Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-15 / 243. szám
1977. október 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 FILM JEGYZET NINCS MÉG egy rendezőnk, aki olyan következetesen kutatná a mai magyar valóságot, mint Bacsó Péter. Dicséretes ez a kitartás és makacs figyelem. A legkisebb zavart érezve azonnal jelez, riaszt, mint teszi azt Finta Éva, filmjének egyik főszereplője. De ezúttal mindkettejük próbálkozása sikertelen, a „Riasztólövés” hatástalan marad. A lány szerelmesére lő, de kezét nyilvánvalóan nem a féltékenység irányítja. Inkább saját generációjának bizonytalansága, tehetetlensége sűrűsödik ö§sze ebben a lövésben. — Jelezni akartam — mondja — hogy baj van, csinálni kell Valamit. Bacsó sem krimit írt (ő ugyanis a forgatókönyvíró), a nyomozást legfeljebb keret- történetnek szánta (ha mégoly túlrészletezettre és aránytalanul hangsúlyosra sikerült is). Jól választotta meg a fegyvert és a célpontot is: Finta János, ez a becsületes bányaigazgató, „közepes strapakáder” és leánya, a maga útját tapogató, sistergő, forrongó egyetemista társadalmunk két lényeges generációját képviseli. A helyüket kereső huszonévesek és a saját építményük alatt megrokkanó ötvenesek nemzedéki problémái köré fonhatok napjaink fontos kérdései. Csakhogy a célzásra nem ügyelt eléggé sem Bacsó, sem a filmbeli Éva. Az utóbbi tehetetlen dühvei csapkod maga körül, míg végül a hozzá legközelebb állóba lő. A rendező pedig megelégszik egy feldobott vázlattal, egy félkész művel, vagyis — nem először — egy kihasználatlan lehetőséggel. Bacsó fontos dolgokról beszél, aktuális kérdéseket fogalmaz meg. Gyakorlott forgatókönyvíró, rutinos rendező. Érti a mesterséget. Mi hát az oka, hogy a ,.Riasztólövés” nem lett jó film? A jól megválasztott téma, az okos gondolat csak akkor válhat üzenetté, ha nemcsak a mondanivaló, de a fogalmazás is igényes. Márpedig a „Riasztólövés” elnagyolt, elsietett mű. Kidolgozása nem alapos, megoldásai igénytelenek. Korábbi filmjeinél is (Kitörés, Harmadik nekifutás, Zongora a levegőben, stb.) úgy érezte a néző, hogy a rendezőt csak addig érdekli a film, míg felvázolja a lényeges ellentmondásokat. Utána már megelégedett néhány didaktikus jelentettel, mesterkélt párbeszéddel és egy-két túl tipikus figurával. A leegyszerűsítést gátló, nélkülözhetetlen apróságok lemaradtak. Ezért tűnik úgy, mintha Bacsó és egyoldalúan megrajzolt szereplői témákban gondolkodnának. Jól ismert pózokat vesznek fel: az egyetemisták mindig vitatkoznak és természetesen szakálluk van, a nyomozó hivatalos, de azért megértő, az igazgató fáradt és sokat cigarettázik. Pedig egyik alakjával ki is mondatja: — Az emberek nem csak ilyenek vagy csak olyanok... A RENDEZŐ mégis ilyennek mutatja őket. Simon Ágoston, Bacsó rutinos amatőr-szereplője (már a Jelenidőben is őt láthattuk) nem tud ezen segíteni. Telitalálat, amíg jelen kell lenni és mutatni a „fáradt, gyűrött” arcát, de kínosan zavaró, amint meg kell szólalnia. Szerepelni, alakítani már nem tud. Bár a többiek, a „profik” is nehezen öntenek életet ezekbe az elnagyolt figurákba. (Iglódy Istvánnak nem is sikerül.) Ahol viszont jó a forgatókönyv, és nem hiányzik a rendezői figyelem (a film utolsó harmada ilyen) ott remekel a két fiatal: Kútvölgyi Erzsébet és Andorai Péter. Maradéktalanul