Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-26 / 200. szám

1977. augusztus 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Viisnurk Bútorgyár Európa egyik híres síléckészítő üzeme. Termékeikből az egész világnak árusítanak. A bútorrészleg magyar exportra is dolgozik. Képünkön a gyár igazgatója, és a sí-mintakollekció. A város gyönyörű főterét Pärnu szülötte August Ja­kobson költő és drámaíró emlékműve ékesíti Egy kis terefere munka után a hűvös, esős pärnui nyár­ban Pärnui képeslapok A pärnui halászati terme­lőszövetkezet vertikális nagy­üzem: a tsz halászai a zsák­mányt öthónaponként szál­lítják partra, ahol az auto­matizált nagyüzemben 30—35 féle konzervet készítenek Pärnu a festők, grafikusok mekkája. A városka parkjai­ban könnyű témát találni A Viisnurk szövetosztályán teljesen automatizált gépek­kel dolgoznak a munkásnők Nagy Zsolt—Tiszai Lajos Rövidék ezek az esték, mikor jut rá idő, hogy vég­re kibeszélgethessék magu­kat? — Mikor? — mondta Zsuzska —, majd ha együtt leszünk! Az oroszok bejövetele előtt nagyon ritkán találkoz­hattak. Mindennap levelet írtak egymásnak. Bálint egy­két oldalt, soha nem volt jó levélíró — de Zsuzska sze­retett írni, szerette a meg­lepetéseket. Vasárnapra, ha nem lehettek együtt — min­dig küldött Bálintnak leve­let: „önzésből — ahogy ír­ta —, mert míg a levelet ír­tam, úgy éreztem, mintha együtt lennénk.” Zsuzska egyszer azt mond­ta: írok neked egy hosszú levelet! Ezer oldalra tervez­te. „Csak azért, hogy végre kibeszélgethessem magamat veled kedvemre.” A levélből nem lett sem­mi, nem is lehetett, Bálint hazajött, levelezés azóta nincs, hisz mindennap talál­koznak ! Kevés az idő, nagyon ke­vés, rövid minden este. Milyen jó lesz, ha eljön az idő, amikor nem kell szá­molniuk az együttlétük per­ceit. Esténként álmodoznak jö­vendő életükről. — Érdekes — mondta Zsuzska —, amikor me­nyasszony voltam, akkor is tervezgettem Bercivel. De az nem olyan volt, mint ez a mostani... Ez szebb ... Té­ged még akkor is sokkal jobban szeretlek, amikor mérges vagyok rád, mint ahogy őt szerettem. Ültek egymás mellett, és Bálint fogta a Zsuzska ke­zét, — Azon gondolkoztam, nem is vagyok olyan nagyon szerencsés, mint amilyen­nek eddig hittem magam. Mert ha igazán szerencsés lett volna az életem, akkor még gimnazista koromban találkozom veled, vagy mi­előtt férjhez mentem... Ha összeölelkeztek, Zsuzs­ka mindig figyelmeztette Bálintot, vigyázni kell, a mama bármelyik pillanat­ban benyithat... ö mindent tud! Egyszer — még bent Szat- máron — Zsuzska a Bálint öleléséből azzal szabadítot­ta ki magát, hogy: „nem le­het, mert ha engednék ne­ked, elmondanám anyuká­nak! Nem akarom, hogy megtudja!” És Zsuzska azóta sem en­gedett soha. — Annyira szeretlek, hogy nem akarok elrontani sem­mit. — Mennem kell... meg­ígértem apámnak, hogy nyolc órára lent leszek a hídnál... — mondta Bálint. — Még nem is beszéltél ma a hídról... Zsuzska kikísérte Bálintot, V'.f-.v-W.’ ? ifi £ i; y ■*: a ■ 5fifír.i’-í-r.t- ­■t * * t i íí < £ , • t * * * i A tízezredik előadás—Jubileumi hét Új elektromos berendezések r Évadnyitó társulati ülés a színházban A szolnoki Szigligeti Szín­házban tegnap délelőtt tar­tották az évadnyitó ünnepi társulati ülést, amelyen meg­jelent dr. Boros Ottóné, a megyei pártbizottság osztály- vezetője és Túróczi Ferencné, a városi pártbizottság titkára is. Az ülés szokásostól eltérő ünnepélyességére a küszöbön álló jubileumok adták az al­kalmat. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója előestéjén éppen huszonöt éve annak, hogy ön­álló, állandó társulata van a szolnoki színháznak az épü­let 1912-ben történt megnyi­tása óta. E két jubileum méltó meg­ünneplése — mint azt Szé­kely Gábor igazgató megnyi­tójában elmondta — ki­emelt helyet foglal el az új évad tervei között. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom évfordulója tiszteleté­re a színház társulata bemu­tatja Gorkij A Nap fiai cí­mű drámáját, a megyei ün­nepségre pedig John Reed Tíz nap, amely megrengette a világot című művének egy részletével készülnek művé­szeink. A társulatot meghív­ták a budapesti központi ün­nepségsorozatra is, ahol a ta­valy nagy sikerrel játszott Bulgakov-drámát, az Álszen­tek összeesküvését adják elő. A színház szeptember 19— 25 között ünnepli jubileumát. Ebből az alkalomból Szolno­kon vendégszerepei majd a Pécsi Balett Verdi: Requiem- jével, a kecskeméti Katona József Színház a VII. Ger­gellyel, a kaposvári Csiky Gergely Színház Osztrovsz- kij Erdő című drámájával. Minden bizonnyal nagy ér­deklődés kíséri majd Darvas Iván fellépését az Egy őrült naplója című monodrámájá­ban. A Szigligeti Színház az ünnepi hétre három darabot újít fel: Shakespeare Athéni Timon című tragédiáját, Bul­gakov színművét, az Álszen­tek összeesküvését, valamint Goldoni vígjátékát, a Karne­vál-végi éjszakát. Az új évad újdonsága, hogy a színház fokozatosan áttér a repertoár rendszerre. A ta­valyi bemutatókból ötöt az idén is játszanak a bérletszü- neti napokon. Ugyancsak a következő idény érdekessége, hogy ekkor várják a színház négymilliomodik nézőjét, s az évad végén a tízezredik elő­adásra kerül sor. Mától — hisz az első be­mutató, Major Tamás fősze­replésével Brecht Puntilla úr című népi komédiájának ol­vasópróbái máris megkez­dődtek — több színész, Szendrey Ilona, Szabados Zsuzsa, Üjlaky Dénes és a visszaszerződő Polgár Géza kezdi meg, illetve folytatja pályafutását Szolnokon. Az új évadban jelentősen erősö­dik a társulat Paál István és Csiszár Imre rendezők szer­ződtetésével is. A jubileumi évre elkészült a színház világításának re­konstrukciója, új padlósző­nyeg került a nézőtérre, s re­mélhetőleg hamarosan fel­épül az a háromszintes épü­let is, amelybe többek kö­zött a gazdasági egység, a raktárak, s különböző műhe­lyek költöznek. Székely Gábor megnyitóját követően dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke kö­szöntötte a jubiláló színház társulatát. A megyei tanács elnöke elismeréssel szólt mű­vészeink eddigi munkájáról, a színház műsorpolitikájáról. Megállapította, hogy me­gyénk kulturális életének fel­lendítésében nagy szerepet játszott a színház mindenko­ri nagyszerű művészekből ál­ló társulata. A jövőről szól­va pedig hangsúlyozta, hogy a színház vezetői mélyítsék ej, a ma élő drámaírókkal kezdeményezett kapcsolatot, tűzzenek műsorra a jelen társadalmát tükröző magyar drámákat. A beszéd után Kukri Béla, a városi tanács elnöke átadta a színház társulatának a „Társadalmi Munkáért” ki­tüntetés arany fokozatát, vé­gül a Kulturális Minisztéri­um képviseletében Bőgel Jó­zsef főelőadó üdvözölte a ju­biláló színház művészeit. T. G. de éppen újszerű- f sége miatt megle­hetősen nehéz feladatra vál­lalkoztak két és fél évvel ezelőtt az ÁRTEX Külkeres­kedelmi Vállalat Művészeti Irodájának munkatársai. Az újonnan alakult kollektívá­nak egyedi, magas színvona­lú képzőművészeti és ipar- művészeti alkotások kiállí­tását kellett megszerveznie és lebonyolítania olymódon' hogy az egész tevékenységé­hez kapcsolódva segítsék a kortárs magyar képző- és iparművészet megismerteté­sét a nagy világgal, és a kül­földön eladott műtárgyak hosszú éveken át hirdessék magyar alkotóik nevét, a magyar művészet értékeit. Gyakorlatilag a Művészeti Iroda munkája annyiban új­szerű, hogy a magyar kép­ző- és iparművészet állami szintű, reprezentatív kiállí­tásai mellett a nyugati or­szágok galéria tulajdonosai Kint, a folyosó végén, az aj­tó előtt megálltak. Zsuzska kedvetlen volt. — Te, ma még nem is csó­koltál meg! — Mit csináljak; mennem kell tehenet lopni! Nevettek mind a ketten. Bálint átölelte Zsuzskát. Sokáig álltak az ajtóban, szorosan egymáshoz simul­va. — Mondd, hogy úgy sze­retnél már az enyém len­ni... — Én úgy szeretnék már a tied lenni, Bálint! Zsuzska szabadulni akart a Bálint öleléséből, meg­csúsztak. Nem estek el, csak ledőltek a padlóra. Arra gondolt: a teste, a lelke, az élete Bálinté. Felálltak, egymásra moso­lyogtak, és úgy érezték, hogy boldogok. Zsuzska soha nem volt még ilyen szép. A haja ösz- szekúszálódott, az arca nyu­godt volt, a szeme melegen ragyogott. Elmenőben azt mondta Bálintnak, hogy holnap este korábban jöjjön! (Folytatjuk) felé is kiterjesszék a magyar művészet propagandáját, s így a magyar alkotók mun­kái még szélesebb körben találkozhassanak az érdek­lődőkkel. Hogy lehet-e mérleget von­ni az elmúlt két év sikerei és olykor buktatókkal járó útkeresése alapján, ez vi­tatható. Minden esetre az tény, hogy eddig 125 kiállí­tást rendeztek, részben egy- egy művész alkotásaiból, részben csoportos jelleggel. A kiállított festmények, ke­rámiák, textilművek közül összesen négymillió forint értékben vásároltak a galé­riák látogatói, annak ellené­re, hogy az itthon hivatalom san megállapított eladási árak —1 a kintiekhez képest — gyakran meghökkentően magasak. Tapasztalataik alapján hosszú távú kiállítási prog­ramot készítenek, jó refe­renciákkal. A korábbinál na­gyobb bemutatkozási lehető­séget igyekeztek teremteni a fiatal művészek részére, mi­közben a már bemutatkozot- takkal rendszeres kapcsolat­ra, kölcsönös tájékoztatásra törekednek. A tapasztalatok azt bizo­nyítják, hogy a galéria­tulajdonosoknak csak gon­dosan összeállított, színvo­nalas anyagot szabad külde­ni, mert — sajnos — még tőlünk nem is távol lévő or­szágokban is torzított, ferde kép él a magyar képző-^ és iparművészetről. A Művé­szeti Iroda munkatársai már javarészt ismerik a számba- jöhető galériákat, s főleg azt, hogy egyes városok mely részeiben lévő galéri­ákkal érdemes együttműkö­désre törekedni. A különbö­ző kerületek, városrészek „rangja” ugyanis már ön­magában meghatározó: hír­név, művészi hitel és üzlet szempontjából is. Ez utóbbi miatt különö­sen jelentősek az egyes vá­rosok múzeumaival való kapcsolatok, így például Helsinkiben az Amos Ander­son képzőművészeti múzeum, amely időnként iparművé­szeti és textil kiállításokat is rendez, vagy például Lon­donban a British Center iparművészeti múzeum, il­" ' ,. > i -íiJ 5 ;<} i , f JIM í letve Párizsban a Musee Chateau d’Annecy —, hogy csak néhányat említsünk. Tulajdonképpen az, hogy a Művészeti Iroda átvette a magán meghívásos egyéni kiállítások rendezését, gya­korlati segítséget jelent a művészeknek. Ennek illuszt­rálására íme, az eddigi szol­gálati út: A művész megsze­rezte a meghívást, engedé­lyeztette a minisztériummal magát a kiállítás lehetősé­gét, az Állami Képző- és Iparművészeti Lektorátus­ban zsüriztette kivinni szán­dékozott munkáit, hiteles fordításokról kellett gondos­kodnia, beszerezte az MNB kiviteli engedélyét és kivi­teli tanúsítványát, a képek deviza árának megállapítá­sát, vinnie kellett műveit a Magyar Nemzeti Galériához, az alkotás védettségének megállapítása céljából, majd csomagolás, kiszállítás kö­vetkezett. Ma a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjánál kell jelentkezni, s minden továbbit automati­kusan elintéz az ART—BU­REAU (Művészeti Iroda). További jelentős változás, hogy az ART—BUREAU megpróbálja összeállítani a hazai alkotók „térképét”, megismerni művészetüket. A vidéken élő művészek pro­pagálásának egyik jól bevált módja, hogy fotókat kérnek alkotásaikból — egyébként bárki minden külön fölkérés nélkül is beküldhet ilyen fo­tó összeállítást az ARTEX ART—BUREAU részére —, és ezeket a fővárosunkba lá­togató műkereskedők ren­delkezésére bocsátják, illet­ve kívánságára elkalauzol­ják az alkotó műtermébe- műhelyébe. IflpS tervükben London, IUCI Bécs, Duisburg, Nyu- gat-Berlin, Torino, Milánó, Kiel, Athén szerepel többek között, valamint a szoborkiál­lítások számának növelése, kezdő műfajként plakátkiál­lítás — melyre eddig Bécs- ben és Nyugat-Berlinben az idén került sor —, és távo­labbi tervként fotókiállítá­sokon dolgoznak az iroda munkatársai. Gsóti László A jó művészetnek is kell a cégér „Van-e valami újdonság?” Az áruházak legforgalmasabb osztályai a hanglemez­részlegek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents