Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-10 / 161. szám
1977. július 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Hűtőgépgyár Jászberényből Vietnamba A vállalat új oldala Kifizetődő beruházás A „Lehel” márka itthon és külföldön egyaránt elismerést vívott ki magának, elsősorban a Sibir és a Bosch cég licence alapján gyártott abszorpciós, illetve kompresszoros hűtőgépekkel. Mostanában új oldaláról mutatkozik be a vállalat: államközi megállapodás alapján aktívan közreműködik a Vietnamban épülő hűtőgépgyár létesítésében, gyártósorokat szállít a francia együttműködéssel épült szovjet gyáraknak, s az államközi megállapodáshoz igazodva bekapcsolódik a szocialista országok közös gázprogramjába. A tájékoztatót László Károly vezérigazgató-helyettestől kaptuk. — A Szovjetunióban több tízezer kilométer hosszúságú gázvezeték épült és épül. A csővezetékes továbbítás jellemzője, hogy körülbelül 100 kilométerenként kompresz- szorállomásokkal továbbítják a cseppfolyós állapotban „folydogáló” gázt. Minden kompresszorállomáson 64—75 atmoszféra nyomású berendezéssel vissza kell hűteni a cseppfolyós gázt. Az államközi megállapodás értelmében ilyen gáz- és olajhűtőkészülékek gyártására rendezkedünk be. A beruházás már elkezdődött. A mintegy 7 ezer négyzetméter alapterületű csarnok csaknem elkészült. A próbaüzemet ez év novemberére tervezik. A végleges üzembe helyezés jövő év közepére várható. Á 334 millió forintba kerülő létesítmény hitelből épül. — Hőcserélőket erőművekJÓI hasznosított szellemi kapacitás hez és szemétégető telephez már korábban is gyártottunk kisebb mennyiségben. Így a profil nem idegen számunkra. A mostani vállalkozás azonban műszaki és egyéb szempontból eltérő — hiszen nagyobb teljesítményű és más alkalmazási területű berendezésekről van szó. Az államközi megállapodáson nyugvó, évente 400—500 millió forintos termelési értéket képviselő elhatározás lehetővé teszi a legmodernebb technika és technológia alkalmazását, így a beruházás kifizetődő. Még 1975-ben elhatározták, hogy évi 100 ezres kapacitású hűtőgépgyár épül magyar közreműködéssel Vietnamban. A Komplex Külkeres1 kedelmi Vállalat, az Általános Géptervező Iroda és a jászberényi Hűtőgépgyár szakemberei azóta már tisztázták a részleteket. — A konkrét megállapodást várhatóan szeptemberben aláírjuk. A magyar fél a technológiai berendezéseket szállítja, éé átadja a gyártmány és a gyártás dokumentációját. A vietnami gyár a tervek szerint 1980- ban már működik, két kompressziós, egy abszorpciós típusú hűtőszekrényt és mélyhűtő pultot állít elő. A Szovjetunió nemrégiben évi 4—5 millió hűtőgép előállítására alkalmas gyár 11- cencét vásárolta meg az egyik francia cégtől. — A már működő gyár részére az elmúlt esztendőben 10 palást- és ajtógyártó gépsort, ugyanennyi festőüzemi berendezést szállítottunk. Az újabb igényeknek megfelelően a hőszigetelésre alkalmas habosító sorokat szállítunk szovjet megrendelésre. Egy-egy sor 50—100 millió forint értéket képvisel, s 300—500 ezer hűtőszekrény előállítására alkalmas. Miért vállalkozik a jászberényi Hűtőgépgyár a hagyományos profiljától eltérő tevékenységre? — Az Általános Géptervező Iroda, a Láng Gépgyár és a jászberényi Hűtőgépgyár együttműködése révén kialakult egy olyan fejlesztő, tervező és gyártó apparátus, amely csupán Jászberényben viszonylag