Szolnok Megyei Néplap, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-10 / 213. szám

1977. szeptember 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Az első zongoraőra Hogyan működik a zongo­ra? Éz az első zongora­óra anyaga á kunhegyesi művelődési központban. A kezdők - Mpté lidikó és Lengyel Marianna t Pár­tos Dezső zenetanár segít­ségével ismerkednek a hangszerrel. FI LM JEGY Z E T Száll a kakukk fészkére Milos Formán filmje ösz- szetett, végtelen sok jelen­tést hordozó film. Bármelyik réteget kanyarítsuk is le, mindig emberséggel átitatott, teljes élményt kapunk. Próbáljuk meg felfejteni az egymásra rakodó, egymás­ba fonódó jelentések szöve­tét! Az alaphelyzet a követ­kező: büntetőtelepről elme­gyógyintézetbe szállítanak egy férfit, a neve Mc Mur­phy. Nem beteg, csupán egy lármás, kötekedő, de tiszta- szívű fickó, aki körül forr, pezseg a levegő. Jelenléte az intézetben is felborítja a rendet. Az eddig alig létező betegek egyszercsak mernek ellentmondani, sőt követe­lőzni. Készül a remegő, da­dogó szerencsétlenek, bam­bán vigyorgó vagy őrjöngő szánalmas ápoltak lázadása. Csakhogy a másik oldalon ott trónol üvegfalak mögött: Miss Ratched főnővér. Kö­rülötte a gátlástalan szadis­ta ápolók, mögötte az orvo­sok, tudósok derékhada és végső esetben mindig kéznél vannak a mindent tudó gé­pek. Egyenlőtlen ez a harc és Mc Murphy elbukik. Ez tehát a lenyesegetett cselekményváz, fordulatosán izgalmasan előadva. Csak­hogy már a helyszín gya­nús: a mindentől elzárt épü­let, benne a nyilvánvalóan szembeállított két tábor, .a hatalom fehérköpenyes kép­viselői, illetve a rettegve en­gedelmeskedő, kiszolgálta­tott betegek. Az elmegyógy­intézet zárt, lombik világa, amiben kikristályosodnak a társadalmi hierarchiát, tago­zódást tükröző pozíciók, az egymástól függő emberi cso­portok helyzetei. Rossz be­idegződéssel itt léphetünk be az effajta műveknél divatos „értelmezések” csapdájába. Mi minek felel meg és mit jelképez? A társadalom mo- dellje-e ez az intézet? Opti­mizmus csendül-e ki a befe­jezésből vagy éppen a teljes reménytelenség képsorai ezek? Bármelyik válasszal a kijelentő mondatok merev kategóriáiba zárjuk és le­egyszerűsítjük a filmet. Már­pedig az a legóvatosabb kö­rülhatárolást sem engedi, szűk neki, lerúgja magáról. Formántól mi sem áll tá­volabb, mint a parabolák ál­talánosításai. öt végül is csak az ember érdekli. Nem rendkívüli egyéniségek és nem kivételes alkalmak, ha­nem a mindenkori élet, hely­zetek és bennük bárki —le­gyen . az akár egy ápolt —, aki a legkisebb emberi le­hetőségekkel is bír. Minden­kinek joga, hogy saját ké­pességein belül — sőt azon túl is — lépni, cselekedni tudjon. Ezt a jogot követeli Forman, és renddel érvelő embertelen gépezettel szem­ben. Századunk szörnyű törté­nései átértékelték már a fo­galmakat, hogyne vonatkoz­na ez a Rendre, arra a szó­ra, amire oly sokszor hivat­koztak, amit annyiszor ki­használtak. Nem ennek lát­szata mögé bújt-e a fasiszta gépezet, nem ennek nevében gyilkoltak-e halomra embe­reket? Nem ezt őrzi-e Rat­ched főnővér tökéletes szer­vezettségű intézete? A steril tiszta falak és folyosók, rend­szeres gyógyszer- és lelki­kúrák, a tudományosan ki­dolgozott, de erőszakkal be­tartott napi program és Miss Ratched arca, fagyott moso­lya, mind-mind egy konzer­vált állapot, félelmetes állan­dóság bizonyítéka. A