Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-28 / 202. szám

e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP \ 1977. augusztus 28. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1977. AUGUSZTUS 28., VASÁRNAP ÁGOSTON NAPJA A Nap kél: 4.57 —, nyugszik: 18.33 órakor. A Hold kél: 18.05 —, nyugszik: 4.24 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Nyugat felől időnként megnövekvő felhőzet, főleg a Dunán­túlon záporral, zivatar­ral. Napközben élénk, időnként erős déli, dél­nyugati szél. Várható legmagasabb nappal hő­mérséklet ma: 22—27 fok között. Kóbor Tamás Száztíz évvel ezelőtt, 1867. au­gusztus 28-án született Pozsony­ban — és 1942-ben halt még Bu­dapesten — Kóbor Tamás, író, publicista. Apja kisiparos volt, s Kóbor Tamás gyermekéveit a főváros­ban töltötte; itt ismerkedett meg először a pesti szegénység életé­vel. Jogot végzett, majd a fő­városban lett banktisztviselő. Kiss Józsefnek, a neves költő­nek sógoraként első írásaival is az ő lapjában, A Hétben jelent­kezett, s később, egészen a lap megszűntéig ebben a szerkesztő- bégben tevékenykedett. Hosszabb ideig népszerű publicistája volt az Üjság című lapnak, amelyr ben számtalan apró írása, tár­cája, cikke jelent meg. Termékeny író volt; regényei­nek tárgya elsősorban a szegé­nyebb pesti rétegek élete: a kisiparosoké, a kishivatalnokoké, kiskereskedőké. Műveit illúziót- lan valóságlátás, keserű és he­lyenként szatirikus, máskor vi­szont inkább ironikus hangvétel jellemzi. Jó írói készséggel, ele­ven valóságismerettel jelezte írásaiban a formálódó, átalakuló főváros polgári életének sok jellemző mozzanatát. „Szabad hazában” Fotópályázat amatőröknek Egyéni pályázók és alkotó kollektívák részére hirdetett amatőr fotópályázatot a jászberényi Déryné Művelő­dési Központ a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. és a Jászság felszabadu­lásának 33. évfordulója tisz­teletére. A „Szabad hazá­ban” pályázat részletes fel­hívását és a nevezési lapo­kat a művelődési központtól igényelhetik az érdeklődők. A fotók beküldési határideje: 1977. október 5. Ezen nevet.. Fórum az áj tanévről A Magyar Rádió szolnoki stúdiója holnap 17 órától az új tanév előkészületeiről és változásairól rendez fórum­műsort. Az adós telefonszá­mai: 12-959, 11-903. A meg­hívottak: Vincze Sándor, a megyei tanács művelődés- ügyi Osztályának vezetőhe­lyettese, Szurgyi István, a Pedagógus Szakszervezet megyei titkára, Káplár Jó­zsef, a szolnoki Városi Ta­nács művelődésügyi osztá­lyának vezetője. A műsorban megszólalnak Kisújszállás, Karcag és Jászberény műve­lődésügyének irányítói is. A szerkesztők a megadott tele­fonszámokon hétfőn 10 órá­tól várják a hallgatóknak az az új tanévvel kapcsolatos kérdéseit. Untiradar-késziilék. Mintegy 500 márkáért an- tiradar-készüléket hoz for­galomba autósok számára egy lübecki cég. A készülék már előre figyelmezteti tu­lajdonosaikat, hogy tartóz­kodási helyűktől mintegy 200 méterre rendőrségi ra­darcsapda vár rájuk, amely esetleges gyorshajtásukat hi­vatott leleplezni. Nincs ötös A 34. játékhéten öttalála- tos szelvény nem volt. Négy- találatos szelvénye 193 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 34 744 forint. Há­rom találata 13 500 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 248 forint. A két- találatos szelvények száma 291 738 darab, ezekre