Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-25 / 199. szám
a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. augusztus 25. SZOLNOK MEGYEI Néplap Ifjúságvédelmi őrjáraton B kiskorúak és a nyugodt szülék 1977. AUGUSZTUS 25., CSÜTÖRTÖK LAJOS NAPJA A Nap kél: 4.53 —, nyugszik: 18.39 órakor. A Hold kél: 16.11 nyugszik: 0.54 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Nyugat felől erősen csökkenő felhőzet, eleinte egy-két helyen kisebb eső. Mérsékelt északi szél, hideg éjszaka. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. Louis-lntoine-Léon Kétszáztíz évvel ezelőtt, 1767. augusztus 25-én született Louis- Antoine-Léon de Saint-Just francia forradalmár, a jakobinus diktatúra egyik kimagasló vezetője. A forradalom hulláma hozta felszínre. 1792-ben a Konvent tagjának választották; itt a király pere alkalmából mondott ragyogó szónoklatával tűnt ki. Aktívan részt vett az 1973. évi jakobinus alkotmány kidolgozásában. 1793-tól az úgynevezett Közjóléti Bizottság tagjaként tevékenykedett és beszédeiben elszántan harcolt a girondisták, majd a hébertisták és a cfanto- nisták ellen. Mint a rajnai, majd később az északi hadsereg konvent-biztosának, jelentős szerepe volt a forradalmi hadsereg felállításában, megszervezésében, kellő felszerelésében, s a frontokon aratott győzelmeinek előkészítésében. Elméletileg Rousseau nyomán a természetes egyenlőséget hirdette és sokat tett a legszegényebb rétegek érdekében. A thermidori ellenforradalmi fordulat napján — 1794. július 27- én — Robespierre-V£l és más jakobinus vezetőkkel együtt elfogták, majd másnap kivégezték. Ady-minikönyv Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából a Corvina Kiadónál szeptemberben Ady-minikönyv jelenik meg, amely a „párizsi korszak” talán világszerte legismertebb költeményének, a „Párizsban járt az ősz”-nek 13 különböző nyelvű fordítását tartalmazza, kiváló fordítók tolmácsolásában. A kötetet magyar képzőművészek Ady portréi illusztrálják. TISZBSZŰLŰSÜN Parkettázzák az iskolát Hamarosan befejezik a tiszafüredi költségvetési üzem építői a tiszaszőlősi általános iskola korszerűsítését. Kívül újravakolták az épületet, festették és parkettázták a tantermeket. A megszépített tantermekben kicserélik a kályhákat is — így a korábbinál Sokkal jobb körülmények között kezdhetik a tanévet a szőlősi pedagógusok és a diákok. Felújítják a Kaparócsárdát A 33-as műút mentén, a Hortobágy határában áll a tiszafüredi áfész egyik italboltja: a környékbeliek úgy hívják a Kaparócsárda. A szövetkezet vezetősége a közelmúltban úgy döntött, hogy a következő idegenforgalmi idényre kibővítik, felújítják. A tervek szerint gépkocsiparkolót és kerthelyiséget alakítanak ki, továbbá tájjelegű ételek árusítására is alkalmassá teszik a csárdát: konyhát építenek hozzá. Vándorgyűlés Az energia- gazdálkodásról A városrendezési tervekben szereplő lakónegyedek lakásaiban jelentős villamos energiára van szükség. Az azonban már megfontolandó, hogy a háztartások termikus fogyasztását — meleg víz, főzés, sütés hőigénye — is villamos energiával oldják meg, vagy más energia szolgáltassa azt. Gáz-, illetve villanyboyler, gáz- vagy villanysütő lesz-e egy lakásban, azt népgazdasági és más gazdaságossági, biztonságtechnikai megfontolások döntik el. Többek között ezekről a problémákról lesz szó a Magyar Elektrotechnikai Egyesület idei vándorgyűlésén. Résztvevői áttekintik és megvitatják az energiagazdálkodás jelenlegi helyzetét és jövőjét, a villamosener- gia-ipar és a fogyasztók szempontjából. Megbeszélik a magyar villamosenergiarendszer erőművi és hálózatfejlesztési kérdéseit, a villamosteljesítmény-gaz- dálkodás hazai gyakorlatát, összehasonlítva a külföldi tapasztalatokkal. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület XXIV. vándorgyűlésének augusztus 25. és 27. között ad otthont Szolnok. Ifjúságvédelmi őrjáratra indultunk a városi tanács és a járási hivatal gyámügyi csoportjának, művelődés- ügyi osztályának dolgozóival, az ifjúgárdistákkal, és a rendőrökkal. Az ellenőrzés este 7 órától 11 óráig tartott Jászberényben és a járásban. A jászberényi Lehel filmszínház melletti park csendjét a moziból kitóduló tömeg zaja verte fel. Azután újból csendes lett az utca. A Kő- hídi vendéglőből zene szűrődött ki, bent néhány asztalnál csendesen dúdorásztak, egy másiknál „csak” ittak. Igazoltatás. Az egyik asztalnál a söröző társaság tagjai L. Attila, N. Sándor és E. Pál mindhárman jászjákó- halmi lakosok, egyikük sem volt 16 éves. A rendőrség Kispál Zoltán felszolgáló elElstt alkalommal Molnár szakmunkások versenye Törökszentmiklóson A hét végén — augusztus 27—28-án — tartják Törökszentmiklóson a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat kultúrtemében a 30 éven aluli molnár szakmunkások kétnapos versenyét. Ezt a szakmai vetlékedőt első alkalommal rendezik meg. A versenyre tizennyolc megyéből — Fejér megye nem küldött résztvevőket — harminchatan érkeznek és mérik össze tudásukat. Az első napon írásbeli feladatokat oldanak meg a fiatalok, a másodikon pedig gyakorlati versenyre, illetve az eredményhirdetésre kerül sor. A vetlékedőket a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat KISZ-bizottsága rendezi. Tényleg elfelejti — Ki adta azt a tanácsot, hogy köhögés ellen ricinusolajat vegyen be? — kérdezi az orvos csodálkozva a betegtől. — Az egyik barátom.'-Azt mondta, hogy vegyek be két kanál ricinusolajat, és akkor nyomban elfelejtem a köhögés ti Plusz 38 fok Törökországban Törökország nyugati részében 35 év óta kedden mérték a legmagasabb hőmérsékletet: 38 Celsius-fo- kot. Meteorológusok szerint a rendkívüli hőséget a Földközi tenger déli medencéjéből behatolt magasnyomású légtömegek okozzák. len szabálysértési eljárást indított. Szolídabban, cólát szürcsölgetve szórakozott a jásztelki presszóban V. Erika és K. Éva. Igaz a szeszes ital enyhe túlzás lett volna, hiszen a kislányok közül az egyik 12, a másik 13 éves volt. Jászjákóhalmáról kerékpáron rándultak át Jásztelekre. Hazafelé már rendőri kísérettel mentek. Jászalsószentgyörgyön a Vadas csárdában az egyik asztalnál kártyacsata dúlt. Akik körülülték a „bankot”: K. Ferenc, B. Pál és T. József gimnazisták, fiatalkorúak. Az egyetlen felnőtt Dózsa György, Jászalsószent- györgy Hold utca 48. szám alatti lakos. Ellene a rendőr- - ség szabálysértési eljárást indított. N. Frigyes, fiatalkorú a késő esti órákban motorozott La Manche átúszási rekordja Rekoridő alatt — 8 óra és 45 perc alatt — úszta át vasárnap egy 17 éves egyiptomi diák a La Manche csatornát. Az előző rekordot 1976-ban egy angol fiatalember állította fel: neki 8 óra 60 percig tartott az út Dovertől a francia partokig. Kétezer éves fogadó A Tác melletti Gorsiumban kétezer éves vendégfogadó maradványait tárják fel a régészek. A hatalmas római kori épület falai között kaptak szállást a tartománygyűlésre a városba érkezett küldöttek. A vendégház 260 körül elpusztult, fölötte a IV. században lakóházak sorát építették fel. Ezek között vezetett a későbbi város egyik főutcája. fl Dráva mentén Elszaporodtak a teknősök A Dráva mente mocsaras holtágaiban elszaporodtak a teknősök. A vízparti meleg homokföldekből most bújik ki a teknősök új nemzedéke. A Dráva mentén élő mocsári teknősök számát több százra teszik és számos nagy példány is akad közöttük. Kémes határában például viszonylag kis területen — legalább negyven sütkérező teknőst figyeltek meg egyszerre, köztük harminc centiméter hosszú, négy-öt kiló súlyú állatokat. másodmagával, személyazonossági igazolvány és vezetői jogosítvány nélkül. A közút biztonságának veszélyeztetése miatt ellene is eljárás indult. P. Évát és T. Erikát a járőr a sötét országúton állította meg. Az idősebb 13, a másik 11 éves, stoppolni akartak, mivel a szomszéd megyében laknak. A járőr hazakísérte őket, és figyelmeztette a szülőket, akik közönyösen vették tudomásul, hogy gyereklányuk este tíz óra után előkerült valahonnan ... Ifjúságvédelmi őrjárat tapasztalatai: a korábbi ellenőrzésekhez viszonyítva kevesebb a kirívó szabálysértés. Sok viszont a felnőttek felelőtlensége, elképesztő egyes szülők közönye, „nyugalma”. — illés — Szovjetunió Mi lett volna, ha nincs Október? Versenyfelhívás középiskolásoknak Történelmi dokumentumok, valamint korabeli fotók elevenítik fel a Szovjetunió legújabb, szeptemberi számában a világ első szocialista állama megszületésének történelmi pillanatait. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából több cikket olvashatunk a forradalom eredményeiről. Mi lett volna, ha nincs Október ? — teszi fel a kérdést Va- gyim Zaglagyin professzor, s mindjárt meg is adja rá a feleletet az Október és szocializmus című írásában. Riportot olvashatunk a sokmillió iskolázott, műszakilag képzett szakemberek közül hat olyan munkásról, akik a Vörös Proletár Gyárban egy brigádban dolgoznak. A Szántóvetők nemzetsége című riport egy földműves család történetével ismertet meg. Az úszó jégtáblára telepített tudományos állomásról, a vízalatti vulkánokról, a mesterséges legelőkről az Erről-arról rovatból értesülhetünk. A Szovjetunió című folyóirat mellékletében a többi között bemutatkoznak a magyar és leningrádi színészhallgatók, egy másik cikk pedig egy évezred pénzeit vonultatja fel Rudabányáról. A 9. szám közli a középiskolások számára immár hagyományosan megrendezésre kerülő ..Ki tud többet a Szovjetunióból a Szovjetunióról” című vetélkedősorozat versenyfelhívását. UVEGPRLRCXOXBT Csak rendeltetésszerűen A belkereskedelmi és a nehézipari miniszter együttes rendeletet adott ki az élelmiszeripari üvegpalackok rendeltetésszerű használatáról. A rendelet előírja, hogy a mellékletben felsorolt mintegy 15 fajta — például boros, sörös, pálinkás, gyü- mölcsszörpös, mézes, ecetes, étolajos stb. — betétdíjas üvegpalackot csak rendeltetésének megfelelően szabad felhasználni, vagyis azokban háztartási vegyianyagokat, vegyszereket, festési segédanyagokat tölteni, illetve forgalomba hozni tilos. A rendelet hatályba lépett. Közlemény Permetezés Mezőtúron A mezőtúri városi tanács vb termelésellátás-felügyeleti osztálya értesíti a város lakosságát, hogy 1977. augusztus 29-től 31-ig a megyei növényvédő és agrokémiai állomás gépei a közterületeken az amerikai fehér szövőlepke ellen permeteznek Ditrifon 50 WP permetezőszerrel. A fák alól az aljnövényzetet kaszálni, szedni és takarmányozásra felhasználni a munka befejezésétől számított 10 napig nem szabad,' Nagyvázsonyban a néprajzi múzeumban látható Pintér Rudolf egykori rézműves eredeti formában helyreállított rézműves műhelye. A kis épületben kiállított szerszámok és munkaeszközök egy kiveszőben lévő iparág értékes emlékei. Biztosítás, biztonság - figyelmeztet a szolnoki autóbusz-pályaudvar Kolozsvári úti sarkán álló hirdetőoszlop. Az utcában játszadozó kíváncsi gyerekeknek azonban korántsem nyújt biztonságot ez a reklám ... Szakmunkástanulók területi versenye A Szolnok megyei KISZÖV lesz a házigazdája októberben tíz alföldi megye ipari szövetkezeteiben dolgozó szakmunkástanulók területi szakmai versenyének. Bács- Kiskun, Békés, Borsod, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár, Pest, Nógrád és Szolnok megyéből száz harmadéves tanuló vesz részt a versenyen, amelyet az Alkotó ifjúság pályázat keretében rendez az OKISZ szervezési osztálya. A fiatal szakmunkásjelöltek kőműves, bútorasztalos, női szabó, lakatos' és cipőfelsőrész-készítő szakmában bizonyítják majd elméleti és gyakorlati felkészültségüket. A területi versennyel egy- időben, ugyancsak Szolnokon kiállításon mutatják be a tíz megye ifjú szakembereinek az Alkotó ifjúság pályázatra készített munkáit. ■ „MIT KÖSZÖNHETÜNK a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak?” címmel hirdetett pályázatot a cipőgyárban a Magyar—Szovjet Baráti Társaság martfűi csoportja és a Tisza Cipő üzemi lap szerkesztősége. A tetszés szerinti műfajban megírt pályamunkákat szeptember 30-ig várják. Értékes díjakkal jutalmazzák a legjobb műveket. © AUTÓBUSZVÁRÓ a 4-es út mentén. Társadalmi ösz- szefogással épül Fegyvernek határában a 4-es sz. főút mellett egy buszváróterem. Az építkezéshez a helyi Aranykalász Termelőszövetkezet adja az anyagot és a szállítóeszközöket, a téesz tagjai és a lakosság pedig társadalmi munkával készíti a várót. ■ ÜTSZÉLESlTÉSEK a megyében. A napokban befejeződik a Zsámbok—Jászfény- szaru közötti út burkolatának javítása, majd szeptember elején a Tiszasüly térségében lévő út szélesítése is készen lesz. A szolnoki közúti igazgatóság munkásai a Kuncsorba—Túrkeve közti úton is megkezdték a szélesítést. © KULTURÁLIS vetélkedőre hívja a szocialista brigádokat a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság. Az augusztus elsején kezdődött, és 1978. május 30-ig tartó — többfordulós, tartalmas programokat ígérő — vetélkedősorozatot a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére rendezik. ■ SZEPTEMBER 8-ÁN hatrészes műsort kezd sugározni Afrikáról a magyar televízió. Az adásokban az Afrikában járt magyar forgatócsoport tagjai ismertetik útjuk tapasztalatait, élményeit. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt - Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla