Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-16 / 244. szám
XXVIII. évf. 244. SI., 1977. október 16., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Mindent bele? Szűk két és fél hónap van már csak hátra az esztendőből a naptár szerint, de mert a vasár- és ünnepnapok lecsípnek ebbői is, valójában ennyi sem. Kár lenne illedelmeskedve kerülgetni azt, ami úgyis bekövetkezik; a gazdasági életben megint megkezdődik az évvégi hajrá. Vajon miért? Például a pénzügyi elszámolások rendje is növeli — ahogy a szakemberek mondják — a naptár hatalmát. Nem másodrangú tényező a tervteljesítés — s vele bizonyos anyagi javadalmazások — elérése, s így tovább. A más és más tényezők ösz- szegeződése azután fölerősíti a külön-külön esetleg nem is lényeges hatásokat, s vezet arra, hogy az esztendő végének közeledtével fölhangzik — ha képletesen is — a sportpályákon helyénvaló biztatás; hajrá, mindent bele. S ez a „minden” a gond. Mert ilyenkor némely termelői közösségben semmi sem számit, a túlórák tömege éppúgy nem. mint a kibocsátott termékek minősége, a fölhasznált anyagok, alkatrészek mennyisége. Nehogy félreértés legyen: sok olyan iparág van, ahol a technológia, a termék jellegénél fogva, vagy éppen a gyártás időszakosságát tekintve, lehetetlen az egyenletes árukibocsátás. Motorvonatokat, bizonyos gyógyszereket, azután konzervipari -sűrítményeket és hasonlókat képtelenség hónapról hónapra azonos mennyiségben előállítani, mert olyan a termék, a technológia. S azt, hogy mennyire fontos tényező a technológiai kényszer, iparágak termelési eredményeinek sora igazolja, hiszen a nyersacéltermelésben, a kőolaj finomításban a technikai, technológiai körülmények egész egszerűen nem adnak módot semmiféle hajrára, egész évben . egyenletesen kell dolgozni. Ilyesfajta kényszer híján azonban könnyen fölborul a rend, szabályosnak látszik a szabálytalan, sikernek az erőlködés. Ráadásul ott is erőlködnek, ahol éppen a terv nem teljesítése növelné a népgazdasági eredményt — mert a termékre kisebb az igény, az áru csak a készleteket gyarapítja —, ahol a ráfordításokat nem térítik meg a bevételek. Ez azonban eltűnik a könyvelés számtengerében, s később, amikor a közgazdasági osztály utólag megállapítja, mi történt a hajrá idején, már mindegy, odafigyelni sem érdemes, hiszen változtatni nem lehet rajta. Ami már megtörtént, azon nem, ám okulni belőle illene, kellene! Csakhogy erre az okulásra nincs különösebb kényszerítő erő, a vállalati gazdálkodás kereteibe még mindig belefér a hajrák okozta többletkiadás, s belefér a partnerek kapkodása is, az egymásra mutogatás. A vállalati terv csak addig lehet szentírás, ameddig összhangban áll a társadalmi érdekkel, amíg nem kerül szembe a munka társadalmi hatékonysága mindenkori követelményével. Hihetj ük-e, hogy nem kerekedik a csoportérdek a társadalmi érdek fölé ott, ahol decemberben kétszer annyi árut adnak át a készáruraktárnak a műhelyek, mint két hónappal korábban, s januárban mindössze negyedét a decemberinek? Nem ritka eset ez! Ne hallgassuk el, akadnak kivételes helyzetek, amikor a hajrához valóban népgazdasági érdekek, exportkötelezettségek fűződnek. Bár kétségtelen, legtöbbször ilyenkor is a korábbi sétamenet okozta hátrányt kell ledolgozni. Kivételből azonban szabályt fabrikálnak némely termelőhelyen, a nép- gazdasági érdek hamisított pecsétjét ütögetik azokra az intézkedésekre, amelyeknek valódi célja a mulasztások, a szervezetlenségből származó késedelmek, a kapkodás szülte bajok elfödése. Értelmes célokhoz érdemes minden erőt összeszedve igyekezni, a „kerül, amibe kerül’,’ alapon összehozott eredményektől azonban mentsen meg a sors bennünket; csak ennyi különbséget kell most tenni —• de mindenütt! — hajrá előtt. V. T. Kádár János megbeszélése Belarmino Castillával 4 Xr r TISZAFÜRED Fiatal gyár - a fiatalok gyára MEZŐTÚR MADÁRTÁVLATBÓL Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára találkozott Belarmino Castillával, a Kubai Köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettesével, a magyar—kubai gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság kubai tagozatának elnökével. Belarmino Castillát fogadta Németh'Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A szívélyes, baráti légkörű eszmecserén részt vett Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes,, a magyar—kubai gazdasági és műszaki tudományos együttműködési bizottság mgyar tagozatának elnöke. Jelen volt Jose Antonio Tabares dél Reál, Kuba budapesti nagykövete. Tegnap elutazott hazánkból a kubai küldöttség, amely részt vett a magyar—kubai gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság VII. ülésszakán. (MTI) A Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi gyáregysége — a