halált, az embertelenséget árasztja ez a hideg mosoly, mert a látszat megmerevedett szép­sége (hiszen a nagyszerű Louise Fletcher, a szerep megformálója valójában szép) teszi és félelmet kelt. Korunk csatáit már régen nem a mesék jó és gonoiz emberkéi vívják. A Rosszat is a hit mozgatja, ezért két­séges a harc eredménye. Miss Ratched ereje is ebben rejlik, mindvégig hiszi, hogy jót tesz. Hiszi, ■ hogy akkor is gyógyít, amikor a tudatta­lan vegetálás szintjére gyil­kolja a Rend ellenségeit.. Most például Mc Murphyt, aki azért veszélyes, mert az életet csempészi a falak kö­zé. Ez a XX. századi csavargó- Prometheusz maga, a pilla­natra sem csüggedő, nyug­hatatlan Ember Jack Nichol­son döbbenetes alakítása. Ö az, aki mindig fogadni akar — egy dollárba, húsz dollár­ba, az életébe —, mert győz­ni akar. És mindig veszít. Mégis, minden próbálkozása mögül áthallik a sziszifuszi győzelem reménytelenül da­cos biztatása: — De én leg­alább megpróbáltam! Halálos veresége üzenet lesz, mert van, aki meghall­ja. Moccan az indián, a hatalmas, hegy-erejű Főnök, szétzúzza az ablak rácsait, indul, hogy Emberként pró­bálkozzon és győzzön. Hogy otthontalan kakukként egy­szer fészkére keljen. A film Ken Kesey magya­rul is megjelent regényéből készült. Ez egyetlen suta monológ, a magát süketné­mának tettető, lustán sertg- pertélő indián sajátosan át­szűrt ködös képeinek, této­ván eszmélkedő gondolatai­nak halmaza. Ezt az ereden­dően szubjektív világot nem vállalhatta Formán, sőt a fiimi ábrázolás tárgyszerű­ségéből kiindulva tudatosan kerülnie kellett a túlzásokat. Ugyanakkor soha nem visz- szafogott, mindig a pilla­natnyi helyzetben adott vég­letek között suhanunk, emel­kedünk végigjárva a neve­tés és a sírás közti út min­den állomását. E végletek közti távolság állandóan nő, miközben a film ritmusa egyre gyorsul. (Nagyszerű érzékkel követi Haskel Wex- ler keze nyomán ezt az élén­külő kameramozgás és az elviselhetetlenségig fokozza a feszültséget, amit aztán gyönyörű, méltóságteljes be­fejező képsorral old fel.) Az ellentétek egymást magya­rázó, a semleges képeknek és párbeszédeknek is töltést adó erejét használja tó a rende­ző. Tudja, hogy nincsenek csak "nevetséges vagy csak tragikus helyzetek. Kont­rasztjaival ezért enyhíti a fájdalmat, illetve szorítja torkunkra az önfeledt neve­tést. Így lesznek filmjében embertelen szörnyekké az ún. „normális emberek” és így dadoghatják el az ún. „bo­londok” az ember szívszorí- tóan nevetséges és fájdalmas himnuszát. Bérezés László Fontos az esztétikum is! Újabb tájrendezési tervele A Balaton környék termé­szeti tájegységeinek megvé­dése, a gazdálkodás és az idegenforgalom érdekeinek egyensúlyban tartása, sür­gette az Országos Környe­zet- és Természetvédelmi Hivatalt, hogy terjessze a tájvédelmi körzetek határait. A tihanyi tájvédelmi kör­zet a Balaton 1000 hektáros vízterületével bővül. A ba­dacsonyi tájvédelmi körzet pedig 7500 hektárra terjesz­tik tó, amelyben törvényi védettséget kap a Szent- Györgyhegy, a Gulács, a Tó­tihegy, a Csobánc és Sziglí- get. A jövő év márciusára el­készül a badacsonyi tájvé­delmi körzet tudományosan megalapozott, összevont és részletes tájrendezési terve. A táj jellegének, esztétikai képének fenntartása, re­konstrukciója mellett a mes­terséges alkotóelemek egyen­súlyára különös gonddal ügyelnek. Korlátozzák példá­ul az építkezések módját, a bányászást, az ipartelepítést, de ösztönöznek minden olyan gazdasági tevékenységet, amely hagyományos és nem sérti a tájegység jellegét. Különös jelentőségűnek tart­ják a szőlőkultúra fenntar­tását és a gazdálkodás fel­lendítését. A tájvédelem, az eredeti környezeti kép fenntartásá­ra és a gazdasági érdek egy­aránt sürgeti a szőlővidék rekonstrukcióját. A tájképi igények, a keákenyteraszos telepítést helyezik előtérbe. A tájrendezési terv készí­tői különös fontosságúnak tartják az erózió elleni szer­vezett védekezést: az érté­kes termőterület „lecsúszá­sának” megakadályozását és ezzel együtt a Balaton víz­tisztaságának megóvását. 60 ÉVE KAPTA TANÍTÓI OKLEVELÉT Régi ház, de jól „tartja magát”, akárcsak gazdája, a 80 esztendős Váradi Zoltán nyugdíjas tanító, a gregorián énekek egykori „interpretá- tora” és a falu honismereti körének most is aktív veze­tője. A jászjákóhalmi tanító 1917-ben vette át oklevelét Egerben, a Tanítóképző In­tézetben. Tiszadabon egy évig segédtanítóskodott, az­után hazajött Jászjákóhal- mára. — Jászjákóhalmán azt mondják,, hogy aki csak je­lét tudja annak, amit ön tud szülőfalujáról, megírhatja a település krónikáját. — Amit én tudok Jászjá- kóhalmáról, az csup'án a fe­^ THALIA SZEKERÉN j A Scheftsik-kertben fel­épült az első szolnoki kőszín­ház. 1891-ben nyitották meg, Jankovics Jenő Prológja után Jókai Szigetvári vérta­núk című drámájával és Do­nizetti Szerelmi bájital című operájával. Nem sokkal ké­sőbb Micsey György társula­tát fogadta Szolnok, de a ha­talmukat féltő városatyák veszélyesnek jelentették ki a színházat, kitiltották a társu­latokat! Hontalanná lett Thália: csendőrlaktanyának alakították át az első szol­noki kőszínházat. Csak a fa­lak álmodtak tovább a kar­csú primadonnákról. A nagyobb vidéki városok­ban már mindenhol volt ál­landó kőszínház. 1857-ben felépült a miskolci, 1865-ben a debreceni, 1878-ban a bé­késcsabai, 1886-ban a szege­di és 1896-ban a kecskeméti színház. 1904. végén haladó szelle­mű tanárok, jogászok és fes­tőművészek levelet küldtek gróf Festetics Andorhoz, a vidéki színészet országos fel­ügyelőjéhez, és felhívták a figyelmét egy állandó jelle­gű, korszerű színház építésé­nek szükségességére. 1905. januárjában a művészpárto­ló értelmiségiek nyomására Thália új otthona a kor ízlésének megfelelően sze­cessziós stílusban épült. A megnyitó előadást 1912. áp­rilis 20-án tartották. A dísz­előadáson Szép Ernő mon­dott verses prológot, majd Mariházy Miklós kecskeméti színháztársulata Katona Jó­zsef Bánk bánjából mutatott be. Az előadáson vendégmű­vészként fellépett Pethes Im­re is, a Nemzeti Színház tagja, aki nagyon sokat fára­dozott - az állandó szolnoki színház megvalósításáért. Az egész ország ünnepelt művé­sze volt, de sűrűn hazatért szűkebb hazájába. A Mariházy társulat több mint egy évtizedig vendég­szerepeit Szolnokon. Az igaz­gató, Mariházy Miklós, Szol­nok megyei földbirtokos volt, aki eladta birtokát és szín- társulatot szervezett Kecske­méten. Az első világháború évei­ben az anyagi ínségtől elkín- zott karzati közönség kényte­len volt hátat fordítani a színháznak. Csak a páho­lyokban ült néhány arisztok­rata és helyi nagyság, így a kecskeméti—szolnoki társu­lat csaknem tönkre ment. 1919. márciusa alapvető változást hozott a magyar A fehérterror éveiben tel­jesen megbénult Szolnok művészeti élete. Thália egy­kori otthonából, az első szol­noki kőszínházból jajkiáltás hállott: cicáztak a szép csen­dőrtollak. A Színügyi Bizottság 1926. március 2-i ülésén dr. Sár- közy György városi tanács­ié annak, amit tudni kell ar­ról a helyről, ahol született, ahol él az ember. Mert ki sejthette másfél évtizeddel ezelőtt, amikor megalakítot­tuk a honismereti kört, hogy milyen értékes emlékeket őr­ző kelta és avarkori edények, a honfoglalás idejéből szár­mazó kardok, lándzsahegyek, kengyelvasak, karperecek, övdíszek és levelek hevernek elfelejtve a földben, a pad­lásokon, a pincékben, elha­gyott tanyák pajtáiban. — A felszabadulás után is vállalta a tanítás mellett a különböző megbízatásokat? — Vállaltam, nem a taní­tás mellett, hanem a tanítás­sal együtt. Nyolc évig voltam Vázlatok a szolnoki színészet történetéről Szolnok város képviselő tes­tületé magáévá teszi a szín- házépítés gondolatát. Thália otthonának megteremtésé­nél ott báboskodtak a mű­vésztelep festői: Szlányi La­jos, Fényes Adolf és Zombo- ri Lajos. Az alkotó elhatáro­zás tehát megszületett. Az előzetes tervek szerint 170 ezer koronára becsülték az építkezés költségeit. Szol­nok város telket ajánlott fel és 20 ezer koronát. Az állam 100 ezer koronát vállalt, de 15 évi részletre. A hiányzó pénzt csak 1910-re tudták összegyűjteni kölcsönökből és közadakozásból. Végre 1911-ben Spiegel Ferenc és Englert Károly budapesti építészek terve alapján hoz­zákezdtek az új színház épí­téséhez. színházak életében. A színé­szek többsége izzó lelkese­déssel a forradalom mellé állt. Egy nappal a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása után a Forradalmi Kormány­zótanács köztulajdonnak nyilvánította a színházakat. A művészek az államtól kap­ták fizetésüket. A Szolnoki Munkás 1919. április 18-án nagy terjede­lemben közli Zádor István nyilatkozatát: „Művelődés­ügyünk vezetői gondoljanak arra, hogy minden, ami szép és művészet, közkinccsé le­gyen. Nevelni, tanítani kell a proletárságot, intelligenssé, műveltté kell tenni a dolgo­zók millióit, hogy mindaz, amit a művészet nyújt, ne egyes kiváltságosoké, hanem a proletárok közkincse le­gyen”. A Tiszántúlon már dörögtek a fegyverek, a bur- zsoá intervenció létében fe­nyegette a munkáshatalmat, amikor a kecskeméti—szol­noki színészek nevében Ma­riházy Miklós színigazgató is hűségnyilatkozatot tett a proletárdiktatúra mellett. Megszervezték a „ketten egy jeggyel” mozgalmat, de a ti- . szai front közelsége lehetet­lenné tette az új színházpo­litika kibontakozását. nők bejelentette, hogy Szol­nok még más városokkal együtt sem képes színiszezont fenntartani. Javasolta, hogy nagyobb színikerületbe tár­suljon be Szolnok, mert így talán 4—5 hetes színiszezon megtartására esetleg lehető­ség nyílik. A Városi Színügyi Bizottság Sebestyén Mihály a HNF községi bizottságának elnöke, két ciklusban a köz­ségi tanács társadalmi el­nökhelyettese, 1963 óta va­gyok tanácstag, azóta veze­tem a honismereti kört, „igazgatom” a falu múzeu­mát. Megírtam a község tör­ténetét, amely díjat nyert, a jászjákóhalmi iskolák törté­netéről szóló krónikámat a megyei levéltár őrzi. Váradi Zoltán 80 esztendős nyugdíjas tanító a jászberé­nyi Tahítóképző Főiskola dísztermében rendezett ün­nepségen a napokban vette át a gyémántdiplomát abból az alkalomból, hogy hatvan évvel ezelőtt szerezte meg tanítói képesítését. — illés — miskolci társulatát hívta meg. A Sebestyén társulat volt a vidék egyik legerősebbike. (Az egykori szolnoki igazga­tó 70. születésnapja alkalmá­ból 1963 tavaszán magas kor­mánykitüntetést kapott.) A Sebestyén társulatnak egy év uán mégis távoznia kellett Szolnokról. Hosszas tárgyalások kezdődnek a debreceni színház igazgató­jával. Sokáig nem születik érdemleges megegyezés, „Szolnokon csak az csináljon színházat, aki tönkre akar menni. A város anyagi és er­kölcsi támogatása nélkül semmit sem tehetek. Nem gondolod polgármester úr, hogy kutyakomédia a szín­művészet ott nálatok?” — írja a debreceni igazgató. Végre kedvezményt adott a város. 1931-ig Kardos Géza debreceni társulata játszott Szolnokon. Ezzel az együttes­sel is nagy művészegyénisé­geket láthatott a közönség. Itt játszott Ditrói Ica, Ha- lassy Mariska, Sulyok Mária, Erdődy Kálmán, Misoga László és Sugár Mihály. A színház és a város veze­tői közötti összetűzések szin­te állandóak voltak, mert a Képviselőtestület csak mini­mális pénzügyi támogatást szavazott meg a társulat ré­szére, bevétele meg alig volt a színháznak, hiszen az egy­szerű emberek számára még a karzati helyárak is nagyon magasak voltak. 1935-ben új színikerületi beosztást alakítottak ki: Kecskemét—Üjpest—Békés­csaba—Szolnok az új színi­kerület városai. A város pol­gármesterével az új igazga­tó, Miklósy Imre sem boldo­gult: „ .. .kegyeskedjék lépése­ket tenni Polgármester Or abban az irányban, hogy Szolnokon is megkapjam azt a subvenciót, amit más vá­rosok oly nagylelkűen már rég eljuttattak.' hozzám. Saj­nos, Szolnokon nincs remény egy közepes jó szezonra sem, így nem tudom megtalálni számításomat a város meg­értő segítsége nélkül. A ver­gődő magyar színészet nevé­ben kérem megértő támoga­tását, és úgy én mint társu­latom igaz hálája fogja kí­sérni Nagyságod minden gondolatát”. Bajor Gizi, Somlav Artúr Az 1937-es szezonra Szik- lay Jenő szegedi színtársula­tát hívták meg a városba, de ez a társulat az évad befejezé­se előtt kénytelen visszamen­ni Szegedre. Bánki Róbert társulata tartott még az év­ben nyolc előadást, • ekkor Szolnokon játszott Bajor Gi­zi és Rajnai Gábor. A háború előszele már érezteti hatását. A néptöme­gek további elnyomorodása alapjaiban veszélyeztette a szolnoki színészet létét. Az előadásokat üres házak előtt tartották. 1939-ben Unger István, majd Inke Rezső tár­sulata próbálkozott. Nyolc­tíz előadás után menniük kellett: nincs megélhetés. 1940-ben tavasszal és ősz­szel Túróczi Gyula társula­tát fogadta a város. Ismét itt játszik Kiss Ferenc és né­hány napig Tőkés Anna is. Az évad másik kiemelkedő eseménye Fogarasi Mária Júliája és Lontay Margit Ró­meója. A háborús évek meghúz­ták a halálharangot a szol­noki színészet felett. Egy-egy felejthetetlen színházeste maradt ugyan ezekből az időkből: Dayka Margit, Bulla Elma, Halasi Mariska, Simor Erzsi, Bessenyei Ferenc, Já­vor Pál, Ladányi Ferenc, Pá- ger Antal, Pálos György, Somlay Artúr, Zách János fellépése, de az igaz művé­szet helyét az egyre inkább fasizálódó társadalomban átveszik a sebtében összeho­zott kívánsághangversenyek, a háború propagálása. (Folytatjuk) Tiszai Lajos Legyen a kultúra mindenkié Csak az, aki tönkre akar menni II szülőhely szerelmese

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents