Szolnok Megyei Néplap, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-13 / 215. szám
4SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. szeptember 13. ~ 1 c- - 1 JUÜU a m nsrrpT jLScm H Csökkenthető a cukorveszteség Az elmúlt években már ismét közel 130 ezer hektár tér rületen termesztettünk cukorrépát. A technikai ellátás javulásával lehetőség nyílt arra, hogy több, mint százezer hektárról géppel takaríthassuk be a termést. Most, a „finisben” különösen figyelemre méltóak azok az újabb lehetőségek, amelyek a veszteségek csökkentéséhez járulhatnak hozzá. Az egyik legelgondolkozta- tóbb vizsgálati eredmény az, amely a már megkésve, a közelgő tél, ködzóna időszakában felszedésre kerülő cukorrépánál várható veszteségeket tárja fel. Eszerint, a kiszedés után, a gyakran látható módon, rövidebb-hosz- szabb ideig a szántóföldön maradó cukorrépa tonnánként és naponta bekövetkező 400 gramm súlycsökkenése mellett közel két ezreléknyi cukorvesztességgel kell számolni. A veszteségek csökkentése érdekében már az is fontos, hogy a répát minél kevesebb sérülés érje a felszedés során. Tárolása csak október végén kezdődjön, a korábban kiszedett répát el kell szállítani a szántóföldről. A már elterjedt gépi répaszedésnél először ütőszerszámok leverik a leveleket egyenletes magasságban és a földre terítik. Ezt követi a fejezés, aminek megoldása nagyban befolyásolja a veszteségek alakulását. Ugyanis a gyakran hiányzó mélységtartók, illetve megfelelő felületkopírozók hiányában a kések ismételten a földbe vernek, és emiatt kicsorbulhatnak, utána pedig nem vágnak megfelelően. Azért, hogy a répákat mégis biztosan lefejezzék, rendszerint mélyebben járatják a vágókéseket. Viszont a csak egy cm-rel mélyebb fejezés is már 7—9 százalék betakarítási veszteséget okozhat, a répatest nagyságától függően. Általában az edénynyaláb- gyűrűk előtűnése jelzi a túl mély fejezést. Nem jó persze az sem, ha annyira keveset vágnak le a répafejből, hogy utána a tárolás során még képes rövid idő alatt kihajtani, mert ez is cukorveszteség okozója lehet. Egyébként az ellenőrizetlen, magas hőfokon tartott répa is hamarosan új leveleket fejleszt, amihez jelentős mennyiségű cukrot használ fel, teljesen feleslegesen. Ráadásul a répafej alatt a megsérült részeken rothadás kezdődhet. A levelek ismételt kihajtása ellen a burgonyához hasonlóan vegyszerekkel is kísérleteznek. Az ezzel kapcsolatos eddigi eredmények azonban azt bizonyítják, hogy az ilyen szerek a rothadást segítik elő és fokozzák a cukorveszteséget. A burgonyánál ugyancsak alkalmazott kobalt sugárkezelés nemcsak az ismételt kihajtást gátolja meg a répáknál, hanem elejét veszi a káros mikroszervezetek megtelepedésének is. Néhány hónap múlva azonban mégis bekövetkezik cukorveszteség az így kezelt cukorrépánál. ' Nem kevésbé fontos az sem, hogy minél kevesebb vesszen kárba a gyökérvégekből. Ezt bizonyítják azok a mérési eredmények, amelyek szerint amíg 1 cm-es sebfelülettel járó gyökérvég- vesztésnél 1 százalék alatti cukorveszteség következhet csak be, az öt cm sebfelület már 10—12 százalékos cukorveszteséggel járhat együtt. A cukortartalomban nagy veszteség következhet be olyan betakarítás miatt is, amelynél a répa hosszan fekszik a földeken, a felszedéséig. Ez a veszély különösen akkor fenyeget, ha a csapadékos időben, kiszedés után nem szedjük fel azonnal a répát. Ha prizmázzák a kiszedett répát, a prizma ne legyen túl magas. A veszteségek csökkentése érdekében a lehetőleg fekete színű fóliával takart prizmák felső harmada maradjon fedetlen a bepállás elkerülése érdekében. Ha viszont a hőmérséklet fagypont alá csökken, a műanyagfóliára még jó réteg szalmát kell teríteni, úgy hogy ez már az egész prizmát befedje. Az ilyen takarás a cukorveszteséget képes a felére is csökkenteni, sőt m?g a kisebb fagyokat is átvészelheti így a répa. Ha mégis átfagyna a répaprizma, biztos, hogy a felengedési folyamat magától lassan