egy dolog dicsérhető: Vukán György pompás kísérőzenéje. Bérezés László Adyra emlékeznek Vasárnap este 7 órakor „őrizem a szemed” címmel Almási Éva és Balázsovits Lajos előadóestjével — amelyen a Calcutta együttes is közreműködik — kezdődik áz újszászi művelődési otthonnak az Ady centenárium alkalmából szervezett rendezvénysorozata. A jövő szerdán községi szintű Ady- versmondóversenyt, a következő vasárnap — október ' 23-án — 10 órától Ady haza- fisága címmel az ifjúsági klubok vetélkedőjét rendezik meg. A helyi Kéve klub tagjai mellett Kengyelről, Kőtelekről, Rákócziújfaluból, Tiszaföldvárról, Tiszajenőről és Zagyvarékasról várják a fiatalokat a járási vetélkedőre. TörökszentmíklAsril Tallinnba A törökszentmiklósi Rózsa Ferenc téri általános iskola a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére rajzpályázatot hirdetett saját tanulói és a város óvodásai részére. A több mint száz beadott és az iskolában tablókon bemutatott gyermekrajzot zsűrizték. A legjobb huszonöt pályaművet a talUnni 44-es számú testvériskola diákjarnovember 7-én már kiállításon láthatják. Kevés a gyakorló népművelő Beszélgetés dr. Jurcsák Lászlódé főigazgató-helyettessel Az 1976/77-es tanévben életbe lépett az óvónő- és tanítóképzők új tanterve. Ennek értelmében a tanítóképző főiskolák hallgatói kötelező szakkollégiumokban — amennyiben a hét lehetséges tárgy közül ezeket választják — népművelő, illetve könyvtáros szakképzést kapnak. Ezzel egyidőben a főiskola nappali tagozatán megszűnt a népművelő-könyvtár szak. Az Oktatási Minisztérium jelenlegi álláspontja szerint a főiskola az idei tanévben fogadott utoljára levelező tagozatos hallgatókat konzultációs központjaiban, így Szolnokon is. — Dr. Jurcsák Lászlóné- nak, a debreceni Tanítóképző Főiskola főigazgató-helyettesének mi a véleménye a népművelő-könyvtároskép- zés megszüntetéséről? — Ügy vélem, hogy köz- művelődési politikánk célkitűzéseinek megvalósítását nehezíteni fogja a népművelő- könyvtárosképzésünk megszüntetése. A pedagógusjelöltek a hároméves képzési idő alatt mindössze huszonkilenc órát hallgatnak közművelődési tárgyakból a kötelező szakkolégiumokon. Ez sem színvonalban, sem pedig a tantárgyak mélységében nem helyettesítheti, meg sem közelítheti az előző képzési formát. — De továbbra is megmarad, más oktatási intézményekben, a népművelők képzése tanári szakkal párosítva. — A gyakorlati tapasztalatok szerint nem vált be a népművelés tanári szakkal való párosítása. Szombathelyen például 1974 óta ez a gyakorlat, s a hallgatók elenyésző része helyezkedett el közművelődési területen. — A szolnoki kihelyezett tagozatnak nagy szerepe volt abban, hogy megyénkben javult a szakember-ellátottság. — Szolnokon 1971 óta működik kihelyezett konzultációs központunk. Az eltelt években körülbelül kétszáz hallgató végzett itt. Jelenleg százhatvannyolc hallgatója van a konzultációs központnak. Több éve tapasztaljuk, hogy Szolnok megye igénye igen nagy. Valóban változatlanul igen nagy a megye közművelődési szakemberigénye, hiszen a tanácsi fenntartású közművelődési intézményekben (művelődési házak, könyvtárak, múzeumok, levéltár) — 1976-os adatok szerint — Összesen kétszáznyolcvanki- lenc főhivatású népművelő, illetve tudományos munkatárs dolgozott. Az eltelt egy év alatt ez a szám