Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-07 / 185. szám

Ára: 1- Ft SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Emlékplakett az Allende brigádnak XXVIII. évf. 185. sz., 1977. augusztus 7., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Munkafegyelem, pártfegyelem A Minisztertanács 1976 decemberi ülésén a következő határozat született: „Az 1977. évi népgazdasági terv szerint a nemzeti jövedelem 6—6,5 százalékkal emelkedik. Ez az ipari termelés 6 százalékos, az építőipari teljesítmények 5—6 százalékos és a mezőgazdasági termelés 7—8 százalékos növe­kedésével jön létre. A fogyasztás és a felhalmozás 4—4,5 százalékkal emelkedhet. Ezen belül a lakosság fogyasztása mintegy 4 százalékkal nő. Az 1977. évi terv a lakosság élet- színvonalának az 1976. évinél gyorsabb emelkedését irá­nyozza elő.” Mondatok kijelentő módban. Százalékok, száraz adatok. Amit kifejeznek, egyenlő a fejlődéssel. A fejlődés azonban nem puszta számok halmaza. Minden valódi adat mögött munka kell, hogy álljon. És nem is akármilyen. Hat hónap telt el az 1977-es évből, s az eddigi eredmények azt bizo­nyítják, hogy terveink az esztendő végére valóra válnak. Valóra válnak, ha. Ha minden dolgozó a maga területén minden tőle telhetőt elkövet a tervek végrehajtása érdeké­ben. Hiszen ezek az érdekek mindannyiunk közös érdekei: párttagoké és pártonkívülieké egyaránt. Mi a feltétele annak, hogy azt mondhassuk: minden tőlünk telhetőt megtettünk a magunk posztján? Ha egy szóval kellene válaszolnunk a kérdésre, akkor a válasz úgy hangzana: fegyelem. A fegyelem betartása a munkahelyen ma minden gazdasági fejlődésünknek a forrása. Mindannyian ismerjük azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyek azt bizonyítják, hogy az országban átlagosan elvesztegetett munkaidő a munkára szánt összes idő 20 százalékát teszi ki. Most megint száraz adatok, számok következnek, amelyek- azonban meglehetősen kifejezőek: hazánkban 5 millió fog­lalkoztatottat számolunk. Ennek a 20 százaléka 1 millió dolgozó. De ez az egymillió dolgozó nem mind táppénzes beteg, hanem tüzelőre várnark, magánügyeiket intézik, má­sok ott vannak a munkahelyükön is, csak éppen nem dol­goznak. A szorgalmas, munkaszerető, alkotni vágyó emberek szí­vesen dolgoznak, ha biztosítják számukra a munkához szük­séges feltételeket. Minden abszolút mérce helyett az ő ma­gatartásuk határozza meg a munkafegyelem mértékét. A mér­tékadók összefognak közösségük a szocialista brigád. Hogy ezek a brigádok megalakultak, az azért történt, hogy közös erővel valósítsák meg a kitűzött célokat, a népgazdasági ter­veket. Ök példát is mutatnak, és ezzel a példával párhuza­mosan kirekesztik a közösségből a fegyelmezetleneket, a lógósokat. A munkafegyelem betartása azonban nemcsak a szocia­lista brigádok tagjainak kötelező, hanem minden dolgozó kötelessége. Vannak azonban olyan dolgozók, akikre a tör­vények még inkább vonatkoznak, s ezek a dolgozók a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt tagjai. Az MSZMP szervezeti szabályzata kimondja: „A párttag következetesen szolgálja a szocializmus ügyét, és minden körülmények között álljon ki a szocialista társadalom érdekeiért, védelméért: mutasson példát a munkában, hivatásának teljesítésében.” Azt hiszem, nem szükséges hangsúlyoznunk azt, hogy a népgazdasági tervek megvalósítása, a párt és a kormány határozatainak végrehajtása a szocializmus ügyét szol­gálja. Éppen ezért a párttagság a munkában nem valamiféle kiváltság, hanem önként vállalat