rövid idő alatt háromszor megújította, korszerűsítette a gyártás technológiáját. Ezt a szellemi kapacitást vétek lenne parlagon hagyni. Ezért vállalkozhattunk rá, hogy bekapcsolódjunk a gázprogramba, hűtőgépgyárat létesítsünk Vietnamban és gyártósorokat szállítsunk a francia közreműködéssel épült szovjet hűtőgépgyárakba — mondta befejezésül László Károly vezérigazgató-helyettes. Macsári Károly A kunszentmártoni Körös - menti Tsz-ben — ahol az idén 2 ezer 869 hektáron termelnek gabonaféléket — június 30-án kezdtek a búza aratásához. Az addigra 377 hektáron levágott őszi árpa hektáronkénti 46,7 mázsás átlagtermése 8,7 mázsával haladta meg a tervezettet. Befejezték a gazdaságban az 300 hektár takarmánybúza betakarítását, és a szövetkezet mindhárom kerületében a kenyérgabona táblákon rajtolt a húsz kombájn. A takarmánybúzából a tervezettnél tiz mázsával több, 52 mázsa termett hektáronként, az eddig levágott kenyérgabona is rekordtermést, 45 mázsa szemet érlelt hektáronként. Ha az időjárás száraz, meleg lesz, akkor július 18—20-ig végeznek a kenyérnek való aratásával. Addig is teljes a nagyüzem a kombájnok hátrahagyta földeken: naponta száz hektáron végzik el a tarlóhántást. A száraz, tiszta gabona egy részét, mintegy 140 vagonnal a Kopaszmajori kerületben raktározzák el élénk kézmozdulatokkal kísérte kérdését: mi a csudának kell annyit abajgatni a teljesítménybérezést? Az ügyet pofon egyszerűnek tartva érvelt, ahol akarják úgy is bevezetik és puktum! Sokan vélekednek még hasonlóképpen, s nem értik, hogy bár évek óta szorgalmazzák a teljesítmény-bér kiterjesztését, évek múltán még mindig szorgalmazni kell... Dehát az elhatározás önmagában olyan, mint a repülő szárny nélkül. Az időbértől való „búcsúhoz” megszervezett feltételek kellenek. Hiába tudja az igazgató, a főkönyvelő, a művezető és a munkás, hogy ösztönzőbb, jobb munkára serkentő a „ki mennyit tesz le az asztalra, annyit is kap” elszámolás, ha egyszer ... Ismerősöm Ha egyszer például szeszélyes zugokon át, gátakat kerülgetve érkezik csak a gyárba az anyag. Néhány hónappal ezelőtt az egyik megyei nagyvállalat törökszentmiklósi üzemében a munkások a sarkukra álltak. Nem a megszokott órabér helyébe lépő normákat kifogásolták, hanem a szervezetlenséget szapulták. Érthetően, hiszen például a lakatos. a hegesztő szemében a rend azonos a mindig kéznél lévő szerszámmal, anyaggal, vagyis a folyamatos munkával és a biztos keresettel. A gyáregységben tehát hiába vezették be a legnagyobb jóakarattal a teljesítménv-bérezést, az anyaghiány és az egyéb szervezésbeli hibák miatt, visszafelé sült el a dolog. A műhelyben a nyolcvan százalékot teljesítőiknek is száz százalékos bért fizettek, hiszen nem a munkások fogtak mellé. A dolgozók mégis rosszul érezték magukat, hiszen az- ilyképpen kiegészített fizetést kegyelem-kenyérnek érezték. Az elképzelt növekvő termelés helyett hónapokra rossz közhangulat bénította az embereket... A teljesítménybér bevezetése tehát kétélű fegyver. Bárki megvághatja vele az ujját, ám ugyanakkor kimetszhető a gyár testéből az időleges semmittevés, a kapun belüli munkanélküliség. Az utóbbi „műtéthez” viszont elengedhetetlen a körültekintő előkészítés. Az egyik' jászberényi szakember félórán keresztül sorolta — s még nem is jutott a végére —, mi minden kell, ahhoz, hogy később simán