lényegesen nem emelkedett. Az igazsághoz tartozik még, hogy a megyében dolgozó gyakorló népművelők több mint fele szakképzetlen. Ezért is hallgattuk aggodalommal a főiskola főigazgatóhelyettesének nyilatkozatát. T. E. A legmodernebb audiovizuális módszerekkel folyik az elméleti szakmunkásképzés a martfűi Cipőipari Szakmunkásképző Iskolában. A fizikai előadótermet többek között oktató géppel, ipari tv-kamerával, monitorokkal is felszerelték Hetvenöt alkotó év EbhGII az évben többször ------------ leírtuk már: hetvenöt éves a szolnoki Művésztelep. Nem a városhoz kapcsolódó képzőművészet, annak története már jóval régebbi. 1851-ben érkezett a Zagyva partjához első ízben alkotói szándékkal August Pettenkofen katonatiszt festő, hogy osztrák és magyar művésztársaival helyet kérjen az Alföld látványának, az itt élő embereknek a magyar festészet történetében. Ettől kezdődően folyamatosan dolgoztak festők a városban, S a két folyó környékén. A századvégen részben ez a történeti előzmény indokolta egy művészkolónia alapítását. 1902. június 29-én adták át a szolnoki Művésztelep tizenkét műtermét. A hetvenöt év legjobb művészi alkotásai kerültek a közönség elé a szolnoki Galériában megrendezett jubileumi kiállításon. Nem volt könnyű dolguk a tárlat rendezőinek. Ha végiggondoljuk, hogy ennyi idő alatt hány művész fordult meg a telpen törzstagként, vendég- művészként, vagy diákként — világossá válik, milyen kicsi a lehetősége még annak is, hogy az ide kapcsolható művészek mindegyike legalább egy-egy művel jelen legyen a tárlaton. A rendezés többek között Vaszary János, Kemstok Károly, Mednyánszky László egy-egy munkájával érinti a szolnoki telep alapítási kérelmének aláíróit. Vaszary Szolgalegény képe kitűnően illeszkedve Deák-Ébner Hajóvontatók, Fényes Adolf Egy legény meg egy leány, Csendes boldogság című, a tárlaton szereplő munkáihoz mutatja, hogy részben a századvég alföldi realizmusa volt az a vezérelv, amely a szolnoki telep ügye mellé állította e jelentős mestereket. A kolónia első tagjai jelentősebb anyaggal szerepelnek, annak az időnek megfelelően, amelyet a telepen töltöttek. Hegedűs László,, akit már az első években elvont Szolnoktól főiskolai tanársága, egy szép Kettős önarcképpel, s egy, a telep művészeit találóan karikírozó festménnyel van jelen. Az alföldi hangulatimpresszióA szolnoki Művésztelep jubileumi kiállítása kát puhán felrakott festékfoltokkal közelítő Pongrácz Károlyt, aki az első évtized végéig dolgozott Szolnokon, néhány jellegzetes tájképe képviseli. Szlányi Lajos haláláig törzstagként kötődött a telephez, többet látunk napsütötte, illetve havas, Szolnok környékét idéző tájaiból. Ugyanígy látunk több alkotást a három évtizedig itt munkálkodó Zombory Lajostól. Fényes Adolfot mára múlt század végén a Tisza- parton találjuk, s hűségesen visszajárt a kolóniára nyaranként életének utolsó esztendeiig. A kiállításon a korai, Szegényember életével foglalkozó, sorozatát, a már említett Egy legény meg egy leány, a Csendes boldogság képei képviselik, későbbi dekoratív posztimpresszionista periódusát a Gyermekjátékok, majd utolsó időszakában festett meseszerű, szimbolikus-biblikus vásznait a Faun és nimfa. Bihari Sándor művészetének érett plein air korszakát jelentették a szolnoki Művésztelepen 1906-ban