Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-14 / 164. szám
Ara: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXVII). évf. 164. h., 1977. július 14. csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Munkaszüneti napokon is Műszakiak az öntözésért Ezekben a hetekben szép számmal érkeznek a Ti- szamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalathoz köszönő levelek. Feladóik termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, üzemek. Részlet az egyikből: „A hajdúszováti Lenin Termelő- szövetkezet ezúton mond köszönetét a T. Cím Keleti Vízhasznosítási körzet alább felsorolt dolgozóinak... Az önként vállalt feladatot ugyanis becsületesen teljesítették ...” Hasonlóan fogalmaztak még többek között a jászberényi Aprítógépgyár vagy a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet vezetői is. A vállalat Béke szocialista brigádja, s ugyanígy még jó néhány kollektíva, szombatját, vasárnapját feláldozva az öntöző berendezések mellett dolgozott. Mások éjjel-nappali öntözőműszakot vállaltak, a jászberényi építésvezetőség kis közösségei pedig, jó minőségű és gyors munkájukkal vívták ki az aprítógépgyáriak elismerését. A termelőszövetkezetben a megszaporodott betakarítási munkák miatt sok helyen nem tudják megoldani az öntözőberendezések folyamatos működtetését, sőt a karbantartók, a gépjavítók is mással vannak elfoglalva. Ennek ismeretében a Vásárhelyi Pál szocialista brigád — kiegészítve az év elején november 7-e tiszteletére tett vállalásait — elhatározta, hogy a nyári aszályos időben tagjai, mérnökök, üzemmérnökök, technikusok, munkaszüneti és pihenőnapokon is segítik az öntözőberendezések hibáinak kijavítását. A szombatokon, a vasárnapokon vállalják a fizikai dolgozók szocialista brigádjaival együttműködve a berendezések üzemltetését is. A felszín alatti AC nyomócsöves telepeket addig nem tudják munkába állítani, amíg a csőtesteket ki nem javítják, amíg a csöveket ki nem cserélik. A hibák felismerése és kiküszöbölése többek között a Vásárhelyi brigádra vár. A vállalat 127 szocialista brigádjának jelentős része van abban, hogy januári, februári hideg okozta lemaradást júliusra „behozták”. A nyereség az év első felében több, a termelési érték viszont 3,5 százalékkal kevesebb a tervezettnél. A harmadik negyedév végére a gazdasági feladatok 77 százalékos időarányos teljesítését tervezik. Az idén részt vesznek a jászberényi szennyvízvezeték és a városi víztisztító telep építésében, s a vállalat dolgozói készítik többek között a demecseri keményítőgyár szennyvíztisztítóját is. Jól haladnak a munkák az aprítógépgyári gépalapok készítésénél, s a szolnoki DOMUS áruház raktárainak építésénél. Ezeket a létesítményeket a tervezett december 31-i határidő helyett várhatóan még augusztusban átadják a megrendelőknek. A kötbérdossziéban a vállalat megalakulása óta nincs irat, de nem a nyilvántartás hiányossága miatt. A magyarázat: nem volt határidőcsúszás. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére vállalták, hogy a garanciális munkák értéke az idén nem haladja meg a tennivalók 0,25 százalékát, s a termelékenység növekedése 0,8 százalékkal túllépi a bérszínvonal emelkedését. Vállalták továbbá, hogy takarékos gazdálkodással elérik az anyagköltségek 0,5 százalékos csökkentését. A féléves adatok azt bizonyítják, hogy mindezt teljesítik is. H. J. MIT LEHET TENNI A KAPUN BELÜL? Készletgazdálkodás az Aprítógépgyárban A KÖZPONTI ÉS A HELYI ÉRDEKEK ÖSSZHANGJÁNAK SZOLGÁLATA 10 éves a vállalati és szövetkezeti pénzügyi revízió intézménye 3. oldal „MONDJA UTANAM: ZIMM-ZALA-BIMM" Varázslatok, mágiák és egyéb furcsaságok közelről MINDEN „OCSENY HARASÓ" Észt úttörők Szolnokon 5. oldal Kádár János fogadta a szovjet szakszervezeti v: ^ \ ViV'küldöttséget Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára tegnap a KB székházában fogadta a Szovjet Szak- szervezetek Központi Tanácsának — A. I. Sibajev elnök vezetésével — hazánkban tartózkodó küldöttségét. A szívélyes hangulatú, baráti beszélgetésen részt vett Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára. A Szolnoki Cukorgyárban az idén is alaposan felkészülnek a kampányra - több mint 70 millió forintot költenek a gépek, berendezések felújítására, karbantartására. Képünkön a DT diffúzión dolgoznak a szerelők; Kovács Menyhért és Janiga László. Elkészül a szerelttpálya Házi üzemórába pénteken Több mint félmillió vagon áruszállítás Annak, aki mostanában járt a Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi gyáregysége közelében nem kerülhette el figyelmét az üzem mellett zajló nagyszabású építkezés, mely ha befejeződik, új fejezetet nyit a gyáregység történetében. Nem túlzás mindez, hiszen daru- szerelő-pálya épül Tiszafüreden, amelyen már ebben az évben öt, öttonás portáldaru részleges szerelését fogják a tiszafüredi szakmunkások elvégezni, s a kész darukat innen szállítják közvetlenül a külföldi megrendelőhöz. A szerelőpálya kivitelezése a tervezett ütemben folyik úgy, ahogy azt a csepeliek munkaverseny felhívásához csatlakozó MHD-s kollektíva vállalta. Július 15-én megtörténik az új létesítmény legfontosabb részét képező, 16/27 tonnás szerelődaru házi üzempróbája, ezután két héttel pedig a hivatalos műszaki átadás következik. Bczél György látogatása Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes tegnap a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központba látogatott. A vendéget Gergely István államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke és az intézet vezetői fogadták. Aczél György tájékozódott a vízgazdálkodási tudományos kutatásokról, majd megtekintette az intézet több laboratóriumát. Az idén a nyári és az őszi betakarítás időszakában jóval több, mint félmillió vagon terményt, illetve melléktermékeket kell megmozgatni közúton, és vasúton. Hogy e nagy tömeg elszállításához milyen feltételekkel rendelkezünk, ezt vizsgálta meg tegnap a megyei szállítási bizottság, amely Barta Lászlónak, a bizottság elnökének vezetésével a VOLÁN 7-es Vállalat szék- házában tartotta ülését. A tanácskozáson részt vett Csoltó László, a Központi Szállítási Tanács titkára is. Az előterjesztésből megállapították, hogy a szállítások nagyobbik hányada, 294 ezer vagonnál több áru elszállítása az őszi betakarítási időszak feladata. A munka elvégzéséhez megfelelő járműpark áll rendelkezésre. A VOLÁN 7. Vállalat — amelyre igen nagy feladat hárul — többnyire kezdeményezéssel segíti a mező- gazdasági üzemek szállítását. Bevezeti például a fu- varkapcsolásos áruszállítást az egyirányú terheléssel közlekedő gépjárművekre. Azok a gazdaságok, amelyek az ésszerű fuvarkapcsolást igénybe veszik — megállapodás alapján — fuvardíj kezd- vezményben részesülnek. Felkészült a vállalat a gyorsabban romló áruk, mint a primőr zöldség, gyümölcs stb. nemzetközi szállítására, nagyobb tömegű áruk távolsági fuvarozására. A mező- gazdasági üzemeknek, rakodógépek segítségével vállal szóródó tömegáru és egység- rakománnyá képzett vasúton érkező darabosáru fuvarozást is, hogy ezzel is járműveket szabadítson fel az üzemek állományából. A szállítási bizottság kilenc pontból álló ajánlást fogadott el a nagy őszi szállítási csúcs sikeres megoldása érdekében. «je*. ; * __ Megkezdték a Skála Tiszavidék Aruház alapozását a Szolnok megyei AÉV emberei. A megyeszékhely központjában épülő 4500 négyzetméteres alapterületű áruház előreláthatólag 1979-ben nyiKk meg. BEFEJEZTÉK AZ ARATAST A karcagi Május L Termelőszövetkezetben tegnap délután befejezték az aratást. A 2621 hektáron learatott búzából 42 mázsás, a 73 hektáron termesztett árpából 36,7 mázsás hektáronkénti átlagtermése számítanak. Végeztek a repcearatással is, a 126 hektáron termesztett olajos növényből 17 mázsás átlagtermést takarítottak be hektáronként. KEDVEZMÉNY az Állattartóknak A túrkevei Vörös Csillag Termelőszövetkezetben nagy figyelmet fordítanak a háztáji gazdaságok segítésére. Ebben az évben mintegy 150 vagon szemesterményt tartalékoltak azért, hogy a leszerződött állatoknak biztosíthassák az élelmet. Nem is maradt el a haszna; az év első felében több ezer hízót és mintegy 3000 süldőt vettek meg a háztáji gzadaságokból. TELJESÍTETTÉK A MEGRENDELÉSEKET A kisújszállási Vas- Fa- és Építőipari Szövetkezetben az idén csaknem 70 millió forint értéket állítanak elő. Ebből jelentős rész a vasipari részlegre hárul: összesen mintegy 120 betonkeverőt gyárt a megrendelőknek. Az NDK-ba is küldenek termékeikből mintegy 18 ezer silózó géphez alkatrészeket. Faipari részlegük a győri vagongyárnak készít alkatrésztá-. roló ládákat, ablakkereteket. Fatalpakat is több ezerszám szállítanak a kereskedelemnek. A szövetkezeti tagok szorgalmas munkájának eredménye, hogy az első félévi tervüket a megrendelők igényeinek megfelelően teljesítették. VÍZI SZÁLLÍTÁS A cement vízi szállításáról rendezett tegnap bemutatót az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium Lábatlanban és Budapesten. A lábatlani Cementgyár és a budapesti Lakásépítő Vállalatnak a Kvassay-zsilipnél működő betongyártó telepe között szállítanak először hazánkban a Dunán ömlesztett cementet. MUNKASŐR-PALYAZAT A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére háromfordulós emlékversenyt hirdetett meg a Munkásőrség Országos Parancsnoksága. A vetélkedősorozattal hozzájárulnak a Szovjetunió, a magyar—szovjet barátság történetét mélyrehatóbb megismeréséhez, gyarapítják a munkásőri feladatok magasabb szintű teljesítéséhez szükséges ismereteket. HAZAÉRKEZETT A MAGYAR KÜLDÖTTSÉG Tegnap hazaérkezett Mongóliából az a magyar küldöttség, amely Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Országos Béketanács elnökségének tagja vezetésével tett baráti látogatást. Tanácskozást folytattak a testvérszervezetekkel és részt vettek Mongólia nemzeti ünnepének rendezvényén. EGY MONDATBAN — A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Csergő Jánosnak, a Ganz-MÁ- VAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyár vezérigazgatójának eredményes munkássága, valamint több évtizedes munkásmozgalmi tevékenysége elismeréseként nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. — Miskolc általános városrendezési terve alapján a Miskolci Tervező Vállalat kollektívája készítette el a város fölé magasodó dombon, az Avason az Eger- nagyságrendű új városrész építési tervét. — A Magyar Hajó- és Da- rugyárban tegnap munkásgyűlésen vitatták meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére indított munkaverseny menetét.