Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-24 / 173. szám
1977. július 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Befejezéséhez közeledik Tiszafüreden az idén 100 esztendős Kiss Pál múzeum épületének felújítása. A belső kiállítótermek átépítését már befejezték, hamarosan a külső festéssel is elkészülnek a helyi költségvetési üzem dolgozói. A tervek szerint októberben megnyitja kapuit a látogatók előtt a múzeum Szakmai gyakorlat: építőtáborban Ezekben a napokban az ország 53 építőtáborában már a harmadik turnus önkéntes munkásai teljesítik a számukra kijelölt feladatokat. Lassan félidőhöz közeledik az idei 20. jubileumi építőtáborozás. Az ifjúmunkások táboraiban ezen a nyáron is a mezőgazdasági idénymunkák teljesítésének meggyorsítása a fő feladat. Az első két turnus munkáját értékelő gyorsmérleg egyik legfontosabb megállapítása: egyetlen közösség tevékenységét sem érte a legcsekélyebb kifogás sem. Az idén a tavalyinál nagyobb teljesítménynormákat állítottak a fiatalok elé. Dicséretükre legyen mondva, hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére is — a mezőgazdaságban tevékenykedők átlagosan 110—115 százalékra teljesítették a kitűzött feladatokat. Ez pedig nem kis erőfeszítésbe került. Újra Tiszakürtön Amatőrök és néprajzosok táborában Körbeüljük a klubszobává átalakított termet, majszoljuk a pogácsát, s egymás szavaira figyelünk. Időnként közbe-köz- beszól valaki: őrre innunk is kellene. A mezőtúri Sanyi bácsinál többször is m/egállunk. Pedig röviden akarta ö is a bemutatkozást, aztán valahogy másképpen sikerült. Mint az élete is, amiről annyi fanyarsággal és egészséges bölcsességgel beszél. A Munkácsy-képről. amit gyerekkorában látott, s a kipattanó vágyról, hogy ő is festőművész lesz. Majd a paraszti élet keserveiről és a tovább élő szenvedély útkereséseiről. Nemrégiben Pestre kellett utaznia Sanyi bácsinak, mert a Fészek Klubba kapott meghívót. Itt van nála most is az ott kapott dokumentum: a népművészet mestere. Persze ezt se tartja a világ tetejének, mert csak afféle mindenbe belekóstoló embernek érzi magát. Folyik a szó a „ hetven körüli idős férfiből, s huszonöt fiatalabb figyelhette a tömörkényi sorok korszerű alakváltozását. Az ország különböző múzeumainak néprajzi kutatói és Szolnok megyei amatőr képzőművészek ismerkednek a tiszakürti fiúnevelő otthonban. Furcsa, de természetes a mostani találkozás, hiszen ez a régi és szép környezetű település mindkét tábornak gazdag nyersanyagot kínál. A gyűjtés, a rajzolás és a festés mellett ugyanakkor szórakozást, pihenést és tapasztalatcserét is remélnek az ide eljövök. Hogy mindebből majd mi és hogyan valósul meg, aligha lehet még tudni. Néhány mozzanat mindenesetre már az első napok alapján is szót érdemel. Itt van mindjárt az első: az anyagellátás. Viszonylag jó minőségű engré papírok, kínai tusok, pasztell készletek, porfestékek és festőszerek tömkelegéből válogathatunk — ki-ki a maga ízlése szerint. Az eszközök egy részét Budapestről hozatták a rendező szervek, hiszen plex- tolt például aligha vásárolhatunk Szolnok megyében. Az ismerkedési esten egyebek között a szűkös anyagiakkal mentegetőzött a kunszentmártoni járás népművelési felügyelője. Mindemellett még nem is hallottam olyan alkotótáborról, ahol az ellátási kedvezmények mellett igényes felszerelést is kínálnak az amatőr képzőművészeknek. Azután a vacsora utáni előadás, vetítés. A klubterem sarkában néprajzosok első szerzeményei sorakoznak, a vetítővásznon pedig az avantgárd művészet alkotásait figyelhetjük. A megyei szak- felügyelő velősen és röviden beszél a korszerű törekvésekről, mert