helyi gépállomás utódjaként — 1969-ben települt a községbe. Az üzem termelési értéke a kezdeti 8 millióról 50 millióra emelkedett az elmúlt tervidőszak végére. Az idén meghaladja majd a 112, milliót, 1980-ra pedig 321 millió forint a tervezett összeg. Az új telephelyet, ahol az öttonnás daruk alkatrészeit gyártják, 1974-ben avatták. Ehhez szükség volt a géppark modernizálására, a műszaki színvonal emelésére. Az idén tizenöt korszerű hegesztőgépet kapott a vállalat, a műszaki felújítás folyamatos. Augusztus 20-ra befejeződött a daruszerelő tér kialakítása, így az öttonnás darukat már helyben szerelhetik. Szeptemberben elkészült az első daru, októ- ben 10-én a második, az év végéig pedig még három daru hagyja el a gyárat. Jövőre húsz, két év múlva pedig évente 45 öttonnás darut készítenek a tiszafüredi üzemben, és itt gyártják majd a 16 tonnás emelő- szerkezetek alkatrészeinek egy részét is. Ehhez viszont meg kell teremteni a szükséges személyi feltételekét. Elegendő szakember dolgozik az üzemben, d,e kevés a közép- és felsőfokú végzettségű műszaki vezető. Az üzemből hiányoznak az idős szakmunkások, a dolgozók 75 százaléka harminc éven aluli. Elmondható, hogy az üzem ifjúmunkásai, vezetői dolgozva tanulnak, amelynek eredményeképpen 1979-re önálló termelő és elszámoló egységgé válik a Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi gyáregysége. új mederszakaszon, a Széchenyi utca keresztezésében épül. Az 50 méter nyílású vasbeton . átkelőhely — amelynek kivitelezése 1978- ban kezdődik meg — már nem akadályozza majd a víz szabad folyását. A Tárná új árvízvédelmi művének építése, illetve erősítése következtében napirendre került a Vámos- györk—Űjszász közötti vasútvonal felújítása is. A program szerint a vasút nyomvonalát is úgy korrigálják, hogy illeszkedjen a meder- rendezési programhoz. Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság gépesített brigádjai az idén kezdték meg a Jászdózsát megkerülő új mederszakasz földmunkáit, több tízezer köbméter föld megmozgatásával eddig 1 kilométer hosszú meder és töltés készült el. A jászd.ózsai teljes átmetszés — amelynek költsége a közúti híddal együtt 23 millió forint — 1979 végére készül el, attól függően, hogy a MÁV áthelyezi-e erre az időre a vasútvonalat. Az árvízvédelmi beruházás Jászdózsa külső képét is megváltoztatja. A településen keresztülhaladó régi meder ugyanis a rendezés következtében holtággá változik, és nagyszerű lehetőséget kínál horgászparadicsom kialakítására, hétvégi házas építésére. Mivel erről a területről sokan járnak dolgozni a jászberényi Hűtőgépgyárba, a vállalat is segítséget ajánlott fel kulturált hétvégi pihenőhely létrehozásához. Ezzel együtt keüve- ző adottság kínálkozik a község belterületének fejlesztésére is. A Tarna-patak ismétlődő áradásai az elmúlt évtizedekben sok gondot okoztak a vízmenti községek lakóinak. A patak jelenlegi árvízvédelmi töltése ugyanis korántsem alkalmas a nagy vízgyűjtő területről sebesen levonuló árvizek biztonságos elvezetésére. A Tama menti községek árvízi védelmére 56 millió forint költséggel nagyszabású mederrendezési és töltéserősítési munkák kezdődtek meg az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság kivitelezésében. A program keretében a torkolattól, a Budapest—Miskolc vasútvonalig terjedő szakaszon alakítanak ki olyan védműrend-' szert, amely egyszer s mindenkorra száműzi az árvizek fenyegető rémét. Az építési munkák a tervezettnek megfelelő ütemben haladnak. A múlt évvégéig a Zagyvától Jászdózsa község déli határáig elvégezték a munkákat, együtt a kisebb mértékű jászjákóhal- mai mederkorrekcióval. A jelentős beruházás legnagyobb munkája Jászdózsánál adódik. A Tama nyomvonala ugyanis a község belterületét szeli ót. A töltések erősítését, illetve a kisebb átmetszéseket csak úgy lehetett volna megoldani, ha az útba kerülő . számos lakóépületet lebontják. Ez természetesen alaposan megnövelte volna a költségeket, nem szólván az érintettek megfelelő elhelyezéséről, lakáshoz juttatásáról. Ezért született a tervezőknek és a beruházóknak az a reális elhatározása, hogy mintegy 2 kilométeren új medret építenek a Tárnának, amely így elkerüli a község belterületét és keleti irányból kerüli meg Jászdózsát. Ez a feladat egyik része. A másik: új vasbetonhidat építenek. A Jászdózsa területén levő, körülbelül száz évvel ezelőtt épült ötlyukú híd a jeges árvizek egyik legnagyobb előidézője volt. Az építmény alacsony szerkezete, 7- méteres nyílásai, 1,6 méter széles kőpillérei gátolták a jeges árvíz szabad levonulását. Az új híd a községet megkerülő Új árvízvédelmi töltést építenek a Tárnán Áthelyezik a folyómedret, új híd Jászdózsánál Ára: 1Ft SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! E. S.