Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-14 / 191. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. augusztus 14. SZOLNOK MEGYEI Ifnhn [ Rättviksböl Svéd népi táncegvüttes érkezett megyénkbe 1977. AUGUSZTUS 14., VASÁRNAP MARCELL NAPJA A Nap kél: 4.38 —, nyugszik: 18.58 órakor. A Hold kél: 4.11 —, nyugszik: 18.23 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: túlnyomóan felhős idő, többfelé záporral, zivatarral. Megélénkülő északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos helyeken 20, másutt 25 fok körül. John Galsworthy Száztíz évvel ezelőtt, 1867. augusztus 14-én született és 1933-ban halt meg John Galsworthy Nobel-dUas angol regény- és drámaíró. Gazdag nagypolgári esalád gyermekeként (apja híres ügyvéd volt) maga is jogi pályára készült. Tanulmányai elvégzése után ügyvédi oklevelet szerzett, de — egy rövid kezdeti időtől eltekintve — soha nem praktizált. Nevéhez fűződik a PEN Club megalapítása; ő volt első elnöke is. Leghíresebb műve a tv-válto- zatban nálunk is nagy sikert aratott Forsyte Saga, melynek központjában a „tulajdonosi szemlélet” áll. Ennek megtestesítője az egész regényfolyam uralkodó figurája, „a vagyon ura”, Soames Forsyte, ö mindent a vagyon, a tulajdon ' viszonylatában mér: szerelem, szépség, művészet is vagyontárgy — vagy jobb esetben üzleti érték — formáját ölti számára. Vele szemben Jolyon Forsyte képviseli a burzsoázia nemesebb törekvéseit, a művész-polgár típusa ő. aki — a burzsoá értékrend törvényei szerint — ki íc taszlttatik ebből a társadalomból, amikor törekvé- ' seinek érvényt akar szerezni. Galsworthy az irodalmi Nobel- dijat 1932-ben kapta „az ábrázolás nemes előkelőségéért, amely a Forsyte Sagában éri el csúcspontját”. Kommunista műszak Tegnap, a szolnoki Tisza- menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat kilenc szocialista brigádja kommunista műszakot tartott. A külön műszak teljes bevételét a szolnoki Marx- parki óvodának és a Szigligeti úti bölcsődének ajánlották fel. Július 30-a után tegnap ismét kommunista műszakot tartottak a szolnoki KEVI- TERV KISZ-fiataljai is. Munkájuk értékét befizetik a VIT-alapra. Kiállítás Kunhegyesen A „Kunhegyesi munkahelyi tárlatok” sorozat idei második kiállítása holnap délután 2 órakor a Középtisza- vidéki Áfész tanácskozótermében nyílik meg. A kunhegyesi Közönségnek ezúttal megyénk kilenc amatőr képzőművésze mutatkozik be. Az augusztus 24-ig nyitva tartó tárlaton, olajfestményeket, pasztellképeket és grafikákat láthatnak az érdeklődők. Törzsszámlálás A szentgáli Tiszafa-erdőben nemrégen törzsszámlálást hajtottak végre. A‘ Bakony- nak ezen a — Szentgál községhez közel eső részén három foltban mintegy 120 000 tiszafát vettek „leltárba”. A részletes felmérés megerősítette azt a feltevést, hogy itt található a világ egyik legnagyobb tiszafa-erdeje, megközelítő nagyságú tiszafát a Kaukázusban tartanak nyil- . ván. A védett területen gyalogösvényt képeztek ki a köny- nyebb megközelítés céljából. A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem szakemberei a ' tiszafásban egy vizsgálati sort is megjelöltek, amely tudományos megfigyelésekre szolgál. Kenyéren és vízen H pincében láncot segítőjét itta Kajtor Lajos gyöngyösi lakos igen súlyos váddal, a személyes szabadság megsértése miatt állt tavasszal a gyöngyösi járásbíróság büntető tanácsa elé. Kajtor Lajos Abasáron házat épített és M. L. helyi lakos is segített neki. Az idősebb beteges embert kihasználta, ha nem akart neki segíteni, fenyegette, sőt több ízben meg is verte. M. L. félt „munkaadójától” s ezért nem jelentette Sehol a bántalmazást. Kajtor vérszemet kapott, s több ízben például a gépkocsi csomagtartójába bezárta, fenyegette. 