megy végbe és a rothadás később, esetleg egyáltalán nem következik be. A vizsgálatok során megállapították, azt is, hogy a dús amid-nitrogén tartalom és a nagy .cukorszázalék szintén rossz tárolhatósággal jár együtt a cukorrépánál. Ez a betakarítás előtti száraz időjárás következménye lehet. Akkor legkisebb a tárolási cukorveszteség, ha a betakarításra kerülő cukorrépatermésnél a próbamérések csekély vagy közepes mennyiségű amid-nitrogént és közepes cukortartalmat jeleznek. Silókombinát A mai állattenyésztés már elképzelhetetlen a télre elraktározott, konzervált silótakarmány nélkül. A takarmánynövényt eredeti víztartalmával zárt térben, silóban megfelelő tömörítés után a levegőtől elzártan tárolják. A takarmánynövény felületére tapadt tejsavbaktériumok erjedési folyamatot indítanak meg, s ennek során a növények cukrából kitűnően konzerváló tej sav keletkezik. Az ily módon erjesztett takarmány, a szilázs évekig is eltartható romlás és jelentős tápanyagveszteség nélkül, amelyet savanykás ize miatt nagyon kedvelnek az állatok; Gazdaságilag is nagyon jelentős a silózás. mert — a szárításhoz viszonyítva — sokkal kisebbek a konzerválási veszteségek. maga az erjesztett takarmány pedig tápértékben, vitamintartalomban, étrendi hatásában alig különbözik a zöld takarmánytól. Silózás céljából legmegfelelőbb a kukoricacsalamádé, kukoricaszár, lédús takarmányokkal keverve — nyers répaszelettel vagy melasszal — a cukorrépafej, édescirok, napraforgócsala- mádé, zöld takarmánykeverékek. A modern gazdaságokban a silótöltő gépek egymenetben végzik a lekaszált szálastakarmányok aprítását és a siló töltését. A siló legtöbbször hengeralakú tartály, amely a nagyüzemekben készülhet betonból, kőből, vagy téglából, mindenképpen saválló anyagból. A kisebb gazdaságokban olykor fából, fémből vagy műanyagból készült silókat is használnak. Ha nincs állandó siló a gödör-, vagy ároksilók is megfelelők. Alábbi képünkön az Észak-Csehszlovákiában készülő nagykapacitású silóüzem látható. Falait hatalmas daruk segítségével húzzák fel csehszlovák és NDK-beli építőipari vállalatok együttműködésével. Ha elkészül, 38 ezer tonna zöldtakarmányt silózhatnak a komplexumban, amely a tervek szerint ez év végén kezdi meg próbaüzemelését. Világszerte divatos sporttá vált a könnyűbúvárkodás, amely alkalmassá teszi az embert arra, hogy bonyolult, nehéz védőruha és sisak nélkül hatoljon le a vizek mélyébe. Fő előnye, ennek a módszernek, hogy a könnyűbúvár szabadon mozog, úszik a vízben, oxigént szállító csővezeték nem köti a felszínhez. Hátán palackot visel, amelyet automatikus szelep zár el, azon keresztül áramlik az oxigén a búvár tüdejébe. Minél mélyebbre száll alá, annál nagyobb nyomással engedi az automatikus szelep az oxigént. A kezdetben kedvtelésnek induló sporttól jelentős segítséget kapott a tudomány. A könnyűbúvárok minden más lehetőségnél jobban tanulmányozhatják a vizek, korallszirtek, a tengerfenék élővilágát. A régészet leletanyagát tetemes értékekkel gazdagították a könnyűbúvárok a tengerfenékről, elsüllyedt hajókból felszínre hozott egykori eszközökkel. A technika is gyakran veszi igénybe a könnyűbúvárok segítségét különféle vízalatti építkezésekhez, vízalatti berendezések ellenőrzéséhez karbantartásához. Az írógéppel végzett irodai munkát úgy tartják számon, mint jellegzetesen női .foglalkozást. Van igazság ebben, hiszen az évente megrendezésre kerülő gép- iróversenyeken csak elvétve található egy-egy férfi a több száz jelentkező között. Pedig — s ezt kevesen tudják — a gépírás ugyancsak „férfias” munka, már ami az erőkifejtést, az igénybevételt illeti. Megállapították, hogy a napi hét-nyolc órai folyamatos gépírás legalább annyira igénybe veszi a szervezetet, mint például a A könnyűbúvárok egyre mélyebbre merészkednek a tengerekben. Éppen húsz éve még, 1957-ben szenzációnak számított, hogy egy angol búvár a norvég partok előtt, 184 m mélységbe ereszkedett le, 