Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-02 / 232. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. október 2. kiapadhatatlan forrás száztíz éves a tőke KUB« lói indult az ötéves terv Becsületes megközelítésben jelent meg A tőke első kötete. Marx haláláig dolgozott fő művén, a két második kötet 1883 után látott napvilágot: 1885-ben és 1894-ben, Engels gondozásában. Az első megjelenést 1872-ben orosz, majd hamarosan francia és angol nyelvű fordítások követnék. Lenin A tőkét egy társadalmi alakulat materialista- tudományos elemzésénék „senkj által felül nem múlt mintaképének” nevezte. S ehhez hozzátehetjük. hogy példa nélkül áll A tőke értelmezéseinek és tudományos hatásának története is. amely valójában a benne rejlő problémakörök mélyrétegeinek felfedezése és napvilágra hozatala. Fordulópontot jelentettek itt századunk harmincas évei. Miért? Mert ezt megelőzően — Lenin idevágó észrevételeit figyelmen kívül hagyva — A tőkét merőben közgazdaságtanként tartották számon, s ennek megfelelően A tőke-kiadások túlnyomóan tankönyvszerű válogatások voltak, amelyekből egyszerűen kikerültek a szorosan gazdasági problematikán túli fejtegetések. A tőkében ugyanis Marx a kapitalizmust mint társadalmi-gazdasági alakulatot elemzi, keletkezésében, fejlődésében és önpusztításra valló tendenciáiban. Magától értetődően elsősorban gazdaság; törvényszerűségeket tár fel — az értéktörvénytől a csökkenő profitráta törvényig — közgazdasági nyelvezeten. A probléma viszont az. hogy A tőke — szemben a századforduló Bernstein- és Kautsky-féle értelmezéseivel — több, mint a tőkés társadalom gazdasági mozgástörvényeinek elemzése, több, mint a megelőző és kortárs polgári gazdaságtan kritikája. A tőke nem egyszerűen „elméleti közgazdaságtan” — bár az is —, hanem filozófia, mégpedig a társadalmi gyakorlat filozófiája. A tőke filozófiai mondanivalójának aktualizálására az a körülmény figyelmeztetett, hogy Európában századunk huszas éveinek végére lezárult a forradalmi mozgalmak fellendülésének korszaka. A munkásmozgalom viszonylagos apálya és a jobboldali erők előretörése pedig szétzúzta azokat a várakozásokat, amelyek a kapitalizmus merőben gazdasági, ráadásul automatikus — önmagától bekövetkező — összeomlásához fűztek reményeket. s amelyeket egy, a II. Interna- cionálé közgazdászaitól közvetített egyoldalú Tőke-értelmezés sugallt. Ez az értelmezés tanácstalan volt A tőke filozófiai mondanivalójával szemben, kiiktatta, sőt megszüntette azt. Ebben az értelmezésben Marx fő műve — és maga a marxi életmű — filozófiai mondandójában leszűkült a történelmi determinizmus elméletére.: a szelektív-népszerűsítő Tőkeértelmezések nyomón uralkodóvá vált az egyetlen tényezőre, a gazdasági viszonyokra való redukálás — visszavezetés — gondolata. Az ökonómiai viszonyok szélsőségesen egyoldalú kezelése, a gazdasági viszonyok mindenhatóvá és egyetlen magyarázó elvvé való minősítése a társadalmi élet valamennyi többi szférájának — benne a cselekvő embernek és politikának — pusztán járulékos, függvényszerű szerepet engedélyezett. A probléma pedig „csak” az volt, hogy — Lenin halála után — ehhez az ökonomista-determinista beállításhoz igazodott a szociáldemokrata (és részben kommunista) MARX 1867-ben munkásmozgalom stratégiája, amennyiben a kivárás pozíciójára - helyezkedett és a tőkés világ gazdasági válságának jelenségeiből, körülményeiből, annak azonnali összeroppanására következtetett. Konkrét társadalomtörténeti