük hozzá — a vé­szesen terjedő dohányzás el­ten tdhinünk kellene. Mindezt nem azért említ­jük; mintha a Vöröskereszt­nek nem lennének ilyenfaj­ta eredményei, kezdeménye­zései és nyílván további ter­vei is. De nem győzzük hang­súlyozni, hogy rendkívül sürgető, igen széles körű ak­tivitást igénylő, már-már nyomasztó feladatok ezek. És mind nagyobb jelentőségűvé lesz a véradás, a bajban va­ló segítségnyújtás és sok más tipikusan vöröskeresztes munka, amiről csak azért nem beszélünk itt bővebben, mert jóval közismertebbek és elfogadottabbak, mintami például az ifjúságvédelem­mel és a higiéniával kap­csolatban napirenden van. Kívánjuk, hogy a vörös- keresztesek mostani kong­resszusa — mondhatnánk, hétköznapi munkaértekezlet­ként — elsősorban ezeket a feladatokat segítse gyorsabb és jobb megoldáshoz. Akkor hű lesz önmagához, ahhoz a nemes gondolathoz, ami a Vöröskereszt nevének halla­tára ma is mindenkinek az eszébe jut. B. J. Tegnap az Országházban befejeződtek a magyar—fran­cia hivatalos tárgyalások. A magyar tárgyaló csoportot Lázár György, a Miniszter­Szűcs János köszöntötte az aktíván megjelenteket, is­mertette az aktíva célját, rö­vid áttekintést adott a me­gyei beruházásokról, elmond­ÜNNEPI ÜLÉSÉN A MAGYAR SZOVJET BARÁTSÁGRÓL A világ első győztes pro­letárforradalmának 60. év­fordulóját köszöntötte a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság országos elnöksége teg­napi ülésén a Parlament va­dásztermében. Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, az MSZBT elnöke nyitotta meg a ta­nácskozást, majd Boros Sán­dor kulturális miniszterhe­lyettes ünnepi beszéde után Nagy Mária, az MSZBT fő­titkára szólt a baráti társa­ságnak az évforduló megün­nepléséhez kapcsolódó prog­ramjáról. Az ünnepi ülésen Apró An­tal felolvasta az MSZBT or­szágos elnökségének a Szov­jet—'Magyar Baráti Társaság elnökségéhez intézett üdvöz­lő táviratát. Ezután tíz, a magyar-szov­jet barátság ápolásában ki­emelkedő munkát végző MSZBT-tagcsoport képviselő­jének nyújtotta át a baráti társaság aranykoszorús pla­kettjét, és kitüntetéseket adott át. tanács elnöke, a francia tár­gyalj csoportot Raymond Barre francia kormányfő ve­zette. A miniszterelnökök eszme­ta, hogy az ötödik ötéves tervidőszakban az előzőekhez viszonyítva Szolnok megyé­ben húsz-harminc százalék­kal több létesítmény átadá­DOBOZY IMRE KITÜNTETÉSE A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Dobozy Imre Kossuth-díjas írónak, a Ma­gyar Írók Szövetsége elnöké­nek írói és közéleti tevé­kenysége elismeréseként 60. születésnapja alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést teg­nap a Parlamentben Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnö­ke adta át. Jelen volt a ki­tüntetés átadásánál Aczél György, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizott­sága titkára, és Cseterki La­jos, az Elnöki Tanács titkára. BEFEJEZŐDÖTT A HONISMERETI HÓNAP Tegnap a törökszentmikló­si Városi Tanács üléstermé­ben tartották meg a múzeu­mi, műemlékvédelmi és hon­ismereti hónap megyei ren­dezvénysorozatának záróün­nepségét. Ebből az alkalom­ból került sor az új és lég­cserét folytattak a nemzet­közi élet időszerű kérdései­ről. A megbeszélés közép­pontjában az enyhülés, a le­szerelés, az európai béke és biztonság, valamint az együtt­működés szerepelt. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára a Központi Bizottság székházában fogadta Ray­mond Barre-t, a Francia Köztársaság miniszterelnö­két. A találkozón jelen volt Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, Rácz Pál kül- ügyminisztériumi államtit­kár, Veress Péter, a Magyar Népköztársaság párizsi nagy­követe, valamint Jean-Fran- cois Deniau külügyminiszté- riumi államtitkár, Raymond Bressier, a Francia Köztár­saság budapesti nagykövete. Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke szintén tegnap az Or­szágházban fogadta a fran­cia miniszterelnököt. Jelen volt Rácz Pál, Veress Péter, (Folytatás a 2. oldalon) sa szerepel. A nagyobb fel­adat megoldása több gond­dal jár. Hogy milyen arány­ban jelent ez többlet-tenni­valókat, az elsősorban mun­kavégzésünk színvonalától függ, — hangsúlyozta. A megnyitó után Barta László, a megyei tanács el­nökhelyettese tartotta meg vitaindító előadását. Be­vezető szavaiban idézte a szeptember 30-án megtartott (Folytatás a 3. oldalon) újabbkori történeti, valamint a néprajzi és nyelvjárásgyűj­tő megyei pályázatok értéke­lésére, és eredményhirdeté­sére. NAPIRENDEN: A TANYAI LAKOSSÁG HELYZETE Ülést tartott tegnap Szol­nok város Tanácsának végre­hajtó bizottsága. A testület megvitatta és elfogadta a város és a városkörnyéki községek