bekövetkezett haláláig töltött utolsó esztendők. Most első ízben élvezhetjük eredeti szépségében könnyed Falusi vasárnap, Szolnoki faluvég munkáit. A Művésztelep első világháborúig tartó korszakában a törzstagművészeken kívül több vndégművész, nyári növendék fordul meg több-kevesebb időre a kolónia műtermeiben. Emellett a törzstagok közül sokan elmennek, helyükbe újak érkeznek. Ily- módon kapcsolódik a telep történetéhez Koszta József a század első éveiben, s a tízes évek végén. Leány az erdőben. Mezőn című vásznai a korábbi — Muskátlis kislány pedig a későbbi korszakát reprezentálják. A két világháború közötti időszak legerősebb egyénisége kétségtelenül Aba-Novák Vilmos volt. Mellette Pólya Tibor és Pólya Iván, Istóko- vits Kálmán, Udvary Dezső, Révész Péter Pál. 1926-tól már a kolónián dolgozik Chi- ovini Ferenc, s egy ideig a napjainkban Alattyánban festő Gecse Árpád. A harmincas évektől Borbereki Kovács Zoltán személyében állandó szobrásztagot is számlálhat a telep, néhány évre szegődik társul Kerényi Jenő, Pátzay Pál. S a második világháborút megelőzően Mattioni Eszter, Gáborjáni Szabó Kálmán, Bernáth Aurél, Basilides Barna neve fémjelzi a telep munkásságát. 1956-ig, a tizenkét műterem rendbehozataláig csak kevés művésznek adhatott otthont a telep. Az első évtizedeket Chiovini Ferenc, Benedek Jenő, Botos Sándor, P. Bak János festőművészek és Patay Mihály ’ grafikus- művész munkássága jellemezte. Az ötvenes évek be- utalásos jelleggel működő műtermeiben több alkotó fordult meg az ország egyéb területéről: így Háy Károly László, Áron Nagy Lajos, Béres Jenő. 1957-től téleped- tek meg azok a művészek, akiknek tevékenysége az utóbbi két évtized szolnoki művésztelepi történetét jelöli. Közülük távozott azóta már Antal Ilona, Palicz József, Gácsi Mihály, 's a tragikusan fiatalon elhunyt Mészáros Lajos. U jubileumi “gg* része a telep mai alkotóié. A jelenleg itt élő hat festő és három szobrászművész bemutatott anyaga bizonyítja: valóban élő, eleven a hetvenöt esztendős művésztelep. A művészek mindegyike határozottan körvonalazható hangon szól, jellemző stílusban dolgozik, mégis munkásságuk érzékelhetően összecseng. S így együtt a hetvenöt év alkotásokkal igazolt története mutatja, milyen sajátosságokat, egyéni jellegzetességet mutat a szolnoki művészet. Mert, hogy háromnegyed százada nemcsak történetileg, de művészi érték szempontjából is létezik, azt a jubileumi kiállítás anyaga is cáfolhatat- lanul bizonyítja. Egri Mária Egy iskola és ama bizonyos jelzője Hétvégeken gyermekkorom rnnásig ismert útvonalát rovom Karcagon, a Zádor utcában. Ez az unásig ismert útszakasz azonban korántsem azonos azzal, amit mondjuk húsz évvel ezelőtt iskolásként nap mint nap láttam. Itt is, ott is új házak, s az út sem az a feneketlen sártenger már, ami régebben volt, legalábbis az első szakasz nem, amelyet — mint hallom — egykori iskolám mai diákjainak lelkes társadalmi munkája és néhány üzem, hivatal segítsége tett járhatóvá. A Zádor utca első hatvannégy méteres szakaszán burkolat, éppen akkora, hogy esős időben is gond nélkül szállíthassák a nebulóknak az ételt. Mi is dolgoztunk annakidején, az iskola udvarán építettünk sportpályát, szépet, nekünk a legszebbet — ma is használják. Két évtized múltával azonban az iskola úgy tűnik kilépett