szituáció volt tehát az amely felhívta a figyelmet arra, hogy a marxizmusból és magának A tőkének az értelmezéséből kiesett a'cselekvő-alkotó, a társadalmi és gazdasági körülményeket tevékenységével befolyásoló, a felmerülő lehetőségek között választó, a magát és történelmét formáló, egy szóval: a politizáló ember kérdésköre. Parancsoló szükségként merült fel az a belátás, hogy fel kell tárni a munkásosztály forradalmi és tár- sadalomalakító önértelmezésének és politikai cselekvésének feltételeit, s hogy ehhez elengedhetetlen, a munkásosztály tudatának, tudat- állapotainak hű feltárása és átalakítása. Fel kellett oldani azt az ellentmondást, hogy a munkásosztály stratégiájában „kivár”. „engedelmeskedik” és legfeljebb „visszahat” a tőkés viszonyok rendszerére, miközben saját maga nap mint nap redukálja azt mint társadalmi környezetét. A tőke mondanivalójánál: világossá vált, hogy benne egy gyakorlati következményeket sugalmazó filozófiai elmélet feszül, amelynek rekonstruálása elengedhetetlen A tőke mondanivalójának egészében való megértéséhez és a marxi életmű egységének és teljességének .feltárásához. Kiderült, hogy A tőke kulcsfontosságú részeit alkotják azok a fejtegetések, ahol Marx arról beszél, hogy a tőkés termelés a saját kizsákmányoló lényegét elfedő látszatoknak és hiedelmeknek a világába burkolózik, ahol arról van szó, hogy a tőkés termelés közvetlen résztvevőinek tudata hamis tudat, mert elfedi a viszonyok valóságos rendszerét — és eképpen járul hozzá annak újratermeléséhez. Felszínre került az a probléma, hogy A töke vissza- visszatérően foglalkozik egy „nyomasztó” körülménnyel, azzal, hogy a tőkés termeés résztvevői mindennapi életükben kritikátlan magától- értetődéssel elfogadják a viszonyok éppen adott rendszerét. Kiderült, hogy tiem elég a „kivárás”, hanem szükség van az önértemező. felvilágosító és környezetformáló politikai cselekvés programjának kidolgozására, (aminek különös aktualitást adott aztán a fasizmus előretörése). Kiderült, hogy A tőkéhez vezető marxj út. olyan fontos állomása, mint „A politikai gazdaságtan bírálata” nem tiszta ökonómia, hanem az elidegenült tőkés világ tudatállapotának a bírálata is: a tőkés társadalom megtévesztéseit és illúziót kritikátlanul elfogadó embernek (és polgári gazdaságtannak) kíméletlen tollhegyre tűzése. Marx ráadásul A tőkében arra is felhív, hogy nem elég feltárni az áru- és pénzviszonyok illúzióitól fogva tartott tudat önáltatásait, hanem. hogy e tudat tartalmát kritikusan össze kell vetni a viszonyok tudományos vizsgálatának eredményeivel. Hogy a tőkés társadalom alanyainak mindennapi életét az ökonómia és politikai elemzésekből elnyert igazságok fényében kell megvizsgálni. Marx azonban azt is látta — amint A tőkéből kiderül —, hogy ezt a tőkés termelést tükröző mindennapi tudatot nem lehet „holnapra” kifordítani és megszüntetni. (Amit Lenin ötven évvel később így fogalmazott meg: „milliók szokásainál nincs rettenetesebb erő”,) Marx látta — és ez ma A tőke egyik legnagyobb tanulsága —, hogy az emberek felvilágosítása önmagában nem forradalmasító jellegű: nem vezet közvetlenül a viszonyok átalakításához. Hanem, hogy- ehhez össze kell gyűjteni az - emberek mindennapi életében fellelhető és társadalomalakító gyakorlatát, átalakítható indítékbkat is kezdeményezéseket és ezeket politikai intézmények útján kell közvetíteni mindazon szférákhoz. ahol a társadalom működésérő] döntenek. A tőke — szélesebben: a marxizmus — az emberiség egész addigi társadalomtudományos gondolkodásmódját megváltoztatta: kiindulásában és módszereiben radikálisan új és máig megkerülhetetlen fogódzópontokat nyújtott. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül A tőke tudományközi kisugárzása mellett sem. A hatvanas években a marxista tudományosság megújulása oda vezetett, hogy a szocialista országokban A tőke kiapadhatatlan forrásává vált a társadalomtudományok egész sorozatának. Említsünk-ezek közül kettőt: a szociológiát és a társadalomi élek tant. Igaz. Hogy A tőke gazdaságtanon és filozófián túli felfedezése elvezetett olyan szélsőségekhez, hogy elkezdték „kaptafaként” kezelni, melynek eszmeköreire minden ráhúzható — vagyis amiből „mindent” ki lehet olvasni —, ám A tőke rendkívüli megtermékenyítő hatása e vadhajtások lenyesgetése után is szembeötlő. A szociológiát véve, elég ha megemlítjük, hogy a modern tőkés formáció strukturális (szerkezeti) elemzése. az ipar és munkaszociológia, az életmódkutatás, vagy akár a rétegződésvizsgálatok számára nélkülözhetetlen támpontot jelentenek megfelelő részei. emlékezés értelme: a jelen számbavétele. A tőkére való emlékezés napjaink gondjaihoz formált viszonyunkban jut jelentőségéhez. Marx életművét és napjaink problémáit a folyamatosság köti össze: nemcsak, mert a problémák jórésze ma is jelenvaló. hanem, mert a még elemzésre váró fejlemények feltárásában is a marxi teljesség és elmé- lvültség. a társadalomtudományi konkrétság és ideológiai élesszeműség követelményei lehetnek egyedül mérvadók. Papp Zsolt 1867-ben Maradva Minden i A kubai állami statisztikai bizottság jelentése szerint jó eredményekkel zárult a szigetország első tervéve. Az első ötéves terv fő feladataként a Kubai Kommunista Párt 1975 decemberében tartott I. kongresszusa az ország iparosításának megkezdését jelölté meg. A tervidőszakban tehát gyorsabb ütemben fejlesztik a technikai haladást meghatározó ágazatokat: az energiaipar 11, az acélipar 7, a bányászat 17 százalékkal növeli termelését. Kuba az egy főre jutó cementtermelés tekintetében — összesen évi 2,5 millió tonnával — már ma is az első helyen áll a latin-amerikai országok sorában. Az ötéves terv első évében igen széles körű ipari és lakás- építési program kezdődött az országban. A kubai kormány a párt- kongresszus irányelveinek megfelelően a mezőgazdaság fejlesztését is fontos feladatnak tartja. A gyorsan fejlődő, gépesített, kemizált mezőgazdaság sikeresen birkózik meg az immár több mint három éve tartó szárazsággal, és termelését is jelentősen növelte. Ennek, valamint a könnyű- és élelmiszeripar fejlődésének köszönhető. hogy nagy mértékben javult a lakosság ellátása. A kubai gazdaság egészében gyors és egyenletes ütemben fejlődött. Az elmúlt évben nem volt a népgazdaságnak egyetlen olyan ága sem, amelyben ne növekedett volna a termelés: a bruttó nemzeti termék egy év alatt 4 százalékkal, az ipari termelés 3, a mezőgazdasági pedig 2 százalékkal nőtt, A beruházások volumene és a teherszállítás forgalma 6 százalékkal emelkedett. A szocialista közösséggel folytatott szilárd és kölcsönösen előnyös együttműködés lehetővé tette, hogy a tőkés válság kedvezőtlen hátasát elhárítsa a kubai gazdaság. /V háború után a Szov- 1 *■ jetunió több mint 70 javaslatot tett a nukleáris fegyverek ellenőrzésére. Lényegében a leszerelésnek nincs és nem volt olyan aktuális területe, ahol a Szovjetunió ne lépett volna fel kezdeményezően. Már 1946-ban, a nukleáris kor küszöbén javasolta a Szovjetunió az atomfegyver alkalmazásának, előállításának és tárolásának betiltását, majd 1947-ben javaslatát az atomfegyver ellenőrzésére tett kezdeményezéssel bővítette. 