1962-ben pedig egy svájci matematikus a kaliforniai partok előtt már 305 m mélyre szállt alá. Hol lesz a mélységi határ, ahová az ember bántatlanul lejuthat, ma még el sem képjzelhető. Tény, hogy a fent említett mélységekbe sem lehetne lejutni közönséges sűrített levegővel. A „mélymerülő” búvárkészülékek tartályaiban olvan mesterséges levegő van. amelyben a nitrogént hélium Dótolja. A hélium és oxigén keveréke. amelyet a búvárok hé- lioxnak neveznek, megszünteti a mélységi mámor veszélyét és a felemelkedés is gyorsabbá válik. Hátránva viszont, hogy a héliumos keverék izgatóan hat az idegrendszerre, ami a búvár jellegzetes reszketésében nyilvánul meg. Helyette más és más gázkeverékkel próbálkoznak, már ki is próbálták az oxigén és a neon keverékét. Képünk a tenger mélyéről készült. könnyebbfajta lakatosmunka. A gépírónő — szerényen számolva — napi 30—40 ezer leütést végez, s egy billentyű leütéséhez 25—30 dóka- grammnyi erőkifejtésre van szükség. A szorzást elvégezve: naponta mintegy 750— 1200 kilogrammnyi nyomást fejt ki az ujjaival — még ha apró részletekben is. A Szovjetunióban — nem véletlenül — a háborús jegyrendszer idején a gyors-gépírónők ugyanannyi kenyeret kaptak, mint a nehéz fizikai munkát végző férfiak. „Gepiröbetegsegek” Gépek az iskolában A népautónak léghűtésesnek kell lennie, száz kilométeren mintegy hét liter benzint szabad fogyasztania, és az autópályán száz kilométeres utazósebességgel kell haladnia — ezt a feladatot kapta a 30-as évek derekán Ferdinánd Porsche, a már akkor híres német autókonstruktőr. A feladatterv még azt a fontos feltételt is tartalmazta, hogy az új autótípusnak igen nagy sorozatban gyárthatónak — tehát minél olcsóbbnak — és időálló kivitelűnek (garázst nem igénylőnek) kell lennie. Állítólag Hitler 51. születésnapján mutatta be Porsche professzor a Volkswagen modelljét, s röviddel utána el is kezdték a híres „bogár” (Käfer) sorozatgyártását. A konstruktőr merőben újszerű megoldásokhoz folyamodott a Volkswagen megtervezésénél. Az acél karosz- szériát elől-hátul független kerékfelfüggesztésű futóművel látta el. A kocsiszekrény hátsó részében kapott helyet a léghűtéses boxermotorból, kiegyenlítőműből és váltóműből álló tömör meghajtóegység. Közel negyven év leforgása alatt a „bogár” a világ legsikeresebb modellje lett, több mint 15 millió piéldány- ban hagyta el a futószalagot. Megjegyzendő, hogy ma már csak a név és koncepció ugyanaz, egy felmérés szerint ugyanis közel 17 ezer (!) külső és belső változtatást hajtottak végre az eredeti modell tervrajzain. A nagy karriert csinált népautó egy 1938-as építésű, felújított, rendbehozott példányát a képen látható módon helyezték el egy esseni múzeumban. Ám akármennyire is igyekeztek korszerűsíteni a „bogárt”, eljárt az idő felette. Polo, Golf, Passat, Scirocco néven új Volkswagen-model- lek jelentek meg az autópiacon, megbízható, keresett járművek, népszerűségük azonban meg sem közelíti a „jó öreg” Kaferét, Kétségtelen, hogy iskoláinkban még ma is a legelterjedtebb és legősibb szemléltetőeszköz a kréta és a tábla. Am ezek használata rendkívül korlátozott, olyannyira, hogy ma már nem felelhetnek meg a modern pedagógia szemléltetési igényeinek. A tanár legfeljebb néhány vázlatot tud magyarázat közben a táblára rajzolni, de ezeknek az ábráknak a minősége is a tanár kézügyességétől, a kréta és a tábla változó minőségétől függ. A technika azonban betört az iskolákba, és ha lassan is, de terjednek a „gépesített szemléltetés” különféle eszközei. A magnetofonok például jó szolgálatot tesznek a zenei nevelésben, a nyelvtanításban, sőt az Irodalom bemutatásában is egy-egy jeles előadóművész megszólaltatásával. Az állóképvetítők az egész világot bevihetik a tanterembe. örvendetesen terjednek az írásvetítők is, így a tanárnak nem kell a krétával és a táblával bajlódnia, hátat fordítania az osztálynak. A szemléltetés forradalmát azonban a kazettás hurokfilmvetítő és