kötelesség. És az a párttag, aki ennek a kötelességének nem tesz eleget, duplán büntet- tetik. Egyszer a munkájában elkövetett vétségekért a mun­kahelyén, másodszor felelősségre vonják a pártban. Mert hibát követett el a munkában, s mert rontotta a párt jó hírnevét, önként vállalta a többletmunkát, a példamutatást, a nagyobb fegyelmet. És ha vállalásának nem tett eleget, bűnhődnie kell. Nagyobb vétségek esetén úgy, hogy kizárják a pártból. A párttag azonban nemcsak akkor sérti meg a fegyelmet, ha saját munkájának nem tesz eleget, hanem akkor is, ha látja, hogy mások követnek el hibát, s ezt nem teszi szóvá ott, ahol a mások vétségeinek továbbterjedését megakadá­lyozni tudják, ö az egész közösség munkájáért felelős. S ha a pártszervezetek a lazaságok, visszásságok, fegye­lemsértések ellen nem emelnek szót, a gazdasági vezetők általában a párt tagjai, — nem lehet a hibákat kijavítani. Mert a párton belül minden tag egyenjogú. Az alapszervezeti taggyűlésen bírálhatja a munkás az igaazgtót, sőt köteles­sége is bírálnia, ha hibát lát a főnöke munkájában, s az a hiba valós. A vezető pedig, ha viszautasítja, vagy meg­torolni igyekszik a bírálatot, a pártfegyelmet sérti meg. És megsérti a fegyelmet akkor is, ha nem tesz eleget a szer­vezeti szabályzat azon pontjának amely kimondja: „A párt- szervezet joga és kötelessége működési területén a párt politikájának érvényesítése, a munka átfogó ellenőrzése, az állami, gazdasági vezetők beszámoltatása.” Nem egyszer megtörténik az is, hogy a vállalat magas beosztású vezetői, ha párttagok is, nem mennek el az alap­szervezet taggyűlésére, mondván, ők már tudják miről lesz szó. Előfordul az is, hogy elmennek, de nem mint párttagok, hanem mint Vezetők foglalnak ott helyet. Azok is, akik így viselkednek, de azok is, akik hagyják ezt, a pártfegyelmet sértik meg. És ha megbomlik a fegyelem a pártban, mit várhatunk a munkahelyen? Lássuk be: vannak ma még olyanok, talán minden munkahelyen, akik azt lesik, hol vét a párttag a munkafegyelem ellen. S ha. találnak hibát, pro­pagandát fejtenek ki — a párt ellen. Nem hiába mondta Kádár János, az MSZMP KB első titkára a XI. pártkong­resszuson a Központi Bizottság beszámolójában: „Mielőtt valaki kommunista lesz, illetve köztisztséget, pártfunkciót vállal, jól meg kell gondolnia elhatározását. De ha már meggondolta magát teljesítenie kell, amit vállalt. Kommu­nistának, pártfunkcionáriusnak, köztisztség viselőjének lenni nem kényelmes beosztást jelent, hanem mindenekelőtt köte­lességet, munkát, küzdelmet, a kommunizmus eszméjének, a munkásosztálynak, a népnek önzetlen szolgálatát jelenti.” M. M. Heti világhíradó (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) A ZÖLDSÉG ÚTJÁNAK EGYIK ÁLLOMÁSÁN Egy nap a Zöldért szolnoki központi rakta róban 3. oldal IRODALMI ÖSSZEÁLLÍTÁS 4. olda1 HORTOBÁGY 1977 Riportsorozatunk 7. része 5. oldal Tegnap ünnepi bé­kegyűlést rendeztek Szolnokon, a KO* TIVIZIG javítóüze­mében. Képünkön Durni István brigád, vezető átveszi a „Magyar Békemoz­galom" emlékpla­kettet Sipos Károly, nétól. Az esemény­ről szóló tudósítást és az Allende bri­gádról szóló ripor. (unkát a 3. oldalor közöljük Olajat kapunk cserébe Kábelvédő szovjet megrendelésre Termékek a jászberényi Műszeripari Szövetkezetből Szép sikert aratott^ díjat kapott az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron a jászberényi Műszeripari Szövetke» zet kábelvédő berendezése. Az üzem műszaki gárdája egy találmány továbbfejlesztésével kísérletezte ki ezt a