1955-ben a Szovjetunió kezdeményezte a nukleáris fegyverkísérletek betiltását, majd 3 év múlva megismételte e javaslatát. A Szovjetunió az 50-es 60-as években tett kezdeményezései nagy mértékben elősegítették az 1968-as atomsorompó egyezmény megkötését. Szovjet kezdeményezésre 1972-ben lépett életbe az a szerződés, amely megtiltotta a tömegpusztító fegyverek elhelyezését a tengerek és óceánok medrében. Folytathatnánk a felsorolást, ám csak a két legutóbbi szovjet kezdeményezésre emlékeztetünk: az egyik a nukleáris fegverkísérletek általános és teljes beszüntetését. a másik az új tömeg- pusztító fegyverfajták és fegyverrendszerek kidolgozásának megtiltását célozza. Magától értetődő: a nukleáris leszerelés nem egyszerű dolog: E területen rengeteg bonyolult, gyakran egymásnak ellentmondó politikai, katonai és technikai szempont érvényesül. A szovjet kezdeményezések megvalósításának komoly akadálya az. egyre újabb nukleáris fegyverfajták és rendszerek létrehozása. A Nyugat részéről a probléma megoldása során fölösleges techniclz- mus nyilvánul meg annak ellenére, hogy a valóban szükséges és reálisan megoldható technikai kérdések figyelembe vételén kívül csupán a kérdés politikai megközelítése hozhat megoldást. Hogyan értékelhető a Fehér Háznak az az elhatározása. hogy költségvetési fedezetet biztosít a neutron- bomba gyártására? A válasz egyértelmű: ez a döntés nemcsak a probléma hosszútávú megoldását akadályozza. de gátolja a SALT-tár- gyalások sikerét és a bécsi megbeszéléseket, amelyeknek a közép-európai nukleáris harcászati fegyverkészlet csökkentése is feladata. Vajon e döntés egyszerű hiba vagy a tárgyalások meghosz- szabbítását célzó tudatos lépés? Van egy másik fontos probléma is. Čarter elnök egyelőre fenntartotta a döntés jogát a neutronfegyver hasznák, iáinak kiterjesztésével kapcsolatban. A fegyver már elkészült, csupán az van hátra, hogy felszereljék vele a csapatokat, de vajon kizárható-e annak lehetősége, hogy a fegyvert 1980-ban vagy 85-ben „a megváltozott helyzet” jelszavával a hadsereg megfelelő egységei részére biztosítsák? Megdöbbentő, hogy mindez akkor megy végbe, amikor az Egyesült Államok vezető; általánosságban elismerik a fegyverkezési verseny korlátozására tett kölcsönösen elfogadható intézkedések szükségességét. politikával ellentétben ™“ a Szovjetunió következetesen síkraszál] a nukleáris leszerelésért, amelynek fokozatos megvalósítása nem vonná maga után az érintett államok biztonságának csökkentését. A Szovjetunió nem akart és most sem akar egyoldalú előnyökhöz jutni a leszerelés területén. ár. határozottan ellenzi, hogy a másik fél. más államok, tömbök ilyen előnyökhöz jussanak. A leszerelés kérdésében csupán a becsű-- letes megközelítési mód hozhat valódi sikert. L. Szcmejko Tokió kereskedelmi és szórakoztató centruma - a híres-neves Ginza. Képünkön: a negyedik utca kissé csökkentett éjszakai fényei. A ma tizenkét milliós Tokió elképzelhetetlen lenne az új gyorsforgalmi magasúthálózat nélkül. Az új utak a régiek felett 6-8 méter magasságban húzódnak. A híres japán építész Kenzo Tange művészete ötvözi a hagyományos és a modern formákat. Képünkön: a japán főváros egyik úszóstadionja. (Fotó: Gör- bics János felvételei - KS)