Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-28 / 176. szám

1977. július 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T így látta a tudósító 32 12 13. Karcag 5 15 44—60 29 Karcagon az \ őszi nyitány­ba^ m kor nem táp­L láltak túlzott k reményeket a csapat bajno­néfll illetően. vetkezett ez abból a felis­merésből, hogy az előző év 8. helyezése is nagy erőfeszítést igényelt, az új bajnokságra pedig a já­tékosállomány nem erősö­dött, sőt a jobbak közé szá­mító Ökrös I. Törökszentmik- lósra távozásával még gyen­gült is. Két idegenbeli vere­séggel kezdődött a bajnokság, de ezt követően meglepően jól tartotta magát a csapat. Teljes erőbedobással, nagy lelkesedéssel játszottak a fi­úk, aminek meglett az ered­ménye. Az Olajbányász ügy lezárása után, tavasszal 17 ponttal, a 8. helyről rajtol­hattak. A tavaszi felkészülés idő­szakában, február végén azonban Pallagi László mun­kahelyváltozás miatt lemon­dott az edzőségről, s csak március közepén került új szakvezető a szakosztályhoz, az előzőleg Tiszavasváriban működő Tárcza Zoltán sze­mélyében. Közben tovább­csökkent a játékosállomány. Főként a kitűnően védő Sza­bó kapus távozása okozott gondot. Helyettesítésére olyan fiatalokat próbáltak meg­nyerni, akik az ifiből évekkel ezelőtt kiöregedtek, és azóta alig találkoztak a labdával. Érthető volt a bizonytalansá­guk, meg a rutinhiány, s mi­re valamennyire belejöttek, néhány fájó vereség ingatta meg a vezetőket, játékosokat egyaránt. Hiába voltak az új edzőnek nagyszerű elképzelé­sei, mire megismerte a játé­kosok képességeit s megvaló­síthatta volna szándékát, már csak a kiesés elkerülésé­re lehetett összpontosítani. Végül is sikerült a bentma- radás. Az őszi 17 ponttal és 25:25-ös gólkülönbséggel szemben a tavaszi mérleg 12 pont és 19:35-ös gólkülönb­ség — ami önmagáért beszél. Akiknek csak egy kis kö­zük van a sporthoz Karcagon, a szurkolókkal együtt nem kis bosszúsággal állapíthatták mes. hogy napjainkban, ami­kor az egyesület végre foko­zott mértékben kap mind er­kölcsi, mind anyagi támoga­tást, a sokoldalú gondosko­dást nem követik az elvárha­tó jobb eredmények. Az egyesület és főként a szakosztály vezetői szeretnék minél előbb feledtetni a ta­vaszi kínos helyzetet, s az új — főfoglalkozású —- edző aktivitását kihasználva, az utánpótlás alapjainak szélesí­tésével, néhány új játékos igazolásával megpróbálnak felfelé kapaszkodni. A város jellege ezt meg is kívánja, s valamennyi érdeklődő el is várja, hogy meglegyen a kí­vánt fordulat. Ehhez elsősor­ban a játékosok pozitív hoz­záállása, helytállása szüksé­ges, mert anélkül a legszebb szakvezetői elképzelések és ráfordítások kárba vesznek. Szőllősi István Álló sor, balról jobbra: Tárcza Zoltán edző, Módos, Németh, Kisé, Bíró, Tüdős, Szabó, Décsei. ökrös, guggolnak: Szilvási, Donkó, Sági, Tóth, Kerekes, Orosz Olimpiát megjárt válogatottakkal Nemzetközi kézilabdatorna Szolnokon Ismét rangos kézilabdatorna megrendezésére kerül sor Szol­nokon. Július 29—30—31-én bo­nyolítják le a II. Nemzetközi Olajbányász Kézilabda Kupa- tornát az alábbi csapatok rész­vételével: „ANILÁNA” Lódz (Lengyelország). RK Potisje ADA (Jugoszlávia). Tatabányai Bá­nyász (NB I)* Nagykanizsai Olaj­bányász (NB I B), Várpalotai Bányász (NB I B), Komlói Bá­nyász (NB I B), Borsodi Bá­nyász (NB II). Szolnoki Olaj­bányász (NB II). A tornán részt vevő csapatok nem ismeretlenek a szolnoki kö­zönség előtt, hisz két évvel ez­előtt ugyanennek a mezőnynek izgalmas. látványos küzdelme nagy közönségsikert aratott. A kupát akkor — hosszabbítás után — Tatabánya nyerte Lódz előtt. A Lódz csapata a nemzetközi élvonalhoz tartozó lengyel kézi­labdasport egyik reprezentánsa: több válogatott játékosa a mont- reáli olimpiát is megjárta. A' kemény, harcos kézilabdát kép-, viselik. A jugoszláv ADA csapata is az első osztályban küzd. A kis Tisza-parti városban a kézilabda a legnépszerűbb sportág, és egy- egy bajnoki mérkőzésükön a le­látón szorong a város apraja- nagyja. A jugoszláv kézilabdát jelemző szép játékot játsszák, teli ötlettel, látványossággal. A magyar bajnok — és jelen­leg is a bajnokságban listavezető — Tatabánya a válogatott játé­kosok sorát vonultatja fel. A csapatban az elmúlt évek né­hány világnagysága, mint Simó, Káló, Szabó mellett a mai ma­gyar válogatott néhány erőssége is megtalálható: Gubányi és Kontra neve is fémjelzi a csa­pat játékerejét. Az NB I B-s Várpalota, Komló, Nagykanizsa rutinos együtteseinek tudásáról az elmúlt bajnokságban éppen az Olajbányász szerzett keserű tapasztalatokat. A Borsodi Bá­nyász és a hazai Olajbányász az NB Il-es mezőnyt képviselik a tornán. A nagyszabású ver­senysorozat rendezését a házi­gazda Olajbányász mellett a Bá­nyász Szakszervezet és az Olaj­ipari Szakszervezeti Trösztbizott­ság vállalta. A tiszaligeti sportcsarnokban július 29-én 16 órakor kezdődő mérkőzéssorozat ritka sportcse­megét ígér a kézilabdasport hí­veinek. Táblázatok RÖPLABDA NB II, FÉRFI A TAVASZI FORDULÓ VÉGEREDMÉNYE 1. Sz. Vegyim. 13 13 — 39: 2 26 2. DEAC 13 10 3 34:10 23 3. Ny.-házi Sp. 13 10 3 32:13 23 4. Borsodi B. 13 10 3 31:18 23 5. K. KFSE 13 10 3 31:18 23 6. MEAFC 13 8 5 27:19 21 7. MAFC 13 7 6 26:19 20 8. Sz. TITASZ 13 7 6 23:27 20 9. DASE 13 6 7 24:24 19 10. Kazincb. 13 3 10 18:32 16 11. Testvériség 13 3 10 15:33 16 12. Ny. Mg. Főisk. 13 3 10 13:34 16 13. Hejő. Cement 13 1 12 7:37 14 14. Hort. MEDOSZ 13 — 13 5:39 13 Á MEGYEI KOSÁRLABDA-BAJNOKSAG TAVASZI VÉGEREDMÉNYE. NŐI 1. Tm. Kinizsi 6 5 1 531:226 11 2. Karcagi Sp. 6 5 1 277:200 11 3. Kisújsz. MÁV 6 4 2 349:263 10 4. Szó. MÁV II. 6 4 2 227:237 10 5. SZMTE II. 6 2 4 276:315 8 6. Jb. Tanítók. 6 1 5 239:367 7 7. T.-földv. H. 6 ■ 6 163:454 6 FÉRFI 1. Karcagi Sz. 8 7 1 665:446 15 2. T.-füredi V. 8 6 2 562:458 14 3. Mezőt. F. 8 6 2 724:554 14 4. Jb. Lehel 8 4 4 553:512 12 5. Karc. MGSz 8 4 4 570:710 12 6. Kisújsz. MÁV 8 3 5 440:511 11 7. Olajb. II. 8 3 5 444:519 11 8. Tm. Gimn. 8 2 6 370:477 10 9. Olajb. III. 8 1 7 456:597 9 A világ sportja sorokban A 13 éves angol David Morgan új rekordot állított fel: a legfiatalabb úszó, aki átúszta a La Manche csator­nát, Morgan Dover és Wissant között 11 óra 5 perc alatt tel­jesítette a távot. Az eddigi korrekordot az egyiptomi Ablah Chairi tartotta. * * * Vichyben a fiatal asztali­teniszezők Európa bajnoksá­gán befejeződött a serdülők csapatversenye. Ez kettős szovjet sikert hozott, — a fi­úk a csehszlovákokat, a lá­nyok a románokat győzték le egyaránt 3:0-ra. A két magyar csapat bronzérmes. J * * * Hármas válogatott atlétikai viadalon a második napon a svéd, a brit és a lengyel at­léták mellett több más nem­zetbeli versenyző is rajthoz állt. A legkiemelkedőbb eredmény az 1500 m-es férfi síkfutásban született, ahol az újzélandi Walker 3:34.14 perccel a világ idei legjobb eredményét érte el. Gerely­hajításban a svéd Pihl le­győzte Németh Miklóst. * * * Evianban szerdán a 19. lé­pés után döntetlen ered­ménnyel ért véget a Korcs- noj—Polugaevszkij sakkvi­lágbajnoki eldöntő 9. játsz­mája. Az állás 6.5:2.5 Korcs- noj javára. * * * Az öttusa bajnokság úszó­számában alaposan megvál­tozott a három utáni sor­rend : az élen Horváth he­lyet cserélt Villányival, Csá­szári aki a három technikai szám után még csak 13. volt, az úszást követően már pillanatnyi harmadik. 