a képmagnó elterjedése jelenti majd. A kazettába helyezett hurokfilm 4—5 perces anyagot tartalmaz, befűzés nélkül a vetítőgépbe helyezhető, s ha kell, magyarázat közben megállítható, visszapörgethető, akárcsak a képmagnó. A szemléltető gépek mellett sokféle olyan szerkezet is született, amelyek abban segítik a pedagógusokat hogy a tanulók bizonyos ismereteket önálló tevékenységgel szerezzenek meg és azokat be is gyakorolják. A jövő iskolájában pedig biztosan a ma még méregdrága számítógép lesz a leggazdaságosabb oktatási segédeszköz. Egy nagy létszámú iskola közepes méretű adatbankjában több ezer, sőt több tízezer program tárolható a mágneses szalagokon, s az iskola valamennyi tanulója azt a programot hívhatja le asztali végkészülékére, amelyikre éppen szüksége van. Ugyancsak fontos szerepet fog kapni a jövő iskoláiban az ipari tv-lánc. A gyakorló iskolában a tanárjelöltek sokszor zavarják az osztályt. Ipari tv alkalmazásával viszont a tanárjelöltek „láthatatlanul” lehetnek jelen a tanórákon és sajátíthatják el a tanítás módszertanát. Ma már terjedelmes szak- irodalom foglalkozik a gépírásból és főként az ülőmunkából eredő egészségi ártalmakkal. A kutatások eredményeit feldolgozó tanulmányok részint az írógép kezelése által elsődlegesen kiváltott, a munka által közvetlenül igénybevett testrészekben (kéz, kar) jelentkező károsodásokat, részint a gépírási munkában tágabb értelemben részt vevő régiókat — tarkó, vállak, hát, belső szervek, alsó végtagok — érintő megbetegedéseket írták le. A kutatók egy része a hivatásos gépírói munka közvetlen következményének tekinti az ínhüvelyek, az ín- és izomtapadás helyének megbetegedéseit. Többen viszont tagadják az ilyen közvetlen összefüggést, és az ínhüvelygyulladást a gépelés közben elfoglalt helytelen testtartás következményének tekintik. Mások úgy vélik, hogy az ínhüvelygyulladások okát az állandó izomfeszültségben kell keresni. Ez utóbbiak szerint a gépírónők jelentős része nem képes ellensúlyozni azokat a nehézségeket, amelyek a törzs egyhangú, sztatikus körülményeiből az izomzatra hárulnak. Képünkön: az NDK egyik tanárképző főiskoláján a jövő pedagógusai a televíziós előadóteremben fl „bogár” karrierje Megfelelő testtartást Ma még kevés helyen vizsgálják meg, hogy a gépírónő számára megfelelő-e gépasztalának és székének alakja, magassága. Igaz, hogy legtöbb esetben a bútortervezők sincsenek figyelemmel a munka közben elfoglalni javasolt optimális helyzetre. Az ergonómiailag helyesen és átgondoltan kialakított irodabútoroknak biztosítaniuk kellene a hát- rahajló testtartást, a fej, az alcombok és a láb külön alátámasztásával, villamos írógépen dolgozók esetében még az alkar alátámasztását is. A gépírónők e fontos egészségügyi problémája országosan mintegy 50—60 ezer személyt érinthet, nem is beszélve az adatfeldolgozási kártyákat lyukasztók — lényegében hasonló munkát végzők — egyre emelkedő számáról. Mindnyájuknak nagy szükségük lenne a munka szüneteiben rendszeres testmozgásra, izomlazításra. $z. A. .Testtartási Betegségek' Az ülőmunkával kapcsolatos betegségek elsősorban civilizációs problémák. Az ülés magában véve nem feltétlenül ártalmas; a döntő tényező a mozgáshiány. A gépírónők — általában az irodai munkát végzőik — esetében gyakoriak a keresztcsonttáji és váll-tarkótáji fájdalmak, amelyeket az elégtelen izomműködés, a lazítás hiánya okoz. Az ágyéktáji merevség érzése később húzó izomfájdalmakba mehet át. A hát-, nyak- szirt-, és vállizomfájdalmak, a láb és alszár dagadása, a láb zsibbadása, a „reumás” izomfájdalmak, az általános idegesség mind bizonyíthatóan a comb alsó felületére, különösen a térdhajlat közelében gyakorolt nyomás következményei. Az ülőhelyzet megváltoztatása útján az ilyen panaszok ideiglenesen megszüntethetők, tartós terhelés esetén azonban fokozott mértékben jelentkeznek. A túlterhelésből származó károsodások fájdalmas tünetcsoport kialakulására vezethetnek.