területén élő tanyai lakosság helyzetéről szóló jelentést, és a betelepülésük elősegítésére tett javaslatot. Ezt követően a megyeszék­hely bölcsödéi ellátottságá­nak megtárgyalása került na­pirendre. Végül a végrehajtó bizottság az előterjesztések­ről döntött. LENIN OKTÓBERE - OKTÓBER JELENE Leninnel találkoznak a szo­cialista brigádok, diákok és más érdeklődők százai, akik ezekben a napokban a Szov­jet Kultúra és Tudomány A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tartott. Az Elnöki Tanács jó­váhagyólag tudomásul vette Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének beszámo­lóját az Afgán Köztársaság­ban tett hivatalos, baráti lá­togatásáról. Az Elnöki Ta­nács megállapította, hogy a látogatás elősegítette baráti kapcsolataink fejlesztését, feltárta a kölcsönös gazdasá­gi érdekeken alapuló együtt­működés új lehetőségeit. A Szocialista tulajdonvi­szonyok fejlesztése érdekében az Elnöki Tanács törvény- erejű rendelettel újólag sza­bályozta a mező- és erdőgaz­dasági ingatlanok forgalmát. Az új rendelkezések a társa­dalmilag indokolt mértékre korlátozzák a külterületi ma­gánföldtulajdont, megszer­zését a jövőben csak a me­zőgazdasággal élethivatássze­rűen foglalkozó személyek részére teszik lehetővé. Nem korlátozza a törvényerejű rendelet és külön hatósági engedélyhez sem köti a föld mezőgazdasági célra történő haszonbérletét. A rendelet Házába látogatnak: a Szov­jetunió Központi Lenin Mú­zeuma dokumentumkiállítá­son mutatja be a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom vezetőjének szerepét a világ- történelmi eseményekben. Lenin októbere — október jelene címmel a hat évtized­del ezelőtt kezdődött új kor­szakot tükrözik. FŐISKOLAAVATÓ A tervezett határidő előtt két hónappal és a tervezett költségkereten belül elkészült az ország legnagyobb és leg­korszerűbb főiskolája, a győ­ri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola. A tegnapi avatóünnepségen megjelent Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a kormány elnökhelyet­tese. EGY MONDATBAN — Tegnap a Technika Há­zában befejeződött a IV. or­vostechnikai konferencia, amelyen 19 ország szakembe­rei vettek részt. — A magyar—olasz fórum 1977. október 25—28. között Budapesten megtartotta so- ronlevö, VI, ülését. 1978. január 1-én lép hatály­ba, végrehajtásáról a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter gondoskodik. Az Elnöki Tanács tövény- erejű rendelettel újraszabá­lyozta a vízgazdálkodási tár­sulatokat. A jogszabály to­vábbfejleszti a vízgazdálko­dási társulatok szervezetét és gazdálkodását, tágabb teret biztosít a testületi önkor­mányzatnak. A törvényerejű rendelet 1978. január 1-én lép hatályba, végrehajtásá­ról a Minisztertanács gon­doskodik. A statisztikáról szóló 1973. évi V. törvény alapján az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet hozott az 1980. évi népszámlálásról. A rendelke­zések értelmében Magyaror­szág területén az 1979. de­cember 31., és 1980. január 1. napja közti éjféli állapot alapul vételével általános népszámlálást kell tartani. Az Elnöki Tanács határo­zatot hozott a Nagy Októbe­ri Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából ado­mányozandó kitüntetésekről. KISZ KB ülésen akcióprogramról, érdekvédelemről, feladatokrél A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Központi Bizottsága október 27-én „és 28-án ülést tartott. Maróthy László, a Politi­kai Bizottság tagja, a KISZ KB első titkára adott tájé­koztatást az MSZMP KB ok­tóber 20-i üléséről, és szólt az ifjúsági szövetség ebből következő feladatairól. A KISZ-nek az ifjúság ér­dekei védelmében és képvise­letében adódó feladatairól és jogköréről szóló napirendi pontot Pásztor Gabriella, a KISZ KB titkára terjesztette elő. Az ifjúsági szövetség 1978/79. mozgalmi évre szó­ló akcióprogramjait a KISZ KB Barabás Jánosnak, a KB titkárának előterjesztésében vitatta meg. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára a Központi Bizottság székházában fogadta Raymond Barre-t, a Francia Köztársaság miniszterelnökét. Ké­pünkön: Kádár János üdvözli Rayrhond Barre-t. Legfőbb cél: a határidő, a költségek és a minőségi követelmények betartása Beruházási aktiva Szolnokon Beruházási kommunista aktívára került sor tegnap Szol­nokon, az MSZMP megyei székházában. Szűcs Jánosnak, a megyei pártbizottság titkárának megnyitó szavaival kezdődött a tanácskozás, amelyen részt vett Szabó Borbála, az MSZMP KB tagja, dr. Kovács Árpád, a KB ipari, mezőgazdasági és közlekedési osztályának munkatársa, dr. Hegedűs Lajos, a me­gyei tanács elnöke, valamint Árvái István az SZMT vezető titkára.

Next

/
Thumbnails
Contents