Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-14 / 191. szám
1977. augusztus 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mezőtúri kaleidoszkóp 600. születésnapját ünnepeli jövőre Mezőtúr. Az évfordulót tu- domáryos ülésekkel, kulturális és sportrendezvényekkel, új létesítmények átadásával teszik emlékezetessé. Javában folynak az előkészületek. A napokban helyezték el a társadalmi összefogással épülő 200 személyes óvoda és a 800 adagos konyha alapkövét. Képünkön még csak a makett látható, de egy év múlva már birtokba vehetik az óvodát és a konyhát a mezőtúriak. £vek éta gondot okoz a megfelelő ivóvíz. Az ötödik ötéves tervben megépül egy 700 köbméteres, acélvázas víztorony és víztároló, de újabb kutak fúrását is tervezik a városban. Mezőtúr portalanított úttal - kivéve a főutakat - nem rendelkezett. A felszabadulás után nagyarányú útépítés kezdődött. Az idén is folytatják a munkát. Képünkön építik az Asztalos János utat amely a város főteréhez vezet. Látogatóban Szolnokon BESZÉLGETÉS GEORGII GEORGIJEVICS BUGU0VVIL Katonaként járt Szolnokon. Azóta nyugállományba vonult, Iváno Frankovszkban él. Legutóbb ’73-ban töltött néhány napot a megyeszékhelyen. Most a TESZÖV és a tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezet, valamint Szolnokon élő barátai meghívásának tett eleget és augusztus 1-től 13-ig ismét ellátogatott családjával együtt a megyébe. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele. — Merre járt a két hét alatt? _____ — Sokfelé elvittek a barátaim. Jártam a kunszentmártoni járás községeiben, a tiszaföldvári Lenin és a tószegi Petőfi termelőszövetkezeT tekben. Természetesen alaposan szétnéztem Szolnokon is, meglátogattam az itt élő barátokat, ismerősöket. — Milyennek látja most a várost? Mennyit fejlődött mióta nem látta? — Rengeteget változott, gazdagodott a város. A régi helyismeretem alapján már nehezen tudnék közlekedni, annyi az újdonság. Jól dolgoztak az építőik az elmúlt négy évben. Különösen megtetszett a város központja és az állomás környéke. Ilyen vasútállomást nem mindenütt lát az ember. Kerestem a régi, megkopott vasúti épületeket, de se híre, se hamva a múltnak. Nagyon sok tízemeletes és annál magasabb épületet számoltam. Megragadott, hogy milyen szépek, korszerűek a lakótelepek. Kellemes látvány a József Attila úti lakótelep és hatalmas lesz a Széchenyi is. A Zagyva-partra rá sem lehet ismerni. Jól sikerült a 4-es fő közlekedési út városi szakaszának korszerűsítése is. Nem vásárlási szándékkal, hanem kíváncsiságból szinte minden boltot, áruházat végigjártam. Legjobban a Centrum Áruház és a Szövetség ABC tetszett. Áruval teli polcokat, bőséget láttam. Hasznosnak tartóm a szezonvégi kiárusítást is, ami akkor kezdődött, amikor megérkeztem. Szolnokot összehasonlítva más magyar várossal nyugodtan mondhatom, hogy jó eséllyel benevezhetne a városok „szépségversenyébe”. — Említette, hogy néhány termelőszövetkezetben is járt. Mj a véleménye munkájukról? — Csodálkoztam, hogy a szeszélyes időjárás ellenére sikerült az idén is jó termelési eredményeket elérni. Ez pedig csak a szervezett, jó munkának köszönhető. Például a tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezetben elnéztem, hogy