1976 őszén odáig fajult a dolog, hogy Kajtor M. L.-t az épülő ház garázsában leláncolta 'és több napig fogva tartotta a szó szoros értelmében kenyéren és vízen. De nemcsak • fogva tartotta, hanem dolgoztatta is. Az ügyhöz még hozzátartozik, hogy korábban M. L.-t úgy megverte, hogy súlyos műtétet kellett rajta végrehajtani. A gyöngyösi járásbíróság büntető tanácsa elsőfokon sanyargatással elkövetett személyes szabadság megsértése miatt, valamint súlyos egészségromlást okozó testi sértés miatt 3 évi és 4 hónapi szigorított börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kajtor Lajost. Az Egri megyei Bíróság jogerős ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. — Mint régi kedves ismerősöket köszöntőm az együttes tagjait, — mondta Sípos Károlyné, az SZMT titkára tegnap délelőtt, amikor a svédországbeli rättviksi Folk- danslag táncosait, illetve a csoport vezetőit köszöntötte a Ságvári Endre megyei Művelődési Központban. Korábban már hírül adtuk olvasóinknak, hogy a Tisza tánc- együttes 1976-os svédországi látogatásának viszonzásaként érkezik a rättviksi tánc- együttes megyénkbe, tíznapos vendégszereplésre. Tegnap délelőtt volt alkalmunk szót váltani az együttes hat vezetőjével. Hans Fűm, Susanne Haga az együttes táncvezetői, a rokonszenves fiatal házaspár, Ingve Hagman és Maj-Britte Hagman a csoport zenei vezetői, Britt-Marie Stenhols és Karl-Erik Lindgren ugyancsak az együttes vezetői. Hans Fumt szűkebb pátriájukról kérdeztük. — Rättviks Stockholmtól északra, 300 kilométerre Van. Kisváros Közép-Svédorkzág- ban, Dalama megyében. Ez a terület arról híres, hogy itt ápolják legjobban a népi hagyományokat, itt a legintenzívebb a folklórörökség őrzése, feldolgozása. Rendszeresek az évenként megtartott fesztiválok, amilyenen például a Tisza táncegyüttes is szerepelt. De ezen a vidéken nagy hagyományai vannak a fafaragásnak, a kerámiakészítésnek is. — Mikor alakult az együttesük? — 1948-ban. Célunk, hogy megőrizzük a népi tánc haVendégek és vendéglátók vidám beszélgetés közben gyományait. Műsorainkon pásztortáncok és egyéb tánc- kompozíciók szerepelnek. — Kik az együttes tagjai? — Negyvennégyen vagyunk. Többen tanárok — mint Susanne, Ingve, Maj- Britt és Karl-Erik. Britt- Marie Stenhols, a tanácsnál titkárnő, én közgazdász vagyok. Általában Rättviks- ben és környékén laknak az együttes tagjai, de vannak akik Stockholmban dolgoznak és csak hetenként utaznak haza. — Hogyan tudnak így próbálni? — Hetenként egyszer tar- ' tunk próbát. Ellentétben a Tisza táncegyüttessel, amely ha jól tudom hetente három alkalommal is tanulással tölt egy bizonyos időt. — ön mint közgazdász, mikor jegyezte el magát a népi tánccal? Megkezdődött a csongrádi napok programja . ..