fontosabbnak tartja a képekkel való kontaktust. Nem kell persze mindenben egyetérteni az előadóval, vitatkozni közbeszólni szabad. S élünk is ezzel a szabadsággal. Hiszen a modern művészettől egyenes út vezet a közérthetőségig, s innen tovább a közművelődés problémáihoz. Sok helyen még most se tudnak mit kezdeni az emberek egy árokparton kuporgó rajzolóval. „Nadrágos embert” vagy dilinkóst szimatolnak benne, s többnyire kétszeresen is megfordítják ilyenkor a kulcsot. Tiszakürtön nem tapasztaltam effélét. Inkább azt látom, hogy öten ülnek egy parasztudvarban, és szorgosan dolgozgatnak. A házigazda meg csak nézi-nézegeti őket, s még a kíváncsiskodó gyerekeket is visszahívja. Azt mondja, ne zavarjátok őket. dolgoznak. Majd egy rövid idő múlva székekkel segíti ki a földön ülőket. A vendégszerető községtől július végén búcsúzik mindkét tábor. Augusztus elejére már a fafaragókat várja Tiszakürt. Szuromi Pál Mestersége: fazekas Kunmadarason, legalábbis a kisebb utcákban, szép szokás ma is: hófehérre meszelik a házakat. A József Attila utcában — sok itt a régi épület — gyönyörűen sorakoznak egymás után a ragyogóan fehér falú házak, amelyeken a délutáni árnyékok élesen, tisztán rajzolódnak ki. Az egyik ház kapuja fölött tábla: „Varga József fazekas”. Aprócska tornác — kellemesen hűvös. Az udvar mélyében egy négyszögletes és egy kör alakú égetőkemence, mellettük szigorú glédában sorakoznak az égetéshez való fahasábok. Az ötvenkét éves Varga József nem akármilyen fazekasdinasztia sarja. Édesapja még a század első harmadában Tiszafüreden volt fazekas, nagyapja, ükapja ugyancsak a Tisza menti cse- repesközpontbn élte le életét a korong mellett. Nem tévedés: a híres és közismert díszes-színes-mázas cserepeken kívül hosszú ideig készítettek fekete, kavicsolással ékesített edényeket is Tiszafüreden — ez utóbbiaknak voltak kitűnő mesterei a Bezerédi Vargák. (A megkülönböztető Bezerédiből utóbb „B” lett, később ez is elmaradt.) A híres Bezerédi Vargák utóda — Édesapám műhelyében rendesen kitanultam a mesterséget, le is tettem a vizsgát. Ö nagyon jókezű, ügyes edénykészítő volt, de rajta kívül Füreden dolgozott még jó pár fazekas, így aztán a nagy versengés miatt a harmincas évek elején átköltöztünk ide. Madarasra. Innen hordtuk, szekérrel a portékát vásárról vásárra, faluról falura. Sarudtól Török- szentmiklósig. — Láttam, milyen nehezen keresi meg a kenyérrevalót apám — nem akartam a korong mellett maradni. Géplakatosinasnak álltam be, de ott hamar kitelt. Keserves volt akkoriban az inasok élete, engem is sokszor megrakott a mester, okkal, ok nélkül. Egyszer aztán kifogytam a béketűrésből, levertem rajta egy keveset abból a sokból, amit ő adott. Másnap elküldött. Sebaj, elszegődtem suszterinasnak — ott meg a mestert vitték el katonának. Végül — csak nem tudtam szabadulni az agyagtól — kubikoltam egész életemben. Sajnos bele is betegedtem, most állok leszáza- lékolás előtt, az utóbbi években sokat voltam betegállományban. Ügyhogy hét esztendővel ezelőtt, a csappanó fizetést pótolni, kiváltottam a fazekasipart, „bányászom, taposom, iszapolom, gyúrom azóta is az agyagot. Szép nyugodtan, sietség nélkül. — Főleg virágcserepeket, csirke- meg libaitatót csinálok — ezek mind mázatla- nok. Piacra hordom eladni.. . Körülnézve a műhelyben azért akad egyéb is a virágcserepeken kívül. Például a gerendán egy sor csörgős csecses korsó — határba járók hordták ebben régente a vizet. Kavicsolással díszített szilke, köcsögök, néhány mázas edény — ezeket rendelésre készítette Varga József, vagy hat unokája valamelyikének, vagy a saját maga örömére — szórakozására. No, és annak bizonyítására, hogy a kezet nehezítő kubikos évek után is tudja érzékeny ujjakkal finom tárgyakká simítani-alakítani az agyagot. Az agyagot, amelyet onnan hord a műhely udvarába, ahonnan évtizedekkel ezelőtt az édesapja hordta .. • Szabó János Nyakkendőcsere a Dnyeper partján ■CIJElfl E Ml LEKEN — Ügy tudtuk, hogy csak a határtól utazunk tovább hálókocsival, de közben Jci- derült, hogy már az induláskor ott kaptunk helyet... — Persze, hiába utaztunk hálókocsiban, első éjjel még sem tudtunk aludni az izgalomtól ! — Hozták a finom orosz teát. — ... a kaporleves bezzeg nem ízlett! — A Mir szállóban sokkal finomabb volt... — ... mert addigra megbarátkoztunk a szokatlan ízekkel. Egy hónap is eltelt már a nagy kirándulás óta, de az élmények frissek, elevenek és kikívánkoznak belőlük. A jászalsószentgyörgyi iskolában beszélgetünk a Kijevben járt huszonöt pajtás közül néggyel. A többiek nyaralnak, dolgoznak, nehéz lett. volna összehívni őket. Halmai Ica, Fekete Anikó, Bori Robi meg a kis Varga Mónika örömmel vállalkoztak az élménybeszámolóra. Varga Istvántól, az iskola orosz szakos tanárától ismerem az előzményeket. Még 1976-ban, a tanévzáró előtt, arról beszélgettek az egyik oroszórán, hogy ki hová megy nyaralni. Valaki mekérdezte. hogy a Szovjetunióba nem mehetnének-e együtt, ha nem, is akkor, de később? Ismerkedni az országgal, amiről sokat tanultak, gyakorolni a nyelvet. Beszéltek a szülőkkel, azok sem idegenkedtek a gondolattól. Keresték a lehetőséget. Először úgy volt, hogy Kárpát-Ukrajnába mennek, az 1500 forintba került volna, aztán kínálkozott ennél nem sokkal drágább „Expressz” út is, 1800-ért Ki- jevbe. Ezt választottak. Tudatosan készültek rá egy esztendőn át. Már a múlt nyári keresetüket is befizették, aztán ősszel — mint minden évben — a téeszben dolgoztak, babot szedtek tíz napig. — Jól fizették. Napi négyórai munkával a fiúk ötszáz forintot is kerestek, a lányok valamivel kevesebbet, de szépen gyűlt a pénzünk a takarékbetétkönyvben — emlékeznek a gyerekek. A megyei úttörőelnökség is segített, öt-hat gyereknek fejenként ötszáz forintos „bónt” juttatott. A többieknek meg a szülők pótoltak. És június harmadikán elérkezett a pillanat, három ifivezető és négy tanár kíséretében elindultak a nagy útra ... Kijev- be. Anikónak az Operaház nyújtotta a legnagyobb élményt. — Vásárolni voltunk aznap, nagyon elfáradtunk, mégis szívesen mentünk az Operába, ahol egy gyermekbalettet láthattunk, az „Erdei történetet”. Nagvon szép volt. — Szünetben odajött hozzánk három fiatal munkás, és beszélgettünk. Nem volt könnyű, pedig négy évig tanultunk oroszul... — Ki akartam próbálni az automatát, de nem volt három kopejkásom, csak ötös. Akkor egy bácsi kézen fogott, bedobta a pénzt, megmosta a poharat, és odakínálta nekem az üdítőitalt. Nem fogadta el a pénzemet... És mesélnek, mesélnek. A találkozásról az úttörőpalotában: mennyire örültek a kijevi pajtások az ő kedves kis ajándékainak, a jelvényeknek. Nyakkendőt is cseréltek. És mennyi szakkör működik ott, milyen nagyszerű a felszerelés! A játékteremben embernagyságú egér, — le is fényképezték magukat vele —, a szoba közepén „igazi” tó és az a sok-sok Maruszja- baba! — Tessék elképzelni, a tanácskozóteremben egy kerékasztal tizenöt részre van osztva és minden részben egy- egy zászló, minden köztársaságnak. És az asztal mögött öt pad, az öt világrész jelképe... És a másik szobában kiállították az ott járt külföldiek ajándékait, láttuk köztük a bajai úttörők matyóbabáját ... Mi is adtunk egy aranyos szentgyörgyi kiskutyát, amit a téeszünk cipőfelsőrész készítő üzemében csináltak. A Lenin-emlékmúzeumban felfedezték a Népszava egyik számát. Megcsodálták a különböző növények magvaiból kirakott mozaik arcképet Leninről. Aztán a DINAMO sportstadion monumentális méretein álmélkodtak. — Ott mesélte egy bácsi, hogy amikor a stadion elkészült, nem tudták megtartani az avatóünnepséget a háború miatt. Meghirdették, hogy a kiadott jegyek a háború után is érvényesek... és még ma is több mint százan járnak az akkori jegyükkel, bármikor ingyen látogatnatják a stadion rendezvényeit. A sok közös élményből Varga Mónika kimaradt. A harmadikos kislány a kiutazáskor rosszul lett a vonaton, és kórházba került. Vakbél- műtéten esett át, és repülővel haza kellett hozni őt. — Másfél óra alatt hazaértünk! Azért nekem is vannak élményeim, hogy mennyi szeretettel vettek körül a kórházban. És ott megengedik a műtét után, hogy a szülők éjjel nappal bent legyenek, és ők ápolják a gyerekeiket. A magyar konzul, Hajdú Imre — aki mellesleg Jász- alsószentgyörgy szülötte — meglátogatta a csopprtot, és segítségükre volt, ami különösen jól jött Mónika váratlan betegsége miatt. A kísérő tanárok — különösen Törő- csik Jenőné és Potrogya Margit osztályfőnökök — érdeme, hogy a gazdag, szép programot gördülékenyen, minden résztvevő számára felejthetetlen emlékekkel gazdagon sikerült megvalósítani. Szeptemberben, az új tanév elején a fotószakkör kiállítást rendez a Kijevben készült képekből. Bemutatják a filmfelvételt is, hadd lássa mindenki, legalább így osztozzanak az élményekben. A nyolcadikosok — Ica, Anikó, Robi meg a többiek — elbúcsúztak ugyan az iskolától, ám ifivezetőként visszavárják őket, és akkor még sokszor felidézhetik a felejthetetlen kijevi napokat. — rónai — A középiskolai ösztöndíjak juttatásáról Diplomaosztás Tegnap diplomaosztó ünnepséggel zárult a Hí. zalaegerszegi néprajzi nyári egyetem. Az idei kurzuson 8 ország néprajztudósai vettek részt, s ismerkedtek Zala megye település- és néptörténetével, a nemzetiségi népcsoportok életével, szokásaival, Göcsej népköltészetével és népzenéjével. fl főiskola új otthona Elkészült és az ősztől már teljesen zavartalanul működhet új otthonában Győrött a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola. Az ország legújabb és egyben legkorszerűbb felsőoktatási intézménye hat év alatt épült fel. Az első tanulmányi épületeket már évekkel ezelőtt átadták. Az Állami Ifjúsági Bizottság — a társszervekkel együttesen — irányelvekben szabályozta a középiskolai tanulmányi ösztöndíjak juttatását. A tanulmányi segély célja a fizikai dolgozók, elsősorban a nagyüzemi, szakmunkás szülők tehetséges gyermekeinek ösztönzése a továbbtanulásra. A középiskolai tanulmányi ösztöndíjat az a nyolcadik osztályos általános iskolai tanuló nyerheti el pályázat útján, aki gimnáziumban vagy szakközépiskolában kíván továbbtanulni, s akinek legalább egyik szülője fizikai dolgozó. További feltétel: a diákszociális bizottság közösségi és emberi magatartását, tanulmányi munkáját figyelembe véve erre érdemesnek tartsa. E feltételek megléte esetén elnyerheti az ösztöndíjat a már középfokú tanintézetben magasabb osztályba járó fiatal is. A pályázati kérelmeket február 15-ig az általános iskola igazgatójához — illetve a középiskola vezetőjéhez — kell benyújtani. A kérelmekről az intézményekben e célra létrehozott diák- szociális bizottság alakít ki javaslatot, s továbbítja a megyei, fővárosi diákszociális bizottságnak. A középiskola első osztályában a tanulmányi ösztöndíj égy tanévre egységesen 2000 forint. A második osztálytól 2000—4000 forint között állapítható mgg. \ A híres kijevi DINAMO stadionban