falai közül, már környezetére is gondol. Karcagon ezt a hatalmas területen fekvő intézményt sokan cigányiskolának nevezik, egy időben a nevelők nem akartak itt tanítani, az iskola körzetében lakó „jobb” szülők, ha tehették, kivették gyermeküket és másik iskolába járatták. A gyerekek között közben fel sem merült a másik cigány mivoltát firtatni. Tény, hogy az iskola 550 diákjának harminc százaléka cigány, az északi újtelep hányatott életű lakója. Az is igaz, hogy az iskolai mulasztások (mely egyezik a megyei átlaggal) zömét a cigánygyerekek számlájára írhatják, viszont tudni kell, hogy a közeli cigánytelepen a családok rossz beosztása, stb. miatt néhány gyerek éhezik, betegeskedik. Tizenöt esztendeje beiskoláztak 60 cigánytanulót, lemorzsolódott 30, a megmaradtak fele járt is meg nem is iskolába, úgyhogy végzett évente tíz gyerek, de felső osztályba nagyon kevesen jutottak. Most rendszeresen látogatta az iskolát 150 cigány- tanuló, levizsgáztak, mindössze kettő ismételt osztályt. —• A nyolcadikosok ballagása előtt megjelent nálam egy itt végzett cigányfiú, hogy nekik zenekaruk van s a ballagás után szeretnének játszani — mondja B. Major Lászlóné, az intézmény igazgatója. — őszintén szólva kicsit féltem, de beleegyeztem. Jöttek is, erősítőkkel, hangszerekkel, s ha hiszi, ha nem, nagyon szépen, kulturáltan játszottak. És utána rendkívül büszkék voltak. A cigánytanulókat korábban nem tudták olyan munkára bevonni, amelyért nem kaptak pénzt. Ma ma már a kapun belül és kívül egyaránt szépítik a környezetet, persze nemcsak ők, hanem az iskola összes tanulója. Például az iskola közelében létesített (társadalmi munkában!) nyugdíjaspark gondozását is vállalták az úttörő őrsök, a 78 éves Sebők Lőrinc irányításával. Az iskola nevelői és diákjai ősszel résztvesznek egy játszótér létesítésében a Szőlőshalom mögött (az északi cigánytelep közelében), ahová játékokat szocialista brigádok készítenek majd. Persze a „cigányiskola” patrónusokkal sincs bőkezűen megáldva, ugyanis az üzemek vezetői mintha szívesebben keresnének kapcsolatot. azokkal az iskolákkal, ahová csemetéjük is jár. A Zádor utca első szakaszán tehát burkolt út fogad, s mostanában az ezt követő szakaszon tekintélyes földből és bazaltkőből emelt hegyek tornyosulnak, jelezvén, hogy ismét út épül. Ehhez persze köze van az itteni tanácstagnak, a szülőknek, nevelőknek, tanácsnak, üzemeknek, de a tanulóknak is. Hogy mi mindenen hagyták ott ujjlenyomatukat a „cigányiskola” nebulói? Csak címszavakban: az iskola udvarán teniszpálya épült; 32 rajzpadot készítettek kiselejtezett padokból; az iskola előtti bekötőút, az iskola udvarának rendezése, sportudvar létesítése, hulladékgyűjtés stb. Ügy, hogy érdemes* lenne gondolkozni az iskolán és ama bizonyos jelzőn. Jóllehet, a tanulók 30 százaléka cigány, talán mégsem ez a legjellemzőbb. Más jelző illene ide. Talán „munkaiskola”? Ez utóbbi jogosságát bizonyítandó csupán egyetlen adat: a Zádor úti iskola közössége tavaly 220 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett, s ennek elismeréseként Karcag város tanácsa a „Társadalmi munkáért” kitüntetés ezüst fokozatát adományozta neki. Ezzel a teljesítménnyel az iskolák között legjobbak, az egész városban pedig ötödikek lettek megelőzve sok üzemet, vállalatot. Körmendi Lajos