csapódjon át a munka elszámolásának váltója. Mindenekelőtt megvizsgálják, hogy valójában közvetlenül mérhető-e a munka. A karbantartók tevékenységét nem rakhatják a norma serpenyőjébe. Aztán bekapcsolódik a kereskedelmi osztály. Hosszan és nagy. sorozatban gyártható terméket keresnek, mert a csip-csup munkák rozsdája eleszi a teljesítmény-bérezés vázát. Következik az előrelátó anyagbeszerzés, majd a technológia és az árosztály, akik a bérelszámolókkal közösen kiokumlálják mennyit ér az adott gépen a varratkészítés, a forgácsolás, vagy éppen egy bútorgyárban a kárpitozás. És még csak ezután jön az anyagmozgatás megszervezése, a szerszámellátás biztosítása, vagyis a már említett félórából a hátralévő huszonöt percnyi szakmai felsorolás. De a részletezés már a gazdasági vezetők feladata. Hogy éppen ezért körültekintő, alapos és fáradságos a munka? Igaz. Mint ahogy az is kétségtelen: az elemzések nyomán született döntéssel a felelősség is velejáró. Ritkábban a kudarcok és sokkal gyakrabban a megnövekedett termelés sikerei. Jó néhány üzemben a teljesítménybér, a kétgépen rendszer bevezetése óta, a megelőzőnél húsz-harminc Százalékkal több áru hagyja el a műhelyeket. A mai ínséges munkaerő-helyzetben ez a legdöntőbb szempont, hiszen új dolgozó felvétele nélkül kap több alkatrészt, végterméket a piac, az ország. Dehát ha egyszer jó és kívánatos a váltás, akkor — visszatérve az írás elején felvetett kérdésre — miért haladunk enyhén szólva is csak kimért léptekkel előre? Nos, az egyiik ok, s erről senki sem beszél szívesen, a kényelmesség és a megelégedettség. A szakemberhiánnyal nem küszködő vállalatok ugyanis simán megélnek a régi órabéres rendszerből is, az év végén úgyis csurran-cseppen a nyereség tömlőjéből. Hát miért is kapaszkodnánk az új, a réginél fáradságosabb megoldásért?! Persze erre mondhatnánk, azért, mert így kívánja a népgazdasági érdek, a minisztérium, a tröszt. Vagy egyszerűen csak ennyit; így követeli az ésszerűség. Csakhogy ezek az igaz érvek nem mindig jutnak át a „nekünk így is jó!” gondolkodásmód, a megszokás páncélján. A másik ok ennél jóval nyilvánvalóbb: sok vállalatnál hiányoznak még a munkaszervezéshez értő szakemberek, s ezért a gazdasági munka sem zökkenőmentes. Nem kapcsolódnak egymáshoz a láncszemek, a már említett kereskedelmi anyag- beszerzési és elszámolási osztályok munkái. Felkészületlenek arra, hogy megfelelően felmérjék, megágyazzák a teljesítménybér bevezetését. És ha már az úgynevezett objektív okoknál tartunk, közéjük sorolhatjuk az anyagellátást is, bár a javulás az utóbbi időben vitathatatlan. A ma még kétségkívül fellelhető hiá- ■ nyosságok döntést hosszú magyarázatot végleges, a időre elodázó mégsem jelenthetnek. Bizo nyos ugyanis, hogy a következő években mit sem javul a munkaerőhelyzet, nem állnak majd sorba az emberek a gyárkapuk előtt. A termelést tehát az anyagi és szellemi tartalékokból merítve kell gyarapítani. Többek között ilyen lehetőség, „éléskamra” a teljesítménybér szervezeti kiterjesztése. M. A. Akit megtapsoltak — Ha azt mondják a fűtőházban, hogy Ondók elvtársat keressük, gondolkodnak ki az, de ha Sanyi bácsi után érdeklőéinek, mindenki tudja, én vagyok. Ondók Sándor mozdonyvezető. Néhány hét múlva a foglalkozása mellé odakerül: nyugdíjas. — Ebből az alkalomból ért engem ez a nagy megtiszteltetés. Mondtam