tér* méket, amely előtt megnyíltak a külföldi piacok. A könnyen beszerelhető és könnyen kezelhető berende­zés a postai kábelek védelmét biztosítja, sűrített levegővel működik. Tavaly, s az idén már szállítottak belőle Bul­gáriába, ebben az évben 31-et exportál oda a szövetkezet. A Szovjetunió is megrendelt kísérletképpen néhány ké­szüléket, ezek működésével igen elégedettek az ottani szakemberek. Mi sem bizo­nyítja jobban: a BUDAVOX Vállalat közreműködésével öt évre szóló szerződést kötöt­tek a jászberényi Műszeripari Szövetkezettel. A szerződés Szerint 1977-ben mintegy 470 kilométer hosszúságú kábel- szakaszhoz kell gyártaniuk védőberendezéseket, jövőre pedig már ezerhez. Érdekes­sége ennek a megállapodás­nak, hogy a termék azon cik­kek közé tartozik, amelyekért olajjal fizet a Szovjetunió. A szövetkezet gyártmány­listáján más postai készülé­keket is találunk. Itt gyárt­ják például az utcai telefon- fülkék nagy részét, de készí­tenek újságárusító pavilono­kat és telefonalkatrészeket is. A jászberényi üzem JM típu­sú jelfogói például import cikkeket helyettesítenek. Á postán kívül jó kapcsolatot alakítottak ki több, nagyobb üzemmel és gyárral is. Egyik megrendelőjük a Hűtőgép­gyár, amelynek elektromos kapcsolóberendezéseket gyár­tanak. Jelentős értékű koope­rációs munkát vállalnak év­ről évre a Videotonnak. Lég­telenített reléket készítenek, a székesfehérvári vállalatnak. összesen hetvennyolc féle cikket gyárt a szövetkezet, s ez nem kevés (sőt túl sok). A felsorolt, s népgazdasági- lag fontos termékeken kívül szerepel a gyártmánylistán többek között még fűtőtest, alátét, láblemez, thermofix- szekrény. Többségük kis so­rozatban készül, tehát nem lenne gazdaságos különleges gépek, szerszámok beszerzé­se, felszerelése, s még a be­gyakorláshoz sincs elegendő idő. A szövetkezet igyekszik elhagyni, más vállalatoknak f átadni termékeinek egy ré­szét. Az úgynevezett profil- tisztításra még nagyobb szük­ség lesz a közeljövőben, hisz a kábelvédők gyártásához az üzem teljesítő képessége ép- penhogy elegendő. A szövetkezetnek létszám­gondja nincs. Ennek oka fő­ként az, hogy a munkások nagy része egy műszakban dolgozik. Néhány cikket ott­hon is el tudnak készíteni, ezt a lehetőséget kihasznál­va, bővítik a bedolgozók szá­mát. A jászberényi Műszeripari Szövetkezet árbevétele jelen­tősen megnőtt az autószerviz üzembe lépésével. A gépkocsik javításához és vizsgálatához beszerezték a legkorszerűbb műszereket, berendezéseket, s külföldi autógyárakba küldik tapasz­talatcserére szerelőiket. Meg­oldódott a garanciális javí­tás kérdése i’s. (Adminisztra­tív okok miatt sokáig nem adták meg az engedélyt er­re a szövetkezetnek.) A la­kosság, s a környező válla­latok élnek a szolgáltatás ad­ta lehetőségekkel, bizonyítja ezt, hogy az év első felében az autójavító árbevétele több, mint 3 millió forint volt. H. J. Kengyeli kistermelő sikere flz országos tejtermelési versenyben Az országos tejtermelési versenyben idén csaknem ezer mezőgazdasági nagy­üzem és számos kistermelő vesz részt; az első félévi eredményeket a MÉM-ben értékelték. A nagyüzemek közül két mezőgazdasági kombinát, 12 állami gazdaság és 18 terme­lőszövetkezet ért el helyezést. A megyék között a rangsor­ban Pest megye vezett azzal, hogy tíz nagyüzeme ért el országos helyezést. Ezt kö­veti Vas megye, ahol három nagyüzem országos első he­lyezést ért el, majd Győr- Sopron és Fejér megye kö­vetkezik, egyaránt 3-3 helye­zett üzemével. A két ver­senykategóriában a tíz leg­jobb helyezést elért kister­melő közül három Csongrád megyei, kettő Szolnok, — kettő Békés megyei, egy-egy pedig Hajdú-Bihar, Veszp­rém és Zala megyei verseny­ző. Külön versenyeztek a kis­termelők, ebben a kategóriá­ban 186 eredményt értékel­tek, összesen 833 tehén ho­zamát vették alapul. Első lett Kovács Miklós kengyeli kis­termelő, aki fél év alatt 51 566 liter tejet értékesített húsz magyar-tarka tehenétől. DR. HANS REICHELT ELUTAZOTT HAZÁNKBÓL Dr. Hans Reichelt, az NDK Minisztertanácsának elnök- helyettese, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter, tegnap elutazott Budapestről. A Ferihegyi repülőtéren bú­csúztatására megjelent dr. Szabó János építésügyi- és városfejlesztési államtitkár és Breinich Miklós az Orszá­gos Vízügyi Hivatal elnökhe­lyettese. Ott volt Gerhardt Reinert az NDK budapesti nagykövete is. Magyarországi tárgyalása­in dr. Ábrahám Kálmán épí­tésügyi- és városfejlesztési miniszterrel áttekintették a kétoldalú környezetvédelmi együttműködés fejlesztésének lehetőségeit, elsősorban a le­vegőtisztaság védelem, a hulladék ártalmatlanítás, a zaj- és rezgésártalom témái­ban, s jóváhagyták az 1978— 79. évi közös munkatervet. Elhatározták, hogy az eddi­ginél több segítséget nyújta­nak a két ország intézeteinek és vállalatainak közvetlen együttműködéséhez. Dr. Hans Reichelt megbeszéléseket folytatott dr, Gergely István államtitkárral, az Országos Vízügyi Hivatal elnökével á két ország vízgazdálkodási együttműködésének tapaszta­latairól. ORSZÁGOS NÉPZENEI TALÁLKOZÓ Kodály Zoltán szülővárosa, Kecskemét hetedszer rendez országos népzenei találkozót. A népi hangszerművészek, együttesek, énekesek és hangszerkészítők idei találko­zója augusztus 26-án kezdő­dik és háromnapos lesz. Sor kerül irodalmi-népzenei est­re, amelyen írók, költők, ze­neszerzők, népi előadóművé­szek és népzenei együttesek működnek közre. Több szak­mai tanácskozást, a város üzemeiben, tanyaközpontjai­ban pedig népzenei bemuta­tókat rendeznek. A háromna­pos eseménysorozat kereté­ben a megyei művelődési központban előadói esten mutatkoznak be a találkozó résztvevői, augusztus 28-án pedig záró hangversennyel fejeződik be az immár hagyo­mányos találkozó. METEOROLÓGUSOK TANÁCSKOZÁSA A Magyar Meteorológiai Társaság augusztus 17—19. között Pécsett tartja XIX. vándorgyűlését, s ezen a szlo­vák Meteorológiai Társaság képviselői is részt vesznek. Az együttes ülésen olyan kér­désekről tanácskoznak majd a meteorológusok, amelyek egyaránt érintik Magyaror­szágot és Szlovákiát, illetvé amelyekben együttműködhet a két szomszédos terület me­teorológiai szolgálata. A ta­nácskozás fő témája: a jég­eső-elhárítás és a radarmete­orológia. A háromnapos ta­nácskozás során a magyar és a szlovák meteorológusok 18 előadást tartanak, ’lletve hallgatnak meg majd pedig megtekintik a baranyai jég- eső-elhárító rendszert. ELUTAZOTT AZ OLASZ VÖRÖSKERESZT KÜLDÖTTSÉGE D.r A'ngelo Savini-Nicci, az Olasz Vöröskereszt elnöke és dr. Luciana Corvini, a szer­vezet külügyi osztályvezetője befejezte a magyar Vöröske­resztnél tett hivatalos látoga­tását. Ittartózkodásuk során a vendégeket fogadta dr. Zsögön Éva egészségügyi ál­lamtitkár. Dr. Savini-Nicci olaszországi viszontlátogatás- ra hívta meg a Magyar Vö­röskereszt vezető szintű kül­döttségét. A küldöttség el­utazott hazánkból. EGY MONDATBAN — A KISZ Bács-Kiskun megyei, valamint a kalocsai járási és városi bizottságai országos politikai találkozót rendeztek, amely tegnap kez­dődött a Dunapataj melletti Szelidi tónál,

Next

/
Thumbnails
Contents