~ ■ AUGUSZTUSI VONULÁS Csongrádban tegnap zenés ébresztő köszöntötte a lakosságot, ezzel is jelezve, hogy egy hétig tartó kulturális és szórakoztató program kezdődik a városban. A XII. csongrádi napok ünnepélyes megnyitóját délelőtt a tanácsháza előtt tartották meg. Sok ezer érdeklődő jelenlétében ide vonult fel az ipari szöJó volt a réceköltés Megkezdődött a vadászat Megkezdődött a vadkacsa- vadászat az Alföldön, tegnap néev megye — Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Hajdú Bihar — vadásztársaságának tagjai álltak lesbe a vadvizek, nádasok környékén. Az idén jó volt a réceköltés, s fejlettek a kacsák, húzásuk azonban még nem az igazi. A sok csapadéktól megdagadt tavak, tócsák gazdag élelemszerzési lehetősége helyhez köti a vadkacsát, riasztásra is alig röppennek fel. Ennek ellenére a MAVAD kecskeméti telepe, ahol az ország ösz- szes lőtt vadszámyasát fogadják, több ezres zsákmányt vár a hétvégi vadászatból. A vadkacsát feldolgozzák és konyhakészen exportálják. Veszprém ben Felrobbantottak egy házsort Tegnap délelőtt Veszprémben a turisták és a helyben lakók ezrei figyelték miként tűnik el egyik percről a másikra a városközpont egyik régi része a Bajcsy Zsilinszki út eleje. Kétórás időtartamra lezárták a megyeszékhelyen a nyolcas számú fő közlekedési utat valamint a Balatonhoz vezető elágazásokat és robbantással bontották le a szanálásra ítélt szakaszt. A jövőben ezén a részen a város szívében kap majd helyet a veszprémiek régóta várt új filmszínháza. vetkezetek dalostalálkozójára érkezett hét kórus. Ugyancsak tegnap tartották meg a veterán személy- gépkocsik ügyességi versenyét. Az augusztus 21-ig tartó eseménysorozaton koncertek, folklórműsorok, könnyűzenei és irodalmi estek, látványosnak ígérkező tiszai vízi felvonulás, sportversenyek színesítik a programot. Új tejüzem Kiskunfélegyházán Kiskunfélegyházán felépült Bács-Kiskun megye legújabb tejfeldolgozó üzeme. A korszerű élelmiszer- ipari létesítmény 27 millió forintba került. . — Még gyerekkoromban, folytattam az egyetemen, és ma pusztán személyes érdeklődésből vagyok tagja az együttesnek. — Milyen gondolatokkal érkeztek hozzánk? Mire kíváncsiak? — Arra, hogyan élnek a magyar emberek. Nos, lesz alkalmuk, hogy ezt meglássák, hiszen programjukban nemcsak többszöri fellépés- szerepel, hanem kirándulás Berekfürdőre, a Hortobágyra, Budapestre, részt vesznek a mai, Kőtelken rendezendő lovasnapon, ellátogatnak majd a II. tiszai vízlépcsőhöz, Hajdúszoboszlóra, Egerbe, Debrecenbe. Bizonyára gazdag élményekkel utaznak majd visz- sza hazájukba. V. V. Lottótájékoztató A Soortfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 32 játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalá- latos szelvénye 132 fogadónak volt, nyereményük egyenként 49 629 forint. Három találatot 8870 fogadó ért el, nyereményük egyenként 369 forint. A kéttalálatos szelvények száma 244 026 darab, nyereményük egyenként 17 forint. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Leugrott egy tehén az autóról Tegnap reggel a pilishegyi Állami Gazdaság vágóhíd felé tartó pótkocsis tehergépkocsijáról, a Hámán Kató út 1-es számú ház előtt a kocsi védőkorlátját áttörve leugrott egy piros-tarka tehén. A szerencsétlen állat hátsó jobblábát eltörte. Egy kisebb teherautóval szállították a vágóhídra. Piaci szemle igyre több a szőlő Szolnokon a hétvégi piacon bőséges volt a gyümölcskínálat. Egyre több a szőlő, sokak kedvelt csemegéje. Az ára is elfogadható, a ZÖLD- ÉRT-nél lehetett venni 16 forintért, és a magánkereskedőknél "sem volt 24 forintnál magasabb az ára. Szilvából szép beraknivalót is hoznak már eladásra, kilóját 6—8 forintért mérik. Barackot és körtét 6—16 forint közötti áron lehetett venni. Az alma kilóját 3—10 forintra tartották. Burgonyából a termelőszövetkezeti üzletekben 6 forintért mértek egy-egy kilót és a magánkereskedők sem kértek érte 7 forintnál magasabb árat. Vöröshagymát a tsz- boltokban 6 forint 60 fillérért lehetett venni, a magán- termelők viszont 12 forintot is elkértek érte. Zöldbabot most a tavaly ilyenkori árnak éppen a feléért, 6—10 forintért adtak kilónként. A ZÖLDÉRT-nél 2 forintba került a fejes káposzta és 6 forint 60 fillérért adták a kelkáposztát. A zöldpaprikát sem adták drágábban 4—8 forintnál kilónként. Ez az ár is fele a tavaly ilyenkorinak. A legszebb paradicsomot mérték 3 forintért az eladók. 