is a feleségemnek: tudod ki tapsolt nekem? Az egész vezérigazgatóság. Meghatódtam. Eszembe jutott, ahogy tizennyolc évesen munkára jelentkeztem. ' — Akkor mit csinált? — Voltam szénhordó, salakos, azután fűtő. mozdonyvezető. Szóval minden voltam, mindent kipróbáltam. Harminc-negyven órát dolgoztunk. Akkor nem volt szakszervezet, aki azt mondja: hé, álljunk meg, ez már sok. A feleségem tudja, hányszor jött ki elibém hiába a sarokra? Nyolcvan-százharminc mázsa szenet is eltüzeltem néha, a salakját nyilván csak nekem kellett kipucolni. Nem férne el az udvarban. Volt egy járat, Désre mentünk vele. Debrecen előtt elkezdtem izgulni, hogyan fogok én kisalakolni tíz perc alatt. Aztán mégis megcsináltam. Sütötte a mellemet a láng, hátul megcsapkodott a hideg de mentünk. — Milyen gép volt az első, amit vezetett? — Egy 324-es. Aztán jöttek sorra a többiek. Mindnek meg kellett ismerni a szervezetét. tudni, hol simogassa az ember, ha elromlik. Velem nem történt meg, hogy fekve maradtunk — így mondják csúfolódva, parasztosan. Láttam, mint működik mellettem a fűtő, én is ezt csináltam valamikor, hát gazdálkodtam a gőzzel, meg a vízzel, ahogy csak tudtam. Ha álmosak voltak a fűtők, vagy fáradtak, nem azt mondtam nekik: nincs uraim alvás, hanem igyekeztem kitalálni valamit, amivel felfrissítem őket. Egyszer, 1707-es volt a vonat száma, nagyon megijedtünk. Monort elhagytuk, amikor megláttunk egy öregasszonyt közvetlenül a sínek mellett. Megtettem én a szükséges intézkedéseket, fékeztem, de ennek a nagy testnek nagy fékút kellett. Behunytam a szemem: elütjük. Megálltunk, visszanéztem, az anyóka ott ballagott. Egy hajszálon múlott. — Kiktől tanulta a mozdonyvezetést? — Fűtőkoromban lestem el a fogásokat, de volt egy külföldi, egy szovjet vasutas, Szpaniknak hívták. Az mutatott egy csomó új fogást. hogyan lehet legjobban mozgásba hozni, vagy lefékezni a szerelvényt. Rajta voltam azon a mozdonyon, amelyik először vitt el 2 ezer tonnányi terhet. Nagy csoda volt az akkor. — Szerették a munkatársai? — Őket kellene megkérdezni, én szerettem mindegyiket. Jóban voltunk egymással, de nem azért, mert együtt ittunk. Én örömmel jelenthetem, hogy ha a vasutaspályám alatt tíz liter italt elfogyasztottam, akkor sokat mondok. Amíg mozdonyt vezettem, csak három fűtő dolgozott mellettem. Volt, aki a lakásomra jött — vegyem magamhoz. Az egyiknek közülük 'mondtam is mindig: ,.Jóska nem idős ember még maga! Én sem úgy születtem, hogy mozdonyvezető vagyok!” El is végezte a tanfolyamot, ma már ő is viszi a szerelvényeket. — A gőzöst Diesel követte... — A vizsgát. 1965-ben tettem le. Hat hónapig tartott a bentlakásos tanfolyam. — Nem volt nehéz idősebb fejjel tanulni? — Igaz, én voltam a legidősebb, de a körülöttem levők is igencsak a negyvenediket taposták. — Mivel tölti majd a nyugdíjas-napokat? — Itt a kert, a kis házam. Mindenkinek csak ilyet kívánok. A lányom most jelentkezett egyetemre, neki már könnyebb lesz. Azt mondtam most, amikor megkaptam a kitüntetést: akkor leszel nálam több, ha ennél nagyobbat szerzel. Ondók Sándornak, a vezérigazgató adta át a Kiváló Vasutas kitüntetést pénteken. A jelenlevők hangos tapssal köszöntötték. H. J. f > „Komfort” ilyenkor a vizes lajt is (jobbra). ízlik a lebbencsleves meg a húsos káposzta a dűlő menti nyárfa alatt. (lent). (Kép és szöveg: T. F.)