1 lát persze, a fut ball 1 játék I Vietnami labdarúgók Mezőtúron A legnagyobb igazságok is rászorulnak arra, hogy az ember időnként újólag fel­fedezze őket, és megbizo­nyosodjék kikezdhetetlensé- gükről. A vietnami labda­rúgókkal kellett találkozni ahhoz, hogy ismételten el­higgyük: a foci tulajdonkép­pen önfeledt és még a bal­sorsot megért férfiak szá­mára is szívderítő játék — olyan játék, melyet Csak mosolyogva, vagy harsány jó kedvvel érdemes művel­ni. A Magyarországon túrá­zó vietnami katonai váloga­tott tagjai számára ismeret­len a lélekölő fáradtság, a pettyesért kamaszkori sze­relemmel rajonganak és ha ezért el kell végezni az NB I-es csapatok számára kiírt edzésadagot, hát azt is a já­ték jellegéből következő de­rűvel vállalják. Vietnam és a labdarúgás? Bui Huu Nam, a küldöttség vezetője vázolja fel a sport­ág hazai helyzetét. Az első osztályban kilenc együttes játszik, ugyanennyien al­kotják a másodosztály me­zőnyét is. Lefelé aztán a te­rületi bajnokságoké a szó. Az ázsiai ország futballéle- te túlélte a háborút. Mi bi­zonyíthatná jobban életere­jét, mint ez a tény? Molnár Péter edző csi­szolja a játékosok tudását az alatt a két hónap alatt, amit Magyarországon tölte­nek. A szakember szerint technikailag olyan képzet­tek tanítványai, hogy bár­melyik NB I-es játékossal felvennék a versenyt. Talán ez is a bajuk, mert a lelki üdvösségüket is oda adnák egy-egy szép cselért, és a kapuralövés helyett szívesen besétálnak a labdával a há­lóba. Különösen a „kötény­ért” rajonganak. Gólnak ki­járó örömmel ünnepük, ha sikerül az ellenfél lábai kö­zött elgurítani a labdát. Nem kenyerük viszont a kö­zelharc — alacsony terme­tük miatt talán ez érthető is — és taktikailag is van Együtt a csapat mit tanulniuk. A katonák válogatottja az első helyen végzett az NB I-ben, ezért is kapták jutalmul a ma-« gyarországi túrát. Az együt­tes öt játékost ad a váloga­tottnak, s Molnár Péter sze­rint a legfőbb erényük a hihetetlen fegyelmezettség. Erről egyébként az is ké­pet kaphat, aki az edzésidő alatt elsétál a mezőtúri városi sporttelep játéktere mellett: a tornacipők egyen­lő távolságra sorakoznak vé­gig az alapvonalon, a foglal­kozás sorakozóval és jelentés beadással kezdődik, és úgy is ér véget. De játék közben aztán igazi virgonc lurkók­ká válnak, és kiskapuzás közben a góllövőt szinte ha­lálra ünnepük a vietnamiak. Az egyik „köténygyáros” a balszélső Anh Bistang. Hun­cut szeméből semmi jót nem olvashatnak ki a védők. Hu­szonhét éves, katona, a há­borúban délen harcolt. Ha­noiban várja a menyasszo­nya, aki francia tanárnő. Kérdem, ki a legjobb viet­nami futballista? A vála­szon nem sokat gondolkodik: természetesen én! A kapus, a 26 éves Tran- van Khanh nemrég Súlyos balesetet szenvedett: egy kínai túra alkalmával áll­csontját törték. Mondják, Csukafejes vietnami módra MOZI Szolnok Vörös Csillag: Holttest a Temzéből (14, 20%-os felemelt helyáron!) Kert: A stadion őrültjei. Tisza: Chaplin revű, Tallinn: Holttest a Temzéből (14. 20%-os felemelt helyáron!). Ve­gyi: Babaház. MÁV: Cirkusz, Reptér: Olsen banda nagy fogá­sa. Szandaszőlős Terv: Szünnap. Abádszalók Petőfi: A bosszúál­lók újabb kalandjai. Jászberény Lehel: Szabálytalan, szabályos (20%-Os felemelt helyáron!), Kert: Olcsó regény (16). Jász­apáti Táncsics: Teketória (14). Karcag Déryné: Púpos lovacska (du.). Szandakan 8. (18). Kis­újszállás Ady: Mr. Mckinley szö­kése I—II. (Másfélszeres hely- áron!). Kunhegyes Szabadság: Ékezet (14). Kunszentmárton Kö­rös: Egészséges házasélet (14). Mezőtúr Dózsa: Elveszel, elhagy­lak Szabadság: A Scotland Yard vendége (50%-os felemelt hely- áron!). Béke: Szünnap. Tisza­füred Tisza: Lucky Lady (16, (50%-os felemelt helyáron!). Tö- rökszentmiklós Dózsa: Libera, szerelmem (14). Hunyadi: Fehér agyar visszatér (14. 50%-os fel­emelt helyáron!). Túrkeve Vö­rös Csillag: Így kezdődik a sze­relem. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Hírek. — 17.05: Hétköz­ben. Szerkesztő: Keresztes Ágnes. A tartalomból: Interjú dr. Be- reczki Lajossal, a Szolnok me­gyei Tanács elnökhelyettesével az aktuális mezőgazdasági mun­kákról. A Hétközben vendége: a jászjákóhalmai vb-titkár. — Téglák és forintok. Trömböczky Péter írása. — Egy kezdő tra- bantos észrevételei. — A nemzet­közi zománcipari alkotótáborról. — Szemle a karcagi könyvesbolt­ban. — 18.00: Alföldi krónika. Szerkesztő: Bendó János. — 18.15: Tánczene a szerzők elő­adásában. — Hírösszefoglaló, piaci jelentés, lap- és műsor­előzetes. KOSSUTH: 8.25: Komády Gerzson népda­lokat és virágénekeket; énekel, Fogarassy Béla gitározik. — 8.39: Muszorgszkij: A szorocsinci vá­sár. Háromfelvonásos opera. — Közben: 10.05: Sirius kapitány színre lép. Fantasztikus rádió­játék — III. rész. — 10.45: Az operaközvetítés folytatása. — 11.19: Kallódó fiatalok. — 11.34: Fúvósindulók. — 11.43: Az el­tűnt miniatűr, avagy egy érző- lelkű hentesmester kalandjai. Erich Kästner regénye folytatá­sokban — XVII. rész. — 12.35: Melódiakoktél. — Közben: 13.15: A színháztörténész mondja. — 13.30: A Melódiákoktól folyta­tása. — 13.58: Magyar Remek­írók. XX. századi magyar el­beszélők. — 14.28: Horusitzky Zoltán műveiből. — 15.10: Kó­ruspódium. — 15.28: Ezeregy dél­után. — 16.10: Summásda'lok — munkásdalok. — 16.25: Pataky Kálmán énekel. — 17.07: Kör- mikrofon. — 17.32: Edwin Fischer Bach-műveket zongorázik. — 18.15: Kritikusok fóruma. — 19.15: Közvetítés a Pannónia Ku­pa súlyemelő versenyről és az öttusa bajnokságról. — 19.30: Diákkönyvtár hangszalagon. — 20.27: Emlékezetes hangverse­nyek, — Közben; 21.14: Műtét után. — 21.24: A hangverseny­közvetítés folytatása. — 22.15: Közvetítés a Pannónia Kupa súlyemelő versenyről. — 22.30: Muzeális felvételeinkből. — 22.50: Metronóm. — 23.10: Az indián királynő. Részletek Purcell drá­mai operájából. — 0.10: Latzin Norbert táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Dubarry. Részletek Mil­löcker operettjéből. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). — 8.33: Slágermúzeum. — 9.23: Dinnyés József saját dalait énekli. — 9.33: A magyar felvilágosodás irodalmának hetei. — 9.57: Zenés műsor üdülőknek. — 11.55: Gyer­mekek könyvespolca. — 12.00: Népdalok a Dunántúlról. —12.33: Pécsi stúdiónk jelentkezik. — 12.55: Szimfonikus táncok. — 13.25: Édes anyanyelvűnk. — 13.33: Goldmark: Sába királynő­je. — Bevonulási induló. — 14.00: Válogatott perceink. — Szél Júlia válogatása az elmúlt hónap legsikeresebb aktuális műsorai­ból. — Közben: 14.30—14.35: Hí­rek. Körzeti időjárás. — 15.30—15.33: Hírek. — 16.30—16.33: Hírek. — 17.00: Belépés nem­csak tornacipőben! — 18.00: Törvény készül az állami vállalatokról. — 18.10: Lakatos Antal népi zenekara játszik. — 18.33: Hétvégi panoráma. — 19.30: Szimfonikus könnyűzene. — 19.55: Slágerlista. — 20.33: A 04. 05. 07 jelenti. — 21.00: A Rádió Dal­színháza. — 21.40: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 22.33: Tíz perc külpolitika. —^ 22.43: Grieg: Peer Gynt — II. szvit. — 23.00: Tánczene. — 23.30: Sanzonok. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 16.28: Hírek. — 16.35: Hat hú­ron pendülünk. Gitáriskola kez­dőknek. 17. rész (ism.). — 16.50: Hello Annié. NSZK zenés film. (színes). — 17.45: Tévébörze. — 17.55: Telesport. — 18.20: Falu­járás. — 19.00: Reklámműsor. — 19.10: Esti mese (színes). — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Sztrogoff Mi­hály. Magyarul beszélő francia —olasz—nyugatnémet filmsorozat VII/1. rész (színes). — 20.55: Reklámműsor. — 21.00: NDK— S z ov j etuni ó lab dar ú g ó- m érkőz és. Közvetítés Lipcséből (színes). — 22.50: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Pannónia Kupa és Euro­pa-Amerika súlyemelő viadal. Közvetítés a Budapesti Sport- csarnokból. — 2Ó.40: Tv-híradó 2. — 21.00: Nyári színházi estek. Ezeregyéjszaka. Színpadi játék két részben. A Körszínház elő-? adása, felvételről (ism.). (18 éven felülieknek!). BUKAREST: 15.05: Iskolatévé. — 15.35: Orosz nyelvoktatás. — 16.05: Szabad időre ajánljuk. — 16.20: Népi melódiák. — 16.45: Dokumentum­film Peruról. — 17.10: Jogi ese­tek. — 17.50: Festői Románia. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 18.50: Ifjúsági óra. — 19.50: Szólistaest. — 21.00: Népi zene és táncok. •Ír «BT i Az ördöngös balszélsőnek Mol­nár Péter magyaráz azért semmit nem veszített vakmerőségéből. — Ha félnék — ezt már ő mondja — abbahagynám a futballt. A tízosztályos is­kolát most végezte, és test­nevelés! főiskolára készül. Kissé késésben van a tanu­lásban, dehát a háború ... Az, akire felnéznek a töb­biek, a középhátvéd Nguyen Trong Giap. Tíz évvel eze­lőtt, 18 évesen a katonaság­nál ismerkedett meg a já­tékkal. Számolok, éppen a háború kellős közepén ta­nulgatta szelídíteni a lab­dát. Nem érti, mit nem ér­tek: — Mert háború volt, élni azért kellett. És az élet része a futball is ... Mind­járt érthetőbb, mit jelent nekik a labdarúgás. Eddig egyébként nem ta­láltak legyőzőre: a Szolno­ki MÁV után a békéscsaba­iak második gárdáját is meg­verték, Szarvasra készülnek, majd szombaton 17 órakor a Mezőtúri Honvéddal ta­lálkoznak. Egy biztos; igazi futball csemegében lesz ré­sze a Szabó Lajos közön­ségének. — pb — Úttörő labdarúgók táborozása A kunhegyesi Kossuti út' általános iskolában működő labdarúgó-kollégium 16 fia­talja Gorzás Lukács edző vezetésével tíznapos táboro­zásra a Balaton melletti káp­talanfüredi úttörőtáborba utazott. A labdarúgó-kollégi­um fiataljai sikeresen szere­pelnek a megyei szakszövet­ség által kiírt IBV kupában. Miután csoportjukban le­győzték Abádszalók és Tisza­füred együttesét, bejutottak a Szolnokon augusztus 28— 31 között megrendezendő né­gyes döntőbe. A kunhegyesi labdarúgó-kollégium tagjai július 31-ig tartózkodnak a Balaton mellett, ahol napi kétszeri edzéssel készülnek az IBV Kupa döntőjére. UNIVERSIADE —SZÓFIA Az OTSH elnöke tegnap jóváhagyta az Universiadera utazó magyar küldöttség lét­számát és személyi összetéte­lét. Ezek szerint kilenc sport­ágban 97 főiskolás versenyző szerepel Szófiában augusztus 17—28 között magyar színek­ben,

Next

/
Thumbnails
Contents