1 forint volt a salátának való uborka és a főzőtök kilója. Karfiol kevés volt, 15— 20 forintra tartották kilóját. Fejtett babot is árultak, 20 forintért literenként. A tojás változatlanul 1,50'— 1.60-ért kelt. Vágott csirkét és kacsát 40—50 forintért kínáltak. A vágottbaromfi- szaküzletben sokan vették a leszállított áron — 29 helyett 24 forintért — kínált tyúkot. A jászberényi piacon 37 forintba került az élő csirke és 30 forintért a pulyka kilója, kacsát 25 forintért kínáltak. 1 forint 60 fillér volt a tojás. Sárgarépából és petrezselyemből 1—2,50 forintba került egy-egy csomó. A káposztafélék kilójáért 4—6 forintot kértek az eladók. 2 forint volt a paradicsom és 3 a zöldpaprika kilónkénti legalacsonyabb ára. A zöldbabot 4—7 forintért adták. Sok főznivaló kukorica is elkelt, 1—1,50 forintért darabonként. Almát és körtét 3—10 forintért, szőlőt és barackot 6—15 forint közötti áron mértek. Dinnyéből 3—4 forintért kelt egy-egy kiló. Sütőipari szakbolt, kenyérpavilon Két újabb létesítménnyel, egy sütőipari termékeket árusító szakbolttal es egy piaci kenyérpavilonnal gazdagodik Jászberény. A szakbolt a Dózsa György úton a volt péksüteményüzem és kenyérbolt helyén épül 300 ezer forint költséggel, a Sütőipari Vállalat jászberényi üzemcsoportjának beruházásában. Több mint 40 négyzetméter alapterületű, praktikusan berendezett eladóterével, tágas raktárával, szociális létesítményével a város egyik legkorszerűbb szakboltja lesz. Két műszakban tart majd nyitva, sütőipari termékeken kívül tasakos tejet és FÜ- SZÉRT-árut kaphatnak ott a vásárlók. ' A kenyérpavilon a fedett piacon épül, mintegy 150 ezer forintos költséggel. Az első olyan kereskedelmi egysége lesz a fedett piacnak, amely a friss kenyéren, péksüteményen kívül tejet is árusít. A pavilont szeptember elején nyitják meg. ■ A TISZAFÖLDVÁRI Lenin Termelőszövetkezet építőbrigádja korszerű műhelyt épített a téesz I. kerületében. A nehézgépszerelők a jövő hónapban már birtokukba vehetik a műhelyt. • MA ESTE a szolnoki Ifjúsági Parkban disc-jockey műsort rendeznek. A 17 órakor kezdődő programot Csupor Sándor vezeti. ■ A NAPOKBAN befejezték Kuncsorbán a termelő- szövetkezet gazdasági épületeihez vezető út építését. A 4 ezer négyzetméternyi útra 3 millió forintot költött a gazdaság. © ZÁSZLÓKAT és drapériákat varrnak a mezőtúri Ruhaipari Szövetkezet szocialista brigádjai társadalmi munkában a város 600 éves jubileumi ünnepségeire. ■ AZ AGYAG POÉTÁJA. Borsos Miklós művészetéről láthatnak kisfilmet, hallhatnak előadást kedden este a kunmadarasiak, a művelődési központ ismeretterjesztő kisfilm-sorozatában. ■ A TÜRKEVEI Vegyesipari Szövetkezetben ebben a tervidőszakban csaknem 15 millió forintot költenek beruházásra. Elsősorban építőipari gépeket vásárolnak, de jelentős mértékben fejlesztik a járműparkot is. S201N0K MEGYfl Néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320. 12-069 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és . a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag'u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla