Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-16 / 244. szám
IO SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. október 16. Szemtanúk az októberi forradalomról Szolnok megye múltjából Százezer magyar internacionalista élte át közvetlen szemtanúként és résztKorabeli dokumentumok,Lént. N.s, 0Uib.„ s,0(,1Ute Forradalmat, harcolt a külföldi intervenciós csapatok és a belső ellenséggel szemben. A Szolnok megyei volt hadifoglyok, munkások, parasztok, értelmiségiek közül sokan fegyvert fogtak az októberi forradalom győzelméért és védelméért, népünkért, az emberiség jövőjéért. Az alábbiakban korabeli dokumentumokból és a Szolnok megyei internacionalisták visszaemlékezéseiből adunk közre válogatást. internacionalisták visszaemlékezései Országos politikai tömegsztráik Győzőit a munkás- és katonaforradalom Elfogató parancs Kerenszkij ellen Fogságba vetették az orosz minisztereket A Magyar Távirati Iroda jelenti. A császári és királyi sajtóhadiszállásról érkezett 4 óra 15 perckor. Északkeleti rádióállomásaink ma a következő megcsonkított táviratot fogták fel, amelyet Pé- tervárról az összes hadseregeknek küldöttek. A hadi forradalmi bizottság felhívása. A politikai foglyokat haladéktalanul kiszabadítjuk. Konovalov. Kiskin, Tereserenko, Malánkivic, Ni- kitin stb. volt minisztereket a forradalmi bizottság fogságba vetette. Kerenszkij elmenekült. Valamennyi hadsereg szervezetének lelkére kötjük, tegyenek intézkedéseket Kerenszkijnek azonnali letartóztatására és Pétervár- ra való szállítására. Minden segítség, amelyet valaki Kerenszkijnek nyújt, súlyos, államellenes bűnnek számít és büntettetni fog. Pétérváron győzött a munkás- és katonaforradalom. A munkás és katona képviselők nagy orosz kongresszusa kifejezi azt a reményét, hogy a vasutakon a rend fennmarad, és az üzem egy pillanatig sem fog szünetelni. (Törökszentmiklósi Crjság. 1917. november 9.) A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme a magyar társadalomra is nagy hatást gyakorolt. Tapasztalataink hasznosítása közelebb vitte a munkásosztályt nagy történelmi céljának megvalósításához, a szocialista forradalom megvívásához. Szolnok megye haladó körei is nagy rokonszenwel figyelték a fiatal szovjet állam politikáját. A baloldali közvélemény hangulatát jól tükrözték a megyei sajtóban megjelent, az oroszországi eseményeket kommentáló írások. „Mint szabad nép, szabad nemzet törtet Oroszország újjászületése felé", írta 1917. december 30-i számában a Szolnokon megjelenő Függetlenség című lap. Majd az 1918. február 3-i számban a következő kommentárt lehetett olvasni: „A keleten felcsillant reménysugár meghozza a várva várt békét és visszaadja a sokat szenvedett emberiségnek a békés idők már-már feledésbe menő boldog korszakát.” A Mezőtúr és Vidéke így írt: „Lángba és fénybe borult az ég ott, éjszakon. A Béke akkor született. A Béke elindult a hópalás- tos úton, S amerre megy, elalusznak a fegyverek.” A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására 1918 januárjában egész Magyarországon hatalmas méretű politikai tömegsztrájk bontakozott ki, az első általános politikai tömegsztrájk a magyar munkásmozgalomj történetében. A sztrájkban Szolnok megye munkássága 1918. január 19—21. között kapcsolódott be. A munkabeszüntetés a szolnoki MÁV-mű- helyben kezdődött, majd átterjedt a többi helyi üzemre is. Kisebb munkabeszüntetésekre került sor Jászberényben, Karcagon, Törökszent- miklóson, Mezőtúron és Túr- kevén is. A sztrájkoló munkások a forradalmi Oroszországgal való azonnali békét, a demokratikus választójogot és jobb közellátást, — „békét, jogot, kenyeret" — követeltek, s „nincs komolyan gondolkodó ember, aki ezt időszerűtlennek tartaná,” — állapította meg a szolnoki Függetlenség. A januári tömegsztrájk nem járt sikerrel. A Magyar- országi Szociáldemokrata Párt vezetősége, bízva a kormány üres ígéreteiben, még egyidőre le tudta szerelni a mozgalmat. A dolgozó tömegek forradalmasodásának mértéke azonban nem csökkent, s Magyarország nap mint nap közeledett az 1918 októberi polgári demokratikus forradalom megvívása, majd a Tanácsköztársaság kikiáltása felé. Több volt mint hűséges elvtárs . Wienermann. Jenő Lajos (1888—1918) menhelyi gyerekként került Jászberénybe nevelő szülőkhöz. Nevelőapja Braun Ignác bádogosmester volt, tőle tanulta a szakmát. Később ugyanott bádogosként dolgozott, egyidőre Budapestre került, majd visz- sza Jászberénybe. Rögtön az első világháború kitörése után behívták katonának, a frontra került, s néhány hónap múlva orosz fogságba esett. Wienermann 1917 végén belépett Minszkben a Vörös Gárdába, majd Moszkvába ment. 1918 májusában kinevezték az első internacionalista zászlóalj parancsnokává. Csapatával 1918 június közepétől az uráli fronton harcolt, s halt hősi halált. Milyen is volt Wienermann elvtárs? A kérdésre Szerebrovszki Vaszilij a Wienermann csapat komiszárja válaszolt: — Alacsony, fekete, végtelenül erélyes, lelkes kommunár, odaadó híve a munkásosztály ügyének. Együtt irányítottuk a csapatot, ő mint parancsnok, én mint komiszár. A csapatban igen sok különböző nemzetiségű elvtárs volt: magyarok, németek, kínaiak, koreaiak, olaszok, ukránok stb. Barátságos összetartásban éltünk, a fegyelem kitűnő volt. Csapatunk a proletárforradalom megbízható fegyveres egysége volt. Asztrahányból az uráli frontra, a novouzemszki ra- jonba kerültünk, 1918 tavaszán ez a hely a polgárháború frontjának igen fontos szakasza volt. Innen „nyújtotta” Dutov tábornok Szara- tovon keresztül Caricin (Volgográd) felé Gyenyikin tábornoknak a maga kezét. A fehér tábornokok egyesülni vágytak a fiatal tanácsiköztársaság közös erővel való megfojtására. Ha elvágják a Volgát — két erős fehérhadsereg egyesülhet és elvághatja a bakui petróleumforrásokat, az asztrahányi halakat és a Volga menti gabonát. Enélkül pedig akkoriban nemigen tarthatták volna fenn magukat az éhező proletárközpontok. Ide, erre a felelősségteles frontrészré küldték Wienermann elvtáis csapatát.” 1918. október 13-án hajnalban Wienermann egy gyalogososztag, valamint három magyar lovasszázad élén Kir- giz-Talovka elfoglalására ;n- dult. De a községet, ahol az éjszakát töltötték, a sötétség leple alatt Borogyin-ezredes fehér kozákegységei bekerítették. Wienermann az Ale- xandrov-Gajba vezető út szabaddá tételére 500 gyalogost vetett be, maga pedig a három lovasszázad élén megmegújuló rohamokkal igyekezett feltartóztatni a kozákokat. Személyesen vezette a győztes rohamot. Á visszavonuló fehérek azonban néhány vörös lovas felderítőt foglyul ejtettek és magukkal vittek. Wienermann egy pillanatig sem habozva, néhány emberével és gépfegyverrel a foglyok kiszabadítására indult. A kozákokat utolérve, gépfegyvertűzzel támogatta társait. A fegyver azonban váratlanul csütörtököt mondott ... A frontra induló első moszkvai internacionalista zászlóalj. A kép közepén, zászlóval „Csapajev-sapkában” Wienermann Jenő Lajos (telén Urbán Istvánnal, Demeter Józseffel meg néhány 1 földinkkel együtt elhatároztuk, hogy felkeressük a Vörös Hadsereg parancsnokságát és jelentkezünk a hadseregbe. Ott örültek a jelentkezésünknek. 1919. december 15-én talpig fel is szereltek bennünket. Omszkban annak örültünk, hogy jobban hozzájutottunk az újságokhoz, mert egyébként elég hiányosan tudtunk tájékozódni az eseményekről. Azt sem tudtuk, hogy Magyarországon ténylegesen mi a helyzet, mert ki ezt mondta, ki azt, — nem tudtuk, hogy melyiknek higy- gyünk. Itt rendszeresen kaptunk magyar újságot is, amit a hadifoglyoknak adtak ki. Csak úgy 1920 augusztus tájékán tudtuk meg ezekből az újságokból, hogy valami Horthy nevű lett az ország feje, — azelőtt sose hallottuk ..ezt a nevet, — meg valami Héjjas Ivánt emlegettek ezek az újságok, aki nagyon sok kegyetlenséget végzett a Tanácsköztársaság megdöntése után. A ravatalon vörös koporsó. Csendesen, szívet szorítóan játssza a zenekar a halotti gyászdalt. Az egész csapat, valamennyi katonai csapatrész katonai tisztelgéssel vesz örök búcsút Wiener- manntól, az igazi hőstől... A koporsó a vagonban, a vonat megindul, a zenekar a halotti indulót játssza, puskák ropogtak, utolsó díszlövés ... Elment Wienermann! Elment a „testvérke!” . A holttestét Moszkvába szállították. Ott a vörös ország vörös fővárosában van a helye a hős proletárharcosnak, Wienermann Lajosnak.” A Pravda 1918. október 20-i számában írta: — „Több volt ő nekünk, mint hűséges elv- társ, több volt, mint vezető az ellenforradalmárok elleni harcban. Reménységünk is volt arra az eljövendő harcra, amelyet majd saját ellenforradalmáraink és fehérgárdistáink ellen vívunk. Azzal a mélységes meggyőződéssel helyezzük el testét a nagy proletárforradalom oltárán, hogy végre elhozza nekünk is és az egész világ proletárjainak a végleges győzelmet .. Magyar kommunista hadifoglyok Moszkvában, a Vörös téren 1918. november 7-én Vöröskatonák lettünk Pavlográdban találkoztunk Kun Bélával 1920 októberében. Tőlünk legelőször is azt kérdezte, hogy mi van Szibériában, mert tudta, hogy onnan jövünk. Mi elmondtuk, hogy Szibéria déli részét ösz- szejártuk és megtisztogattuk a fehérektől. Aztán részletesebben is meséltünk neki az eseményekről. Ő pedig egy kis beszédet tartott nekünk. Elmondta, hogy azért harcolunk, hogy a dolgozó pro- letárságnak emberibb életet teremtsünk és a kizsákmányolást örökre megszüntessük. A népnek már elég volt a szenvedésből, de a burzsu- j oknak hasznuk volt a háborúból. Nálunk Magyarországon is a kizsákmányolók semmisítették meg a Tanács- köztársaságot. — Ezeket mondta, aztán még arra buzdított bennünket, hogy hűségesen tartsunk ki a végsőkig, mint eddig, mert a mi ügyünknek győzedelmeskednie kell. Sok hányódás után jutottunk el Leningrádba, onnan Narwába, majd hajóval Németországba. Innen újból vonattal utaztunk Berlinen és Bécsen keresztül Magyar- országra, a csóti leszerelő táborba. Kétheti megfigyelés után engedtek végleg haza Jászapátiba. (Szikszai Kálmán visszaemlékezéséből.) „Egykor büszkén emlékezhetlek ezekre a hősi időkre” 1918 novemberében sok más társammal együtt én is beléptem a Vörös Hadseregbe és ugyanekkor a bolsevik pártba is. A századparancsnokunk matróz volt. Egyszer azt mondja, hogy látogatóba jön hozzánk Frunze elvtárs és ünnepélyes fogadást készítünk elő tiszteletére. Vasúton érkezett. Kétsoros vonalban felsorakoztunk a vasútállomástól egészen a város központjáig. Nemsokára megérkezett Frunze elvtárs és kísérete. A menet elején haladt Frunze elvtárs' lóháton, utána pedig csupa pirosban a lovas huszárok. Mind magyar gyerek volt, azokat szerette Frunze elvtárs. Amikor a menet megérkezett a főtérre, Frunze elvtárs itt rövid beszédet tartott. Ismertette velünk a forradalmi eseményeket és lelkesített a további kitartásra. Aztán arról beszélt, hogy ha ez az új szocialista rendszer, a munkáshatalom megerősödik, mindenkinek két szakmát kell majd megtanulnia. Érteni kell majd valami mesterséghez, hogy ki-ki dolgozni tudjon a termelő munkában, de érteni kell a vezetéshez is, hogy meg tudjuk tartani a munkások hatalmát. Ha valaki majd nem lesz megfelelő vezető, az még nem nagy baj, — visszateszik dolgozni, és itt megállhatja a helyét, ha ért valamilyen szakmához. Ezután még külön a magyarokhoz is szólt Frunze elvtársi Megdicsérte őket azért, hogy mindepütt milyen hősiesen harcolnak a forradalom győzelméért, aztán ezzel búcsúzott tőlünk: — Magyar testvérek! Egykor majd büszkén emlékezhettek ezekre a hősi időkre. Ha majd hazamentek, otthon a falutok is büszke lesz majd rátok, hogy ti közvetlenül, fegyverrel is segítettétek a szocialista forradalom győzelmének kivívását, segítettétek a kommunizmus eszméinek diadalra jutását. Ezzel búcsúzott tőlünk Frunze elvtárs. (Varga János visszaemlékezéséből.) összeállította: dr. Selmeczi László