milyen korszerű gépekkel dolgoznak. Ritkán látni olyan komplett, jól felszerelt sertéstelepet, mint ott. Nagyon tetszett az öntözésük: átgondolt és szervezett. Ennek köszönhetik a jó zöldségtermést. A szövetkezetekben nemcsak a termelésre, hanem annak irányítóira az emberekre, szociális körülményeikre is nagy figyelmet fordítanak. A legtöbb helyen modern öltöző, fürdő, üzemi konyha, ebédlő, pihenő áll rendelkezésükre. — Eltelt a két hét. Mikor utaznak el? — Sajnos ismét el kell búcsúzni- barátaimtól, hiszen vasárnap, augusztus 14-én utazunk haza a családommal. Jól éreztem magam itt és szeretnék még nagyon sokszor eljönni Szolnokra. Ezért úgy köszönök el: viszontlátásra. Sz. E. D egfenyegettek: ha nem adom tovább a hozzám írt „elmés” szöveget, elvesztem az állásomat, esetleg meghalok. De ha szerencsés akarok lenni — mondjuk egy ötöst nyerni a lottón — akkor másoljam le húsz példányban a szöveget, és küldjem el ismerőseimnek. Ha ez utóbbit megteszem kilenc napon belül a szerencseüánc engem is elér... de ha nem, akkor úgy járok mint az a bizonyos „Ivite Davine tisztviselő”, aki megkapta a másolatot, de megfeledkezett róla. ezért elvesztette állását... vagy mint „Danilla Lisette”, aki rengeteg dollárhoz jutott, de mivel a láncot megszakította, meghalt... Hm... 20 példányban .;'. Meggondolandó... Csak tudnám, hogy ki volt a szerencsétlen Ivite Davine, még Danilla Lisette? Elég balga volt a szegény Lisette az bizonyos. Bizonyára nem olvasta el kellő figyelemmel a szerencseláncra hívó szöveget. És az a szegény Ivite Davine! Elvesztette az állását. Igaz, az Amerikai Egyesült Államokban ez nem ritka jelenség, mert ha jól olvastam a minap, több millió munkanélküli van ... úgy kell neki, ha feledékeny csak „láncolnia” kellett volna. Sajnos azt sem tudom, ki volt Gart Anna, akire a lánclevélben hivatkoznak és aki állítólag 1902-ben 2 milliót nyert lottón, mert szétküldte a húsz példányt.. .hm... itt valami nem stimmel! Ha az Űj Magyar Lexikonnak hinni lehet, akkor Magyarországon 1897-ben megszüntették a szerencsejátéknak ezt a formáját, és csak 1957-beri indították meg újra. Vagy a hölgy nem magyar volt, s csak tévedésből írták így a nevét? leginkább az ejt gondolkodóba: ha valaki | annyira "hisz a szerencseláncban, miért nem írta alá a nevét? Én X. Y. írok neked, hogy szerencséd legyen ... vagy nem szeretné ha — jogosan — butának néznék, korlátoltnak tartanák? Ügy látszik ennyire ő maga sem bízik a szerencséjében! — V — A város lakossága sok hasznos társadalmi munkát végez. A képen látható Lendület Szocialista Brigád - tagjai a DATE mezőtúri főiskolai karának tanműhelyében dolgoznak - fejenként 40 óra társadalmi munkát vállaltak ebben az évben a városért A 600. évfordulóra több középületet, intézményt újítanak fel Oj „köntösbe" öltözik többek között a művelődési központ, a Bo- 7 rostyán étterem. Képünk a főtéri áfész áruház és kereskedelmi szakmunkásképző iskola rekonstrukciójáról készült (Fotó: Nagy Zsolt) 5. Bálint és Zsuzska még nincs egy éve, hogy ismerik egymást. Bálint egy szombat délután hazautazott a szüleihez. Vasárnap este jött visz- sza. Szamosházának két megállója van: a felső, az az állomás; az alsó csak egy régi, kimustrált vasúti kocsi, ott