egyen­ként 14 forintot fizetnék. A nyeremények a nyere­ményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Hétfőn és kedden gépkocsinyeremény^ betétkönyv sorsolás Az Országos Takarékpénz­tár augusztus 29-én és 30- án Budapesten rendezi a gép- kocsinyeremény-betétköny- vek idei harmadik, sorrend­ben 65. sorsolását. A húzá­son az április 30-ig váltott és a július 31-ig érvényben volt ötezer és tízezer forin­tos nyereménybetétkönyvek vesznek részt. Hétfőn a Budapesten vál­tott betétkönyvekre 340 sze­mélyautót, kedden a vidé­ken váltottak között 530 gép­kocsit sorsolnak ki. Az öt­ezer forintos betétkönyvekre 614, a tízezer forintosokra 256 nyereményautó jut. A kétnapos húzás összesí­tett eredményét augusztus 3l-én teszik közzé. A keszthelyi Festetics-kastély a Balaton környékének legkiemelkedőbb építészettörténeti és kulturális jelentőségű épülete, melyet 1780 körül építettek barokk stílusban, majd 1883-87 között bővítettek. A kastély régi szárnyában kapott helyet a berendezéséről és ritkaság- számba menő könyvállományáról híres Helikon könyvtár, amelyet a XVIII. század végén Festetics György alapított. Képünkön az empire könyvtárterem látható Holnap Lottó­jutalomsorsolás A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság holnap a Nép­stadion sajtótermében rende­zi a lottó augusztusi jutalom- sorsolását. A húzáson a 32. játékhét szelvényei között összesen 1290 tárgynyere­ményt sorsolnak ki. Fő- és nagynyereményként ezúttal két Zsiguli személygépkocsi, 30, egyenként ötvenezer fo­rintos vásárlási utalvány és ugyancsak 30 színes tele­vízió jut a legszerencsésebb szelvénytula j donosoknak. Az igazgatóság összeállí­totta a lottósorsolások jö­vő havi menetrendjét is, amely szerint szeptember 2-án Kincsesbányán, 9-én Tiszaalpáron, 16-án János- somorján, 23-án Pásztón, 30-án pedig Budapesten, a televízió, nyilvánossága előtt húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. Vár a Miklós együttes Táncostoborzó A törökszentmiklósi váro­si Művelődési Központ fel­vételt hirdet a „Miklós” né­pitáncegyüttes csoportjaiba. A jelentkezőket az első fog­lalkozásokon vagy a^ próba­napokon várják a művelődé­si központ 31-es termében (Kossuth L. u. 135.) A fel­nőtt csoport hétfőn, szerdán és pénteken 19.30—21.30 óra­kor tart próbákat, az ifjúsá­gi csoportban középiskolások részére szeptmeber 5-én lesz az első foglalkozás, délután fél háromkor, míg az úttö­rők csoportja, a hetedik­nyolcadik osztályosok szep­tember 8-án, délután ötkor találkoznak első ízben. Az iskolai csoportok ötödikes­hatodikos jelentkezőinek el­ső foglalkozására iskolán­ként külön-külön kerül sor: szeptember 6-án a Csikós József iskola, 9-én a Beth­len úti, 10-én pedig a Hu­nyadi úti iskola kisdiákjai találkoznak. Három községben, Tiszaderzsen, Tiszaburán és Abádszaló- kon hat vendéglátó- és élelmiszerüzletet lát el cukrásztermé­kekkel a Középtiszavidéki Afész abádszalóki cukrászüzeme. A cukrászok havonta mintegy 60 ezer forint értékben csak­nem ötvenféle finomságot készítenek (Fotó: T. F.) BERLIN — Ha valaha is megnő­sülök, csak csúnya nőt veszek feleségül. — Miért? — Mert egy szép nő biz­tosan megcsalna. — Azt megteheti veled egy csúnya nő is. — Megteheti, de az nem bántana annyira ... MILÁNÓ — Kapitány — kérdi a tengerészfeleség a nagy tengeri kikötőben rakodó hajónál —, igaz, hogy a tengerészt minden kikötő­ben más-más lány várja? — Nem, asszonyom. A hajó nem áll meg minden kikötőben — .hangzik a kapitány megnyugtató vá­lasza. PRÁGA A tanító néni érdekes feladatot ad a gyerekek­nek: — Rajzoljátok le, mik akartok lenni! Az összeszedett rajzokon van ápolónő, űrhajós, moz­donyvezető, ortjos. Csak az egyik kislány adja be üre­sen a rajzlapot. — Ugye, te még nem tu­dod, mi akarsz lenni? — kérdi a tanító néni. — Dehogynem, tanító néni. Én férjhez akarok menni. De nem tudom, hogyan kell ezt rajzolni... BELGRAD — Szeretném megjavít­tatni az órámat. Mennyibe fog kerülni? — Mi baja az órájának? — Nem tudom. — Nyolcvan dinár ... NEW-YORK Egy amerikai kisfiúnak házi feladatul, a szekták­ról kell írnia. A fiú megfi­gyelte, hogy az egyik szek­ta tagjai sosem torzsalkod­nak, veszekednek. A dol­gozat befejező részében ér­re a megállapításra jut: — Ügy vélem, hogy apu­kám ehhez a szektához tartozik, de anyukám nem ...! VARSÓ Az utas éjszaka megér­kezik egy vidéki szállodá­hoz. A kapuban találko­zik egy férfival: — Mondja kérem, jól lehet itt aludni? — Mi az, hogy jól le­het! Már félórája csenge­tek, és még nem ébredt fel senki ... Vásárok napja A mai — Abádszalókon, Jánoshidán és Jászjákóhal- mán megrendezésre kerülő — országos állat- és kirako­dóvásárok után egy hét szü­net következeik. Szeptember első vasárnapján viszont öt vásár is lesz a megyében. Kisújszálláson és Öcsödön országos állat- és kirakodó-, Jászberényben és Törökszent- miklóson autó- és motorvá­sárt, Jászapátiban országos állatvásárt rendeznek. Harc a kolera ellen A szíriai kormány pénte­ken igen szigorú intézkedé­seket vezetett be a kolera- járvány megfékezésére. A járvány elleni harcot egy bizottság központilag irá­nyítja. Kötelező védőoltást és egyéb átfogó egészségügyi rendszabályokat rendeltek el. Lányok Asszonyok A nő és a szocializmus Raffai Sarolta írónő, a magyar országgyűlés alelnö- ke a Szovjetunió alkomány- tervezetéről ír A magam ne­vében címmel a Lányok Asszonyok szeptemberi szá­mában. A nő és a szocializmus címmel részletes cikket ol­vashatunk a júniusban Moszkvában megtartott nem­zetközi találkozóról. A nem­zetközi fórum munkájáról nyilakozott a lap szerkesztő­ségének Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Taná­csának elnöke, a magyar no- küldöttség vezetője. A Tanácsköztársaság mun­kaügyi népbiztosára. Boká­nyi Dezsőre emlékezik egy cikk a lap legújabb számá­ban. A Szovjetunióban tanuló magyar ösztöndíjasokról az olvasók kérésére közöl cik­ket a Lányok Asszonyok. Nemcsak Hári Juditot és Tö­rök Tímeát mutatja be, ha­nem a gyermekorvosnak ké­szülő és most már hatodéves Budai Évát is. A magyar női tőrözőkről olvashatunk a többi közt a szeptemberi lapban, amely közli az ÉVA magazin 1977. 2. számában meghirdetett Egytől háromig rejtvénypá­lyázat nyerteseinek nevét. Piaci szemle SOK áru és Kevés vevő volt tegnap a szolnoki piacon. Gyü­mölcsből szőlőt a ZÖLDÉRT- boltokban 11, a magántermelők­nél 10—14 forintért lehetett ven­ni. Körtét a ZÖLDÉRT-nél 5 fo­rint 40 fillérért mértek. A leg­több eladó 3—7 forintért kínálta a szilvát, az alma ára is 3 fo­rintnál kezdődött, dinnyéből is sokat árulnak még 3 forintért. Burgonyát a termelőszövetke­zeti boltokból 5 forint 40 fillér­ért lehetett venni, a magánter­melőktől 6—7 forintért. Bőven van még paradicsom és zöldpap­rika, a ZÖLDÉRT-nél mértek 1 forint 80 fillérért lecsónak valót, és volt szép 4 forint 40 fillérért, ennyibe került a legszebb ‘ para­dicsom is. Vöröshagymát a zagyvarékasi Béke Tsz üzletében 6 forintért árultak, a magántermelők 10—v forintra tartották legolcsóbban — 5,80 forintért — a ZÖLDÉRT- nél lehetett hozzá)ütni. Fejes káposztát kilónként 2 forintért árultak. A magántermelők igen drágán, 15 forintért adták a zöld­babot, csak a ZÖLDÉRT-nél le­hetett 6 forintért méretni. A vágott baromfi ezen a héten csaknem olcsóbb volt az élő­nél, 35—50 forintba került a csirke kilója, élve pedig 40—50 forintra tartották. Tojás kevés van, már 2 forintot is kérnek darabjáért, csak a baromfi- szaküzletböl lehet 1 forint 40 fillérért venni. Jászberényben 30 forintért ad­ták a tyúkot és a kacsát, a to­jás darabja 1 forint 70 fillérért kelt. 7—8 forintba került a sár­garépa kilója, és ennyi volt a vöröshagyma ára is. Zöldpapri­kát és főzőtököt, valamint para­dicsomot 1,50—2,50 forintért árul­tak kilónként. 4—7 forintba ke­rült a zöldbab, és volt még zöld­borsó, amit 30 forintért mértek el kilónként. Árultak császár­körtét 10—12 forintért, az őszi­barack többnyire 10—14 forintért kelt. Száraz babból 40, dióból 25—28 forintért kelt egy-egy kiló. Segítenek a brigádok Tavaly az óvónők munka­köpenyeit varrták meg tár­sadalmi munkában, az idén babaruhákat, játékokat ké­szítettek a Felszabadulás té­ri óvoda kis lakóinak a tö­rökszentmiklósi Ruházati Szövetkezet szocialista bri­gádjai. A nyári nagytakarí­tásból is részt vállaltak, még asztalosmunkát is végeztek: kereteket készítettek a szú­nyoghálóknak, fel is szerel­ték. A raktárhelyiség levá­lasztásához húszméternyi függönyt varrtak, az anyagot is ők adták hozzá. A KISZ-esek a bölcsődé- seknek varrtak napozóruhá­kat, és beszegték a pelenká­kat. Függönyt készítettek a Kossuth úti óvodának. A szalagon dolgozók szivacs­hulladékot gyűjtöttek pár­nákba, huzatokat és lepedő­ket varrtak az Arany János úti óvodában gondozott ci­gánygyerekeknek és harminc inget varrtak a Bethlen úti iskola cigánytanulóinak. © FORRADALMÁR a könyvtárban címmel Szabó Ervinre emlékeztek tegnap este a kunmadarasi Styasz- ny Béla ifjúsági klubban. ■ NÉGYSZÁZÖTVENFÉLE hazai és külföldi újság, folyó­irat biztosítja az érdeklődők részére a széles körű, gyors tájékozódást a Verseghy Fe­renc megyei könyvtárban. © NEM SAJNÁLJÁK a fá­radtságot. Kerékpártúrát szervezett a mezőtúri fegy­veres erők ifjúsági klubja. A résztvevők ma délelőtt Szarvasra „karikáznak”, a híres arborétumot nézik meg. ■ EREDMÉNYESEN zárult a Szolnok megyei fiatalok Tisza II. KISZ-védnökségi hónapjainak eseménysoroza­ta. Tegnap délelőtt Kiskörén tartották a záróünnepséget. © ŐSZTŐL ismét indít an­gol, német és francia nyelv- tanfolyamokat a művelődé­si központ TörökSzentmikló- son. Jelentkezni szeptember 15-ig lehet. ■ HARMINC jászfelső- szentgyörgyi gyerek töltött egy hetet a Hűtőgépgyár Balaton-parti üdülőjében, Zamárdifelsőn. A nyaralás­ból ma érkeznek haza. © HUSZONHAT család épít új otthont az idén Jászárok- szálláson, közülük tizenegy­nek az OTP helyi fiókja, a többi családnak a takarék- szövetkezet biztosít kölcsönt az építkezés költségeinek fe­dezésére. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: VIrágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Thumbnails
Contents