jegyet se adnak. Bálint mindig a kerten járt, ott rövidebb az út a megállóhoz. Hozott könyvet az útra. A harmadik oldal után, ahogy felnézett, megállapította, hogy ő egy nagy ló ... Olvas, ahelyett, hogy ezt a lányt nézegetné, aki vele szemben ül. A lány csak Szatmári lehet! Ilyen arcú lányok ott vannak; szőkék, kék szeműek. Az a jó a szatmári lányokban, hogy egy szóra tudnak nevetni. — Szatmárra, ugye? — Nem! Bikszádfürdő ... — Azt mondják, ott még a szatmáriaktól is szebbek a lányok! Nem mutatott hajlandóságot a beszélgetésre... „Okosabb, ha olvasok! Semmi striciSkedés!” — Én csak Szatmárig megyek! „Jó lenne, ha azt mondanád, de kár!” A lány nem mondott semmit, még jobban behúzódott a sarokba, álmosnak látszott. — És még ma vissza is jön? — Ma? Éjszaka lesz, mire Máramarosszigetre érek! „Óh, te kis szélhámos, az előbb Bikszádfürdőt mondtál...” Bálint nem figyelmeztette. Beérkezett a vonat Szatmárra. A lány — még meg se állt a szerelvény — kiment a fülkéből. Bálint megnézte. Se a má- ramarosszigeti, se a bikszá- di vonatra nem szállt fel. Elindult szépen az Attila utcán, befelé a városba. „Mégiscsak szatmári vagy, te kis aranyos!” Utánasietett, nem szólt, mellé ért. Mentek egymás mellett. — Mit akar? Én asszony vagyok! Hagyjon békén! A szamosházi pap felesége vagyok! — Én pedig Járó Bálint, gimnáziumi tanár! Járó László, szamosházi kerékgyártó fia! Járó Sándor presbiter unokaöccse. Nem hiszi? Azt mondják, jobban hasonlítok a nagybátyámra, mint az apámra. Nézzen meg! — Már megnéztem! Megálltak, kezet fogtak. — Olyan furcsa, hogy otthon még nem találkoztunk! De hát a férjemet ismeri személyesen is, nem? Megismerkedhettünk volna másutt is. Persze, maga ritkán jár haza, és mi sem régen vagyunk Szamosházán! Elértek a Teleki utca sarkáig. — Huszonkettő! — Elkísérhetem? így megy maga Bikszádfürdőre meg Máramarosszigetre ? Egymásra néztek, és mintha régi gyerekkorból való barátság lenne köztük, elkezdtek nevetni. Már esteledett, amikor befordultak a Teleki utcába. Sokkal lassabban mentek végig az úton, mint máskor, ha egyedül jártak erre. A Zsuzskáék házánál két bejárat van! Egyik az utca felől, másik a kertről. A kerti bejárat messzebb esik, meg kell kerülni a házsort. Zsuzska lánykorában mindig azon járt haza, ott sötét volt, belül a kerítés mellett lehetett csókolózni, nem láttak oda apáék a házból, se a járókelők az utcáról. Mióta asszony, soha nem ment a kerti kapun. „Már rég haza kellett volna érnem. Mit mondok anyá- éknak, hol voltam eddig, hacsak azt nem, hogy a késői vonattal jöttem be, de ahhoz még korán van!” Bálint a kapuig kísérte. Megálltak a kerítés mellett, aztán egy hirtelen mozdulattal megcsókolta Zuzskát. — Maga nem normális! . — Azt mondták az egyetemen, hogy vannak normálisak, normálison aluliak és normálison felüliek! Engem az utóbbi csoportba sorolt Karácsony professzor úr... — Én is szerettem volna pszichológiát tanulni... Az elsőt követő csókok éppen olyanok voltak, mint régen, amikor Zsuzska gimnazistákkal csókolózott. „Ügy csókol meg, mintegy szerelmes gimnazista! Ma este... de aztán soha többet! Olyan korán férjhez mentem! Többet nem találkozhatok vele! Gyermekem van és férjem. Csak ez az egy este...” (Folytatjuk)
